Scoore concert tour

A hét meghatározó eseménye a kórus, a próbák, meg a koncertek voltak. Hát, egy élmény volt  nagy kórusban, nagy zenekarral az operában énekelni. 

Egyébként nem csak otthon volt hideg a héten, egész Európában hidegfront volt, itt is. Napközben - 4,-5, éjjel meg - 10, -15.

Hétfőn mentem oviba, örültem, hogy hétfő van, akkor biztos bent leszünk, hát nem. Hétfőn is a mínusz akárhány fokban kellett ezekben kint mászkálni. Az óvodától kb 50 méterre van egy ilyen erdősebb gazosabb rész, csak odáig mentünk. Volt ott két deszkából összeeszkábált faház is, azon csúsztak-másztak fel-le, meg összeszedtek minden szemetet az erdőből, vödör, drót, kidobott karácsonyfa, aztán berendezték vele a faházat. Pont ugyan ezt csináltam én is ennyi idősen. Nem tudom miért, de gyerekként különös vonzalmat érez az ember az ilyen eldugott erdei összeeszkábált "házak" iránt, amiket kicsit a magáénak érezhet.

Mentem Bingózni, de elfelejtettek szólni, hogy a csoport nagy része elment ebédelni a szomszéd faluba, úgyhogy csak 5 darab néni üldögél ott és meredt a semmibe. Ha már ott voltam, akkor befogtam őket Bingózni, így legalább nagyobb esélyük volt nyerni.

Ez után mentem az önkéntesközpontba plakátokat gyártani. Csináltam Language Club, argentin est, eritrai est, meg két húsvétos plakátot is. Fél 6-ig ezzel bohóckodtam, de utána olyan elégedett voltam magammal, hogy már ilyen szééép plakátokat is tudok gyártani fotoshoppal!!

Közben megünnepeltük Laurine meg Mykola szülinapját tortával is. Plakátozás után bevásároltam, otthon befejeztem az előadásomat az EVS-ről következő napra, aztán végre rávettem magam, hogy hetek után újra elmenjek az edzőterembe. Futottam egy fél órát, aztán meg csak úgy ugrabugráltam zenére, meg emelgettem súlyokat.

***

Kedden némettel kezdtem, Piroska és a farkast olvastak épp németül ilyen leegyszerűsített verzióban. Ebédszünetben rohangáltam, hogy beszéljek az argentin tanárnővel az argentin esttel kapcsolatban, a menekültes osztály tanáraival, a könyvtárosokkal, Hilde-Kristinnel, kinyomtattuk a sok szép plakátot, aztán még azzal is körberohantam a suliban és feltettem párat. Angolon egy másik tanárnő helyettesített, és épp valami filmet beszéltek meg, amit én amúgy sem láttam, úgyhogy csak olvasgattam a szótáramat. Utána beszéltek a Fegyver korlátoztásról, az amerikai iskolai lövöldözésekkel kapcsolatban. Amerikában benne van az alkotmányban már 1776 óta, hogy minden állampolgárnak joga van fegyvert tartani. Szóval Amerikában konkrétan bárki besétálhat egy fegyverüzletbe, és vehet fegyvert, nem kell hozzá semmilyen engedély, képesítés. Az utóbbi évek lövöldözései miatt felvetették, hogy talán ezt korlátozni kéne, de csomóan személyes sértésnek veszik, meg a személyi szabadságuk korlátozásaként élnék meg, és teljes mértékben ellenzik. Ha megnézzük a statisztikákat, hány fegyver jut egy lakosra, kiderül, hogy átlagban majdnem egy emberre jut egy fegyver. Nyilván van, akinek több van, meg akinek egy sincs, de így átlagolva a lakosság 90%-ára jut egy fegyver. Kanadában meg Finnországban ez az arány több mint 100%, de ott valahogy mégsem kattannak be az emberek és irtanak ki egy komplett iskolai osztályt pár havonta...

Háziban segítős órán matekoztunk két fiúval, mert következő nap matekdolgozat volt. A szír fiúnak egyszer kellett megmutatni a dolgokat, utána értett mindent, ment neki mindent. Az afgán fiúnak hiába magyaráztuk már ketten a feladatot, mint ha a falnak beszélnél. Egyszerűen látszik ebből, hogy nem sokat járt korábban iskolába, és nem lát át ilyen matematikai összefüggéseket. Azért végigmagyaráztam neki az egész feladatot a-tól e alpontig, de minek? Amikor egymásra épülnek a feladatok, és ha az a-pontot nem tudja kiszámolni, akkor bukta az egészet.

Este 7-től a Rotary Klubban tartottam előadást erről az önkéntes programról, meg Magyarországról. A Rotary Klub az egy nemzetközi szervezet, helyi szervezetekkel és tagokkal az egész világban. Olyan személyek lehetnek tagok, akik a helyi környezetben köztiszteletnek örvendenek, sokat tettek a helyi közösségért, erkölcsösek, meg humanitáriusak meg minden, és csak más tagok ajánlásával lehet bekerülni. Hetente vannak találkozóik, kötelező a megjelenés, kivéve, ha igazolod, hogy hol máshol vagy. Minden héten meghívnak valami előadót, művelődnek, beszélgetnek. A jobb anyagi helyzetben lévő kluboknak van ösztöndíjprogramja is, helyi gimnazista diákokat küldenek külföldre egy évre, hogy ott tanulhassanak cserediákként. Annak ellenére, hogy a skandinávok milyen egyenlőségpártiak, csak férfiakból állt a Rotary klub. És azt azért nem hiszem el, hogy ne lennénk itt a környéken olyan nők, akik sokat tettek volna a közösségért és köztiszteletnek örvendenek. Ez később jutott eszembe, de majd megkérdezem azt a tanárt, aki elhívott, hogy miért nincsenek női tagjaik. Egyébként tetszett nekik az előadásom, mondták, hogy sok újat megtudtak Magyarországról.

Előadás után elmentem megint az edzőterembe, futottam egy fél órát, aztán tornáztam, meg súlyokat emelgettem. Megint egyedül voltam szerencsére, mert ha valaki van ott, akkor például nem hempergek végig ott a matracon mindenféle pózokban tornázás néven. Mire kimentem az edzőteremből, leeresztett ennek a biciklinek is az egyik kereke, gondolom kivágta valahol a jég. Szóval most már egy működő bicikli sincs a garázsban, és most muszáj vagyok Astriddal tárgyalni ez ügyben.

Itthon először írtam egy listát, hogy mi kell majd ehhez a húsvéti kreatívkodáshoz, aztán úgy gondoltam február 28 alkalmából épp ideje van elővenni a tavaszi díszítést. Hát, vagy egy óráig kerestem. El nem tudtam képzelni, hogy hol a bánatban lehet, amikor mindent megnéztem. Aztán az egyik téli díszítéses zacskónak a legaljáról jött elő... Egyébként azt a zacskót is már kétszer megnéztem, csak nem túrtam le teljesen az aljáig... Volt már éjfél, mire megtaláltam, aztán már bőven aludni kellett volna, de még nekiálltam az Osloi egyetem honlapját böngészni, meg a követelményeket olvasgatni ahhoz a képzéshez, ami megtetszett. A tárgyaim megvannak, a norvég nyelvtudást tudom igazolni, egyedül az angolt nem, mert nem fogadják el a nyamvadt ECL nyelvvizsgámat. Szóval ha én erre jelentkezni akarok, akkor még márciusban kéne úgy a semmiből rittyentenem egy angol nyelvvizsgát, amit el is fogadnak...

***

Szerdán délelőtt a menzán voltam szokás szerint. Nem mentem később, mint szoktam, de már megcsinálták a szendvicseket, amiket én szoktam, úgyhogy segítettem az ukrán csajszinak zsömléket csinálni. Beszélgettem Virginijával, mondtam neki, hogy csinálhatunk egyszer gulyást, kerestem egy "tradicionális gulyás" receptet, és lefordítottam neki norvégra. Nem volt benne semmi különös, amit itt nem lehet beszerezni. Virginija közölte, hogy akkor következő szerdán megcsináljuk! Szóval gulyás lesz a kantinában.

Kötőcsoport előtt előadtam az ötletemet Astridnak, hogy találtam ezt az egyéves tanári képzést Osloban, és gondolkodok, hogy megpályázom, csak kéne hozzá hirtelen rittyentenem egy angol nyelvvizsgát. Egyből felhívta a sulit, és megkérdezte, hogy ki a tanácsadó ilyen egyetemi ügyekkel kapcsolatban. Kaptam egy nevet meg telefonszámot, hogy kit keressek másnap a suliban.

Open Skulében valami fagyasztott zöldséges cuccot "főztünk". Sok főznivaló nem volt rajta. Beszórtuk a zacskóból tepsiba, vagdaltunk egy kis virslit a tetejére, aztán bevágtuk a sütőbe és kész. Kérdeztem Hilde-Kristint, hogy akkor mikor ülünk le 4-en megbeszélni a menüt, hát majd megbeszélünk valami időpontot, amikor mind a 4-en ráérünk. Nem érünk rá mondjuk most mind a 4-en?! Úgyhogy leültünk, aztán végre megbeszéltük a menüt, meg amit akart. Mondtam, hogy húsvét előtti alkalomkor csináljuk már valami húsvéti cuccot, tojásfestést, süti sütést, akármit, amire a diákok is bejöhetnek, mint karácsony előtt a mézeskalácssütésnél. Áprilisban kétszer Laurine főz valami francia ételt, kétszer meg én főzök magyar ételt. Gulyásra gondoltam először, de ahhoz 2-3 óra kell, nem elég 1,5 óra, meg amúgy is lesz a menzán, úgyhogy más ötlet. Egyszer csinálok valami édeset, az tuti, mert náluk nincs édes főétel, csak desszert, vagy amikor az alapból sós étel mellé felfoghatatlan módon odakennek valami édeset.

Nem sokakat vonzott ez a zöldséges cucc. Pedig egyébként nem volt rossz. Még szerencse, hogy pont ott próbáltak az iskolai musicalre a mellettünk lévő szobában, és úgy meglepődtek, hogy jéé, itt van szerdánként kaja?! Úgyhogy ha már ott voltak a színjátszósok, akkor ők ettek, és nem kellett egy kondérral hazavinnünk. Két afgán fiú mellé ültem le beszélgetni. Hárman vannak itt testvérek, közülük ketten voltak a magyar estémen. Ők egyébként meglepően értelmesek némelyekhez képest, abszolút képben vannak európai országok, meg politikát illetően, angolul is tanultak. Mesélték, hogy az egyik nagyobb afgán városból jönnek, ahol egészen sokáig működött az iskola és tudtak tanulni. Plusz ott állomásoztak amerikai katonák, úgyhogy ezért működött az angol nyelvoktatás is. Miután beszélgettem velük, bevillant az ötlet, hogy áprilisban kéne egy afgán estet tartani. Amennyire tudom, nincsenek olyanok Afganisztánból, akik már régebb óta laknak itt, meg mondjuk felnőttek, úgyhogy lehet az egyik fiút megkérdem, hogy akar-e előadást tartani.

6-tól volt hangszeres, nagy kórusos próba. Három kórusból áll a teljes kórus, mi "eidi operakórus", voldai főiskolai kórus, meg egy másik voldai kórus. Mondta az egyik kórusvezető, hogy akkor beéneklünk, aztán nekiállt először gimnasztikaórát tartani a folyosón, meg grimaszolni, hogy bemelegítsük az arcizmokat. Bementünk az előadóterembe, ott volt a zenekar a színpadon. Na, ez már rendes nagyzenekar! Vagy 10 hegedűs, kürtösök, fuvolások, klarinétosok, fagottosok, egy zongorista, egy hárfás, 3 harsonás, 3 trombitás, 2 cselló, 4 dobos...

Először énekeltük a dalokat zenekarral, úgyhogy egész este próbáltam csak memorizálni, hogy mikor lép be a kórus. Meg most először hallottunk azokat a számokat, amiben a kórus nem énekel, csak a zenekar játszik. Hát, ezeket se hallottam még sose, de legalább szépek.

Fél 9-ig tartott a próba, de még elmentem utána az edzőterembe, ki kell használni, amíg még ilyen kedvem meg lendületem van. Fél 11-re értem haza, kb bezuhantam az ágyba, aztán aludtam. Eddig tartott az energia.

***

Csütörtökön bementem 9-re a suliba, hogy norvégozzak a lengyel lánykával, és ez már megint nem volt ott. Nem ért még vissza a téli szünetről. Kedden tárgyaltam az osztályfőnökével, hogy nem tudták volna mondani, hogy ne gyere be csütörtök 9-re, mert nem lesz itt?!? Mindegy, akkor megtámadtam ezt a tanácsadó nénit, aki az egyetemi jelentkezésekkel szokott segíteni. Hoztam pendrive-on a komplett diplomámat minden tárggyal, hogy böngésszük át együtt, hogy szerinte megfelelnek-e ezek a követelménynek, ami a neten van. Mondtam neki, mit szeretnék, erre felírt egy linket egy fencnire, hogy itt megtalálok minden követelményt, nézzem meg a neten oszt viszlát. Kimentem, megnéztem azt a linket, és ezt már korábban is láttam, itt csak a követelmények vannak, de nekem nem ez volt a kérdésem. Mondom kösz, nagyon sokat segítettél... Felhívtam Apukát, akinek aztán semmi köze a norvég egyetemi rendszerhez, de így is meggyőzött, hogy próbáljam meg, és többet segített, mint ez a némber, aki ezért kapja a pízt, hogy segítsen ilyen dolgokban.

Politikán még mindig az EU-n csámcsognak, most épp érveket kellett írniuk az EU ellen meg mellett. Én is írtam, csak Magyarország szemszögéből, úgyhogy majd össze tudják hasonlítani az én érveimet az ő érveikkel Norvégia szemszögéből. Épp mindenki írja az érveket, Arildnak, a politikatanárnak meg nincs semmi jobb dolga, úgyhogy ilyenkor nekiáll random kérdésekkel zaklatni mindenkit, hogy "Te Ingrid, melyik a legszebb város, amiben voltál? London! És melyik a legcsúnyább, amiben voltál? Maloy! Várost kérdeztem!" Szóval legalább van nekik is önkritikájuk..

Angolon dolgozatot írtak, úgyhogy a könyvtárban ültem délután 6-ig és angoloztam. A múlt héten kérdeztem, hogy van-e aktuális norvég nyelvtanuk. Nem volt, úgyhogy rendeltek egyet nekem. Mondták, hogy amúgy is kell, hogy legyen ilyenük. Úgyhogy odajött az egyik könyvtáros egy norvég nyelvtankönyvvel, amit most kaptak épp meg, és egyből ki is kölcsönözték nekem egy hónapra.

6-tól próbáltunk megint fél 9-ig. Hazamentem és megcsináltam a tavaszi díszítést. Március van, most már lehetnek virágok a falon, attól függetlenül, hogy kint mínusz 10-ek vannak...

***

Pénteken úgy döntöttem, hogy a mosatlan edényeknek meg a lakásnak nagyobb szüksége van rám, mint az óvodásoknak, és mivel amúgy se lesz kb hétvégém a kocert turné miatt, ezért hétvégének nyilvánítottam a pénteket, és nem mentem be 3 órára az oviba. Kényelmesen megreggeliztem a nappaliban, néztem közben a híreket. Szerintem nem mondtam még, hogy valamikor 2 hete leültem, aztán addig nyomkodtam végig a távkapcsolót, amíg "megjavult" a tv.

13.15-kor volt találkozó a buszpályaudvaron, és 13.25-kor indultunk a megbeszélés szerint. Beugrottam még Astridhoz az önkéntesközpontba 5 percre, ha már útba esik. 13.20-ra értem ki a megállóban, senki sehol, Laurine írt, hogy a busz már elindult. Épp hogy felnéztem a mobilomból, megállt a pályaudvaron a másik busz, amiben a zenekar ült. Úgyhogy velük utaztam. A második sorban volt egy hely, úgyhogy leültem oda, a karmester meg a szólóénekes mögé. Az énekesnő, mint jó celebhez illik, kb fél óránként szelfizett, a tájat fotózta, vagy videókat csinált magáról, a tájról meg a buszról, meg integetett és bájolgott a telefonjába, aztán posztolta ki egyből Istagramra.

Egy 60 körüli nő mellett ültem, aki jobb dolga nem lévén kötött, tipik skandináv szokás... én meg elkezdtem olvasni a frissen szerzett angol nyelvtankönyvemet. Egy idő után elkezdtünk beszélgetni. Svéd, Stockholmban lakik, de már többször játszott itt a Nordfjord Operaházban, például ősszel is játszott a zenekarban, amikor az operát mutatták be. Szóval ez az operazenekar nem állandó, csak ilyenkor, amikor koncert, vagy valami esemény van, idesereglenek a zenészek különböző helyekről, Volda, Oslo, Stockholm... Mesélte a néni, hogy volt Magyarországon kétszer is a 80-as években valami szemáriumon zenészeknek. Egyszer Pécsen, egyszer meg Recsken. Meglepődött, hogy ismerem hallottam Recskről, annak ellenére, hogy milyen kis hely. Elmagyaráztam neki, hogy Recskről elméletben minden magyarnak hallania kellet a munkatábor miatt, és nem füzünk hozzá kellemes emlékeket. Kérdeztem, hogyan élte meg a szocializmust, mint egy demokratikus állam polgára, azt mondta ijesztő volt kicsit, azt érezte, hogy mindenhol figyelték őket.

Beszélgettem az eid-i operakórusból az egyik nénivel, ő meg azt mesélte, hogy néptáncol, és volt Százhalombattán a Summerfesten. (A nem diósdiaknak mondom, Százhalombatta egész közel van Diósdhoz, és nálunk is fel szoktak lépni a néptáncosok évente mindenféle országokból.) Kicsi a világ.

Fél 4-re értünk Sogndalba, egy kb 3500 fős, Eidnél icipicit nagyobb, de hasonlóan a semmi közepén lévő jelentéktelen "városba". Először próbáltunk egyet a művelődési központban, ahol a koncert volt, aztán 5-kor vacsoráztunk a hotelban, mindenki lazagne-t meg salátát. Szerintem még azt se fejtettem ki, hogy a norvégoknál a vacsora a főétkezés, délután 5-kor. Addigra hazaér az egész család iskolából meg munkából, Anyuka megfőz, és akkor együtt vacsoráznak. Aztán este 8-9-kor betolnak még valami nasit biztosan "esti étel" néven.

Na, szóval vacsi után volt a koncert, a zenekar meg a kórus többen volt, mint a közönség... 12-13 darab van a koncerten, a kórus 6 dalban énekel. Kétszer is van olyan, amikor kb 10 percig nem énekelünk, csak a zenekar játszik, akkor leülünk. Mivel az alt szólamban vagyok, ezért a rézfúvósok vannak előttem, harsona, trombita, a kórus mellett meg a dobosok. Őket szoktam nézni, amikor nincs jobb dolgom. Négyen vannak, egy végig egy helyen ül, a másik három szalagdál a különböző dobok meg hangszerek között. Most legalább már tudom, melyik hangot milyen eszközzel csinálják. Van például egy állvány, ahova egy csomó kulcs van felkötve, és az is egy hangszer például. Szoktam nézni a fúvósokat, a koncert végére a legtöbb alatt komplett nyáltócsa van.

9-re végeztünk a koncerttel, fél 10-kor sikerült elindulnunk. Először gondoltam tanulok, de ilyen gyenge neonfényben kifolyik az ember szeme... Akkor gondoltam alszok, de a zenekar közben elkezdett beinni, aztán visongtak meg üvöltöztek ott mögöttem... 23.20-ra értünk a komphoz, de így éjjelente csak óránként van komp, úgyhogy 40 percet kempingeztünk még ott. Szeretnének ezek ide hidat, csak a politikusok inkább Oslo és környékét fejlesztik, nem ilyen vidéki hidakat finanszíroznak. Szóval fél 1 volt, mire sikerült hazaérnem.

***

Szombaton felkeltem kényelmesen, megreggeliztem megint a hírek meg a tv társaságában. Elővettem a laptopom, gondoltam most ráérek, jelentkezek a nyelvvizsgára március 24-re, amikor szembesültem vele, hogy nincs több hely március 24-re. Két napja még március 10-re is volt hely, erre két nap alatt elfogyott az összes márciusra?!?! Nem hiszem el!! Végre kitaláltam valamit, meg kedvet kaptam Norvégiához, erre túl késő... Nekiálltam még végigkutatni az összes többi nyelvvizsgatípust, mit elfogadnak, de azokat nem is lehet Norvégiában írni, vagy ott is csak áprilisra van időpont... Találtam valami telefonszámot a TOEFL regionális központjába, ami Írországban van, úgyhogy drága egy telefon lesz... Hétfőn megpróbálom meghatni őket, hátha tudnak még egy helyet szorítani nekem március 24-re. Vagy a másik verzió, hogy megtudakolom, hogy az egyetem elfogad-e hiánypótlást, ha később mutatom be a nyelvvizsga eredményét, mint a jelentkezési határidő, ami a honlapjukon szerepel. Miután túl voltam ezen a traumán, hogy borultak a terveim, nekiálltam takarítani és jó 1-2 óráig meg se álltam.

Fél 6-ra mentem az operaházba, 6-tól fél 9-ig tartott a koncert, volt csomó ismerős arc a nézőtéren. Otthon telefonáltam, aztán néztem egy filmet.

***

Vasárnap 11-kor indultunk a buszpályaudvarról és kb 2-re értünk Alesundbe. Elvittem a nagylaptopomat, mert azon lehet rendesen írni buszban is, úgyhogy legalább megírtam a blog nagy részét út közben. Először berendezték a színpadot, székek, kottaállványok, dobok, aztán próbáltunk egy rövidet. Ebédeltünk, aztán 5-koe volt a koncert. Maga a terem kb feleakkora volt, mint Eid-ban az operaházban, meg a nézőtér sem igazán volt tele. 50 000 fős várostól azért kicsit többet vártam volna, terem meg közönség terén is. Szóval megvolt az utolsó koncert is, lezárult énekes meg kórista karrierem. Ahhoz képest, hogy az első próbán azon gondolkodtam, hogy inkább hazamegyek és hagyom az egészet, örülök, hogy végigcsináltam. Legalább egy kicsi visszatért abból a zenei tudásból, ami megvolt nekem a gimi végéig, amíg abban nem hagytam a zenélést. Egy élmény volt ilyen hatalmas kórusban énekelni, nagyzenekarral, operaházban. Különösebb kórusos gyakorlat és tapasztalat nélkül ilyenre lehet az életben nem lett volna máshol lehetőségem. Talán ha majd sok év múlva ilyen boldog, unalmas, letelepedett családi életet folytatok és nem utazok meg költözök évente össze-vissza, akkor lehet, hogy éneklek majd még valami kórusban. Ami biztos, hogy ilyen nagyzenekaros koncertekre mindenképpen fogok járni, ha megint nagyvárosban élek és mondjuk nem csak ilyen önkéntes zsebpénzből éldegélek, hanem önálló keresetből.

A következő hét viszonylag eseménytelenül fog telni, semmi mászkálás sehova, csak a szokásos dolgok, meg kedden sí nap, az egész iskola kivonul a közeli síközpontba, meg argentin este. De általában a semmiről is sikerül oldalakat írnom, úgyhogy találkozunk jövő vasárnap.

Üdv mindenkinek: Timi