Na, szóval megérkeztem Nordfjordeidba, és már el is telt az első hétvége, úgyhogy elmesélem, milyen volt a készülődés, az utazás, meg az első napok. 

(The english text is under the hungarian.) 

A hivatalos ügyeket (útlevél, Eu-taj, szerződés, erkölcsi bizonyítvány...) intéztem folyamatosan augusztusban, de találkozó maradt még bőven az utolsó hétre is. Minden nap vagy 3-4 ismerőssel találkoztam, meg rohangáltam mindenhova, mert hát nem is én lennék, ha nem szervezem fullra a programom.

Már nyár eleje óta folyamatosan szórtam be a cuccokat nagy szemeteszsákokba, amiket ki akarok vinni, és már nem használok. Hétvégén kihordtunk mindent a nappaliba, belegyűrtük a nagyját nagybőröndbe, nem is tömtük meg annyira. Lemértük, 27 kg 20 helyett, és még nem volt benne se laptop, se semmi elektronikai cucc. Akkor elkezdtük kipakolni a kevésbé fontos dolgokat belőle, én meg hol Anyámmal, hol magammal küzdöttem minden egyes pulóverért meg a kedvenc magassarkúmért, hogy de ez nekem kell! De van már belőle a bőröndben! De az más színű! De akkor mit veszel ki helyette?!

Szóval elég szívás bepakolni az egész életkémet csupán 30 kg-ba. Nem is sikerült. 22,5 kg-nál volt az, hogy már nem tudtam mit kiszedni, mert az mind kellett, ami benne volt, és a kézipoggyászom is már 11 kg volt, meg a laptoptáskában az összes fényképező, nagygép, kisgép vagy még 3 kg 10 helyett. A nagybőröndöt lemérték, úgyhogy arra ráfizettem, a kézipoggyászt hála ég nem...

Nem először utazok vagy költözök külföldre, de azért az utazás mindig stresszes. Minél többször száll át az ember, annál jobban. Egy párszor azért rám jött a szívroham, amikor például fél órás késéssel szállt le a gép Stockholmban, a kifutópálya közepén, és még buszra kellett várni, ami bevisz a reptérre, és fogalmam nem volt, hány terminál van ott, és honnan indul az oslói gép, nekem meg volt még 45 percem, ami végül is nem volt kevés, de akkor nagyon kevésnek tűnt. Aztán Osloban 10 percet kerestem az irattokomat, rám jött már a szívroham, hogy mi van, ha kiesett még Budapesten, amikor pakoltam, mire eszembe jutott, hogy a másik táskába tettem át.

Osloban találkoztam az ukrán fiúval, Mykolával, aztán buszoztunk egész éjszaka, és reggel 7-re értünk Nordfjordeidba. Astrid, az önkéntes szervezet vezetője várt minket az állomáson, utána mentünk reggelizni az önkéntes központba. Ott megismertük Arthurt Örményországból, aki az előző évben volt önkéntes, és szeretne itt maradni dolgozni, úgyhogy még szeptember közepéig az önkéntesek szállásán lakik, csak átcuccolt a vendégszobába. Reggeli után jöttünk a szállásra, találkoztunk a házinéninkkel meg a házibácsinkkal, választottunk szobákat, aztán hagytak minket kicsomagolni. Gyalog 5 percre lakunk az operaháztól, 10 percre a boltoktól meg az önkéntesközponttól, de mindet látni az ablakomból.

Maga a város is nagyon tetszik, az összes ház és kert rendezett, ápolt, mindenhol virágcserepek kerítést csak elvétve látsz, de ha igen, akkor is kb át lehet lépni. Itt nem lopnak, nincs rá szükségük.

1kor Arthur elvitt minket az operaházban, bemutatott, akinek csak tudott. Az operaház teljesen egyben van a gimivel, közvetlenül egymás mellett, folyosó megy át, a színpad mellett vannak a tantermek, ahol például design órán készítik a jelmezeket, vagy a színpad mögötti teremben van a műhely, rengeteg géppel, ahol technika meg elektronika órán komplett bútorokat meg díszletet tudnak gyártani az előadásokhoz. Mindenki nagyon közvetlen, mosolygós, barátságos, egyből elkezdtek minket kérdezni, hogy mi érdekel minket, kivel akarunk majd dolgozni, milyen ötleteink vannak. És azt mindenki 5ször elmondta, hogy nagyon büszkék az iskolájukra, meg az operaházra, mert Oslon kívül csak itt van operaház Norvégiában, és ezt mind ők csinálják a diákok és a tanárok, meg rengeteg önkéntes, és nem finanszírozza külön az állam. És teljesen jogosan büszkék rá!! Az ukrán fiúval mindketten teljesen le voltunk nyűgözve, én meg különösen, hogy egy iskola működhet ilyen jól, meg ennyire hatékonyan és gyakorlatiasan. Meg hogy mennyire szimbiózisban működik az operaház, az iskola, meg az önkéntesközpont. Például Åse, egy 45 körüli roppant energikus nő, aki az egyik főnökünk az önkéntesközpontban, ő szervezi a szabadtéri meg mindenféle sportrendezvényeket, de design-t is tanít az iskolában, ahol a diákjaival ők gyártják a kellékeket az előadásokhoz.

Már Arthur is mesélt, hogy ők miket csináltak tavaly, amik nekem kb egyáltalán nem tűntek munkának. Mesélte, hogy egyik nap volt az óvodában, és játszott a gyerekekkel, másik nap tanársegéd volt tesiórán, de ott túl sok mindent nem tudott csinálni, ezért beállt ő is velük focizni, meg sportolni. Ergó bárhova bemehetünk akár "tanársegéd" néven, és mi is csinálhatunk mindent, amit a diákok. Kipróbálhatjuk a tanműhelyt, felajánlották, hogy csináljak fából bármit a gépsoron, megmutatják, hogy kell, vagy mehetek én is design órára kreatívkodni. Fogok is! Csinálhatjuk csak azt, amit ők mondanak, vagy találhatunk ki bármilyen saját projektet, mindent támogatnak. Szervezhetünk közösségi rendezvényt, klubot, szemétszedőnapot, akármit, amit csak kitalálunk. Úgyhogy én majd ping-pong szakkört szeretnék csinálni gyereknek. Körbekérdeztem, se ping-pong klub, se olyat nem ismernek, aki jól játszana, úgyhogy egyenlőre még nem tudom, hogyan fogok edzeni.

Voltam vásárolni, kétszer is. Elmentem a helyi shopping centerbe, egy kisebb plázának bőven megfelel, van minden. Csomó ruhabolt, elektornikai bolt, konyhai bolt, dekorbolt, több egész nagy élelmiszerbolt. Úgyhogy kétszer is teletömtem a szatyorkámat mindennel, és alig bírtam hazacipelni. Az árak, nyilván borzasztóan drágák, úgyhogy azért oda kell figyelnünk. 4000 korona a havi kis zsebpénzünk meg kajapénzünk, egy rendes munkával meg lehet havi 25 000 koronát keresni, és akkor már nem is tűnne olyan drágának például 3500 ft-ért (100 koronáért) egy fél kilós sajt...

Vettünk norvég SIM-kártyát, megcsináltuk neten a regisztrációt, hogy ideköltöztünk, meg ilyen sürgősebb praktikus dolgokat. Kedden jön a másik két önkéntes, német fiú meg francia lány, úgyhogy a legtöbb dolgot majd kedd után kezdjük el, amikor már mindenki itt lesz.

Egész szombat vasárnap nagyon szép idő volt, 20 fok, napsütés. Következő nyárig ennél melegebbre már nem igen számíthatunk. Szombaton elmentünk Mykolával beiratkozni a könyvtárba, meg megismerkedni a könyvtárossal. Délután kivittük a bicikliket a műfüves focipályára, és Arthur megpróbálta megtanítani Mykolát biciklizni, mert még sosem biciklizett. Én meg szedegettem a színes faleveleket az őszi dekorációmhoz. Van egy kutya is házban, nagyon szép fekete, és bármikor kivihetjük játszani. Ma volt itt a parkban a norvég turistaegyesület rendezvénye, és mi is mentünk segíteni. Lehetett sütögetni, kipróbálni kajakot meg kenut, csináltak egy tanösvényt a gyerekeknek. A villanyoszlopokon voltak kérdések a parkban, és egy kis feladatlapon kellett beikszelniük a helyes válaszokat. Főleg ezzel voltam elfoglalva, hogy osztogattam a feladatlapokat mindenkinek, elmagyaráztam, hogy lehet nyerni vele ajándéktárgyakat, és nyomdáztam a gyerekek kezére. Közben meg ismerkedtem és beszélgettem a helyi túristaegyesület tagjaival. A program vége felé mi is mentünk kenuzni meg kajakozni.

Megbeszéltük Mykolával, hogy ma már tényleg épp itt az ideje, hogy megejtsük az első túrázásunkat. Túrabakancsban, melegítőben, túrára teljesen kész álltam és épp indultunk volna, amikor betoppant a házibácsink, hogy elvisz minket Måløybe kocsival. Hát ilyet nem lehet kihagyni! Måløyről annyit kell tudni, hogy a Nordfjord elejénél van, és a sziget az óceánra néz, valamint ott halt meg Martin Linge, akiről a Kompani Linge nevű, a második világháborúban a németeket robbantgató szabotőrcsoport a nevét kapta, akikről a szakdogámat írtam. Odafelé láttunk hófedte hegycsúcsokat, meg mindenféle szépet. A szigetre egy hídon kellett átmenni, amire csak akkor szabad felhajtani, ha nincs 30 m/s-nál erősebb szél. Ha szél van, akkor se ki, se be. Kérdeztem a házibácsit, hogy és akkor ha szél van, és nekik át kéne menniük dolgozni vagy iskolába a híd másik oldalára, akkor betelefonálnak, hogy bocs, ma nem megyek? Mondta, hogy pontosan így van.

Mindenki kérdezi, hogy ééés, milyen kint? Aztán körülbelül csak azt tudom válaszolni, mint a szállóigévé vált mondásban, hogy "minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve." Szóval ez volt az első hétvége, meg az első benyomások. Jövő hétre is terveztek már nekünk csomó programot, majd jövő hét vasárnap jelentkezek legközelebb!

Képeket preziben tudtok megnézni.

Üdv: Timi  

The journey and the first weekend in Nordfjordeid 

So, here I am in Nordfjordeid and the first weekend is already passed. In this post you can read about how I prepared everything to Norway, about the journey and what I have done in the first weekend.

In August I arranged the official things (passport, EU-heath card, contract, good-conduct...) and I still had a lot of meeting with friends for the last week.

Since the beginning of the summer I throw the stuffs to big bags which I wanted to bring with me. In the last weekend of August we distributed everything to the living room and pressed most of the things in the big luggage. We put it to the weighing-machine without laptop and any electric stuff and it was 27 kg instead of maximum 20. Then we began to take out the less important stuffs and I fought against my mother and against myself for every pullover and for my favorite high-heeled. But I need this! But there is already one similar in the luggage! But that has not the same color! Then what do you want to take out instead of this?!

So it's a sucks to pack in my whole life into 30 kg. It didn't succeed. By 22,5 kg I couldn't take out anything more, cause I needed everything what was inside. My hand luggage was overweighed too... At the airport they weighted the big luggage, so I had to pay for the plus kilos quite a lot. Luckily they didn't weighted the hand luggage...

It wasn't the first time when I travelled abroad, however the journey is always stressful. The more you have to transfer the more stressful is it. I almost got a heart attack some times. For example when the flight arrived with 30 minutes delay in Stockholm in the middle of the air highway and we had to wait for the bus which should take us to the airport and I had no idea how much terminal this airport had and where I hade to go and I had just 45 minutes till the next flight... Then I searched my writings 10 minutes long in Oslo and I almost had a heart attack what if I lose it when I packed in Budapest after the security control, then it came to my mind that I packed it just to another pocket like I used to.

I meet the Ukrainian boy, Mykola, in Oslo, and then we took the night bus and arriver 7 o'clock in the morning in Nordfjoreid. Astrid, the leader of the Frivilligsentral, waited us in the station and then we had some breakfast in the Frivilligsentral. We met Artur from Armenia who was a volunteer here in the last year and he would like to stay and work in the city. He lives with us at the accommodation of the volunteers till the middle of September. After breakfast we came to our accommodation and met our "landlord and landlady", the owner of the house. It takes just 5 minutes on foot to the opera and 10 minutes to the shops and to the Frivilligsentral, however I can see all of these from my window.

I like this city, every house and garden is groomed and nice, everywhere flowers in pot. You cannot really see too much fence or when you see one, it is so low that you could almost step it over. People don't steal here, they have everything what they need.

At 1 pm Artur took us to the opera house, he introduced us to everybody who were there. The opera house is together with the upper secondary school, directly next to each other. There is a corridor to connect them and the classrooms are just next to or behind the stage where they preparing the costumes. For example when they have design class or they prepare the sceneries to the shows. They have more workrooms with a wide range of machines, where the pupils can learn how to make furnitures and electronic devices. Everybody is so kind and friendly and they are always smiling and making jokes. They have already begun to ask us where and with who we want to work, if we have any idea what we would like to accomplish... Everybody told it five times how proud they were of their school and operahouse. This is the only opera in Norway, except in the capital city of course, and they do it alone without any state financing, the teachers, the pupils and a lot of volunteer. They really can and should be proud of it!! It is amazing. Mykola and I were fascinated. Every county could take an example how good, practical and effective can a school works and how good the school, operahouse and the volunteering center can cooperate with each other. Let's see Åse for example, she is very energetic woman who is one of our bosses in the Frivilligsentral, she is responsible for the outdoor activities, and over and above she teaches design in the school and together with her students they prepare for example the costumes for the shows.

Artur told us about their works last year, but these activities didn't seemed to be a work for me, rather just fun! For example he worked a day in the kindergarten, where he played with children. In an other day he helped by the Physical Education class at the school, however there weren't so much to do, so he just played football with the pupils. We could "help at the classes" at the school which means that we can join every class and do what the pupils do. We can try the workrooms or we can make creative things at the design class. I will do it! It is really cool that we can try everything. We can make own projects, they support everything. We can organize a social event, club, anything. I plan to make a table tennis club for children for example. I asked everybody, but they don't know anybody who could play table tennis, so I have no idea yet how and with who will I train.

In the first day I went to shop twice. This local shopping center is quit big and has almost everything. More fashion store, kitchen stuffs, decoration store, electronics store, three grocery store. The prices are horrible of course, it's Norway... Our monthly pocket and food money is 4000 Norwegian crowns, but with a normal job you could earn 25 000 Norwegian crowns and with this salary a kg cheese for 70 NOK (9 euro) wouldn't seem to be so extremely expensive...

We bought Norwegian SIM-card and did the registration on the internet that we moved here. On Tuesday will arrive the French girl and the German boy, so we will begin the bigger part of the work just after Tuesday when everybody is here. 

The weather was beautiful in the whole weekend, sunshine and 20 degree. We cannot really expect warmer weather than this till the next summer. In Saturday we went to the library with Mykola, I borrowed three books and collected the yellow and red leaves for my autumn decoration underway. In the evening Artur introduced me his "friend", a beautiful big black dog who lives in our house too. On Sunday there was an outdoor arrangement organised by the Norwegian tourist association and we helped there too. The people could try kayaks, canoes, they could make barbecue, and there was a quiz for the children. The questions were stacked up to the lampposts in the whole park and they should choose the correct answer. I helped mostly with this quizzes to give the papers, to explain what they could win with this and I talked with the activist of the association. After the program we went also to paddle. We decided with Mykola that we should finally go to hike, so I put on some tracksuit and hiking shoes and we wanted just go, when our landlord came up and asked if we want to go to Måløy  by car. Of course we wanted! About Måløy  you need to know that the city is by the beginning of the Nordfjord by the ocean, and Martin Linge who were the of the leader of the Kompani Linge, died there. I wrote my Bachelor essay about the Kompani Linge. They were a little resistance group who exploded the Germans and their own norwegian fabrics during the second world war. During the road to Måløy we have seen mountains with snow on the top and other nice views. Måløy is actually in an island, and to the island you have to drive through a bridge. However you can only use this bridge when the wind isn't stronger than 30 m/s. If there is a strong wind, no one can drive out or drive in. I asked the landlord and what if they work in the other side of the bridge or when they attend a school there and the wind blows strong. Do they call their boss or the class master "sorry, I cannot work today, the wind is to strong..." The landlord answered me "exactly".

Everybody asks "and, how is it going there?!" and I can just answer, everything is good, everything is fine and I am satisfied with everything. So it was the first weekend and the first expressions. We will have a lot of program for the next week, so see you on next Sunday!

(You can watch the pictures in Prezi)

Greetings, Timi