Május 8 és hosszú hétvége - 8th May and long weekend

A héten volt május 8-án felszabadulás, veterán nap, meg nemzetközi Vöröskereszt nap, valamint mivel itt Krisztus mennybemenetele pirosbetűs ünnep, ezért már csütörtöktől hétvége volt. 

Voltam hétfőn oviban. Ezek már 7-én a nemzeti ünnepre készülnek (ami 17-én lesz), és norvég zászlókat, meg zászlóvirágokat gyártottunk. Az idősek otthonában nem Bingóztunk, hanem elmentünk moziba. Délben volt egy dokumentumfilm a moziban, amit már korábban meg akartam nézni, de sose passzolt az időpont, és most végre sikerült. Rég láttam ilyen jó filmet.

"Bjarne vil ikke på film", Bjarne nem akarja, hogy filmezzék. Egy lengyen újságírónő ideköltözött Norvégiába egy 100 fős faluba. 7 évig lakott ott, összebarátkozott a 70 éves szomszédjával, Bjarléval, aztán elkezdte őt filmezni, mert érdekesnek találta a személyiségét. Az elején egyáltalán nem akarta Bjarle, hogy filmezzék, de aztán csak lett belőle egy film. Arra volt kíváncsi az a rendező, milyen az ember egész életét egy 100 fős faluban, a külvilágtól elzárva, egy farmon, birkák között leélni. Kérdezte Bjarlét minden féléről, hogy mit gondol az életről, halálról, vannak-e álmai, nem sok kérdésre érkezett érdemi válasz, mert a legegyszerűbb kérdésekre is közölte Bjarle, hogy kérdezzen egyszerűbbet. 7 év után nem bírja az egyedül létet az újságírónő, és Londonba költözik. Megszervezi, hogy Bjarne, aki a norvég fővárosban is csak 1-2-szer járt életében, látogassa meg Londonban. Először Bjarne kitalál mindenféle kifogást, hogy betegek a birkák, pont most kell levágni a gyapjukat, beteg a kutyája, de aztán csak elutazik Londonba. Az meg csak még viccesebb, meg abszurdabb, hogyan reagál egy 70 éves bácsi, aki egész életét egy 100 fős faluban élte le, egy sok milliós nagyvárosra, metróra, tömegközlekedésre...

Egyszerre melankólikus és vicces a film, nagyon jól bemutatja a vidéki életet egy elszigetelt faluban a norvég hegyek között, és az a "kihalófélben" lévő generációt, aki egész életet egy ilyen vidéki faluban töltötte a birkáival a kis földecskéjén, és Bjarle tényleg egy hatalmas fazon. Ajánlanám mindenkinek, de szerintem sajna csak norvégul van.

Egyébként tele volt a moziterem nyugdíjasokkal, és többen eljöttek megnézni ezt a filmet, mint ahányan beülnek egy puccos amerikai filmre.

Mondta a könyvtáros nő, hogy nem tud jönni Language Clubra, úgyhogy el kellett intéznem, hogy én is ki tudjam nyitni a termet a kártyámmal. Levadásztam azt a valakit, aki az egész épületért, meg azért felel, hogy kinek hova van hozzáférése. 1 perc alatt hozzáadta azt a termet is, aztán elkezdtünk beszélgetni, egyrészt rájött, hogy tudok norvégul, másrészt rájött, hogy velem lehet beszélgetni. Szóval egy jó fél óráig elbeszélgettünk mindenféléről.

Fél 3-tól volt megbeszélésünk Astriddal. Én abszolút abban a hitben voltam, hogy szabad az egész hétvégém csütörtöktöktől, erre kiderült, hogy nem. Hiába van csütörtöktől munkaszünet, pénteken valakinek ott kell ülnie, és megunnia az életét abban a nyomorult BUA-ban. Laurine-nak már lefoglalt szállása volt Stockholmba, úgyhogy nekem kellett törölnöm a hétvégi terveimet, Geiranger fjord meg hasonlók... Roppantul boldog voltam.

Most kivételesen hétfőn volt a Language Club. Csak 5-en voltunk, csak a menekültes osztályból voltak, de így is jól elbeszélgettünk, meg társasoztunk.

***

Kedden bementem fél 10-re, mert kantinás megbeszélés volt. Végigrágták a szabályzatot, mit milyen gyakran és kinek kell elmosni, kitakarítani, munkaruházat, árak... Mondták, hogy egyébként veszteséges az egész dolog, szóval még az iskola fizet rá, csak hogy legyen a suliban egészséges, friss, helyben készült és viszonylag olcsó étel, és ne mászkáljanak ki a diákok szünetekben a boltba egészségtelen kajákat venni. Talán ezt se írtam még, de itt teljesen lazán veszik a dolgokat. Több bejárata is van az iskolának, és mindenki akkor mászkál ki meg be, amikor akar. Nálunk a gimiben 1 bejárat volt, és ha 5. óra előtt ki akartál menni az iskolából, majdnem, hogy el kellett magyaráznod a portásnak, hogy miért és hova mész.

Voltam németen, aztán beültem a könyvtárba. Gondoltam, ha már elméletben angol óra volt ilyenkor, akkor legalább angolozzak is valamit, úgyhogy nekiálltam olvasni egy angol könyvet.

Háziban segítős órára jött Adnan meg Abdullah, angoloztunk, meg matekoztunk. Negyed 5-kor találkoztam Astriddal kint az egyik parkban, és előkészítettük a mikrofonokat meg a hangfalakat a május 8-ai rendezvényhez.

Május 8-án lett vége a második világháborúnak, úgyhogy itt felszabadulási meg veterán napot tartanak ilyenkor, plusz összecsapták a nemzetközi Vörös Kereszt nappal, ami szintén május 8-án van. A norvégoknak mániuájuk ez a vonulgatás, akármilyen ünnep van, vonulnak fel-alá az utcán zászlóstúl, zenekarostúl. A templomtól indultak, végigvonultak a főutcán, aztán ott a parkban sorakoztak fel egy háborús emlékműnél. Vöröskeresztesek elől zászlókkal, utána veteránok, Eid fúvós zenekar, aztán meg aki akar, masírozhat utánuk. Az emlékműnél majd fél órás megemlékezés, beszédek, meg éneklés is volt. Sokan voltak kint, mert megjött a jó idő. 25 fok, napsütés. A norvégok ilyenkor közlik, hogy itt a nyár, rövidgatya, ujjatlan pólóban szaladgálnak, és fagyit esznek. Olyan borzasztó hőség volt, hogy a fúvós zenekar egyik tagja a beszédek alatt hirtelen elájult és eldőlt. Milyen jó, hogy épp nemzetközi Vörös kereszt nap volt, azonnal egy sereg Vörös keresztes ugrott is oda :D

Nekem annyi volt a borzasztó sok dolgom, hogy norvég nemzeti dal szövegeket osztogattam, hogy tudják énekelni az összes versszakot, utána meg sütiket vagdostam fel.

Hazaértünk Laurine-nal, elkezdtünk beszélgetni valamiről, aztán megmutattam neki az egyik norvég sorozatot, amit végignéztem a múlt hétvégén. Az lett belőle, hogy leültünk, és megnéztünk egyhuzamban 4 részt.

***

Szerdán délelőtt szokás szerint a kantinában voltam. Aznap derült ki, hogy milyen tantárgyból fognak vizsgázni a menekültes osztályból azok, akik szeptembertől elkezdik a gimit. Itt nem központi felvételi van előre meghatározott tárgyakból, hanem a 9.esek, akik felvételiznek a gimibe, egyesével húznak, hogy ki milyen tantárgyból fog vizsgázni. Úgyhogy nap közben, miközben a kantinában dolgoztam, már jöttek oda hozzám, hogy úúú, matek vizsga lesz következő szerdán, mikor érek rá matekozni :D

Megbeszéltem Abdullah-val, azzal az afgán fiúval, aki a háziban segítős órára is mindig jön, hogy kötőcsoport utána ráérek. Fél 4-től fél 8-ig matekoztunk. Tök komolyan szívesen ültem ott és matekoztam, meg magyaráztam a matekot. Komolyan felüdülés leülni, megoldani egy matek feladatot. Teljesen máshogyan használja az ember az agyát, mint amikor idegen nyelven beszél, vagy ír valamit.

Fél 8-kor végeztünk, gondoltam akkor hazamegyek. De aztán végre kimentem a négy fal közül, és még mindig 20 fok, napsütés volt, úgyhogy fogtam magam, aztán úgy ahogy voltam elbicikliztem a fjord másik oldalára, és csak 9-re értem haza.

***

Csütörtökön 12-től 3-ig matekoztam Abdullah-val megint. Nem mondom, hogy reménytelen eset, de nehéz... Amit előző nap 2-szer elmagyaráztam, magyarázhattam el megint, mert semmi nem maradt meg belőle. Pedig tényleg odafigyel és próbálkozik, de nem. Rengeteg múlik a képességeken, meg azon, hogyan nőtt fel valaki.

Utána mentem látogatóba a kedvenc szír családomhoz. Vittem az füzetemet, az arab könyvemet, és olvastuk végig. Nem elég csak szavakat tanulni, tudni kell, hogy milyen kontextusban használják őket. Például két szó is volt a könyvben, ami azt jelenti, hogy lány. Mondták, hogy az egyik régiesebb, azt kevésbké használják a modern arabban.

Nasser is vizsgázik szerdán matekból, úgyhogy náluk is szét volt terítve az asztalon matekfüzet, könyv, dolgozatlapok... Egy kicsit vele is matekoztam, de neki tényleg csak egy helyen kellett segítség, a többi feladat simán ment.

Előbb-utóbb nekiálltunk játszani valamit, mostanában a Sequence mindenkinek a kedvence. Felszóltak a szüleik, hogy menjünk le, kész a vacsora. Mivel olyan sokan vannak, nincs annyi hely, meg nincs akkora asztal, ahol elférnének, meg az arab kultúrában amúgy is az a szokás, hogy a földön ülnek és úgy esznek. Vacsora után még teáztunk, meg beszélgettünk lent a szüleikkel. Hallgattam, hogy beszélgetnek, kérdeztem szavakat, hogy mit jelentenek. Apukájuk elővette mobilon a Koránt, és odaadta, hogy próbáljam meg kiolvasni. Két sort kibetűztem, meg próbáltam felolvasni, aztán odáig voltak, hogy milyen ügyes vagyok :D

Fél 1-ig játszottunk, utána jöttem csak haza.

***

Pénteken felkeltem, reggeliztem, aztán délre mentem le az önkéntesközpontba megint, matekozni az afgán fiúval. 2-től 6-ig a BUA-ban ültem, de legalább nem egyedül. Megint szép idő volt, ragyogó napsütés, 20-25 fok, úgyhogy fogtam egy polifómot, és kifeküdtem a napra olvasni. 3 körül jöttek többen is, kölcsönöztek horgászbotokat, meg bicikliket, és 3 körül jött Raghad, Rasha, Adnan és Ghaith. Nekiálltunk kint a BUA előtt rollerezni, meg gördeszkázni. 4 körül a fiúk elmentek mecsetbe, mert a muszlimoknál péntek a "templomba járós" nap, a lányok meg ott maradtak velem 5-ig beszélgetni, hogy ne utakozzak ott egyedül a BUA-ban.

Beszélgettünk a Ramadanról, ami nem sokára kezdődik. Az a hónap, amikor napkeltétől nap nyugtáig se enni, se inni nem szabad a muszlimoknak. Kérdeztem, hogy és mi van, ha leesik a cukruk, vagy rosszul lesznek. Mondták, hogy az nem szokott előfordulni, mert gyerekkoruktól kezdve böjtölnek minden évben, ezért hozzá van szokva a szervezetük. De ha valamiért mégis muszáj lenne inniuk vagy enniük, akkor az a nap nem számít böjtnek, és akkor valamikor ramadán után be kell pótolniuk azt az egy napot. Aztán megtudtam, hogy mivel az ő naptárjukban tényleg holdhónapok vannak (28 naposak), ezért minden évben 11 nappal előre csúszik ramadan hónap. Tehát ha most május 16-án kezdődik, akkor jövőre május 5-én fog kezdődni. Nekiálltunk kiszámolni, hogy kb mikor fog ramadan november végétől december végére esni, amikor ugye legrövidebbek napok Norvégiában. Szóval ha olyan 18-20 év múlva is itt laknak, akkor csak reggel 9-től délután 3-ig kell böjtölniük. 6 óra, az nem is sok. Azt még egy átlag ember (aki nincs egész napos böjtökhöz hozzászokva) is kibírja evés és ivás nélkül. De azért ez a 15-20 óra, amit lenyomnak evés és ivás nélkül, így, hogy május-júniusban van ramadan, amikor a leghosszabbak a nappalok, hát nem hangzik egyszerűnek.

Ha vége ramadannak, akkor kezdődik náluk ez Eid, egy három napos ünnep, ami kb olyan, mint nálunk a karácsony. Ünnepi vacsora, meglátogatják az összes ismerőst meg rokont, ajándékokat adnak egymásnak. Azt mondja Rasha, hogy még nem csinált semmit Eid-re. Megkérdeztem, hogy miért, mit kell arra csinálni? Az a szíreknél a szokás, hogy csak új dolgokban szabad megjelenni. Új ruha, új cipő, új minden.

5 körül elmentek a lányok haza, akkor megint kiültem napozni, meg olvasni. Nem telt el negyed óra, visszajött Adnan, hogy ne unatkozzak ott egyedül még 6-ig. :D Mivel szép idő volt, 5-től már kint röpiztek egy csomóan a suli mellett. Fél 7-re odaértünk mi is Adnannal, aztán még 8-ig röpiztünk. Megbeszéltük, hogy másnap este átjönnek 8 körül, aztán együtt nézzük az Eurovision-t.

***

Szombaton itthon voltam egész nap, írtam blogot, csináltam a prezit, írtam leveleket, tartottam szépségápolási napot, manikűr, pedikűr, telefonáltam... 8-ra vártam vendégeket, úgyhogy 6 után nekiálltam főzni. Nem akartam komplett vacsorát, de gondoltam mégis legyen valami főtt cucc, amit lehet kézzel csipegetni. Volt itthon brokkoli, úgyhogy kitaláltam, hogy brokkoliból fogok fasirtot csinálni. Belevágtam egy tálba a brokkolit, tojást, reszelt sajtot, random fűszereket, só, bors, grillfűszersó. Összegyurmáztam kis gombócokra, azokat bepaníroztam, aztán a sütőben egy tepsin megsütöttem. És meglepően jó lett! Fel se tűnt, hogy brokkoli, olyan volt, mint ha sima fasirtot ennénk.

Ha én nyitnék főzőműsort, kb úgy nézne ki az összes adás, hogy vágjuk apróra a dolgokat, szórjunk bele mindent egy nagy tálba, megérzés szerint szórjunk bele random fűszereket, kutyuljuk össze, aztán süssük meg serpenyőben vagy sütőben és kész.

Fél 9-re átjött Rasha, Raghad, Adnan és Ghaith, és itt voltak fél 1-ig, végignéztük az eurovíziót. Nem is hallottak még korábban az Eurovision-ről, úgyhogy most mindenképpen meg kellett velük nézetnem. Hát, erősen meg voltak botránkozva, hogy ez a kotkodácsolás nyert :D Egyébként a muszlim vallásúak nem kifejezetten rajonganak Izraelért, meg az izraeliek sem a muszlimokért, nem véletlenül megy ám ott folyamatosan a harc... Többeknél is láttam facebookon kiírva, hogy Jeruzsálem Palesztina fővárosa, meg hogy hajrá Palesztina.

Beszélgettünk, szóba került megint, hogy milyen volt nekik Szíriában felnőni. Mesélték például, hogy ott gyerekként a skorpiókat fogdosták össze. Vagy beraktak egy dobozba skorpiót, egeret meg hangyát, és drukkoltak, hogy melyik marad életben. Meg csináltak csúzlit, és úgy dobáltak köveket egymásra. Az egyik fiú egyszer kilyuggatott egy ablakot csúzlival meg kővel, és olyan gyorsan és nagy hanggal suhant át a kő az ablakon, hogy a család 5 percig nem mert kimenni, mert azt hitték, hogy lőnek. Hát, ehhez képest nekünk békés gyerekkorunk volt :D

***

Vasárnap gondoltam már tényleg egész blogot írok, arabozok, haladok mindennel, hát nem jött össze. Egész ígéretesen indult a dolog, 1-ig megírtam csomó levelet, amiket már rég akartam, 2-ig araboztam, aztán gondoltam gyorsan leugrok a boltba. Aznap is ragyogó napsütés, 25 fok, tele volt a tengerpart menti park emberekkel. Ott ült kint a kedvenc szír családom is, apuka, anyuka, meg a kisebb gyerekek. Amint hazafelé bicikliztem a boltból, észrevettek, és egyből integettek, hogy igyak velük egy teát. Ebből az lett, hogy 3 órán keresztül kint ültem velük.

Meglátott a legkisebb lányka, 3 éves, egyből elkezdett hozzám norvégul beszélni, hogy menjek vele hintázni. De úgy, hogy én feküdtek a hintára (ilyen függőágy szerűre), ő meg lök. Aztán lementünk a tengerparthoz, lábbal belementünk a vízbe. Sokkal tovább nagyon nem is lehetett volna, mert 10-15 fokosnál még nem melegebb. (Mellesleg így is voltak többen is, akik már megmártóztak teljesen, aztán gyorsan ki is jöttek.)

Hozzám norvégul beszél a legkisebb lány, a testvéreihez meg arabul, de még csak ilyen egyszerű dolgokat, úgyhogy füleltem, hátha megértem, és volt is, amit értettem. Előbb utóbb előkerültek a fiúk is, Adnannal leültünk a kövekre beszélgetni. Meséltem neki, hogy milyen új szavakat tanultam ma, aztán ott a homokba le is írtam. Odajött az egyik kisebb tesója, aki 8 éves, és otthon arabul beszél, az iskolában meg norvégul beszél és ír. A norvég iskolában ugye nem tanult meg arabul írni, úgyhogy otthon megtanították a tesói úgy nagyjából. Adnan lerajzolt a homokba először betüket, mi meg mondtuk, hogy melyik betű. Aztán mondott szavakat, mi meg megpróbáltuk leírni a homokba, aztán előbb-utóbb nekiálltunk egymással versenyezni :D

Hazaértem 6-ra, akkor telefonáltam egy barátnőmmel, meg a családdal, szóval ebből megint nem lett blog.

A következő héten lesz a norvég nemzeti ünnep, 17. mai, szombaton pedig eritreia nemzeti ünnepre vagyunk hivatalosan. Ma már több blogot nem rakok ki, úgyhogy most már épp ideje elköszönni.

Üdv mindenkinek: Timi