Language exam

2018.03.17

A hét elején még úgy állt a dolog, hogy semmi esély angol nyelvvizsgára, így norvég egyetemre sem, szombaton pedig már Mossban nyelvvizsgáztam.

Hétfőn felhívtam azt az ír számot, amit találtam a neten, hogy lehetne-e valahogy mégis bekerülni a március 24.-ei angol nyelvvizsgára. 13 percig tartott nekik, mire megértették a kérdésemet, és kinyögték, hogy sajnos nem. Előbb kikérdezték az összes adatomat, hogy regisztráltam-e a nyelvvizsga weboldalán, milyen néven, milyen születési dátummal... Ez után bementem az iskolába beszélni Hilde-Kristinnel, hogy próbáljuk meg kideríteni, elfogadják-e a nyelvvizsgát, ha április 15-ig feltöltöm az összes papíromat, a nyelvvizsgát meg májusban utána küldöm. Felhívta őket Hilde-Kristin, de nem vették fel. Aztán mivel másnap sí nap volt, megbeszéltem Hilde-Kristinnel, hogy másnap reggel valaki elvisz minket a BUÁ-ba, mivel az fél 9kor nyit, az iskolabusz meg 9-kor indult a síközpontba, hogy ingyen tudjunk használni sít, és ne kelljen érte fizetnünk.

Elcipeltem az egyik leeresztett kerekű biciklimet az önkéntesközpontba, és tájékoztattam Astridot, hogy szinte az összes bicikli javításra szorul. Először a kezembe nyomott egy ilyen mikroszkopikus méretű biciklipumpát, hogy ha leeresztett a kereke, akkor fújjam fel. Negyed óráig fújkodtam a levegőt a lyukas gumiba, mire Astrid is elhitte, hogy lyukas. Közölte, hogy úgy látszik, nagyon ránk fér egy bicikliszerelő tanfolyam, úgyhogy szerez valakit a héten.

Egész délután a blogot írtam még otthon, meg a képeket töltögettem, aztán hétfő este sikerült feltölteni.

***

Szóval kedden volt a sínap. A norvégoknál az a szokás, hogy minden iskola tart február végén, vagy március elején egy napot, amikor az egész iskola, tanárok, diákok, takarítók, mindenki kivonul síelni, szánkózni, snowboadozni egy napra. A megbeszéltek szerint elfuvarozott az egyik tanár a BUA-ba, hogy kölcsönözzek sí-t, hát 8.45-kor a kutya nem volt ott, ahhoz képest, hogy 8.30-kor nyitna. Körbeszaladtam az egész épületben, senkinek fogalma nem volt, hogy kinek kéne ott ülni... Úgyhogy csak kölcsönöznöm kellett 165 koronáért sít. Ráadásul jó nagy sor is volt a kölcsönzésnél, úgyhogy majdnem 1 óra csak azzal ment el, hogy vártam a síre. Mire megkaptam meg felcsatoltam a sít, senki nem volt már sehol, úgyhogy nekiindultam egyedül. Gondoltam most már életemben 3.szor síelek, most már csak jobban kell, hogy menjen. Hát, tévedtem... Addig működött a dolog, amíg viszonylag egyenes volt a talaj. Amint elkezdett emelkedni a terep, előtt utóbb én is elkezdtem csúszni visszafelé, úgyhogy akkor inkább szándékosan elestem, hogy legalább ne csússzak lejjebb. Akkor fel kellett valahogy állni. Na, most emelkedőn felállni szintén nem életbiztosítás, mert egyensúly híján csak megint elesel. Szóval jó néhány esés után úgy döntöttem, hogy inkább felkúszok az emelkedőn, aztán majd ahol megint egyenes, ott felállok :'D Még jó, hogy senki nem volt a környéken, és senki nem látta, mit össze szenvedek... Felálltam, elindultam, de aztán előbb utóbb úgyis megint elestem. Ha elesel, akkor a síléc meg a lábad a legkülönbözőbb pozíciókba tud csavarodni, ahonnan külön akrobatikus mutatványokkal lehet csak visszacsavarni a lábam is, meg a sílécet is, hogy megint fel tudjak állni. Közben jöttek emberek is, volt, aki megkérdezte, hogy minden ok, meg volt, aki megállt és próbált instrukciókat adni, hogy hogyan álljak fel. Közölték például, hogy mi lenne, ha mondjuk, lecsatolnám a lécet, és akkor egyszerűbb felállni. Ezen úgy elgondolkodtam, hogy egyrészt mondanak valamit, viszont másrészt akkor megint 10 percig tart majd felcsatolni a léceket... Egyébként elég egyedi látványt nyújthattam ott a sípályán fetrengve, mivel a norvégoknak ilyen problémáik nincsenek. Utoljára kb 5 évesen estek el síelés közben, azóta működik nekik a dolog...

Már épp úgy voltam vele, hogy lassan inkább visszafordulok, mert már kellőképpen szétvertem a térdem, akkor összefutottam Birgittel (az egyik tanárnő az iskolából, nála meg a családjánál karácsonyoztam). Közölte, hogy van nála valami cucc, amivel szokták a sílécüket kenegetni, hogy jobban tapadjon, úgyhogy nekiáll először összekenni vele a síléceimet, aztán utána próbálta mutogatni, hogy hogyan menjek. Mondjuk egyenesen voltunk éppen, úgyhogy emelkedőn továbbra sem tudok felmenni, de valamennyivel okosabb lettem. Egyébként gyönyörű idő volt, sehol egy felhő, ragyogó napsütés, vakító fehér hó... Azt mondták már évek óta nem volt ilyen szép idejük sínapon. Egyébként télen, február, márciusban, már mióta van megint nap, sokkal több a tiszta, napsütéses napok száma, mint tavasszal meg nyáron. Akkor tudod, hogy tavasz van, ha elolvad a hó, és megint folyamatosan esik az eső. Szerencsére még nem tartunk ott. Egyenlőre itt még tél van :D

Hazaértem, ettem, aztán egyből elaludtam. Nem tudom, miért, de ettől a friss hegyi levegőtől úgy elfárad mindig az ember...

Kaptam választ az egyetemtől, azt írták, hogy az abszolút határidő május 1. Ha áprilisban mennék nyelvvizsgára, akkor nem lenne meg az eredmény május 1.-ig, szóval erről ennyit. Nem tudok jelentkezni erre az 1 éves tanári cuccra.

Fél 6-ra mentem vissza a suliba, előpakolni argentin estre. 12-en jöttek el összesen, ami úgy egészen jó. Csomó új érdekes dolgot megtudtunk. Például Argentínában is van rengeteg hegy, a legmagasabb pedig valami 6400 méter magas. A legdélebbi területek hasonlítanak Skandináviára, ott is hegyek, meg gleccserek vannak. Ott található például az Anktarktiszon kívüli legnagyobb kiterjedésű gleccser. Az ország középső területén lapos, pusztás rész van, ott ilyen cowboy-okhoz hasonló lovas valakik szaladgálnak, a gauchok, ami tipikus argentin. A spanyol tanárnő, aki az előadást tartotta, hozott csomó dolgot is, argentin ruhát, tárgyakat, teát. Beszélt Eva Peronról, meg Che Guevaráról, bár én még ezzel együtt is keveselltem a történelmi meg a politikai részt. A végén meg mutatott nekünk 2 videót az élővilágról, a déli részeken élnek pingvinek például, meg az argentin tangóról. Érdemes ilyen esteket szervezni, miket meg nem tud az ember!

***

Szerdán főztem gulyás levest a kantinában. 9kor nekiálltam, és épp, hogy ebédre (délre) kész lett. Alapból 2-3 órát kéne főnie, aztán még meg is kellett pucolni egy halom zöldséget, kb 30 főre. Amikor benne volt a levesben az összes zöldség, kevertem össze lisztet meg tojást, hogy legyen csipetke is, aztán leültem én is enni. Akkor két néni nekiállt, hogy beleszaggatják a csipetkét a levesbe. Mondtam nekik, hogy nagylyukú reszelőn kell átnyomkodni, de úgy összegyógyult az tészta, hogy nem ment át a reszelőn. Akkor nekiálltak ollóval vágni a tésztát, a végén meg kézzel tépkedtük bele egyesével a levesbe, úgyhogy azt hiszem el is átkoztak a végére a csipetkémmel együtt... :D Kiraktuk tányérba a leveseket, hát, nem nagyon kóstolták meg a diákok. Ezt a finnyás népséget! Ami új, és nem ismerik, azt nem merik megkóstolni. A tanárok kóstolták meg a gulyáslevesem főleg, mert ők már hallottak róla. Egyébként, meglepően jó lett! Ahhoz képest, hogy életemben először csináltam gulyás levest. Most az egyszer igyekeztem tényleg követni a receptet :D Akik megkóstolták, azoknak mind nagyon ízlett.

Mertem egy dobozkába, és vittem kóstolót Astridnak meg Laurine-nak. Astrid megkóstolta, aztán elkezdett áradozni, hogy ez valami fantasztikusan jó! És hogy a bicikliszerelő gének kimaradtak belőlem, de úgy látszik a főzőgének nagyon is megvannak! Mondtam neki, hogy ezt mikrofonba szeretném kérni lehetőleg, mert a kiccsalád ennek a teljes ellenkezőjéről van meggyőződve :D

Kötő csoport után Open Skule volt, alig jöttek, 2 afgán sráccal meg a kedvenc szír családomból az egyik fiúval Dixiteztünk. Hilde-Kristin mondta, hogy válaszoltak neki az egyetemről, és neki is ugyan azt mondták, hogy május 1. a határidő. Ezután elmentem az edzőterembe futni egyet, és végig azon gondolkodtam, az az utolsó lehetőség, hogy meglegyen ez az angol nyelvvizsga, ha valaki az utolsó pillanatban lemondja. És amikor néztem az időpontokat február végég, akkor volt március 3. 10. meg 24.-re. És ha volt időpont 1-2 nappal későbbre, akkor valaki tuti lemondta. Hazamentem, az első dolgom volt megnézni, hogy van-e időpont, és volt. Szombatra. Gyorsan végiggondoltam, hogy fel tudok-e készülni konkrétan 2 nap alatt erre a nyelvvizsgára, aztán lefoglaltam. El is ment ezzel az egész este, mert nem csak a nyelvvizsgát, hanem buszjegyet oda-vissza, meg vonatjegyet oda-vissza is kellett foglalni, ahhoz kell internetes regisztráció először... Felhívtam Zabit, hogy elmeséljem ezt a nyelvvizsgás dolgot, aztán mondtam, hogy amúgy is gyakorolnom kell, úgyhogy átváltottunk angolra, és angolul beszéltünk akkor egy órát. Úgy meglepődtem, hogy mennyire gördülékenyet tudtunk beszélni mindenről. Utána meg még nekiálltam a szótárfüzetemet olvasgatni hajnali 2-ig. Olyan jó érzés, hogy megint vizsga, meg végre egy kis "nyomás", hogy akkor hajnalig tanulok valamire... :D

***

Csütörtökön 9-től lett volna órám a lengyel lánykával, de úgy voltam vele, hogy ha már kétszer bementem potyára, akkor most ő is meglesz nélkülem. Csak politikára mentem be ebédszünet utánra, mert már megígértem Arildnak, hogy elmagyarázom az EU elleni és melletti érveimet. Aztán amúgy is angolom volt Mukhtarral, ahol meg amúgy is angolul beszélgettünk.

Egy biciklit már hétfőn becipeltem, egy másodikat meg csütörtökön toltam be magam mellett. Nagyjából ugyan akkor végeztem, mint a diákok. Meglátták a fiúk a menekültes osztályból, hogy tolom a biciklit. Mondtam nekik, hogy nem is az enyém, csak viszem az önkéntesközpontba, hogy megjavítsák. Erre ezek megálltak az út közepén, előkapták a szerszámos dobozt a táskájukból, és nekiálltak ott szerelni a biciklit :D Mondtam nekik, hogy épp most viszem, hogy megszereljék, úgyhogy igazán nem szükséges, de attól még ők próbáltak rajta javítgatni nekem. Egyem meg őket :D

Fél 4-re ott voltunk mindhárman, meg 5 bicikli is. Astrid szerzett valakit, aki egyébként a helyi kórházban dolgozik, de imádja a bicikliket, hozott komplett szerszámosládát, bicikliszerelő állványt, munkaruhát, mindent. Nekiállt szerelni az első biciklit, és folyamatosan magyarázta is, hogy milyen madzagot hova kell dugni, hogy kell kiszedni, mit kell meghúzni, hogy kell a kereket meg a gumit leszedni, kibelezni, visszatenni... 5 perc után világossá vált számomra, hogy én, ezt, egyedül, biztos, hogy nem fogom megcsinálni...

Mesélte a bácsi, hogy van 4 lánytestvére, és amikor fiatalok voltak, ahelyett, hogy mindig megszerelte volna a biciklijüket, inkább megtanította őket biciklit szerelni. Ugye a Gender elmélet alapja, hogy nem csak fiúk szerelhetnek biciklit, hanem a lányok is, meg nem csak a lányok főzhetnek, hanem a fiúk is. Ez mind szép és jó, és abszolút a gender híve vagyok, de ez itt nem a genderről szól, hanem arról, hogy kinek van affinitása a technikához meg az ilyen gyakorlati dolgokhoz, kinek meg tök máshoz. Szóval szerintem semmi értelme nincs megtanítani mindenkit ugyan arra, amikor van, aki sokkal ügyesebb benne, van, aki meg kevésbé ügyesebb. Nyilván meg tudnék tanulni biciklit szerelni egy idő után, de ami nekem fél óráig tartana, az másnak 5 percig. Ezért találta fel az ember a munkamegosztást!! Ergó ha szar a biciklim, akkor megkérem Apukát, vagy az aktuális pasimat, vagy valakit, aki kéznél van, hogy javítsa meg a biciklim 5 perc alatt, és nem szenvedek vele fél órát. Aztán ha legközelebb annak a valakinek kell mondjuk megértenie egy angol/német/norvég netes oldalt, amivel ez a valaki fél órát szenvedne, hogy lefordítsa, én meg megértem 5 perc alatt, akkor majd megkér engem, hogy csináljam meg 5 perc alatt. Munkamegosztás meg emberi kapcsolatok, hasznos találmány...

Több mint 1 óráig szerelte a bácsi csak az első biciklit, én meg folyamatosan néztem az órát, hogy van még 4 másik bicikli, nekem éppen roppantul angoloznom kéne, ilyen tempóban meg holnapi nem végzünk itt... Az én biciklimbe beleállt egy szög, azért eresztett le. Megkereste a bácsi a lyukas, aztán ragasztott rá valami cuccot, és felfújtuk megint. Este 7-re végeztünk, 2,5 óra bicikliszerelés, roppant izgalmas... Hazamentem, aztán nekiálltam végre angolozni.

***

Pénteken otthon voltam egész nap, feküdtem az ágyikómban és olvastam az angol szótárfüzetemet délután 5-ig, aztán nekiálltam próbateszteket csinálni a neten. Vacsiztam, összepakoltam, és elindultam a buszhoz 10-kor. Gondoltam, ha már végre van biciklim, gyorsan legurulok vele az Önkéntesközpontba, beteszem az irodába, aztán vasárnap ugyan ott felveszem. Hát, eddig tartott az a cucc, amit ráragasztott a bácsi. 1 nap után már megint le volt eresztve a bicikli kereke. A buszon olvastam még egy kis angol nyelvtant, aztán viszonylag kényelmesen elfeküdtem két ülésen, éppen elaludtam, aztán pár perccel utána nagy mozgolódásra ébredtem, felszállt egy csomó ember, és pont annyi, hogy minden hely fullon legyen, ergó mellém is leült valaki. Egyből gondoltam, hogy akkor ebből nagyon nem lesz alvás... Eddig akárhányszor mentem éjszakai busszal, alig lézengtek rajta, és mindig el tudtam feküdni 2 széken. Mint előbb-utóbb kiderült, valami másik busznak éppen, pontosan, kifejezetten akkor kellett lerobbannia. Nem hiszem el!!! Ülve, buszon, aludni, nem lehet. A lépcső előtt ültem, úgyhogy hátradönteni se lehetett az ülésünket, ellenben a jóember, aki előttem ült, és szintén nem tudott aludni egész éjszaka, 10 percenként döntögette előre-hátra az ülését. Pont, mire elhelyezkedtem, nekitámasztottam a térdem vagy a lábam valahogy az előttem lévő ülésnek, addigra ennek megint húzogatnia kellett az ülését... Az egész éjszaka alatt összesen sikerült kb 1 órát aludnom, azt is jó sok részletben... Fantasztikus kiindulás volt egy nyelvvizsgához...

***

6-ra értem a repülőtérre, onnan vettem a vonatjegyet, mert a busz gyalog 5 percre tesz le a peronoktól, amíg bent Oslo központban legalább 15 percet kell gyalogolni a buszpályaudvar és a peronok között. A nyelvvizsga nem Osloban volt, hanem Moss-ban, úgyhogy Osló-tól még 45 percet vonatoztam. 1,5 km-t, gyalog 15 percet írt a Google a vasútállomás és a nyelvvizsgaközpont között, gondoltam inkább buszozok, mert ha a Google 15 percet ír, abból általában fél órás gyalogtúra lesz, de szombat reggel 8-kor Mossban nem hogy a madár, de még a busz se jár... Úgyhogy csak gyalogoltam. És legnagyobb meglepetésemre, tényleg csak 15 perc volt!

Odaértem, elkezdtem beszélgetni egy fiúval meg egy lánnyal, akik szintén ott ácsorogtak, kiderült, hogy mindkettő szerb, és mindkettőnek egyetemi felvételihez kell ez a nyelvvizsga. A vizsgázók legalább fele nem norvég volt.

TOEFL nyelvvizsgát csináltam, ami már nagyrészt nem papír alapú. (Van papír alapú változata is, de ez nem az volt.) Az egész nyelvvizsga gépről ment. Gépen olvastuk a szövegeket, ott kattingattuk be a válaszokat, gépen hallgattuk a hallgatást, szintén bekattingattuk a válaszokat, a "szóbeli" része úgy volt, hogy hallottunk vagy olvastunk valami szituációt, és utána 1 percben fel kellett mondanunk a válaszunkat mikrofonba, vagy összefoglalni, amit hallottunk. Az írás meg szintén a klaviatúrán ment, ami szerintem egyébként sokkal egyszerűbb, mert bármikor tudsz törölni, javítani, közbeírni, átvariálni a sorrendet, amíg ez a papíron nem igazán működik.

Ez a nyelvvizsga arról szól, hogy "akadémiai" szintű nyelvet értesz-e, ergó megértesz-e egy egyetemi előadást meg szakszöveget angolul akármilyen témáról. Csak a szövegértés 80 perces volt, és 4 különböző szövegen kellett magunkat átrágnunk. Az első szöveg valami halról szól, hogyan lassul le az anyagcseréje télen, és milyen jég alatt a legnagyobb a túlélési esélye. A második szövegben 17. századi Anglia, népességnövekedés, manufaktúrák, nagybirtokosok és földművelés volt a téma. Aztán neolitikus forradalom, mik lehettek az okai, hogy a vadászó és vándorló életmódot hirtelen feladták és letelepedtek, elkezdtek földet művelni, akkor többletet halmoztak fel, ezt a többletet meg valakik felhasználták és így differenciálódott a társadalom, gazdagok, szegények, meg kialakultak a foglalkozások... Az utolsó szövegben meg arról értekeztek, hogy azok a madárfajok, amik szigeteken fejlődtek ki, miért vesztették el a repülési képességüket az evolúció során (kiwi, dodo), aztán hogyan pusztultak ki jó gyorsan, amikor megjelent az ember ezeken a szigeteken, mert valami gén már hiányzott belőlük és nem érzékelték a veszélyt. Mindezekhez az önmagukban bonyolult szövegekhez meg ilyen bonyolult kérdések, hogy az a mondat éppen mire utal, meg az a szó pontosan mit jelent... A szövegértés szerintem egyébként nagyon jól ment. A negyedik szöveg végére már nem sok időm maradt, meg el is fáradtam, de szerintem 90%-ban jónak kell lennie. A hallásértésben ugyan ilyen elvetemült témák, csak itt "egyetemi előadás" keretei között hallgattuk meg, és kellett jegyzetelni, mint az őrült. Volt egy előadás arról, hogy volt-e a Marson víz, és milyen fotókat csináltak az űrszondák, meg hogyan bizonyították be, hogy volt ott víz. Volt egy előadást valami 20. századi német zeneszerzőről, hogy milyen új módszert talált ki, meg milyen hangokat használt. Volt egy antropológia előadás két törzsről, akik a mai Canada és Grönland területén éltek, hogy miért halt ki az egyik törzs, és hogyan élte túl a másik törzs. Aztán a legutolsó előadás meg valami bogárról szólt, hogy hogyan változott meg a genetikájuk meg a viselkedésük a klímaváltozás hatására... Ez után volt 10 perc szünetünk.

Szünet után "szóbeli", ergó a mikrofonra mondtuk rá a dolgokat. Hallottunk valami beszélgetést, vagy előadást, és 1 percben kellett összefoglalni. Hát, az még az anyanyelvén se mindig megy az embernek. Például nekem 1 perc semmire nem elég, én annyi mindent akarok mondani, hogy egy perc alatt a mondandóm feléig se jutok el... Utána meg két fogalmazást kellett írnunk. Az elsőben össze kellett hasonlítanunk egy szöveget és egy egyetemi előadást az amalgámról, hogy tényleg veszélyes-e az emberekre meg a környezetre, vagy nyugodtan használhatják-e tovább a fogorvosok. A hosszabb szövegben meg arról kellett értekeznünk, hogy mi a legfontosabb körülmény számunka ahhoz, hogy eredményes munkát végezzünk, csendes környezet, megfelelő ellenszolgáltatás, vagy hogy érdekes legyen, amit csinálunk. 1-kor végeztem a vizsgával, az után úgy éreztem magam, mint akit kifacsartak... Fél 3-ra vettem vonatjegyet, úgyhogy "várost néztem" kicsit, aztán meg a pályaudvaron beszélgettem a szerb csajszival, akivel reggel is beszélgettem.

Fél 4-re értem vissza Osloba, és nem volt semmi dolgom este 10-ig. Mindig szervezek magamnak valami programot, találkozót, intéznivalót, de most két nap alatt nem igazán erre volt energiám, úgyhogy most kivételesen elmaradt. Valakire ráírtam, de ő pont nem ért rá szombaton. Napi bérletet nem akartam venni, úgyhogy csak a főpályaudvar környékén kóvályogtam meg plázultam. Nézelődtem például ruhaboltokban azzal a felkiáltással, hogy úgyse veszek semmit, de aztán csak vettem. Nagyon megtetszett egy pulóvert, aztán meg egy cipő is, de egyiken sem volt ár. Úgyhogy elkezdtem magammal alkudozni, hogy mennyit adok maximum értük. Megkérdeztem, mennyibe kerültek, és mindkettő pont úgy le volt árazva, hogy ennyiért még nálunk is nagyon jó fogásnak számítana!! A pulóvert 50 koronárt (1700 ft-ért), a cipőt, konkrétan egy fekete bőr magassarkú bokacsizmát 75 koronárt (2600 ft-ért) vettem. Szóval Norvégiában is lehet olcsó cuccokat találni. Már ezért a csizmáért meg a pulóverért megérte Osloba menni :D Ennek örömére meghívtam magam vacsorára a Burger Kingbe, addig is legalább volt wifi, úgyhogy másfél órát ott kempingeztem és írkáltam mindenkinek. Fél 8-tól 10-ig meg a buszpályaudvaron kempingeztem, olvastam meg telefonáltam. A buszon hála ég, szokás szerint megint alig volt valaki, úgyhogy elhemperegtem 2 ülésen. Ilyen jót, buszon, én még nem aludtam :D Fél 11-től reggel 7-ig szinte folyamatosan. Csak párszor ébredtem fel, és még arra se, amikor bemondta a sofőr, hogy mikor hol járunk.

***

Reggel 7-re ért ide a busz, fogtam a második biciklit, ami bent állt az önkéntesközpontban, aztán azzal 5 perc alatt otthon voltam, és egyből ugrottam is be az ágyba, aztán aludtam tovább fél 12-ig. Utána rendet raktam, pakolásztam, tárgyaltam a kiccsaláddal, ők meg próbálták nekem előtúrni az összes némettel kapcsolatos papírjaimat, amiket fel tudok majd tölteni a felvételinél.

Délután 4-re voltunk Laurine-nal hivatalosak vacsorára a kedvenc szír családomhoz. Asztalnál szoktak enni, de most leterítettek egy terítőt a földre, és oda pakolták ki az összes ételt, hogy többen odaférjünk. Hát, kitettek magukért rendesen. Vagy 4-5 félét főzött anyukájuk. Nézni kell a képet a preziben, és úgy magyarázom, hogy mi micsoda. Az a sok kis fekete rudacska, azok szőlőlevélbe csomagolt rizsek. Mellette vannak halrudacskák, azt talán még felismerjük. A halrudacskák mellett az a fehér-sárga akármi az valami krém volt, abba tunkoltuk a kenyeret. Azok az ovális, fekete, datolyának kinéző dolgok nem datolyák, hanem padlizsánok, amikben rizses húsos töltelék volt. A zöld cucc, azok mindenféle zöldségek kuszkusszal, mellette meg még több rizs van csirkecombbal. Minden nagyon finom volt, meg érdekes. Például eszembe nem jutott volna a szőlőlevelet megenni.

Evés után beszélgettünk mindenféléről. Mesélték például, hogy Szíriából Libanonba menekültek először és ott éltek 2-3 évig. Libanonban nem engedték a szíreket 7. osztálynál tovább tanulni. A fiúk így egyáltalán nem járhattak iskolába. Rashának a 9. osztályt kellett volna kezdenie, de mivel nem lehetett, így elkezdte a 7. osztályt megint, hogy legalább ne otthon üljön, hanem járjon addig is iskolába. Szóval a háború az ő életükből az iskola szempontjából talán a legfontosabb éveket vette el, és minél idősebben érkeztek Norvégiába, annál nagyobb hátránnyal indulnak itt. Például a legidősebb fiú most 21 éves, és ha felveszik, akkor szeptembertől fogja csak elkezdeni a 3 éves gimit, akkor 24 éves lesz, mire csak elkezdi az egyetemet. Ezért van az, hogy a menekültek közül sokan hiába lennének értelmesek, de nem tanulnak tovább. Amikor idejönnek, sokan teljesen egyedül, akkor már évek óta nem jártak iskolába, akkor tart 1-2 évig, míg megtanulnak rendesen norvégul, meg tanítanak nekik alapvető matekot, természetismeretet, angolt, akkor bejutnak szakképzésre, elektronika, eladás és szolgáltatás, egészségügy... azt elvégzik 3-4 év alatt, és akkor örülnek, hogy végre elkezdhetnek dolgozni huszon pár évesen, kapnak rendes fizetést és fenntartják magukat. Ez a helyzet Zabival is. Ha Európában nő fel, már rég elvégzett volna valami egyetemet. Így viszont muszáj dolgoznia, és fenntartania magát, mert tök egyedül van, nincs család, akinél lakhatna, amíg tanul. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a családja is itt van, sokkal nagyobb esélye van, hogy elvégezzen egyetemet, és legyen belőlük valaki.

Természetesen beszélgettünk megint a vallásról, evidens, hogy szóba kerül, vagy szóba hozom. Például Rashának a kezében volt egy ilyen rózsaszín virágos kendő, amit ugye hijab-nak használnak (ami a muszlim nőkön van, és eltakarja a hajukat). Kérdeztem, hogy ez új-e, vagy miért nem láttam még rajta az iskolában, erre mondta, hogy ez ilyen otthoni hijab. Ha jön valaki "idegen", ergó nem családtag férfi vendégségbe, akkor ugye otthon is fel kell vegyenek valamit. Én már hallottam ezt más muszlim vallású lányoktól is, de a blogban még nem tértem ki rá, hogyan viszonyulnak a hijabhoz, meg ehhez a "női elnyomás" témához. Felhívnám mindenki figyelmét, hogy egyáltalán nem minden iszlám vallású országban nyomják el a nőket!!! Például Szíriában abszolút nem. Sok nő nem hord hijabot, mert úgy gondolják, hogy anélkül is lehetnek hithű muszlimok. Sokan meg hordanak hijabot, mert ők úgy döntenek. Egyébként ez érdekes, hogy vajon a fiatalabb lánykák, akik úgy jöttek Norvégiába, hogy még fiatalok a hijabhoz, így járnak iskolába, ezt látják a kortársaiktól, hogy ők hogy döntenek majd. Követik a nővéreik példáját, és pár év múlva felveszik a hijabot, vagy ők már egyáltalán nem fognak hijabot hordani.

Aztán szóba került, hogy a fiúk elvehetnek keresztény vagy zsidó vallású nőt, ezek a vallások kompatibilisek az iszlámmal, mert ők azt gondolják, hogy ez a három vallás igazából ugyan az, és ugyan abban az egy istenben hisznek, plusz ők Mózest meg Jézust is ugyan olyan prófétának tartják, mint Mohamedet. E mentén a gondolatmenet mentén haladva a legtöbb vallásháborúnak véget lehetne vetni...

Beszélgetés után játszottunk Dixitet, már alig várják kicsi húgomat, hogy jöjjön, és hozzon egy új paklit, új képekkel :D Aztán voltunk moziba, megnéztük a Red Sparrowt.

Szóval így lett egy unalmasnak induló hétből osloi túra, meg angol nyelvvizsga... Ha ügyes leszek, akkor elég csak 1 napot várni a következő blogra, és holnap teszem is ki az e heti blogot, iskolai musicallel együtt, hogy hogy nem segítettünk benne... 

Üdv mindenkinek: Timi