Svalbard, Oslo, Mid-Term Training

2018.02.12

És újra itt Svalbard és Oslo után. Mindenkit el kell, hogy keserítsek, nem láttam északi fényt. De legalább egy élmény és eseménydús héttel lettem gazdagabb. 

Szóval Svalbard, vagy más néven Spitzbergák, de ugyan arról van szó. Svalbard a norvég neve, Spitzbergen az összes többi nyelven, de eredetileg hollandul jelenti a csúcsos hegyeket, mivel holland hajósok fedezték fel először hivatalosan 1596-ban a szigetcsoportot, és úgy írták le, hogy nincs itt semmi más, csak magas hegycsúcsok. A nordkapp-tól (Norvégia legészakibb pontjától) még 900 km-rel északabbra található maga a szigetcsoport, félúton a nordkapp és az északi sark között. Egyébként így nem is igaz, hogy a nordkapp Norvégia legészakibb pontja, mert mivel Svalbard is Norvégiához tartozik 1920 óta, ezért ott van a legészakibb pont. Már a 19. században is jártak sokan Svalbardon, kutatók, geológusok, turisták... A senki földje volt egy jó darabig, nem tartozott semelyik országhoz, nem különösebben volt szükség közigazgatásra meg igazságszolgáltatásra a 20. századig. A 20. század elején kezdtek el szenet bányászni, megépítették az első településeket, költöztek Svalbardra különböző országokból. A bányászat miatt lettek előbb utóbb jogviták, szükség volt a viszonyok rendezésére, aztán erre az első világháború után Versailles-ben került sor. Ha már ott volt a legtöbb akkori ország komplett diplomáciai képviselete, úgy kínálkozott az alkalom, hogy ezt a kérdést is megvitassák. A két legesélyesebb jelentkező Norvégia és Oroszország volt, de bejelentkezett Hollandia, Anglia, Ausztria, meg még ilyen random távoli országok is, hogy Japán, hogy ők úgy szeretnék Svalbardot. Norvégia mellett döntöttek, és kiadták a Svalbard egyezményt, ami magas fokú autonomiát biztosít minden nemzetiségnek, akik ott akarnak bányászni vagy dolgozni valamit. Többek között Ausztria és Magyarország is aláírta a Svalbard egyezményt. Attól még, hogy autonómia volt minden nemzetnek, azért igyekeztek a norvégok elnorvégosítani Svalbardot, a közigazgatást, sok pénzt fordítottak kutatásra. A szerződés Svalbardot demilitarizált övezetnek nyilvánította, úgyhogy nem lehet ott semmilyen katonai támaszpont semelyik ország részéről. Manapság kb 2600 fő él Svalbardon, a legtöbben Longyearbyenben, mindenféle náció él itt a norvégok mellett, pár század egyéb településeken, Ny Ålesund-ben, Barentsburgban, ott főleg oroszok és ukránok. Egyik kedvenc jelmondatuk, hogy több jegesmedve él itt (kb 3000), mint lakos

Szóval szombaton repültünk Svalbardra, Oslóból, Tromsø-i átszállással. Oslótól Tromsøig az ablak mellett ültem, ragyogó napsütés, tiszta ég végig, néztem a havas hegycsúcsokat. Oslótól Tromsøig kb végig a hegyek fölött repültünk. Egy darab települést nem láttam. (Mondjuk lehet, hogy csak a rossz oldalon ültem, és a másik oldalon láttam volna települést.) Olyan hihetetlenül hangzik, amikor olvasod a tankönyvekben, hogy Norvégia csupán 3%-a nem hegy, hanem művelhető vagy lakható terület, de tényleg így van... Tromsø-ben átszállás előtt konkrétan be kellett mutatnia mindenkinek az útlevelét vagy személyijét, mert Svalbardot úgy kezelik, mint ha egy határon kelnél át, szigorúbbak az előírások, hogy kit és mit engednek be oda.

Már amikor landoltunk a géppel Longyearbyen-ben, viszonylag nagy szél volt, mert úgy landolt a gép, mint ha hullámvasúton ültünk volna. Minden létező dolog előrecsúszott, ami nem volt rögzítve, a könyvemet a légiutaskísérők szedték elő valamelyik ülés alól... Felszálltunk a reptéri buszra, aztán találkoztunk bent a városban a Hostunkkal, Tobival. Egy 30 körüli barátságos, mosolygós német pasi Drezdából, de lakott ő már mindenhol. Ausztráliában, Thaiföldön, Lofoten-szigeteken, most épp itt lakik egy hónapja, és két kávézóban meg étteremben dolgozik szakácsként. Egy kis lakást bérelt az első hónapra, amiben az egyszem privát szobát a főbérlője még ki is adja airbnb-n, úgyhogy a nappaliban aludtunk mind a 3-an. A privát szobában épp egy 40 körüli amerikai csajszi lakott a héten, Sue. Megérkeztünk, lepakoltunk, Tobi egyből mutatta a térképet, darálta az infókat, hogy mi hol van, egyből mondta a kedvenc rémtörténetét, hogy ne menjünk ki a városból, mert 2 éve két lány gondolta hegyet mászik kicsit közvetlenül a templom mellett, szóval kb csak a város szélén, de pont ott volt egy jegesmaci a hegyen, a templom mellett, úgyhogy az egyik lányt megette, a másik meg leesett a sziklákról...

Nekiálltunk Laurine-nal végigböngészni a túrákat, addig Tobi főzött nekünk valami rizses rákos cuccot, de jó volt. Foglaltunk vasárnapra egy hegymászós túrát, hétfőre meg egy hóscooteres gleccser és jégbarlang mászós túrát. Gondolkodtunk, hogy kimenjünk-e egyet sétálni, aztán Tobi felajánlotta, hogy jön velünk, meg hogy üljünk be valahova. Megmutatta a főutcát, aztán beültünk abba az étterem-pub-ba, ahol dolgozik. Kérdezte a pultos srác, hogy szeretjük-e a koktélt, gondoltuk egy koktél belefér, nyaralunk. Kérdezte, hogy Tobival vagyunk-e, mondtuk hogy igen. Az este folyamán úgy 3 koktélt kihozott nekünk fejenként csak úgy egymás után, mikor nem is kértük, aztán a végén nem kellett érte fizetnünk. Jó dolog ismerni a szakácsot :D

Volt a pubban egy nagy képernyő, ami kb percenként mutatta, hol van éppen az északi fény, meg számolta vissza a perceket, órákat és napokat, hogy mikor jön vissza megint a nap a városba. Február közepén napünnepet meg fesztivált szoktak tartani, amikor visszatér megint a nap. A laikusoknak mondom, ez egyáltalán nem úgy működik, hogy akkor októbertől márciusig 0-24-ben koromsötét, onnantól meg hirtelen gombnyomásra világos. Októberben eltűnik a nap a horizontról, de még világos van egy darabig. Decemberben és januárban tényleg van néhány hét koromsötét, de akkor is van hold meg éjszaki fény, plusz a fehér hó miatt így is elég világosnak hat a dolog. Aztán januártól megint kezd egyre jobban világosodni. Most, február elején kb reggel 8-tól délután 2-ig egészen világos van, ugyan olyan, mint ha a hajnal után egyből az alkonyat jönne.

Na szóval ott voltunk ezen a Svalbar nevezetű helyen, beszélgettünk például Sue-val minden féléről. Teljesen amerikainak vallja magát, de az egyik szülője koreai. Tanult Dél-Koreában meg Japánban is, tanult kínait, koreait meg japánt is, emellett meg kb mindenhol hozzá tudott szólni, és nagyon intelligens volt, de ő semmiképpen nem az átlag amerikai, hanem bőven az átlagon fölüli. Philadelphiában lakik, az ottani IKEÁ-nál dolgozik, ezért volt Svédországban valami konferencián, aztán gondolta még megnézi Svalbardot is.

Volt egy halom társasjáték ott a pubban, de nem sok olyan, amit jónak ítéltem. Úgyhogy miután sikerült Tobit lebeszélni a Monopolyról, ilyen kvízkártyákkal játszottunk, ami mellesleg norvégul volt, úgyhogy én fordítottam mindent angolra. Az egyik kérdéscsoport állatvilág volt, úgyhogy amikor ilyen gyík meg madárfajtákat kellett volna először norvégul megérteni, aztán angolra lefordítani, akkor azért úgy bajba voltam... de egyébként viszonylag működött a dolog. Éjjel 1-re értünk vissza a lakásba, aztán aludtunk.

***

Mióta Norvégiában vagyok, nem voltam különösebben beteg. Hát itt valahogy borzasztóan rám jött a torokfájás. Laurine is hasonlóra panaszkodott, plus az argentin srác a reptéren, vele is azért kezdtünk el beszélgetni, mert megkérdezte, hogy nincs-e valami torokcukorkánk. Úgyhogy valami van a svalbardi levegőben...

10-re mentünk hegymászótúrára, az összes túrára a hoteleknél szedték össze a résztvevőket, úgyhogy mi is a hozzánk legközelebb lévő hotelt írtuk be találkozási pontnak. Egy kisbusszal szedett össze minket a srác, 8 fős kiscsoportban mentünk. Kaptunk valami cuccot a cipőnkre, amiből szögek álltak ki, hogy ne csússzon le a lábunk a hóról meg a jégről. Volt a srácnak egy kutyája, aki tapasztalt és már nyugdíjazott szánhúzó meg medveriasztó kutya. Abban az esetleg, ha véletlenül összefutnánk jegesmedvével, a kutya rögtön jelez, aztán volt a srácnak riasztópisztolya, meg igazi pisztolya. Svalbardon puska nélkül nem tanácsos kimozdulni a városból. Viszont, tilos lelőni a jegesmedvét, ha csak nem életveszélyről van szó. Nagyon érdekes a helyiek és egész Svalbard viszonya a jegesmedvékkel. Ha megjelenik előtted a jegesmedve képe laikusként, akkor arra gondolsz, hogy jaj, de aranyos, úgy megdögönyözném a kis fehér bundiját. Akik Svalbardon laknak, azon tudják, hogy a jegesmaci nem játék, hanem egy ragadozó vadállat, aki seperc alatt széttépi az embert, ha a keze közé kerül. Na most a józan ész azt diktálná, hogy ha tele van a sziget, ahol laksz vadállatokkal, akik veszélyt jelentenek rád, akkor lődd le az összeset, és akkor megszűnik a veszély. De ez nagyon nem így működik, mert attól még, hogy a jegesmedve veszélyes és ragadozó, attól még ő Svalbard jelképe és egyik legfőbb látványossága. Szóval próbálják inkább megóvni és elkerülni őket. Ha valaki lelő egy jegesmedvét engedély nélkül, abból konkrétan vizsgálat lesz, hogy milyen messziről lőtte le, nem tudott-e volna elmenekülni, tényleg életveszélyről volt-e szó... Ennek ellenére Longyearby-enben minden valamire való helynek van saját kipreparált jegesmedvéje. A reptérnek, a legpuccosabb hotelnek, a templomnak, a szupermarketnek, a Svalbardmúzeumnak... Szóval jegesmedvére mindig fel kell készülni, de lehetőleg inkább el kell kerülni.

Elindultunk felfelé a hegyen hóesésben, és ez egyre csak rosszabb lett. Egy 2-300 méter magas csúcsra akartunk feljutni, ami úgy 1- 1,5 óra alatt bőven teljesíthető dolog, nekünk meg volt 4 óránk az egész túrára. Nem jártunk már messze a csúcstól, de akkor már nagyon durva volt az a hóvihar. Konkrétan inkább leültünk, hogy ne borítson fel a szél, nem láttunk semmit, csak ültem ott, próbáltam a kezemmel takarni az arcomat, becsuktam a szememet, de így is mindenhol hó volt. És ez csak 0, -1 fok volt. Képzelj el egy ilyen vihart -20, -25 fokban. Akkor nem kell sokáig várni, hogy megfagyj... Mondta a túravezető srác, hogy semmi értelme továbbmenni a csúcsra, úgyhogy inkább lementünk. Nem messze voltunk a Magbanktól, úgyhogy felmásztunk a bejáratához. Aki még nem hallott volna róla, Svalbardon építettek egy létesítményt egy régi bánya helyére a hegyben, ahova minden ország beteheti a vetőmagjait. Vetőmagokon kívül az országok történelmeit is őrzik itt mikrofilm formájában. Ha valami katasztrófa történne a Földön, akkor újra lehetne kezdeni a gazdálkodást ezekkel a magokkal, és megmaradna az országok történelme. Szigorú szabályozások vannak az intézményben, minden ország csak a saját vetőmagjaihoz férhet hozzá, mégis sok ország kételkedik ebben, és fél, hogy valaki visszaélne a vetőmagjaikkal, ezért nem minden ország képviselteti magát egyenlőre. Az év nagy részében zárba van a nyilvánosság elől a bank, azonban évente 2-3-szor, különlegesebb alkalmakkor tartanak rövid idegenvezetéseket belül. Szóval csak kívülről sikerült megnézni.

Túra után elmentünk a Svalbardmúzeumba, és összefutottunk ott Sue-val. Lehetett olvasni mindenféléről meg látni mindenfélét Svalbarddal kapcsolatban. Történelem, állatvilág, bányászat kezdete, hogy néz ki egy bányászlakás. A kiállítás vége felé volt néhány kép különböző emberekről, akik Svalbardon laknak, és a képek alatt olvashattuk a történetüket, hogy például teljesen máshol születtek, aztán véletlenül idekeveredtek és beleszerettek ebbe a helybe, úgyhogy már 30-40 éve ott laknak. Volt egy 40 körüli nő, aki itt született, itt nőtt fel, és már a gyerekei és itt nőnek fel. A múzeum után elmentünk a Svalbardbutikk-be, ami vasárnap ellenére nyitva volt 3-6-ig, és elég sokan is voltak, és elég nagy is volt. Volt ott minden, szuvenírek, élelmiszer, elektronikai cuccok, kozmetikumok, alkoholbolt, mert az Norvégiában külön van.

Az árak még Norvégiához képest is nagyon magasak voltak. Némely dolog dupla annyiba került itt, mint Eid-ban a boltban. Például a 4 db-os sima epres joghurt nálunk 17 korona (kb 550 ft), amíg Svalbardon 36 korona (1150 ft). Az összes tejtermék, zöldség, gyümölcs horrorisztikus áron volt, de még a szárazáru, konzervek, szárított kenyér is drágábban voltak. Vettem északi fényes kártyát, hogy legalább az legyen, ha már élőben nem láttunk, meg "vigyázz! jegesmedve" táblás hűtőmágnest.

Vásárlás után visszamentünk Tobihoz, aztán már nem mozdultunk ki este, csak főztünk vacsit, meg néztünk valami filmet.

***

Az volt a tervünk, hogy ilyen 10-11 körül elindulunk, és megnézzük a várost világosban is, hát, nem teljesen jött össze. Hétfőre még nagyobb hóvihar lett, és nem csak kint a pusztán lehetett érezni, mint vasárnap, hanem bent a városban is. Szóval konkrétan kinéztünk, és közöltük, hogy hátha később jobb idő lesz. Közben írt Tobi (mert ő közben dolgozott), hogy törölték az összes hétfői gépet, ha így folytatódik az időjárás, akkor a keddieket is törlik és itt ragadunk. Fantasztikus :D Dél körül úgy voltam vele, hogy nem érdekel az időjárás, most vagyunk Svalbardon, már pedig mi most kimegyünk. Úgyhogy elindultunk Laurine-nal meg Sue-val, és konkrétan hátrafelé lépkedtünk, hogy ne fújja a szél az arcunkba a jégdarabokat.

Elmentünk először megnézni az egyetemet, mert Svalbardon egyetem is van! És nem is rossz! Négy képzésük van, arktikus biológia, arktikus geológia, arktikus geofizika és arktikus technológia. Maga az egyetem egy szép nagy modern épület, ami betoncölöpökön áll. Svalbardon a legtöbb helyre amint belépsz, egyből a ruhatárban találod magad, egyből le kell venni a cipőt meg a kabátot, aztán vagy benti papucsban, vagy zokniban közlekedhetsz tovább. A múzeumban meg a templomban egy komplett szekrény volt, ahol találhattál magadnak papucsot mindenféle méretre. Szerintem ez tök szimpatikus meg barátságos, meg olyan otthonos érzés, hogy papucsban lehet mindenhol mászkálni, és nem kell mindenhova magaddal cipelni a kabátodat, mint nálunk. Mondjuk nyilván praktikus okok miatt is van így, hogy ne hordják végig mindenhol a dzsuvát.

Az egyetem után elmentünk megnézni a templomot, útközben láttunk ilyen tipik svalbardi szarvast, ami kifejezetten csak itt Svalbardon él. Bementünk a templomba, hát, ez sem hasonlított a szokásos európai templomokra. Inkább hasonlított valami rendezvényteremre. Ki volt téve tea, kávé, egy nagy könyvesbolt tele könyvekkel, fotelek. Egyből ki is néztem magamnak Svalbard történetét norvégul, aztán nekiálltam ott fél órát olvasni. Természetesen a templomnak is van saját jegesmedvéje, azt mondanom se kell. Volt itt is oltár, se sokkal egyszerűbb, mint más templomokban. 4-re foglaltunk egy túrát, ahova ilyen hómobillal vittek volna minket, és bemásztunk volna egy gleccserbe meg a jégbarlangokba. Épp indultunk, hogy még tudjunk enni valamit a túra előtt, amikor hívtak minket, hogy ez most ma nem működik, de másnap szívesen látnak. Hát, másnap már nem voltunk ott...

A templomtól nem messze volt a sysselmann irodája, ő a svalbardi közigazgatás vezetője, és mellesleg egy nő, annak ellenére, hogy a mann férfit jelent. Ha már úgy ott voltunk, kitaláltam, hogy én már pedig bemegyek, és megkérdem, hogy beszélhetek-e a nénivel. Kb tavaly ilyenkor még Berlinben voltam a Humbolt egyetemen, és az ottani egyik norvég professzor szervezett egy skype beszélgetést a svalbardi sysselmannal. Szóval gondoltam hátha örül, ha elmesélem ezt neki, hogy van, aki emlékszik rá, de nem volt bent, vagy csak nem ért rám, ki tudja, úgyhogy hagytam neki egy cetlit, hátha örül.

Ez után bementünk megint a boltba, néztünk még szuveníreket, meg valamit vacsorára, aztán bementünk az alkoholboltba. Tobi kérte, hogy vegyünk neki két üveg valami töményet, mert Svalbardon a lakosok nem vehetnek csak úgy alkoholt, valami külön igazolás kell hozzá, hogy vehessenek alkoholt. Viszont, az alkoholt illetőleg egész Svalbard duty-free (adómentes), szóval konkrétan fél áron volt minden a norvég alkoholárakhoz képest. Vettem 90 koronáért Bailey's-t Tobinak, úgyhogy felfoghatjuk úgy, hogy 1500 korona helyett 90-et fizettem a szállásért 3 napra. Aztán ha már ott voltunk Laurine-nal, mindketten vettünk egy üveg valamit magunknak is, hogy nyárig biztos lesz még rá alkalom, amikor jól fog az jönni Eid-ban. Még Tokajit is láttam a svalbardi alkoholboltban!

Este elmentünk Pub Quiz-re. Hiába mondtam, hogy haladjunk, csak késve értünk oda, úgyhogy az első 5 kérdésről már lemaradtunk, és már így nem nagyon tudtunk versenyezni másokkal, de azért végigcsináltuk a kvízt, 2,5 óráig eltartott, 3szor 20 kérdés, meg 3 plusz feladat volt. A papíron nem is kifejezetten kérdések álltak, csak egy-két kulcsszó a kérdésről. Szóval úgy nézett ki ez a kvíz, hogy én füleltem, hogy megértsem a norvég kérdést, közben jegyzeteltem le a kulcsszavakat, aztán egyből fordítottam át angolra a többieknek, hogy hátha valaki tudja a választ. Tiszta olyan érzés volt, mint ha valami nyelvvizsga hallgatás részén lennék, az néz ki pont ugyan így :D Utolsók lettünk, mert az első feladatsor le se pontoztam, de egy élmény volt.

Este még nézegettük a túrákat, hogy tudunk-e foglalni valami kedd délelőttre, de már nem volt hely, úgyhogy csak egy fél órás "arktikus mezőgazdaság" túrára foglaltunk.

***

Kedd délelőtt egész szép, tiszta idő volt, még az eget is láttuk. Elmentünk erre az arktikus mezőgazdaság túrára, és abszolút megérte. Egy amerikai pasi csinálja ezt a projektet, aki Californiából jött, először az Anktarktiszon volt szakács, aztán ajánlották neki Svalbardot, ha már ennyire tetszett neki az arktisz, és már 10 éve lakik ott. Azt mondta, hogy csak azok laknak itt hosszabban, akik beleszerettek ebbe a helybe, és ragaszkodnak ehhez a helyhez. Ott egészségesnek és fittnek kell maradni, különben elküldenek a hatóságok. Túl öregek nem lakhatnak Svalbardon, mert ott nincs rendes kórház, csak ilyen alapvető orvosi ellátás.

A legpuccosabb hotelban dolgozik szakácsként Longyearbyen-ben, aztán kitalálta, hogy valahogy fel kéne használni a természetes hulladékokat, és kialakítani egy körforgást, ahelyett, hogy minden szemetet beleborítanak az óceánba. Szóval begyűjti az éttermektől a növényi hulladékot, csinál belőle komposztot, vannak gilisztái, azok csinálnak neki termékeny földet. Vannak ilyen nem repülő, hanem csak ugráló madarai, akiknek a tojását el tudja adni az éttermeknek, a madárkakit meg szintén felhasználja trágyázásra a földhöz. Épített egy üvegházat, ahol viszonylag melegebb van, vagy legalább is plusz fok, és ott tudja termeszteni a növényeket, salátákat például, amiket meg elad az éttermeknek. Ez után sétáltunk még kicsit a városban, csináltunk képeket, aztán mentünk ki a reptérre Laurine-nal.

Mivel hétfőn kimaradtak a repülők, ezért kedden indítottak plusz egyet, ami közvetlen ment Osloba. Mutattunk a személyinket, aztán elkezdett telefonálni a néni, és közölte, hogy áttesz minket a korábbi gépre, ami közvetlenül Osloba megy, nem Tromsøn keresztül. Erre én közöltem vele, hogy teljesen jó nekünk a későbbi gép Tromsø-n keresztül, mert akkor már sötét lesz, és hátha úgy látunk éjszaki fényt. Nézett rám értetlenül, aztán megint telefonált egy kört és visszatett minket a későbbi gépre :D A másik indok meg az volt, hogy a korábbi géppel már délután 6-ra Osloba értünk volna, nekünk meg még továbbra sem volt szállásunk estére, úgyhogy abszolút ráértünk. Lebeszéltem a Training szervezőjével, hogy ha nagyon nem találunk semmit, akkor mehetünk a szállásra már kedd este, de lehetőleg inkább találjunk. Úgyhogy kiírtam ilyen Last minuite csoportba Couchsurfingre, hogy nem aludhatnánk-e valakinél, és este 6-kor lett hostunk :D

Kempingeztünk egy órát Tromsø-ben, aztán este 7 körül felszálltunk. Felhős volt, úgyhogy lentről nem láttunk semmit az égből, aztán felemelkedtünk a felhők fölé, és legnagyobb bánatunkra ott sem láttunk északi fényt, pedig ablak mellett ültem. Hát, és mindent megtettem, úgy érzem, majd jövőre :D

Maga a város, Longyearbyen abszolút emlékeztetett Nordfjordeid-ra. Kiterjedésben Nordfjordeid kicsit nagyobb, de Longyearbyenben is ugyan úgy kb 3000 ezer ember él, és ehhez képest rengeteg minden van. Úgy elgondolkodtam, hogy ha lehetett volna választani, hogy Eid-ban, vagy Svalbardon töltök el egy évet, akkor Svalbardot választottam volna. Menekültek ugyan nincsenek ott, de óvoda, iskola van, ráadásul van egyetem, rengeteg külföldi lakik ott, van éjszakai élet, van északi fény, a természet lenyűgöző... Szóval úgy egész biztos vagyok benne, hogy nem utoljára jártam Svalbardon. Oda nekem még vissza kell mennem. Talán a nyáron.

A hostunk egy 30-as olasz pasi volt, fél 11-ig dolgozott egy kávézóban, pont kicsivel fél 11 előtt értünk oda a reptérről, szóval így volt ez tökéletes, még ha nem is láttunk északi fényt. Csinált nekünk pizzát a kávézóban, úgyhogy a vacsi is megvolt. Beléptünk a lakásába, már akkor láttam, hogy ez furcsa egy figura. Mindenhol ilyen mandalák, buddha szobrok, spirituális dolgok. Beszélgettünk hajnal 3-ig, teljesen máshogyan látta a világot, mint az átlag emberek. Ezért is jó a Couchsurfing, hol ülsz le máshol ilyen emberekkel órákig beszélgetni? Sehol. Azt mondták már, hogy szép a szemem, vagy szép a mosolyom, de azt még nem közölték velem, hogy szép az energiám :'D

***

Fél 1-re találtunk oda ebbe a Hostelba, ahol a Training volt. Ebédeltünk, aztán beköltöztünk a szobába, két ágyasban voltunk Laurine-nal. Ebéd után "EVS koktél-party" volt, de eszünkbe se jutott, hogy bármi koktélhoz köze lenne, csak szeretnek ilyen elvont neveket adni mindennek. Ott volt az első csoport, akik hétfőtől voltak, meg már megérkezett a második csoport is, kb 50 en voltunk összesen. Voltak egész sokan, akiket egyáltalán nem ismertem, mert másik On-Arrival szemináriumon voltak. Az volt a "koktél-party" lényege, hogy menj oda random emberekhez bemutatkozni, meg beszélgetni, akiket nem ismersz. Ezután megint csoportosultunk térkép szerint, hogy a szoba egyik fele az észak, másik fele a dél, és akkor mindenki álljon be nagyjából, honnan jött, aztán meg most hol lakik Norvégiában. 3-an voltunk magyarok, Kriszti Stavangerben van egy projektben, Timi meg valahol Hammar környékén. Szóval két Timi volt, mindkettő Magyarországról, össze is zavartuk vele az embereket. Amikor kávészünet volt, beszélgettünk hárman, hogy kinek milyen a projektje, aztán csak úgy random emberek megálltak mellettünk, és hallgatták, hogy hangzik a nyelvünk :D Kriszti az első csoportba volt, úgyhogy ő este ment is haza, Timi a második csoportban volt, úgyhogy vele még beszélgettünk egész sokat a szeminárium alatt. Ők egy farmon laknak, és valami közeli iskolában dolgoznak még fogyatékos emberekkel. A projekttel, a koordinátorral, a lakhatással, meg a pénzzel nagyon nincsenek megelégedve. Mi kapunk 4000 koronát, ők kapnak 2700 koronát havonta, az a minimum Norvégiában, amit az önkéntesek kapnak. Mesélte Timi, hogy rászoktak a kukarablásra :D Éjszaka ilyen sötét betörő ruhában kimennek a szupermarket kukájához, és kipakolják. Nagyon pocséklóak a norvégok egyébként, kidobnak teljesen jó cuccokat, amik például még le se jártak, csak leestek a polcról és kicsit meggyűrődött a csomagolásuk. Őszintén, ha lenne kivel, akkor én is simán mennék és kipakolnám a Rema kukáját. Viszont náluk meg nagyon jó a társaság. 7-en vannak, nagyon jó barátok, minden nap más-más főz és együtt vacsoráznak, közösen vásárolnak. Szóval így másokat meghallgatva ki tudom jelenteni, hogy a mi projektünk teljesen jó, mások 300 fős faluban laknak, ahol még inkább semmi nincs, és Astriddal nagyon is jól jártunk. Egyedül a társaság lehetne jobb.

Egyébként ahogy így körbenéztem, mindenki eléggé bemackósodott. Azt gondolnád, hogy Norvégiában majd mennyit sportol mindenki, lehet túrázni, síelni, enni a sok egészséges halat, aztán a frászt. Mindenki csak ül otthon és sütit eszik..

Vacsora előtt beszélgettem sok mindenkivel, például egy német csajszival németül, aztán azokkal az önkéntesekkel, akik egy órára vannak tőlünk, és hívtak már minket, csak nem tudtunk kocsi nélkül hogyan eljutni oda... Ők is 4-en voltak, egy finn csajszi már decemberben hazament. Januárban jött egy francia csaj, 5 napig maradt, aztán hazament. Most megint jön valami új valaki lassan. Náluk, a 300 fős lukban már 2-szer helyettesítették a 4. embert, nálunk meg, ahol még lehetne is valamit csinálni, nálunk nem lesz 4. ember Janis helyett...

Vacsora után kimentünk a városba mászkálni egy kisebb csapatban, szinte végig egy spanyol sráccal beszélgettem, aki szintén ezen a farmon dolgozik. Beszélgettünk a projektről, kérdeztem Katalóniáról, mondta, hogy ő szeretne itt Norvégiában letelepedni és spanyoltanárként dolgozni, ezért a norvégra is eléggé gyúr. Akkor folytattuk norvégul és javítgattam a norvégját. Utána beültünk valami kocsmába és ott beszélgettünk.

Fél 12-re értem a hostelba, Laurine épp tv-zett. Nekiálltam én is nézni, és leragadtam, hogy wáóó, norvég film, wáóó, híradó!! Amint Laurine ideköltözik, és végre nem Janis tanyázik a nappaliban folyton, kerítek valakit, hogy javítsa meg a tv-t, és norvég filmeket meg híradót fogok nézni megint...

***

Délelőtt először Wc-papír gurigát dobáltunk labda gyanánt, hogy így jegyezzük meg a neveket. Utána választani kellett valakit, akivel még nem beszélgettünk, és megbeszélni vele, miért választottuk az EVS-t. Egy szlovák sráccal beszélgettem, ő is idősebb volt már, 27 (mert én a 23-mal már itt az idősebbek közé tartoztam a sok 18-19-20 éves között). Elvégzett már egy MA-t, dolgozott már közgazdászként, aztán rájött, hogy hiába győzte meg magát, hogy ez jó szakma, ezzel lehet keresni, de ha nem élvezi, akkor megette a franc az egészet. Úgyhogy most egy óvodában dolgozik főleg. Először beszélgettünk erről, aztán mivel láttam, hogy egy értelmes, tájékozott ember, mindenképpen elő kellett hoznom a közéleti kérdéseket, hogy milyen náluk a helyzet, tervez-e hazaköltözni ez után, hogy van megelégedve mindennel. Egyébként végig az volt, hogy mire elkezdték valakivel beszélgetni, és kezdett érdekesség válni a dolog, folyton belekiabáltak a szervezők, hogy akkor még pár perc, meg akkor most már fejezzük be, és ezen már úgy kezdtem magam felhúzni... Rohadt idegesítő, ha állandóan félbeszakítanak...

Volt olyan feladat, hogy 4 állítást kellett írni egy papírra, ebből 3 igaz, 1 hamis. Mentünk körbe, mutatkoztunk be egymásnak, és a másiknak ki kellett találnia, melyik állítás nem igaz. Ebéd előtt volt ilyen "hipnózisra" emlékeztető dolog, hogy mindenki lefeküdt a földre, és az egyik trainer kezdett el nyugodt hangon magyarázni, hogy "emlékezz vissza, amikor megtaláltad a projektet az interneten, amikor elküldted rá a jelentkezésedet, meddig vártál, hol voltál, amikor megtudtad, hogy felvettek, miket csináltál otthon utazás előtt, mik voltak az elképzeléseid meg az elvárásaid a projekttel kapcsolatban...". Aztán meg találnunk kellett egy embert, akivel kényelmesen érezzük magunkat egymás társaságában, és kimenni sétálni 20 percre megbeszélni ezeket a dolgokat. A másik Timivel mentünk ki sétálni, mert az anyanyelveden nyilván sokkal egyszerűbb beszélgetni. Egyébként ezért szoktam örülni, ha nincs másik magyar, mert akkor mindenképpen idegen nyelven fogok beszélni.

Ebéd után "gyertya gyújtás" volt. Körbe ültünk, a kör közepére betettek tálcára gyertyákat, és történeteket meséltünk a projektünkről. Ha pozitív volt a történeted, akkor meggyújtottál egy gyertyát, ha negatív volt, akkor elfújtál egyet. Jó volt hallani, hogy másik mivel foglalkoznak, vagy mik a negatívumok másoknál. Délután megkaptuk a levelet önmagunktól, amit még az On-Arrival szemináriumon írtunk. Utána EVS kereket rajzoltunk. Cikkelyekre osztottunk egy kört, hogy fizikai egészség, mentális egészség, küldő szervezet, mentor, személyes fejlődés, projekt, kinti barátok, otthoni család és barátok... És be kellett húzni, hogy kb mennyire vagy elégedett, vagy mennyire megy jól a dolog. Én általában elégedett szoktam lenni a dolgaimmal, annak ellenére, hogy morgok 1-2 dolog miatt, de egyébként ezt ilyen tipikus magyar mentalitás, hogy szeretünk panaszkodni... Szóval több dolgot is behúztam maximumra.

Vacsora előttre kitaláltak nekünk egy versenyt. Felragasztották a neveket random sorrendben egy papírra, és az volt a cél, hogy felkerülj a papír legtetejére. Úgy lehetett feljebb kerülni, ha megnyertél egy kihívás. Olyan kihívások voltak, hogy ki tudja tovább mondani az aaaa-t egy levegővel, szkander, hüvelyujjat le kellett nyomni, ki tud tovább állni flamingó pozícióban, aztán egy lábon ugrálás közben lökdösni kellett a másikat, hogy kibillentsd az egyensúlyából... Aligátorharc, ami annyit takart, hogy a földön kellett hason fetrengeni, és próbálni megfogni a másik lábát... Fantasztikus, milyen hülyeségeket ki nem találnak... Vacsora után beszélgettem az egyik trainerrel végre norvégul is egy kicsit, aztán bementünk megint a városba mászkálni, meg egy kocsmába. Mindenki rendelt magának egy sört, úgyhogy úgy voltam, hogy na jó, most az egyszer megveszem magamnak 3500 ft-ért azt a 3 dl cidert... (egy korsó sör is ugyan ennyibe került kb). Éjfél után értem a hostelba, aztán megint néztem még híreket 1-ig.

***

Pénteken az egész csoport bement délelőtt a városba. Először a Nobel Béke Centert néztük meg, ahol a 2017-es Nobel Béke-díj nyertesről, az ICAN-ről volt kiállítás. Ők egy ausztrál szervezet, akik a nukleáris fegyverek ellen kampányolnak. Úgyhogy volt fotósorozat amerikai meg észak-korei bázisokról, ahol tartanak atomfegyvereket, már amennyire be tudott jutni a fotós. Voltak képek meg tárgyak Hirosimából és Nagaszakiból, aztán volt egy ösvény, ahol ott volt az összes Nobel Béke-díjas, de nem volt időm minden végigolvasni. Ez a baj az idegenvezetéssel, hogy a kiállítás töredékét sem tudod megnézni az alatt az idő alatt, mert megáll egy-két helyet, és azokról az 1-2 dolgokról mesél negyed órát... Ezután mentünk a Skanzenbe. Egyébként imádom a múzeumokat, mindig figyelek az idegenvezetésnél, de mostanra fogyott el a béketűrésem, hogy fáradt vagyok, kint a mínusz sok fokban mászkálunk hátizsákkal nyamvadt faházak miatt, amiket már amúgy is láttam, és nekem ehhez semmi kedvem még jópofát is vágni, meg nem is érdekel és különben is menjünk már...

A skanzen után volt délután szabadidő, a többiek ott cseverésztek, hogy hova menjenek, mit nézzenek meg, én az első adandó alkalommal tűztem el egyedül. Már úgy pont elég volt ebből a csoportos tötymörgésből, múzeumba nem akartam menni, már voltam korábban a fontosabbakban, inkább szerveztem magamnak találkozót. Olyan jó érzés volt végre egyedül menni egy nagyvárosban a metrón egy találkozóra, és legalább kicsit olyan érzésem volt, hogy nem csak random turista vagyok, hanem van itt valami dolgom. Szóval bementem az Osloi egyetemre, és találkoztam azzal a tanárnővel, akinek a csoportjába jártam a nyári egyetem alatt. Abszolút egy lendületes, határozott, önálló, inspiráló nő. Eredetileg bolgár, de megtanult anyanyelvni szintre norvégul, az egyetemen tanít, orvosi, jogi meg egyéb szakszövegeket fordít meg tolmácsol. Épp most márciusban megy az Elté-re előadást tartani, és azokkal a tanárokkal szervezi ezt projektet, akiktől én tanultam, úgyhogy gyorsan kikérdezett róluk :D Hogy emberek, milyen tanárok, milyen óráink voltak, miket fognak szerintem megérteni a diákok az ő előadásából... Meséltem az EVS-ről, hogy mit csinálok most, teljesen el volt borzadva, hogy egy évig ott eldugva a semmi közepén hogy bírom ki, ő egy hétig nem bírná város nélkül :D Rokon lélek :D Mondtam, hogy szerintem Németországban tanulok majd tovább, erre kérdezte, hogy de hát miért nem itt Osloban, itt minden tök jó, és különben is ha fordítással is akarok foglalkozni, ahhoz itt kéne laknom. Leírt nekem egy kiadót, hogy ők felelősek az összes külföldi nyelven kiadott norvég irodalomért, és keressem meg őket, hogy nem próbálkozhatnék-e meg lefordítani valami könyvet norvégról magyarra. Nekik fogok írni, az tuti, aztán ki tudja, hogy lesz-e belőle valami. Már csak miatta is megérte ez az egész Osloi kirándulás. Ritka az, amikor nem én adom át a lelkesedésem meg a motivációm másoknak, hanem amikor én kapok lelkesedést meg motivációt még nálam is energikusabb emberektől.

Este egy puccosabb étteremben vacsoráztunk, nyilván nem ilye luxus dolog volt, de azért ilyen puccos ételeket még nem ettem. Először csak kenyér meg ilyen krémek, aztán előétel, kecskesajt ilyen zöld gazokkal, aztán a főétel művésziek összekenve meg megételstylistkodva...

Péntek este és nagyváros lévén örültem, hogy végre el tudok menni bulizni. Ja, csak annyi volt a probléma, hogy senki nem nagyon akart jönni. Vagy visszamentek a hostelbe vacsora után, hogy fáradtak, vagy sörözni meg beszélgetni akart mindenki. Ennek az lett a vége, hogy egy óráig bolyongtunk kint a hidegben, és kerestünk egy helyet, ahova beengedték a 19 éveseket is. Mert hiába van 18 éves korhatár elméletben az alkoholra, a legtöbb helyre 23-24 alatt nem mehetsz be. 20%-nál töményebb alkoholt meg csak 22 év fölött lehet venni. Hiába vehetne sört egy 19 éves is, inkább egyáltalán nem engednek be senki 23-24 év alatt. Szerintem a legvalószínűbb ok, hogy ha egy helyre odaszoknak a fiatalok, akkor az "idősebbek" (24 fölött) inkább nem mennek oda. És ha kocsmaüzemeltetőként választanod kell, hogy ki hozza a több hasznot, akkor egyértelműen az idősebbek, akik dolgoznak és van pénzük, meg akik a törvény szerint is vehetnek töményebb alkoholokat. Szóval ennyit arról, hogy 18-as korhatár... Úgyhogy az egyszem péntek estém Osloban nem kifejezetten olyan lett, mint ahogy szerettem volna...

***

Szombaton reggeliztünk, 10-kor elhagytuk a szobát, aztán betettük a bőröndöt a hostel csomagtárolójába, mert csak este 10-kor ment a buszunk. Szombaton is úgy voltam vele, hogy amint lehetett, hagytam ott a csoportot. Kérdezem Laurine-t, mi a terve a napra, semmi. Terve, honnan lenne neki?... Közöltem vele, hogy én elmegyek vásárolni, aztán elmegyek találkozni ismerősökkel, este fél 9-kor találkozunk a hostelban. Már nagyon elegem volt, hogy állandóan csoport, meg többen, meg egy emberre vár mindenki. Végre mentem egyedül, amerre akartam. 2-3 órát sétáltam a városban, nézelődtem, vásároltam, ha találtam valami olcsót, cipeltem a kis szatyrokat, és végre ilyen nagyvilági meg városi dámának éreztem magam :D

Kérdeztem több ismerőst is, hogy ráér-e, de dolgoztak, meg nem írtak vissza, úgyhogy kiírtam egy csoportba, hogy bárkivel szívesen találkozok és beszélgetek norvégul, akinek nincs jobb dolga. Este 6-re beszéltem meg egy találkozót valakivel, addig meg délután beültem az egyetemi könyvtárba tanulni, mint ha én is ide járnék, és épp nagyban valami vizsgára készülnék, mint ott az emberek körülöttem. Nekem ez kell. Ez tölt fel.

Szóval egy kávézóban találkoztam ezzel a random valakivel, és végre tudtam valakivel egy értelmes mélyebb beszélgetést folytatni, nem csak az időjárásból. Hozzá kell tenni, hogy a jóember félig görög és csak félig volt norvég, és ezt ő is mondta, hogy ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ne legyen olyan távolságtartó, mint az átlag norvégok. Nagyon érdekes dolgokat mesélt. Nyilván ez csak egy ember véleménye és szubjektív, de azért leírom, mert szerintem sok igazság van benne, és sok mindent megmagyaráz.

Egy problémás gyerekekkel foglalkozó iskolában dolgozik, akik erőszakosak, vagy éppen ilyen gengszter családban nőnek fel, vagy drogdílerként dolgoztak. Hiába hangoztatják a norvégok a nagy integrációt, de a nagyvárosokban nem mindig működik úgy, ahogy kéne. Idejönnek bevándorlók mindenféle országokból, de mivel a norvégok távolságtartóak, ezért nem tudnak beilleszkedni, és bűnöző bandák meg szívesen felkarolják a fiatal gyerekeket, mert ők még nem büntethetőek, ha elkapják őket, miközben drogot árulnak.

Szerinte mindenképpen szükség van bevándorlókra, de nem elég jól kezelik őket. Ideköltöznek a jobb fizetések miatt, de nem érzik magukénak Norvégiát, meg a norvég kultúrát. Ha kötődsz egy helyhez, ismered az épületek történetét, ott dolgoztak a nagyszüleid, akkor sokkal jobban vigyázol a környezetre és betartod a szabályokat.

Szerinte Norvégia éppen lefelé csúszik, annak ellenére, hogy azt hangoztatják mindenhol, hogy ők a legjobbak, meg elvárják mindenkitől, hogy mindenre büszke legyen, meg mindennel elégedett legyen. A 20. század elején Norvégia egy szegény ország volt, a 70-es évekre pedig már egészen jól ment nekik, mert felépítették a jóléti államot, mert szorgalmasan és jól dolgoztak, ésszerű szabályokat hoztak, amikkel működött a rendszer. Ezután jött az olaj, ami ezt a rendszert konzerválta. Viszont a legújabb generációk beleszülettek ebbe a jólétbe, ők már nem tudják, hogy a nagyszüleik mennyit dolgoztak, hogy működjön az ország, ezek a generációk nem takarékoskodnak, hanem pocsékolnak, mert van miből. Aztán az ilyen "alantasabb" munkákat a bevándorlók kapják, például a hókotrást, meg a sószórást. De hogy végezze jól ezt a munkát valaki, akinek semmi tapasztalata nincs sószórással, a téllel, és akinek nincs is rendesen elmagyarázva, hogy hogyan csinálja, amit csinál. Idén télen például a szokásosnál lassabban és rosszabbul voltak letakarítva az utak Osloban, sokat panaszkodtak a helyiek.

Az a véleménye, hogy a norvégok kétszínűek csomó kérdésben, mutogatják a statisztikát, meg a papírokat, hogy ők milyen jók, a valóság pedig teljesen más, de arról nem beszélnek. Például mutogatják, hogy milyen jól beválnak a magas alkoholárak, és így mennyire visszaszorították az alkoholfogyasztást, közben meg az a valóság, hogy inkább az olcsó, rossz minőségű csempészett piát veszik, amire az államnak nincs rálátása. Ennek a 23-24 éves korhatáros belépésnek az a következménye, hogy azon kevés klubokban, ahova beengedtek 18-19 éveseket is, megjelennek a drogdílerek meg a gengszterek, és így azokon a helyeket sokkal könnyebben áldozatokká válnak például a fiatal lányok.

Ennyit sikerült megjegyeznem abból, amit mesélt, de ennyi értelmes dolgot fél év alatt nem mondtak azok a norvégok, akikkel leálltam beszélgetni... Ezután mentem a hostelba, összeszedtem a bőröndömet, meg Laurine-t, aztán 10-kor indult a buszunk Eid-ba.

***

Reggel 7-re ért ide a busz, hazavonszoltam a bőröndöt, aztán aludtam 11-ig. Ezer dolog volt a fejemben, amit meg kell nézni a neten, írni kell valakinek, csomó idő volt kipakolni a bőröndöt, akkor mostam, beszéltem családdal. Telefonálás közben feltöltöttem a képeket a gépre, megcsináltam a prezit, de tovább nagyon nem jutottam a bloggal. 6-ra mentem kóruspróbára, már úgy egészen összeállt a dolog számomra is. Nem mondom, hogy mindig eltalálom a hangot, ahol kéne énekelni, pláne, hogy ketten vagyunk altok, és a másik néni legalább annyira magabiztos abban, hogy mit kéne énekelni, mint én, úgyhogy sokra megyünk ketten :D Este meg még nekiálltam nézni azt a norvég sorozatot, amit láttam a tv-ben éjfélkor a hostelben.

Szóval így telt Svalbard, meg Oslo, és akkor most energiával meg inspirációval feltöltődve újra itt az unalmas kisvárosomban. Egyébként nagyon nem fogok unatkozni következő héten, mert ezer dolgot kell csinálnom, írnom, Language Club, csinálni kell a prezentációt a magyar estére, pörgős lesz a hét. A szokásosnál hosszabbra sikeredett, de blogommal legalább emeltem a népműveltséget a Spitzbergákkal (Svalbarddal) és Norvégiával kapcsolatban.

Üdv mindenkinek: Timi