Lokalpolitikk

Megjött a tavasz. Ez itt nem abból tudod, hogy nyílnak a virágok és csicseregnek a madarak, hanem hogy visonganak a sirályok és újra megjelennek minden kertben a robotfűnyírók. Én nem tudom, hogy párzási időszakuk van-e ilyenkor a sirályoknak, vagy mitől vannak így megőrülve, de ősszel kb fel se tűnt, hogy van hangjuk. Most, kb fülsértő az, amit előadnak. És nem csak a parton, hanem bent a városban is. Azt hinném, hogy épp ölik őket... Aztán a robotfűnyírók. Akárhányszor, akármilyen napszakban kinézek az ablakon, valamelyik szomszédnál tuti cirkál egy robotfűnyíró. Megint drukkolhatok, hogy elfér-e a fa meg a bokor mellett, vagy pont nekikoppan, és irányt kell változtasson...

Nem fényképeztem olyan sokat, úgyhogy az eheti, meg a jövőheti képek egyben vannak.

Már rengeteg időt töltöttem azzal, hogy állok az ablakban és bámulom a hegyeket, a fjordot, a várost, de még mindig lehet újdonságokat felfedezni. Épp tudatosult bennem, hogy itt konkrétan minden kertnek elengedhetetlen tartozéka a zászlórúd. Május 17-én majd kinőnek minden kertből a norvég zászlók, mint a gombák.

Hétfőn sikerült megint elesnem biciklivel, rögtön a házunk mellett.

Aki nem tudná, hogy néz ki egy norvég település a fjord mentén. Annak vázolom. Rögtön a víz mellett megy a főút, mert ott van még egy kis egyenes talaj. Onnantól kezdve csak felfelé megy a dolog. A legmagasabban fekvő házakhoz hajtűkanyaros utakon lehet feljutni. Télen ezek az utak le vannak fagyva, tavasszal pedig vagy a hegyről lecsurgó víz miatt csúsznak, vagy a kövek miatt, amiket a víz sodor magával, és minden egyes kanyarnál jó szélesen szétterít.

Ha fent laksz a hegyen, akkor választhatsz, hogy vagy fél órát sétálsz lefelé, vagy biciklivel gurulsz le, amihez minimum életbiztosítás kell. Ahogy megy lefele az út, ha nem nyomod végig a féket, minden egyes hosszú egyesben begyorsulsz, aztán minden kanyarnál egyrészt erősen fékezel, másrészt próbálod levágni a kanyart. Már ha nem jönnek szemből, mert akkor egyrészt próbálod magad nem elüttetni, másrészt próbálsz nem kisodródni a kanyar külső élére a kavicsokra, mert akkor már repülsz is kifelé biciklistől.

Konkrétan 1 utcával lakok a főút és a fjord fölött, csak 1 ilyen éles S kanyart kell naponta bevennem, és már nem először estem el ugyan ott. Hol a jég, hol a kavicsok. Gondoltam 15 fok van, nem kell már ide a kesztyű, úgyhogy sikerült a tenyeremmel lefékezni magam a kavicsokon, ahogy repültem előre a bicikliről. Nem történt semmi komoly, csak lett két plecsni a tenyeremen.

Mykola aznap távozott épp egy hónapra. Hátizsákos autóstoppos Európa körutat csinál, úgyhogy egy hónapig édes kettesben vagyunk Laurine-nal.

Egész este blogot írtam, kettőt is befejeztem meg feltöltöttem.

***

Kedden a háziban segítős órára jött Adnan, ő a legidősebb fiú a kedvenc szír családomból. Először angoloztam vele, aztán meg ő arabozott velem délután 5-ig. 6-tól volt språkkafé a könyvtárban, játszottunk azt a játékot, ahol norvégról angolra kell fordítgatni szavakat. Este leültem a nappaliba tv-zni Laurine-nal. Nem is emlékszek, mikor néztem utoljára tv-t este. Ment egy csomó jó sorozat, Szex és New York, Gyilkos elmék, úgyhogy fél 2-ig ott ragadtam a tv előtt. Az utolsó, amit néztem, pont ilyen gyilkosos, természetfelettis ijesztgetős sorozat volt, úgyhogy azt úgy nem kellett volna éjjel 1-kor lefekvés előtt megnézni. Láttam, hogy Zabi még online, gyorsan felhívtam, hogy beszélgessünk valamiről, eltereljem a gondolataimat, és ne azt várjam az ágyamban, hogy mikor lép elő valami a sötétből és gyilkol meg...

***

A kantinában próbáltam gumikesztyűben úgy zöldséget vagdosni, meg szendvicset csinálni, hogy lehetőleg minél kevésbé mozgassam a tenyeremet, és minél kevésbé húzódjon a seb...

Szokás szerint sütöttek zsömléket, és most valamiért nagyon felemelkedtek a zsömlék. Virginija sopánkodott, hogy néznek ezek ki, hát ez nem is rendes zsömle... Úgy néztek ki, mint a pogácsák. Mondtam neki, hogy mi szoktunk sütni valamit, ami hasonlóan néz ki, és lehet a tésztájába krumplit, fűszereket, sajtot, túrót, csomó dolgot tenni. Mutattam neki képeket pogácsákról. Úgy megtetszett neki, hogy ott rögtön nekiálltunk krumplis pogácsát csinálni :D

Este politikai rendezvény volt az operaházban, amire eljött a norvég szocdem párt egyik alelnöke. Ha már amúgy is itt volt, az ebédszünet után előadást tartott az iskola diákjainak is, plusz a szocdem párt ifjúsági szervezetének képviselői egész nap bent voltak a suliban egy standnál, és osztogatták a programjukat, meg kitűzőket.

Ebből rengeteg dolgot le lehet szűrni, miben különbözik a magyartól a norvég iskolarendszer, mentalitás, politikai kultúra. Először is gondold el, mikor engednének be nálunk egy gimnáziumba politikai pártokat kampányolni. A norvégoknál ez tök természetesen. A norvégokat érdekli a közélet és a politika, a legtöbben már gimisként is tisztában vannak vele, mi zajlik az országban, melyik pártot támogatják. Aztán gondold el, mi lenne nálunk, ha valamelyik párt alelnöke tartana előadást egy iskolában. A norvégoknál egy politikus köztiszteletben álló ember, aki azért dolgozik, hogy az országnak és az embereknek jobb legyen. Az, hogy melyik pártba tartozik, csak azt mutatja, hogy milyen módon szeretné jobbá tenni az országot és milyen témákra helyezi a hangsúlyt. Éppen ezért nem fog senki kimenni egy előadásról csak azért, mert ő épp nem a szocdem pártra szavaz. Attól még, hogy személy szerint nem ért egyet valakivel, ugyan úgy elismeri a tudását és azt, amit elért, és ugyan olyan szívesen meghallgatja az előadását. Aztán abból, hogy most épp pont a szocdem párt alelnöke tartott előadást az iskolában, senki nem azt szűri le, hogy az igazgató biztosan a szocdem pártot támogatja. Senki nem azt szűri le, hogy na, itt most propaganda megy, és nem lesz belőle közfelháborodás. Itt alapból feltételezik minden diákról, hogy nem hisz el mindent, amit hall, hanem megfelelő forráskritika és intelligencia birtokában úgyis el tudja dönteni, hogy melyik párt programjával és értékrendjével ért egyet.

Szóval este 6-tól volt ez a politikai fórum. 2020-tól összeolvad Eid és Selje kommune, úgyhogy ez volt a fő téma, hogyan valósul majd meg az együttműködés. A másik fő téma pedig, női politikusok helyzete és hogyan tudnak több nőt bevonni a politikába. Több előadó is volt, például egy politológus, aki a női és férfi képviselőjelöltek arányát vizsgálta a 70-es évektől napjainkig, valamint interjúkat készített női képviselőjelöltekkel, mi okoz nehézséget számukra, a legtöbben miért csak 1 ciklust vállalnak el.

Utána tartott előadást a norvég szociáldemokrata párt, az Arbeiderpartiet alelnöke, Hadia Tadjik, aki mellesleg egy Norvégiában született és felnőtt, pakisztáni szülőkkel rendelkező és muszlim vallású 33 éves nő. Az előző felsorolás kb minden egyes tagjáról komplett tanulmányt lehetne írni. Igen, Norvégiában lehet az egyik legnagyobb politikai párt népszerű és elismert alelnöke egy pakisztáni háttérrel rendelkező személy. Igen, Norvégiában lehet az egyik legnagyobb politikai párt népszerű és elismert alelnöke egy muszlim vallású személy. És igen, Norvégiában lehet az egyik legnagyobb politikai párt népszerű és elismert alelnöke egy 33 éves nő. Nagyon érdekes volt az előadása.

Főleg arról beszélt, hogy mi történik, ha a nőket, vagy bizonyos társadalmi csoportokat úgy általánosságban kihagynak a döntéshozatalból. A legtöbb döntéshozó bizottságban 50+-os férfiak ülnek. Még ha akarják is, és nem csak a saját érdekeiket nézik, akkor sem tudják képviselni a teljes társadalmat, mert nem tudják, mik a problémái vagy véleménye más korcsoportoknak vagy a másik nemnek. Például kifejlesztettek valamilyen egészségügyi applikációt, ami mindenkinek szólna, és mindenki beírhatná az adatait, (súly, vérnyomás, táplálkozás...) de mivel csak férfi programozók dolgoztak a projekten, teljesen véletlenül kifelejtették az egészből a menstruációt.

7/10 képviselőnő csak 1 periódust tevékenykedik a politikában, utána nem jelölteti magát. Ha odakerül egy ilyen testületbe, ami tele van középkorú vagy idősebb férfiakkal, nem tudja, hogy mit csináljon, hogyan működik az egész, nem kap elég segítséget, másrészt kapja a negatív beszólásokat, hogy "ki vigyáz a gyerekekre", "nem itt van a helye".

Legtöbbször a nők azok, akik fejben tartják az összes eseményt, születésnapot, gyerekek különóráit, mit kell otthonra bevásárolni... Rengeteg dolgot tudnak összeegyeztetni, munka, gyerekek, bevásárlás, házimunka, esetleg még idő magukra, találkozni barátnőkkel. Ehhez mind borzasztó jó szervező és koordináló képesség szükséges. A politikában pedig lenne igény és szükség ugyan erre a szervező és koordináló képességre, és mégis kik ülnek ott? Férfiak.

Arról is volt szó, hogy több külföldi családból származó képviselő kellene a testületekbe. Nálunk otthon az a mentalitás, hogy ha odaköltözöl valahova külföldiként, akkor egyrészt legyél borzasztóan hálás, hogy kaptál ott munkát és jobban élsz, mint korábban, másrészt próbálj meg minél jobban integrálódni, húzd meg magad, és lehetőleg ne is tűnj fel. Ha valaki indul képviselőjelöltként, jön egyből a morgolódás, hogy alig lakik itt pár éve, mi joga van neki itt szólni. Itt Norvégiában pedig azt mondják, hogy ha egy településen jelentősebb arányú külföldi kisebbség él, akkor igenis kellene, hogy valaki képviselje az érdekeiket, elmondja az álláspontjukat, mert a képviselőtestület összetétele elméletben le kéne, hogy tükrözze a lakosság összetételét.

Teljesen odáig voltam, hogy végre hallok embereket beszélni norvégul azon a nyelvi szinten, ami engem érdekel, amiből végre tudok tanulni. Szakkifejezések, politikai, jogi témában, szófordulatok, mondások... Konkrétan végig jegyzeteltem csak a szavakat és a kifejezéseket, amiket használtak, 5 oldal össze is jött belőle.

Előadás után mindenki kivonult a folyosóra, ettek, ittak, beszélgettek. Rasha és Raghad is meghallgatták az egész fórumot, úgyhogy utána gyorsan hozzájuk csapódtam.

***

Csütörtökön bementem Izával norvégozni, megint tök fáradt volt, nem volt semmi kedve semmihez, úgyhogy mondtam neki, hogy akkor szerintem ezt fejezzük be, mert semmi értelme, hogy mindketten itt szenvedünk, és azt várjuk, mikor telik már le a 1,5 óra. Beszéltem óra utána az osztályfőnökével, próbált rábeszélni, hogy próbáljam valahogy máshogy, meg legyek türelmes meg blabla. Legyenek vele türelmesek ők, nekem meg küldjenek ki inkább egy olyan diákot óráról, aki tényleg meg akar tanulni norvégul, és aki tényleg értékelné, hogy tud kvázi egy "magántanárral" norvégul beszélgetni meg tanulni 1,5 órán keresztül.

Suli után elmentem előadóra vadászni a kultúrestemhez, és sikerült találnom egy fodrász csajszit, aki bemutatja nekünk Lettországot. Ez után egyből mentem az önkéntesközpontba plakátokat gyártani lett meg lengyel estéhez és Language Clubhoz. Délután 5-től beszélgettünk Kjerstivel az önkéntesközpontban, aztán Laurine-nal 6-ra voltunk hivatalosak Semirához, akit a kötőcsoportból ismerünk. 30 körüli egyetemet végzett csajszi Eritreából.

Főzött nekünk valami eritreai ételt, azt kóstoltuk meg először. Palacsintának kinéző, de lukacsos, vastagabb tésztájú, kenyérszerű cuccot tettünk először a tányérra, és arra szedtünk rá salátát, csirkecombot, meg valami szószt főtt tojással. Ezt eredetileg kézzel eszik, evőeszközök nélkül. Mondtam, hogy én most sebes kézzel inkább nem állok neki belemacsmikolni a kajába, ha nem gond. Azért néztem Semirát, hogy hogyan kéne ezt a dolgot enni. Tépett kicsit abból a palacsinta szerű dologból, beletunkolta a szaftba, tett hozzá zöldséget, húst, aztán összenyomkodta az egészet egy gombócba, és úgy ette meg.

Vacsora után leültünk a nappaliba, ott volt az egész család, meg a szomszédok is. Végig szólt a tv-ből jó hangosan valami eritreai zene, plusz ment a videó is alatta. Én abszolút szeretem, ha megy valami zene halkan háttérzajnak, de ez konkrétan zavaró volt. Nem lehetett hallani, hogy mit mond az, aki a szoba másik felében ült, plusz így, hogy ment a tv, mindenki azt bámulta.

Jobb híján így alaposan szemügyre vettem a szobát. Eritreában sokféle népcsoport, meg sokféle vallás van, ők a tigrénia népcsoporthoz tartoznak, amelyik keresztény. Az afrikai keresztények teljesen mások, mint az európai keresztények. Ők tényleg nagyon vallásosak. Tele volt a lakás szentképekkel, apostolokkal, de maga a képek stílusa is teljesen más. Nem olyan komor, ünnepélyes, hanem tele színekkel, majdnem, hogy animációra hasonlított.

Mondtuk, hogy nem nagyon kávézunk, de Semira ragaszkodott hozzá, hogy megkóstoljuk az eritreai kávét. Náluk ez ilyen közösségi dolog, hogy ül az egész család a nappaliban, beszélgetnek, valaki főzi a kávét kis tűzhelyen, aztán együtt megisszák. Maga a kávéfőzés is legalább vagy egy óráig tartott. Először megpörkölték a kávébabokat, aztán leforrázták, töltögették egyik edényből a másikba. Megkóstoltam, nem nyűgözött le a dolog. Előbb volt pocsolya, mint kávé íze. Szerencsétlenségünkre náluk az a szokás, hogy 3 csészével kell inni belőle, úgyhogy 3 ilyen pocsolyalét kellett valahogy lenyomnunk. Nem vagyok kávészakértő, lehet más jobban értékelte volna a dolgot. Lehet ez volt az igazi kávé, és az ilyen poros, meg zacskós őrölt cuccok a műkávék, de ahhoz van hozzászokva az ember kávé néven.

Miután elszállingóztak a szomszédok, meg a szüleik, akkor már tudtunk rendesebben beszélgetni. Otthon volt Semira egyik bátyja, Michael, főleg vele beszélgettünk angolul, ő is tök intelligens volt. Kaptunk egy gyorstalpalót eritreai kultúrából, mutattak nekünk népzenét, törzsi táncot, tradicionális esküvőt, modern eritreai zenét... Ettünk valami süteményt, mondta Michael, hogy mi ennek a neve arabul. Megkérdeztem, hogy írják, kaaf-fal, vagy qaaf-fal. Semira ült mellettem, épp valamiért nyúlt. Neki még nem meséltem, hogy elkezdtem arabul tanulni. Ahogy ezt meghallotta, hogy melyik betűvel írják, megállt a keze a levegőben és teljesen lefagyott meg ledöbbent, hogy te mióta tudsz arabul?!?!?! :D

Fél 11-kor elköszöntünk, aztán én még nem hazamentem, hanem vissza az önkéntes központba, mert még nem voltam kész a plakátokkal. Szóval még éjfélig gyártottam plakátot és csak utána mentem haza.

***

Péntek délelőtt bementem a suliba, Hilde-Kristin kinyomtatta a plakátjaimat, aztán körbebicikliztem a városba és kiragasztottam őket mindenhova. Délután a BUA-ban ültem 4 órát, és vártam, hogy valaki betoppanjon, de nem jött senki... Röpizni nem mentem, és most legalább jó kifogásom is volt rá, hogy sajnos sebes kézzel nem lehet.

***

Napközben olvastam, tanultam, takarítottam, bevásároltam, csináltam valami krumplis lepényt, vagy én nem is tudom, mi volt az. Rám jött ilyen random ötlet, hogy megfőzök valamennyi krumplit, lereszelem, összekeverem liszttel, sajttal, fűszerekkel, aztán kisütöm serpenyőben és valami biztos lesz belőle.

5-re hívtunk vendégeket. Csak 3-an jöttek el a kedvenc szír családomból, Raghad, Rasha és Adnan, de így is nagyon jól éreztük magunkat. Dumáltunk, ettünk, játszottunk Dixitet aztán Sequence-t este 10-ig.

***

Vasárnap itthon voltam egész. Csomószor van, hogy hallok valami új dolgot hét közben, egy nevet, egy fogalmat, valami kulturális dolgot, és ezeket úgy elraktározom magamban, aztán hétvégén, amikor van időm a gép előtt, leülök és utánaolvasok mindennek. Most például nekiálltam böngészni annak a szervezetnek a honlapját, ami norvég irodalom külföldi kiadásával és népszerűsítésével foglalkozik.

Gondoltam kíváncsiságból belenézek abba a sorozatba, amit a politikusnő említett szerdán. Rájöttem, hogy biztosan láttam már az NRK (norvég közszolgálati média oldalán) képet erről a sorozatról, de mivel sosem érdekelt a foci, eszembe se jutott, hogy rákattintsak és belenézzek. Hát, most végignéztem az 1. részt, aztán a 2.-at, meg a 3.at...

Konkrétan valamit nagyon tudnak a norvégok, mert ezek a műsorok, sorozatok, amiket eddig láttam az NRK-n, egyszerűen minőségiek és nagyon érdekesek. Sokkal többről szólnak, mint ami elsőre látszik. Maga a sorozat egy nyugat-norvég kisváros focicsapatáról szól. Épp most kerültek be a legrangosabb norvég bajnokságba, amikor az edzőjüknek agyvérzése lesz, ezért új edzőt kell leszerződtetniük. Eredetileg a csapat már 40-hez közeledő "sztár játékosa" kapná meg az állást, de a klubvezető véletlenül találkozik az egyik legjobb női focicsapat edzőjével, és felajánlja neki az állást. Elkezdi a nő edzeni a csapatot, ez a "sztárjátékos" meg próbálja folyamatosan aláásni. A nő mindenhonnan csak a negatív kritikát meg a mocskolódást kapja, hogy a nőknek semmi közük a focihoz, az új módszerei semmit sem érnek... Az első 3-4 meccset elveszíti a csapat, mert nem elég jók, de ezért természetesen az edzőt okolják és ő lesz a közutálat tárgya. A szurkolók megrongálják a kocsiját, rengeteg fenyegető üzenetet kap, hogy megölik, ha nem költözik el... A régi edzővel ugyan úgy elvesztették volna ezeket a meccseket, de a régi edző mégis csak minimális kritikát kapott volna.

Végre nem csak irreális nyálas és túlbonyolított romantikus sorozatok készülnek, hanem életszagú, előítéleteket és társadalmi problémákat bemutató sorozatok. Valamint az is kifejezetten tetszik, hogy a norvégok rájöttek, hogy nem csak a fővárosban élnek emberek, sőt, a lakosság nagyobb része él vidéken, teljesen más életmódot folytatva, ezért olyan filmeket és sorozatokat is forgatnak, amik nem csak Osloban játszódnak, és nem csak a városi emberek életével foglalkoznak.

Mivel megint tömbösítetten és egymás után adagolom a blogokat, nem nagyon köszönök el.