Újra Eidban - In Eid again

És akkor elkezdődött a második felvonás Norvégiában, januártól augusztus végéig. Pörgős volt a hét, jó volt újra látni mindenkit, átbeszélni a programokat, elkezdeni tervezgetni a következő hónapokat. 

Hétfőn mentem oviba, örültek nekem az ovisok, aztán voltam Bingózni az idősek otthonában. Utána találkoztam Laurine-nal, bementünk Astridhoz az önkéntesközpontba, hogy képbe legyünk megint a közelgő eseményekkel. Például február elején megyünk Osloba Mid-Term Treningre, azzal kapcsolatban kell majd lassan szervezkednünk. Beszéltünk Astriddal arról, hogy mi legyen a norvég nyelvvizsgával. A többieknek ugye fizet a norvég tanfolyamukért, ezért ha már engem nem tud beiratni a szintemnek megfelelő tanfolyamra, így legalább kifizeti a norvég felsőfokú nyelvvizsgát. Norvégból egyetlen nyelvvizsga van, a Bergenstest. Nem tudsz ilyen alapfokú, középfokú meg felsőfokú nyelvvizsgákat letenni akárhol, mint angolból meg németből. Az írásbeli meg a szóbeli együtt kb 100 000 ft-ba kerül, úgyhogy ezt zsebből nem szívesen fizettem volna ki. Így is elég lesz kifizetni az útiköltséget, mert hogy Norvégián belül sem tudod ám akárhol letenni ezt a nyelvvizsgát, csak nagyvárosokban.

Már korábban kitaláltam, hogy akarok indítani kultúr klubbot is, így nyelv klubb után. Annyiféle nemzetiség lakik ezek a pici helyen, annyi különböző országból, amikről úgy nem túl sokat tud az ember (Litvánia, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Szíria, Afganisztán, Pakisztán, Eritrea, Szomália, Burundi...), és tök jó lenne képet kapni ezekről az országokról valakin keresztül, aki onnan származik. A norvégoknak meg "el lehet adni" az ötletet azzal a szöveggel, hogy számukra evidens, hogy aki idejön, az ismerje meg és lehetőleg adaptálja a norvég kultúrát, de ahhoz, hogy jól működjön a helyi közösség, és megértsék egymást a külföldiekkel, a norvégoknak is kellene tudni legalább valami minimálisat az itt élő külföldiek kultúrájáról, főleg a nem Európai népek kultúrájáról, mert azok aztán teljesen mások. Mivel az én ötletem az egész, meg amúgy is akartam tartani előadást Magyarországról, ezért első alkalommal én fogok előadni.

Megmaradt egy halom mézeskalács decemberről, meg ugye meggyilkolták a fiúk a karácsonyi díszítésemet, úgyhogy a mézeskalács adventi kalendárium is ott állt halomban az asztalon... Gyorsan megkérdeztem Zabit, hogy nem szereti-e véletlenül a 3-4 hetes állott mézeskalácsot. Teljesen fellelkesült, hogy van mézeskalácsunk?! :D Úgyhogy gyorsan két dobozzal át is vittem hozzá, és így mindenki boldog :D Ő kapott mézeskalácsot, nekem meg nem kellett fájó szívvel kaját kidobnom.

***

Kedden mentem németre, mindenki buzgón gyakorolt meg mondott fel valami szöveget. Kiderült, hogy valami szituációt kell eljátszaniuk németül, elméletben fejből. Az ilyen szituációs játékok teljesen fel tudják dobni az órát, nálunk is többször kéne alkalmazniuk a tanároknak. Ez után meg valami német tinisorozatot néztünk a YouTube-on. Angolon amerikai politikát vettek az utóbbi pár hétben, amíg én nem voltam, most meg már összefoglalták a témát, meg kvízeket játszottak, nekem meg fogalmam sem volt az egészről. Háziban segítős órára jöttek többen is, angoloztunk. Már nap közben is, amikor megláttak a menekültes osztályból, odajöttek hozzám csomóan, hogy üdv újra itt, meg hogy hiányoztam nekik. Hát egyem meg őket :) Suli után hazajöttem, végigolvastam, meg kiszótáraztam az amerikai politikás részt, hogy képben legyen, aztán nekiálltam hangosan felolvasni, hogy kiejtést is gyakoroljak.

Utánanéztem a Bergenstestnek, mikor és hol lesz, nekiálltam felírkálni a dátumokat a naptárkámba, úgyhogy már kezd alakulni a tavaszi program nagy vonalakban. Április 7-én lesz írásbeli norvég nyelvvizsga, és Ålesundbe fogom megírni, mert így meg tudom látogatni Zabit is. Szóbeli meg május 4 vagy 5-én lesz, attól függően, hogy Bergenben vagy Osloban csinálom, de ezt még nem döntöttem el. Néztem a repjegyfoglalásokat, hogy mikor jön kicsi húgom, meg hogyan lesz busza Bergenből, szóval körvonalazódnak itt a dolgok.

***

Szerdán voltam a menzán, és most kivételes módon időm se volt üldögélni és a szótáramat olvasgatni. A legtöbb európai országban január, február környékét tartanak körutakat és tájékoztatókat az egyetemek, hogy meggyőzzék a végzősöket, hogy hozzájuk érdemes jelentkezni. Szerdán 2-3 egyetemtől jöttek ide, hogy előadást tartsanak, úgyhogy a szokásosnál nagyobb nyüzsgés volt az iskolában és több ételt, meg több féle ételt kellett csinálni. A fő konyhásnéni beteg volt, úgyhogy az egyik takarító ugrott be helyette, aki azt hiszem Thaiföldről jött, és csinált ilyen tésztás-zöldséges szószos thai kaját. Menza után mentem át kötőcsoportba, Astrid is beteg volt, úgyhogy én vásároltam be, meg pakoltam elő mindent. Megkérdeztem Liv Maritot a Bergenstestről (nyugdíjas norvégtanárnő, és ő szokta javítgatni a fogalmazásaimat, ha írok), de kb fogalma sincs róla, mert ő ugye menekülteket tanított, akik nem kifejezetten jutottak el C1-es szintre... Open Skulében lazacot csináltunk tésztával meg zöldséggel, túl sok dolgunk megint nem volt, úgyhogy olvastuk meg fordítottuk az aktuális könyvemet Laurine-nal. Leültünk enni két srác mellé a menekültes osztályból, aztán mindenki odaült, ahogy megjöttek a többiek, és mindenki beszélgetett velünk, úgyhogy egy óráig tartott megenni azt a tál ételt, és a végén már mindenki rám várt, hogy kezdjük a Bingót, de folyamatosan szóval tartottak :D Jött 5 új diák a menekültes osztályba, és az egyikkel beszélgettem például. Bingó után billiárdoztunk, aztán még beszélgettem az egyik afgán fiúval is. Ő mondta, hogy szoktak menni keddenként röplabdázni az egyik szomszéd falu tornatermébe, és miért nem jövök. Hallottam már róla, hogy van ott keddenként röplabda, de hiába csak 6 km-re van innen, autó nélkül nem lehet oda eljutni. Nyilván nem fogok a lefagyott úton mínusz fokban este 10-kor 6 km-t biciklizni... Mondta a srác, hogy ők se tudnának eljutni autó nélkül, de megoldják a tanárok, hogy mindig legyen elég autó, aki átviszi őket Eid-ból a szomszéd faluba, meg vissza is, szóval így működik a dolog. Úgyhogy kedden megpróbálok eljutni erre a röplabdára, jó lenne végre valamit sportolni.

***

Csütörtökön 11-re mentem az önkéntesközpontba, Photoshop kurzusra nyugdíjas nénikkel és bácsikkal karöltve. Csütörtökönként van a Seniornett, ahol a nyugdíjasok tanulják a számítógépet használni, most pedig indítottak egy Photoshop tanfolyamot. Már korábban is mondtam Astridnak, hogy jó lenne megtanulni legalább az alapokat, hogy tudjak szép plakátokat készíteni, és ne csak Word-del, meg Paint-tel, úgyhogy megbeszélte Kevinnel meg a másik csajszival, aki tartja a Seniornett-et, hogy beülök én is. Az első alkalom, 2 óra igazából csak azzal ment el, hogy mindenki letöltötte meg feltelepítette a Photoshopot a gépére. Mivel nyugdíjas foglalkozás, akik ugye ráérnek, egy óra után természetesen kávé, süti, negyedóra szünet, beszélgetés... Elkezdtem én is beszélgetni az egyik bácsival, aki mellettem ült. Mondtam, hogy Magyarországról jöttem, erre egyből elkezdte mesélni, hogy emlékszik, amikor volt nálunk a forradalom (az évszámot nem tudta, de nyilván az 56-ösról beszélt), hogy akkor napról-napra beszámolt a norvég rádió, hogy mi zajlik Budapesten, és ők meg minden nap feszülten hallgatták, hogy hogy állnak az események.

Nyugdíjas számítógépes szakkör után átmentem a suliba, a dupla politikából a második órára be tudtam ülni. A csoport fele valami kiránduláson volt, úgyhogy csak szöveget olvasgattunk. Politika után beszéltem a menekültes osztály tanárával, mert már korábban kérdezte, hogy be tudok-e vállalni még egy órát. Van egy lengyel lánykájuk, aki még most tanul norvégul, de elég egyedül érzi magát így a fejkendős szír lánykák között, akik folyton arabul dumálnak egymással, és jót tenne neki, ha tudná valakivel gyakorolni a norvégot. Úgyhogy beáldoztam a csütörtök reggelemet (amikor fél 11-ig aludhattam), és bevállaltam, hogy csütörtökönként 9-11-ig beszélgetek vele norvégul.

Fél 3-tól beszélgettünk angolul Emával meg Mukhtarral, aztán meg beszélgettem a fiúkkal, akikről mindig írok, hogy 4-en vannak testvérek az osztályban. Mondja Megbeszéltük, hogy most szombat este ráérnek, szóval akkor most főzhetek magyar kajákat, és átjönnek vacsizni meg társasozni. Odajött egy másik srác az osztályból, hogy szerdán matekdoga lesz, úgyhogy kedden jönnek mindenképpen háziban segítős órára :D Utána beültem a könyvtárba, végre eltüntették azt a mesekiállítást, és végre le lehetett megint ülni a magazinokhoz, és olvasni ilyen komolyabb hangvételű magazinokat, például a melegek helyzetéről Norvégiában vagy valami helyi képviselő felszólalásáról, amikből tudok kiírni jó kis bonyolult kifejezéseket. Plusz ha ilyen témákat olvasok, akkor úgy megint értelmes, gondolkodó, egyetemet végzett embernek érzem magam, amit úgy gyorsan el lehet felejteni óvódás gyerekdalok, meg menekültes kötögetés mellett itt vidéken...

Ilyenkor amikor könyvtárban olvasok, mindig kiírok egy csomó dolgot magamnak, aminek utána akarok nézni. Norvég színészek, stand-up comedy-sek, zenekarok, filmek. Úgyhogy este például ilyen norvég rapet hallgattam. Az együttes mindkét tagjának a szülei bevándorlók vagy menekültek voltak, de ők már itt születtek Norvégiában. Felnőtt már egy teljes generáció, akik itt születtek, anyanyelvi szinten beszélik a norvégot, de ugye fura nevük, meg sötétebb bőrszínűk van, ezért sokszor érzik, hogy nem kezelik őket egyenrangú norvég állampolgárként, hanem bevándorlóként. Pedig ők a norvég kultúrát érzik magukénak, sose éltek azokban az országokban, ahonnan a szüleik bevándoroltak. Erről énekel ez az együttes.

***

Már hónapok óta tűnődök rajta, hogy kerülnek kövek az elméletileg vízálló gumicsizmámba. Mindig kiszóróm őket a csizmából, mielőtt megyek valahova, aztán mindig újratermelődnek benne. Lehet, olyan energiával haladok, hogy felrúgom a köveket és azok valahogy pont abban a szögben repülnek, hogy beleessenek a csizmába pont azon a fél centis résen, ami a nadrág és a csizma között tátong...

Gondolkodtam péntek reggel, hogy betegyem-e a vízálló nadrágomat, csak nem leszünk pont ma kint, nem tettem be. Hát, pedig ezeknek pont ma kellett túrázni menniük az oviban... Itt amúgy már egy 5 perces sétára is azt mondják a norvégok, hogy túrázni mennek, úgyhogy annyira nem kell megijedni. Csak kimentünk szánkózni az ovitól egy 5-10 percre lévő lejtőre. Nem tudom, mondtam-e már, de itt szánkó néven ilyen műanyag lapokat értenek, amire ráülnek és kész. Hát én egy óra alatt sikeresen átfagytam egy szál nadrágban a mínusz pár fokban, úgyhogy idő előtt le is léptem.

Fél 2-től volt megbeszélésünk Astriddal, hát voltak meglepetések. Janis bejelentette, hogy nem folytatja tovább a projektet és február végén hazamegy. Astrid mondta, hogy nem keres másik önkéntest Janis helyett, úgyhogy 3-an leszünk, Laurine ha akar, átköltözhet hozzánk. Én még maradtam beszélni, miután a többiek elmentem, mert szokás szerint volt egy csomó kérdésem meg megbeszélnivalóm. Például a Bergenstestről, aztán a kultúrklubról. Megbeszéltük, hogy egyáltalán melyik nap és hol legyen, abban állapodtunk meg, hogy minden második kedden, amikor nincs Language Club vagy Språk Kafé, akkor meg lehet tartani a könyvtárban. Az első alkalom elméletben február 20-án lesz, a téli szünetben, és ugye én kezdek Magyar esttel. Ötleteltünk a lehetséges előadókról, kiket ismerünk, akik beszélnek elég jól norvégul, és tanultak valahol, vagy viszonylag műveltebbek, ergó hiteles képet tudnak adni az országukról. Bergenstesttel kapcsolatban mondta Astrid, hogy van egy korábbi önkéntesük, aki megcsinálta, és majd összekapcsol vele. Aztán megkérdeztem Astridot, hogy szervezhetek-e itt az önkéntesközpontban meglepetés szülinapi bulit Laurine-nak, mert február végén lesz a szülinapja.

Utána megkérdeztem Astridot arról, hogy miért nem akarja helyettesíteni Janist valakivel. Az volt a válasz, amit sejtettem, hogy lehetősége lenne rá, csak nagyon sok papírmunka, és már így is állandóan el van havazva. Én örülnék, ha lenne valaki Janis helyett, mert egyrészt új embereket megismerni mindig jó, aztán ez a két lány két fiú felállás pont tökéletes így, mert így senki nincs teljesen egyedül. Úgyhogy felajánlottam Astridnak, hogy szívesen segítek a pályázattal, meg a papírmunkával, ha mégis bevállalná, mert abból is csak tanulok, hogy hogyan működik egy ilyen folyamat, az egész ugye angolul megy, ami szintén jó. Szóval igyekszek használni meggyőző erőimet, hogy legyen új önkéntes. Plusz ha jönnek be pályázatok, akkor nekünk, önkénteseknek is van szavunk, hogy kivel akarunk együtt dolgozni, és mivel Laurine-nak meg Mykolának jó eséllyel tök mindegy, ezért hátha tudnám arra terelni a dolgot, hogy egy több nyelvet beszélő, vagy legalább angolul tényleg jól beszélő, szociálisabb, barátkozóbb természetű akárkit válasszunk ide. Szóval vannak ám itt tervek...

Utána mentem bevásárolni, ami hiányzott még a húsleveshez meg a rántott húshoz. Itthon takarítottam, fürdőszobát, nappalit... Beszéltem azzal a korábbi önkéntes csajszival, aki csinált Bergenstestet, és aki mellesleg német, úgyhogy egy idő után átváltottunk németre a norvégról. Este utánanéztem a neten minden félének, például annak, hogyan lehet külföldről szavazni. Beigazolódott a sejtésem, hogy nekem esélytelen, hogy szavazhassak. Azok az állampolgárok, akik rendelkeznek magyar lakcímmel, de éppen külföldön tartózkodnak, kérelmezhetik a felvételüket névjegyzékbe, és a tartózkodási országuk magyar nagykövetségén szavazhatnak, ami ugye Oslo. Szóval ahhoz, hogy behúzzak egy nyomorult x-et, Osloba kéne utaznom, 16 óra buszút oda-vissza, és egy vagyon a buszjegy. Mennyire demokratikus ez a szabályrendszer, hogy rengeteg embernek, akik nem a fővárosoknak laknak külföldön, kb nincs semmi esélye, hogy szavazzon... Mellesleg nem véletlenül van ám ez így, meg nem véletlenül mondják, hogy akinek nem tetszik a helyzet, az lábbal szavazhat.

***

A szombat az sűrű volt. Délelőtt a szobámat raktam rendbe, hajat mostam, aztán gondoltam 1-kor nekiállok húslevest főzni, 5-ig csak kész lesz. Hát, ez a húsleves olyan zserbó sztájl-ban készült megint :D Az volt a szent meggyőződésem, hogy nekünk van nagy fazekunk. Hát vagy rosszul gondoltam, vagy valaki eltüntette, mert nem volt. A legnagyobb, ami volt, az is már napok óta a hűtőben kempingezett valami azonosíthatatlan trutymóval. Az a fiúk szokása, hogy főznek egy kondérral, aztán miután ettek, nem raknák ám át egy kisebb edénybe a kaját, hanem bevágják lábasostúl meg fazekastúl a hűtőbe. Szóval ha rájössz, hogy te is itt laksz, és te is szeretnél főzni, akkor először neked kell átpakolni kisebb tálba az ő kajájukat, elmosni az egész lábast, aztán utána végre neki is állhatsz főzni... Egy szóval nem mondom, hogy én vagyok a házitündérek gyöngye, de legalább igyekszek tekintettel lenni a másikra... Szóval először gondolkodtam egy fél órát, hogy kivakarjam azt a lábast a hűtőből, vagy honnan szerezzek másikat. Úgy döntöttem, hogy az kicsi, úgyhogy gondoltam kérek egy lábast a házibácsitól. Hát, azok nem voltak otthon. Végigcsöngettem az összes szomszédot, vagy nem volt nagy lábasuk, vagy nem voltak otthon. Ráírtam Laurine-ra, nem válaszolt. Akkor összeszedtem magam, és nekiálltam mászkálni a városban fazék után. Bementem az önkéntes központba, ott se volt. Addigra válaszolt Laurine, írta, hogy neki sincs, a házinénije meg szintén nincs otthon. Akkor eszembe jutott, hogy hát én be tudok menni a suli konyhájára, és onnan elhozok egy lábast. Bementem, és konstatáltam, hogy amik ott vannak, azokban ilyen hadseregre való mennyiségű ételt lehet főzni... Aztán végül is csak elhoztam abból a legkisebbet, ami még így is hatalmas volt. Mire hazaértem lábassal, természetesen addigra pont előkerült a házi bácsi is. Akkor már úgy voltam, hogy jó lesz nekem az a nagy, ha már elhoztam...

2-kor végre nekiálltam a húslevesnek. A recept szerint először tisztítsuk meg alaposan a csirkét. Lemosogattam, meg ahol kiállt belőle valami szőr szerű, azt úgy leszedegettem, gondoltam így biztos jó lesz. Belevágtam a vízbe, aztán elkezdtem főzni. Olvasgattam közben a recepteket, van, ahol azt írták, hogy külön tegyük bele a csontot, meg külön a húst, van, ahol azt írták, hogy rakjuk vele a darabokat. Milyen darabokat?? Azt senki nem mondta, hogy ezt fel kéne darabolni... Akkor kivettem a csirkét a vízből, és nekiálltam szétdarabolni, ahol tudtam. Visszaraktam, így legalább a leves sínen volt. Nekiálltam húst darabolni. Fél 4-re jött Laurine, meg Rasha, egyből be is fogtam őket a krumplipüréhez, meg a rántott húshoz. 5-re épp, hogy kész lettünk hárman. Négyen jöttek, hárman Rasha bátyjai, meg Saleh, akit az oviból ismerek. Hívtam Mukhtart is, de ő nem jött végül. Hoztak nekem rózsát, meg vázát, egyem meg őket :)

Hely híján kiraktuk az összes kaját a folyósóra az asztalra. Adtam mindenkinek tányért, elmagyaráztam, hogy először eszünk levest, szedjenek tésztát, zöldséget, meg leveshúst. Így is zsúfolt volt az asztal, úgyhogy bevittem a leveshúst a konyhába, hogy szedek magamnak. Arra megyek ki, hogy nekiálltak a fiúkák szedni tésztát, leveszöldséget, rántott húst, meg salátát a főételhez :D Elkezdtem nevetni, és fogtam a fejem, hogy embeer, nem most magyaráztam el, hogy először leves? Saleh meg mondta nekem folyamatosan, hogy "én mondtam nekik, hogy nem jól csinálják, de nem hitték el" :D Mondták, hogy nem baj, megeszik először azt, amit kiszedtek, aztán majd esznek utána levest :D Úgyhogy körbeültük azt a kicsi asztalt a nappaliban, konkrétan a földre ült le mindenki, mert úgy odafértünk, meg úgy volt jó magasságban az asztal :D A répát meg a krumplit későn tettem be a levesbe, úgyhogy puhának semmiképpen nem volt nevezhető, és kanállal nem igazán lehetett elvágni, úgyhogy fogtuk kézzel a répát meg a krumplit, aztán haraptuk a leves mellé :D Alkottam megint...

Rántott húsból, meg krumpliból szedett mindenki kétszer-háromszor, úgyhogy az az a két megpakolt tányér rántott hús majdnem mind el is fogyott. Evés után mindenki bement egyesével a konyhába, és nekiálltak elmosogatni maguk után. Ezek jól neveltek. Játszottunk egyet Dixittel, tetszett nekik. Utána ettünk sütit, aztán fél 8-kor beközölték, hogy nekik menni kell, mert az egyik osztálytársuknak ma van a szülinapja, és oda is hivatalosak, és már így is miattuk tették át a szülinapi bulit 6-ről fél 8-re. Kérdezték, hogy akkor következő nap megyünk át hozzájuk? Mondtuk, hogy dolgunk van vasárnap, de következő hétvégén mindenképpen. Azzal számoltam, hogy maradnak este 10-11-ig társasozni, de így már fél 8-kor üres volt a ház. Kicsit összébb pakoltunk Laurine-nal, aztán néztünk filmet angolul, jobb dolgunk nem lévén.

***

Vasárnap fél 11-re jött értünk Åse, és mentünk ilyen kinti rendezvényre segíteni. 150 éves a Det Norske Turistfeorening (norvég túristaegyesület), és ennek örömére volt ma ilyen össznépi összejövetel az egyik síközpontban kisgyerekes családoknak. Mindenki szánkózott, síelt, mi meg csak néztük és irigykedtünk Laurine-nal... Az a norvég mentalitás, hogy inkább legyen ott több ember, ha hirtelen kéne segítség, (de általában nem kell) mint hogy kevesebb embernek kelljen mindent megoldani (megjegyzem, attól a mindentől nagyon nem szakadna meg 2-3 ember se). Ezért van általában az, hogy elhívnak valahova, aztán csak nézünk ki a fejünkből, és nem csinálunk semmit. Annyit segítettünk, hogy beálltunk egy kicsit szobrozni a lejtőn a kijelölt pálya és a pálya széle közé, hogy rászóljunk azokra, akik útban vannak, és kiküldjük őket a pálya szélére, hogy a kijelölt részen menjenek fel a dombra, ne ott, ahol elkaszálhatják őket. Volt egy csomó menekült is, mert megszervezték az menekültszolgálattól vagy az önkormányzattól, hogy aki akar, de nincs kocsija, és hát a legtöbbjüknek nincs, azt buszokkal hozzák ki a sípályára. Az egyik néni, aki jár a kötőcsoportba, és ő is a BUA-ból kölcsönzött szánkót, odaadta nekünk, hogy mi is tudjunk párszor lecsúszni Laurine-nal. De ezek a szánkók nem azok a sima fa cuccok, amik otthon vannak. A legtöbb műanyag, és elég komolyan megépített kis cuccok kormánnyal meg mindennel. Volt ilyen síroller is, arról potyogtak le szépen a pálya közepén egyensúlyérzék híján... Odajött hozzánk az egyik tanár az iskolából, hogy "ti mindenhol ott vagytok?", mondom ez a dolgunk :D Szobrozás után mentünk mi is sütögetniük, mert kit zavar, hogy mínusz akárhány fok van, a norvégok télen is grilleznek. Úgyhogy csináltunk hot-dogot, meg vittem termoszban teát. Sétáltunk egyet Laurine-nal a sífutó pályán, mellesleg senki nem síelt rajta, aztán mire visszaértünk, pont indulni is akartak már Åse meg a barátja.

Itthon gondoltam blogot írok, meg leveleket, hát nem nagyon jött össze. A konyha továbbra is egy disznóól volt, pedig amit tudtam elpakoltam buli után. Itt van a német srácnak egy haverja, úgyhogy ez így megduplázza a német srác trehányságát... Csak pénteken derült ki, hogy elmegy, de már alig várom, hogy Laurine átköltözzön. Mint emberrel, semmi bajom vele, de mint lakótárs... Amikor csak ketten voltunk itt Mykolával, olyan szép rend volt mindig a konyhában, és nem kellett kívül-belül lepucolnom a wc-t, mert valaki kívül-belül lehugyálta...

Szóval mosogattam, takarítottam a konyhában egy fél órát, levittem a szemetet, kitaláltam mi legyen a húslevessel... Szépen beleöntöttem műanyag palackokba, kettőt bevágtam a fagyasztóba, egyet rásóztam Laurine-ra, tegyen bele tésztát, oszt leves, egyet majd átviszek Zabihoz. A zuhanyzóban kimostam azt a böhöm nagy fazekat, utána a csontról leszedegettem a leveshúst, és még bedobozoltam az ehető részt... Egy kicsit tudtam még blogot írni, aztán háromnegyed 6-kor indultam. Először visszakommandóztam a fazekat az iskolába, aztán mentünk Laurine-nak a kultúrházba.

Márciusban lesz az operaházban valami koncert, ahol számítógépes játékok főcímdalait éneklik, és úgy volt meghirdetve, hogy bárki csatlakozhat a kórusba, aki szeret énekelni. Gondoltam naivan majd ilyen lelkes amatőrök eldünnyögik Super Márió-t, vagy valami hasonló, hát nagyon nem találtam el... Beértünk a kultúrházba, odajött az operaház vezetője, nem azt kérdezte, hogy énekeltél-e már valaha kórusban, hanem alt vagy szoprán, egyből kezedbe nyomott egy vaskos kottafüzetet, aztán tessék, oda ülj le.

A karmester ugyan az, aki az operaházban is vezényel az operánál, és ilyen kevert hol angolul hol norvégul hadar eszméletlen tempóban, és hát olyan szinten is nyomta, mint az operánál. Azt se tudtam hol vagyunk és most mi és ki énekel, és mi a kezdőhang?! Teljesen be voltam stresszelve, hogy én itten nagyon el vagyok tévedve és ez rohadtul messze van attól a gimis bohóckodástól, amit ott kórus néven csináltunk, és amikor mindenkinek minden a szájába volt rágva, honnan kezdjük, mi a kezdőhang... Plusz azt a 4-5 év kiesést nagyon megérzem, mióta nem foglalkoztam zenével. Amikor játszottam gitáron meg zongorán, ránéztem a kottára, és hallottam a fejemben a dallamot nagyjából. Most? Se kép, se hang. Úgy voltam végig, hogy eltátogok én itt, csak egyedül meg ne kelljen szólalni. Egyébként a többiek sem a lelkes amatőr kategóriába tartoztak, ott már majdnem mindenki évek óta énekel kórusban, és mindent azonnal értettek, mit akar a bácsi. Aztán ránéztem a kottára, és csak fogam a fejem, hogy jééézus márja, mi ez?!? Én még le vagyok ragadja az ilyen 2/4, 3/4, max 4/4-es ütemeknél, amikben az ilyen gyerekdalok vannak, itt meg szinte minden oldalon változik az ütem, 3/8, 6/8, 9/8. A szöveg se nagyon segített, hogy hol tartunk, mert hogy a legtöbb dalnál nem volt, és csak huhogtunk, mint a baglyok, meg aááá-ztunk. Ha meg véletlen volt szöveg, akkor valami érthetetlen kitalált "sárkánynyelven" (Nuz aan sul, fent alok, fod fin vul dovah nok...)

A karmester egyébként jófej. Kérdezték, hogy honnan vagyunk, mondtam, hogy Magyarországról. Erre közölte norvégul, hogy az ő anyukája magyar volt, és Kovács-nak hívták, és ha sütök bejglit, akkor vigyek neki :D

Rájöttem, hogy nagyon le vagyok én maradva a számítógépes játékokkal. 7 játéknak énekeljük a zenéjét, 1-ről hallottam a 7-ből, a WOW-ról, de arról is csak futólag.

Próba alatt végig gondolkodtam, hogy akarom én ezt? Meg egyáltalán képes vagyok-e erre, meg idevaló vagyok-e egyáltalán? Nagyon nem hagytak időt gondolkodni mellesleg, leiratták a nevem, e-mail címem, telefonszámom, aztán már be is írtak programba, mint alt. A lényeg, hogy ilyen WTF élménnyel jöttem ki erről a mellesleg 3 órás kóruspróbáról, hogy nem vagyok én eszemnél, hogy ezzel fogom tölteni februárban a vasárnap estéimet... Plusz még nagyon gyorsan be kell szabadulnom heti pár órára valahova, ahol van zongora, hogy tudjam gyakorolni csak az én szólamomat. Nem mondom, hogy egyszerű lesz, de nem minden nap énekel az ember egy kórusban az operaházban zenekarral, és mikor lenne ilyenre időm, meg alkalmam, ha nem itt és most.

Hazaértem, vacsiztam, végighallgattam a dalokat, akiket éneklünk, hátha akkor tisztább lesz a kép, ha hallom az egész zenét zenekarral, hát nem lett... Nekiálltam még Bergenstest példákat keresni, meg hasznos kifejezéseket kiírogatni a fogalmazáshoz fél 1-ig, úgyhogy a blog az nem igazán jött össze vasárnap estére.

Szóval jelentem a visszarázódás sikerült, talán túlságosan is, mert így már az első héten bevállaltam egy halom új programot a már eddig is sűrű hetirendembe. Jövő héten Language Club, röplabda, meg a hétvégére biztos lesz egy-két jó program. 

Üdv mindekinek: Timi