Új önkéntesek és kajak - New volunteers and kayak

2018.06.10

A héten végigolvastunk 190 jelentkezőt, akik a helyünkre pályáznak. Hát, egy élmény volt :D Valamint voltunk kajak kurzuson, aztán kimentünk evezni az utáni nap is Laurinre-nal. 

Hétfőn elmentem az idősek otthonába, de csak egy cetli volt kiragasztva az ajtóra, hogy elmentek kávézni... Így felszabadult időmben tettem egy bevásárló célzatú körutat a ruhaboltokban, de gyorsan meggyőződtem ismét, hogy semelyik ruhabolt sem az én árkategóriám.. Egy csinosabb tavaszi kabát 700 koronánál kezdődik, amikor van havi 4000rem...

Hazaértem, mindhárman otthon voltunk és ráértünk. Lementünk az önkéntesközpontba, és nekiálltuk olvasni a jelentkezők önéletrajzait meg motivációs leveleit, akik szeretnének szeptembertől itt önkénteskedni. Délután 2 és 7 között több mint 85-ön rágtuk át magunkat. Kb 5-10-et tettünk a talánba, 6-7-et  az igenbe, de abból csak 2 volt úgy igazán wáoww élmény, egy csajszi Kirgizisztánból és egy srác Törökországból. Egyébként nagyon sok az unalmas, egyhangú motivációs levél, ahol felsorolják az életrajzukat, de a projektről nem írnek semmit. Sok olyan is volt, hogy minden érdekli, motivált, kedvesnek tűnik, nem rossz, de úgy nem érzünk benne semmi különlegeset.

Néhány óra után besokalltunk és szünetet tartottunk. Mindhárman azon gondolkodtunk, hogy mi mit írtunk a motivációs levelünkbe, hogy pont minket választottak ki? Mi volt pont bennünk olyan különleges több száz közül? Elolvastuk mindhármunk a motivációs levelét, és úgy nagyjából mindhármat a nem rossz, de semmi extra kategóriába tettük volna. Nem volt semmi wáow élmény. Szóval egyrészt elvesztettük az illúziónkat, hogy mi különlegesek vagyunk :D aztán meg azon gondolkodtunk, hogy akkor egyáltalán mi alapján választottak akkor ki pont minket?! Másrészt meg csak még jobban összezavarodtunk, hogy akkor mi alapján kéne egyáltalán szelektálni igen, talán meg nem mappába.

1 magyar jelentkező volt, őt a talánba tettük. Csomó jelentkező volt, akik valahogy nagyon el voltak tévedve, és egyből mentek a nembe. Például elfelejtették átírni a motivációs levelében, hogy nem Spanyol meg Franciaországba, hanem Norvégiába jelentkeznek, vagy írtak egy e-mailt 3 mondattal, hogy szeretnének jelentkezni... Rengeteg török jelentkező van. Nagyon motiváltak, vagy nagyon el akarnak onnan szabadulni... Bevetettek power pointot, videót, motivációs videót, minden hülyeséget...

Mykola egy idő után neki állt egyből azt keresni, benne van-e a levélben a Norway vagy Nordfjordeid kifejezés, ha nem, egyből ment a nembe. Aztán nekiállt Mykola kijavítani a nyelvtani hibákat, meg odaírta a motivációs levél végére, hogy "nem kapsz pénz Norvégiából" vagy "sajnálom, majd legközelebb". :D

Már fél 8tól otthon voltam, lett volna bőven időm csomó hasznos dologra, erre megtaláltam az NRK (norvég közszolgálati tv-rádió) oldalán valami norvég rövidfilmeket és azt néztem egész este... Aztán fél 12-kor megszállt az ihlet, nekiálltam neki valami hasznosat csinálni, képeket feltölteni a prezire, levelekre válaszolni, fél 2-kor hajat mosni, 2-kor még blogot írni... Hát nem tipikus?

Ha már így ébren voltam hajnalig, legalább amatőr csillagászati megfigyeléseket tettem. Éjfél után már úgy sötét lett, elkezdtem keresni, hogy hol a hold, ja, hogy sehol. Majdnem 1 volt, mire feljött, aztán 2 után már el is tűnt. Amatőr csillagász tapasztalataim alapján megállapítottam, hogy nagyjából ugyan azt a pályát írja le a hold nyáron, mint a nap télen. A hegy fölött mozog és egyre laposabb lesz a pályája, és egy idő után nem is fog a hegy fölé emelkedni, ergó kb másfél két hónapig nem fogjuk látni a holdat. Ez borzasztó!!! Én szeretem a holdat nézni az ablakomból. Télen depressziósak lesznek a norvégok, hogy nem látják a napot két hónapig. Ennyi erővel nyáron is lehetnének depressziósak, hogy nem nem látják a holdat két hónapig...

***

Kedden Hilde-Kristin kinyomtatta a plakátjaimat (Fülöp szigeteki est, meg Language Club), aztán egyből körbebiciklizem és felraktam. Fél 6-ra visszamentem a könyvtárba, segíteni Girinek (a könyvtárosnak) előkészíteni a nyelvkávézót. Odajött hozzám az egyik néni, aki szokott jönni a kultúrklubomba, és egyébként svéd, hogy ő szívesen tartana svéd estet. Mert attól még, hogy közel vannak egymáshoz, van sok minden, amit a norvégok nem tudnak a svédekről, meg érdekes lenne összehasonlítani a két országot. Mondtam neki, hogy én megszervezem szívesen, meg is gyártom a plakátot, de a nyári szünet után már nem leszek itt, szóval valamelyik önkéntesnek tovább kell vinnie.

Játszottunk angol-norvég nyelvtanulós társast, aztán a nyelvkávézó után kint ültünk a könyvtár előtt 10-ig és beszélgettünk Laurine-nal meg Adnannal. Már többször is említette, hogy majd reggeliznek, ha lement a nap. Kérdeztem, hogy az nem vacsora? Erre elmagyarázta, hogy nem, mert a reggeli a nap első étkezése, és mivel ők este 11-kor esznek így először, ezért az arabok azt nevezik reggelinek, amikor fél 3-kor esznek, azt meg vacsorának, mert az a nap utolsó étkezése. Eszerint a logika szerint legalább egyet értenek az én teóriámmal, hogy addig tart egy nap, amíg le nem fekszel aludni. Ha hajnal 4-kor fekszel le, akkor addig tart a nap, és így hajnal 3-kor is azt mondom a délelőtt 10 órára, hogy holnap.

Aztán újabb epizódokra derült fény gyerekkorukból. Mesélte, hogy éjszaka veszélyes mászkálni Szíriában vidéki kisvárosokban vagy falvakban, mert egész falkák verődnek össze kóbor kutyákból, akik biciklik meg motorok után szaladnak és előszeretettem megkóstolnak valakit. Kérdeztem, hogy ők nem ismerik azt a fogalmat, hogy síntértelep? Ugyan már, dehogy is... Erre kérdeztem, hogy ha amúgy is van ott elég fegyver, mi lenne, ha inkább ezeket a veszélyes kutyákat lőnék le, ha már amúgy is túl vannak szaporodva, és dézsmálják a háziállatokat. Erre mondta, hogy nem tudhatod, kinek a kutyája, és csak akkor van jogod lelőni, ha már megtámadott. Mondom, de jó, szóval meg kell várni, amíg megharap valakit? Nem lenne egyszerűbb inkább megelőzni a dolgot? Nem, nem lőhetnek le csak úgy állatokat (meg embereket sem). Benne van a Koránban, és aki tényleg vallásos, az betartja.

***

Szerdán nem a suliban, hanem a golfpályán tartottuk az Open Skulét. Szebb, vagy melegebb napot kb nem is választhattunk volna ki előre, mert Eid-ban 31 fok volt és melegrekordok dőltek meg Norvégiában. Én ehhez képest reggel torokfájással, köhögéssel meg hosszúgatyával indultam neki a napnak. Amint kiértünk a golfpályára, ott érezted azt a 30 fokot, tűző napsütés, árnyék nélkül. Otthon szokott ugye 40 is lenni, de itt valamiért a 30-at is sokkal melegebbnek érzed. Gondoltam torokfájás ide vagy oda, lehet ez az egyetlen nap, amikor igazi nyári ruhát fel tudok venni, úgyhogy hazamentem ruhát cserélni.

Na, szóval golf. A minigolfot próbáltam már egyszer, vagy úgy 10 éve, az igazi golfot még nem. Először ugye felteszed a labdát egy ilyen gumi cuccra, és az az ördöngősség az egészben, hogy pont eltaláld, és nem üss se alá, se fölé. Na, most nekem vagy alá ment az ütő, akkor azt a gumi piszkafát teljesen agyonütöttem, a labda meg csak épp hogy legurult róla, vagy fölé ütöttem, ami meg konkrétan ijesztő volt, hogy semmi nem állítja meg a nagy lendületet, és még a végén magamat ütöm agyon... Ha meg véletlenül sikerült eltalálni a labdát, akkor azért borzasztóan messze nem ment. A fiúkák a kedvenc szír családomból böjt ide vagy oda, de 30 fok tűző napsütésben is kint ugráltak... Az afgánok meg meglepően ügyesek voltak, mert náluk a krikett a nemzeti sport, ami hasonlít a golfhoz. Olyan messzire ütötték a labdát, hogy szinte nem láttad, hol esett le.

Hamburgert meg hotdogot csináltunk grillen, a tűzoltóság külön engedélyével, mivel hogy még mindig tűzgyújtási tilalom van. Összepakoltunk utána, hazabicikliztünk, felvettük a fürdőruhát és irány a strand. Gondoltam akár köhögök, akár nem, most van 30 fok, jó eséllyel többször nem is lesz ilyen egész nyáron, szóval a fürdés nem várhat, beteg meg ráérek lenni. Csak egy gyorsat fürödtünk, megszáradtunk, aztán 8-ra mentünk az önkéntesközpontba és olvastuk tovább a jelentkezéseket.

Hát, megint borzasztó jól szórakoztunk :D Mykola nekiállt beleírkálni a motivációs levelekbe, amiket küldözgettek képeket, néhányat lementett valami random helyre a gépre, aztán kirakott háttérképnek egy fotót valaki macskájáról. Folytattuk azt a taktikát, hogy ha nem volt benne a szövegben Norvégia vagy Nordfjordeid, akkor kuka. Nem is egy olyan volt, akinek benne volt a motivációs levelében, de ez annyiban merült ki, hogy kb bemásolta a kiírást, hogy azért jelentkezik, mert itt ez meg ez meg ez van. Hát borzasztó kreatívtalanok némely emberek. Csak azt nem értem, hogy hihetik, hogy ez elég, és hogy erre fogja majd őket kiválasztani valaki...

Sokan voltak, akik leírták az életük történetét, random irreleváns dolgokat, ami egyszerűen kit érdekel?!? Bepróbálkoztak érzelmi manipulációval, rákos gyerekeket vidít fel bohócként a kórházakban, odatette az apukája fényképét, aki nem rég halt meg. Én nagyon sajnálom, de ettől még nem fogjuk kiválasztani, ha a motivációs levél semmit nem ér. Aztán ment az önfényezés, ilyen ösztöndíjat meg olyan díjat kapott meg. Ha valaki egy állásra jelentkezik, akkor ez a jó taktika, de ha önkéntesnek, akkor nagyon nem.

A törököket a végére hagytuk, mert azok agyzsibbasztóak voltak. Nem motivációs levelet küldtek, hanem 10 oldalas fényképes biográfiát, ahol bemutatják a komplett családjukat, barátaikat, aztán alig írnak valamit a végén arról, miért akarnak egyáltalán önkénteskedni. Csomóan csináltak motivációs videókat, amik szintén emelték az est hangulatát. :D Konkrétan címszavakból álltak, hogy "milyen vagyok? motivált, barátságos, megbízható... miért válassz engem? fantasztikus lehetőség..." alatta meg valamilyen bugyuta zene. Hát, egy 15 éves is összerak ilyet. Már majdnem sírva nevettünk az este végére Mykola kommentjein.

A másik kategória a 25 fölött jelentkezők, baromi jó önéletrajzzal, BA, MA diplomával, ilyen gyakorlattal, olyan bizonyítvánnyal, amolyan ösztöndíjjal... Sokaknak volt intercultural communication meg nemzetközi kapcsolatok MA-ja, és menő munkák meg nemzetközi szervezetek helyett ide jelentkeznek a semmi közepére relaxálni egy évre. Ott már valami baj van. Elgondolkodtam, hogy szóval ennyit érnek ezek a diplomák? Nem lehet velük rendes munkát találni? Én is itt fogok tartani 3 év múlva, hogy 26 évesen 4-5 nyelvet beszélve MA-val a zsebemben valami random ország random vidéki városába próbálok meg bekerülni, hogy gondolkodjak megint az életemen? Vagy lehet, hogy nekem pont azért fog menni, mert nekem már volt időm gondolkodni és azt választottam, ami tényleg érdekel? Vagy tök jó, hogy ezt most kitaláltam, hogy mi érdekel, de 1., nem garancia, hogy felvesznek, 2. nem garancia, hogy olyan lesz, amit várok? Bíztató a dolog...

Fél 12-re hazaértem, és mivel csütörtökön már csak fél 3-re kellett bemennem az iskolába, ez azt jelenti, ráérek hajnalig filmet/sorozatot nézni. Úgyhogy fél 3-ig Szex és New York-ot néztem, hogy legalább abból egy kis életbölcsességet meg motivációt merítsek...

Már fel se emelkedik a hold a hegy fölé. A szobám dél-nyugatra néz, ha kinézek az ablakon éjjel, még egy kicsit sötét van, viszont ha a fürdőszoba ablakán nézek ki, ami a lakás másik oldalán található, ott már világos. Fél 3-kor már elkezdtek csicseregni a madarak. Ott álltam az ablakban majdnem fél órát, néztem a házakat, hátha felfedezek egy lelkitársat, aki szintén hajnal 3kor az ablakban áll és elmélkedik az élet nagy dolgain. Annyira hangulatos lett volna kiülni egy erkélyre, bámulni a hajnalt, a felhőket, hallgatni a madárcsicsergést, meginni egy pohár bort, és valakivel valami igazán mély dologról beszélgetni. Kell egy ilyen élmény.

***

Csütörtökön délig aludtam, 2-re másztam csak be az iskolába, beszéltem néhány emberrel, aztán angoloztam Muktarral. 

Az egyetemről egy volt szaktársam rám írt, hogy gondolkodik, hogy MA után külföldön dolgozzon egy évet és nyelvet tanuljon, úgyhogy most épp meginterjuholja az ismerőseit, akiknek már sikerült valahogy kijutniuk külföldre. Vele telefonáltam délután. Meséltem neki az egész EVS-ről, hogyan működik a dolog, miket csinálok én itt ebben a projektben. Elnosztalgiázunk a töri szakról, mik voltak ott a problémák, ki miért ábrándult/ábrándul ki épp mostanában ez egészből... Legalább egy kis megerősítés volt, hogy jól döntöttem, hogy BA után kiszálltam a töri szakból,  és nem pocsékoltam el még egy MA-t is ott. Nem az az én utam.

Fél 6-tól mentünk kajak tanfolyamra, hogy ismerjük, meg tudjuk használni a felszerelést a BUA-ban. Már nagyon vártam, hogy végre megint evezek rendesen. Fiatalabb koromban vagy 5-6 nyáron voltam evezős táborba, az mondjuk kenu volt, nem kajak, de azóta is szeretek evezni. Először is kaptunk ilyen kicsit búvárruha kinézetű cuccot, amibe bele kellett mászni és bokától tokáig ránk cuppant. Lecipeltük a kajakokat a vízhez, először megtanultuk, hogyan kell belemászni, hogy ne borulj közben a vízbe. Aztán nem az evezéssel folytattuk, hanem egyből azzal, hogy mi van, ha beleborulsz a vízbe. Ehhez először ugye bele kellett borulni, úgyhogy fogtam maga, és direkt kidőltem oldalra. Ha hirtelen víz alá kerülsz, akkor beindul valami életösztön, vagy ki tudja mi, és elfelejtesz mindent, nem tudsz nyugodtan viselkedni, hanem egyből felkapálózod magad a víz fölé és levegő után kapkodsz. Pedig számítottam rá, tudtam, hogy most direkt beleborulunk, sekély, derékig érő vízben vagyunk, nem történhet semmi komoly, és mégis.

Na szóval ha benne vagy a vízben, akkor el kell evickélni a kajak végéig, aztán egy hirtelen mozdulattal izomból megfordítani az egészet. Ha rendesen áll a kajak, akkor fel kell valahogy küzdened rá magad, lehetőleg úgy, hogy végig figyelsz az egyensúlyra, különben megint beleborulsz és átfordul a kajak lefelé. Ott úgy leesett, hogy minek nekünk ez a ruha. Így is, hogy rajtam, hupi-kék lett utána a kezem, ahogy próbáltam visszaküzdeni magam a kajakra. Ha nem lett volna rajtam, még össze-vissza is karcoltam volna magam.

Miután mindenki már 5-ször leborult, meg próbált visszamászni, gondoltam akkor végre evezünk. Hát nem, kiültünk a partra megbeszélni a dolgokat. A legvégén tudtunk kicsit evezni.

***

Pénteken délelőtt vetítettek a moziban egy filmet, amit már meg akartam nézni, de sosem passzolt az időpont, úgyhogy most ovi helyett moziba mentem. Amikor délelőtt van mozi, akkor az vagy nyugdíjasoknak, vagy anyukáknak szól. Most a Bébimozi verzió volt éppen. Beültek az anyukák az első sorba, leterítettek maguk elé a földre egy pokrócot, és ott kúsztak másztak a babák, amíg ők nézték a filmet. A mozivászon alatt meg sorakoztak a babakocsik. Én voltam az egyetlen "civil", nem kisgyerekes anyuka.

Mozi után voltam a könyvtárba, aztán bementem az önkéntesközpontba beszélni Astriddal. Kaptam egy e-mailt, hogy valami oktatás és integráció ügyi miniszter jön ide látogatóba június 12-én. Kérdeztem Astridot, hogy miért kaptam ezt az e-mailt, menjek én is? Azt mondta azért, mert szeretné, ha én is beszélnék pár percet ezen a találkozón a miniszterrel, és elmondanám röviden, hogy mit művelünk itt a menekültekkel önkéntes munka néven, milyen programokat szerveztünk nekik. Hát ez azért nem semmi. Otthon mikor találkoznál az Emberi erőforrások miniszterével, pláne nem külföldiként, és hol érdekelné őket, hogy te személyesen milyen programokat szervezel és mit gondolsz az integrációról.

A másik kérdésem egy cikkre vonatkozott, amit láttam a neten. A kommune kitette, hogy menekültmentorokat keresnek, akik mentorálnának család nélküli egyedülálló 15-25 közötti menekülteket. A jelentkezőknek szervez a Vörös Kereszt és Eid Önkéntesközpont valamilyen tanfolyamot. Itt vagy a szervezésben, vagy magában a tanfolyamban, de valamilyen formában nekem ebben részt kell vennem. Astrid csak akkor látta ezt a cikket, egyből mondta, hogy ezt valahogy reklámozni kéne, meg kéne plakát minél hamarabb. Épp ráértem, úgyhogy beültem a géphez, Photoshoppal összeraktam egy plakátot fél óra alatt, kinyomtattuk, aztán egyből körbe is bicikliztem a városban és felszórtam hirdetőtáblákra.

Továbbra is ragyogó napsütés, meg szép idő volt, úgyhogy gondoltam, ha már végre van hozzáférésünk a kajakokhoz, akkor használjuk is. Elbicikliztem a BUA-ba, kölcsönöztem ezt az egész testre cuppanó ruhát meg cipőt, aztán megbeszéltem Laurine-nal, hogy miután végez a BUA-ba, elmegyünk kajakozni.

Gondoltam most végre evezünk rendesen legalább 1-2 órát, jó lesz edzésnek. Hát, nem a legjobb társat találtam meg kajakozáshoz. Laurine kicsit evezett, aztán inkább lebegett a vízen egy helyben, nézte a tájat... Először nem mertem tök egyedül elevezni túl messzire, gondolván mi van, ha beleborulok, de nem borultam bele, és a hullámok ellenére is teljesen magabiztosan eveztem egy idő után messzebbre.

10-re értünk haza, Mykola is nem rég ért haza az operaházból. Astrid mondta, hogy az utolsó napon kapott még 33 jelentkezőt, úgyhogy valamikor azokat is még át kéne néznünk, mielőtt Laurine elutazik. Mert hogy ő szombaton utazott egy hétre Izlandra. Szombaton már nem ért volna rá, úgyhogy így péntek este mentünk le az önkéntes központba, és álltunk neki fél 12-kor motivációs leveleket olvasni. 

***

Szombat itthon voltam, először egy levelet írtam 2-3 óráig. Kaptam az osloi egyetemről egy e-mailt, hogy nem teljesen világos nekik, mit takar 2 tárgyam, amit felsoroltam norvég történelem néven, szóval legyek oly kedves, küldjek egy tárgyleírást meg irodalomlistát. Bármelyik norvég egyetem honlapjára rámész bármelyik szakra, meg fogod találni a tanegységlistát, minden tárgyról leírást angolul és norvégul, valamint az olvasmánylistát online. Nyilván mindenki magából indul ki, úgyhogy ezek a naív norvégok nem feltételezik, hogy az ELTE honlapján örülsz, ha a tanegységlistát megtalálod. Leírás nincs, az irodalomlista meg tanártól függően kb félévente változik... Szóval írtam egy levelet annak a tanárnak, aki tanította ezt a két tárgyat, és elmagyaráztam mindent, hogy ki vagyok, milyen órájára jártam én 4 évvel ezelőtt, minek nekem most így hirtelen tárgyleírás, aztán reménykedtem, hogy legkésőbb egy héten belül kapok választ... Szombat délután 3 órával később megkaptam a választ svédül (mert az a tanár egyébként svédet oktat), bőven kifejtve, tárgyleírás, irodalomlista, aláírva, minden. Hát, le a kalappal a néni előtt.

Este találkoztam Adnannal, 7-től 11ig kint ültünk a folyóparton és araboztunk meg dumáltunk. Éppen szünetet tartottak a böjtben. Mondta, hogy egyébként nem éhes, nem fáradt, bírná a dolgot, de 3-4 óra alatt nem tudnak elég folyadékot bevinni, ezért inkább tartottak egy nap szünetet, hogy igyanak eleget, aztán majd később bepótolják ezt a napot. Szóval egyből mentünk a boltba, vettünk egy-egy fagyit meg gyümölcslevet.

Mesélte, hogy igazából elég unalmas a Ramadan, mert folyamatosan az órát nézik, hogy mikor lesz már este, és nem telik az idő. Szóba került, hogy mi van, ha elfelejti, hogy épp böjtöl, és véletlen iszik vagy eszik? Akkor le van nullázva az a nap és pótolhatja be máskor? Nem történik akkor semmi. Azt mondják, hogy Allah akarta így jószándékból, hogy elfelejtse és igyon egy kicsit, szóval ilyenkor szerencsés.

Hogy beszámoljak magában a nyelvben tett előrelépéseimről is, leírtuk több ige ragozását is minden szám minden személyben, például iszik, eszik, ül.

Amit az egyetemen "arab kultúra és történelem" (vagy valami hasonló) nevű tantárgyakként oktatnak, azt én mind megkapom a fiúktól sztorik, visszaemlékezések meg újabban viccek formájában :D Az egy örök érvényű bölcsesség, hogy egy nép/ország viccei rengeteget elárulnak magáról a népről/országról, meg a kultúráról.

Vagy kurdos viccet meséltek, vagy valami gyilkolászósat. Szíria északi részén élnek kurdok, akiket a hatalom természetesen előszeretettel részesített hátrányban. Az Szíriában a sztereotípia, hogy a kurdok nem képesek kimondani bizonyos betűket, például az egyik t betűt (mert 2 t betű van az arabban, mellesleg azt a t betűt én se bírom rendesen kimondani...). Például a "kacsa" meg a "tökéletes" szavakban van benne, erre alapoz a legtöbb vicc. Például:

Osama bin Laden elrendeli, hogy ki kell végezni az összes kurdot. Mindenkit megállít a katonaság, aki ki tudja mondani rendesen a "kacsa" szót, mehet tovább, aki nem, azonnal viszik el. Egy kurd egész éjjel gyakorol, hogy ki tudja mondani. Megállítják, sikerül kimondania, aztán visszakérdez, hogy "tökéletes" volt? Ott meg elrontja, és így elviszik.

Bebörtönöz a miniszter/király egy nagy tiszteletben álló tudós embert. Mondja neki, hogy 1 kijárata van a börtönnel, ha éjjel megtalálja, szabadon elmehet. Egész éjjel keresi a tudós a kijáratot, felmászik a kéménybe, de csak a közepéig jut el, amikor visszajön a miniszter/király. Mondja a tudós, hogy becsapta őt, nem volt 1 kijárat sem a börtönből. Erre a miniszer/király: az ajtó egész éjjel nyitva volt. Aztán kivégzik a tudóst.

***

Vasárnap először egy több oldalas levelet komponáltam az egyetemi némettanárnőmnek, rövid összefoglaló az egész évről, aztán írtam blogot, este meg moziban voltam. Egyedül engem érdekelt az a film, rajtam kívül senki nem volt a teremben... Következő hétvégén 4H nevezetű szervezet gyerektáborában segítek, arról írok majd biztosan sok új meg érdekes dolgot, úgyhogy következő héten is érdemes lesz velem tartani! Addig is,

üdv mindenkinek: Timi