Eid és kirándulás a tanárokkal

2018.07.02

A héten (június 11 - június 18) ért véget a Ramadan hónap, amit az Eid-del ünnepeltek a muszlimok. Szóval ebben a blogban még a szokásosnál is több arab kultúra lesz.

Hétfő délután nekiálltam leltározni, meg selejtezni, mi az, ami kuka, mi az, ami itt marad, mi az, ami haza megy, mi az, ami remélhetőleg velem jön Osloba.

Azt mondták a táborban, hogy kb 3 nap után szárad csak ki az olajfesték, ami azt jelentette, hogy még tudom használni, ami a palettán volt. Gyorsan ki is mentem festeni a folyóhoz, hogy használjam a festéket, amíg még lehet. Mikor befejeztem a festést, kijött Adnan, és még egy órát beszélgettünk kint este 11-ig, megint főleg a Ramadanról, meg meséltem neki, hogy kb a családjukról szól már a fél blogom mostanában...

Én rájöttem, hogy borzasztóan tisztelem a muszlimokat ezért, hogy képesek végigcsinálni ezt ez 1 hónapos böjtöt, napkeltétől napnyugtáig evés-ivás nélkül. Ha nem a vallásos részét nézzük a dolognak, akkor a böjt az akaraterőről szól és a saját határaik feszegetéséről. Ha fizikailag nem bírják és rosszul vannak, akkor természetesen szabad enni és inni, de itt egyáltalán nem erről van szó.

Hányszor van, hogy kitűznek az emberek valamit, például, hogy minden nap sportolnak, nem esznek össze-vissza, lefogynak, leteszik a cigit, akármi, aztán kb 2 napig tart a lelkesedés meg az akaraterő. Ők viszont képesek nemet mondani, megállni, hogy ne egyenek és igyanak, kontrollálni a testüket az akaraterejükkel. Ha már egyszer legyőzted a "testi szükségleteket" az agyaddal, onnantól megy minden. És ezt az akaraterőt nem csak a böjt, hanem az élet más területein is kamatoztatják.

Ha összehasonlítom őket átlagos tinédzserekkel, vagy a felnőtteket átlagos felnőttekkel, a legtöbb társadalomból és az emberekből hiányzik ez az akaraterő. Hiányzik ez, hogy valamiben hiszel, és azért képes vagy kiállni, felvállalni bárhol, bármi áron. Itt egyáltalán nem a vallásra gondolok, hanem igazából bármire. Egy ügyre, egy pártra, az emberi jogokra, a bébifókák megmentésére, teljesen mindegy. A legtöbb ember számára nincs manapság olyan dolog, amiben teljes meggyőződéssel hisz, amiért dolgozik minden nap, amiről semmi pénzért nem változtatná meg a véleményét, és amit a saját szükségletei fölé helyezne. És ez azért valamennyire szomorú.

***

Kedden volt az utolsó németóra. Az utóbbi néhány hétben egy projekten dolgoztak kis csoportokban, bemutatni valamilyen német zenét, egy együttest, egy énekest, egy dalt. Volt, akik táncoltak meg énekeltek, de a legtöbben videót gyártottak. És ez szerintem nagyon helyes, hogy egyrészt kapnak ilyen feladatokat, másrészt meg hogy szinte bármelyik diák tud videót vágni, zenét, képeket, szöveget, meg mindenfélét alátenni. Manapság ez nagyon is hasznos, és rengeteg állásnál szinte alapkövetelmény.

Írtam korábban, hogy választások voltak ősszel, aztán megalakult az új kormány. Az integrációminiszter most a tavasz-nyár folyamán éppen körbeutazza az országot. Meglátogatja a menekültekkel és integrációval foglalkozó intézményeket, hogyan működnek, ötleteket gyűjt, felméri az állapotokatokat, és ezekre a reális információkra alapozva dolgozza majd ki az új integrációs politikát.

Délelőtt a szomszéd kommunében volt, délután pedig itt Eid-ban. Először a gimit nézte meg, természetesen az operaházat. "Fogadóórát" tartott, ahol bárki beszélhetett vele, aztán találkozott a menekültes osztály diákjaival személyesen. Az iskola után az egyik oviba mentek, ahol a legnagyobb arányban foglalkoznak bevándorló háttérrel rendelkező gyerekekkel. Végül pedig felnőttoktatóközpontot és a BUA-t nézte meg. Ott a felnőttoktató központban tartott egy "megbeszélést", amin részt vettek a tanárok, akik menekültekkel foglalkoznak, menekültszolgálat képviselői és az önkéntes szervezetek képviselői. Ebben a minőségemben voltam ott én is Astriddal. Meg természetesen jelen voltak menekültek is, ha már így róluk van szó, és hoztak arab sütiket. Astrid a kötőcsoportról beszélt, én a kultúrklubomat meséltem el, hogy például a szír estén több, mint 40-en voltunk. Nyilván unalmas neki minden kommunében majdnem ugyanazt meghallgatni, de azért próbált odafigyelni és mindenkivel beszélgetni.

Olyan logikusan és egyszerűen hangzik, hogy egy miniszter körbeutazik az országban, felméri az állapotokat az alá tartozó területen és az alapján dolgoz ki oktatás-, integráció- vagy akármilyen politikát. Miért nem tud így működni a legtöbb ország politikája?

6-tól volt az utolsó kultúrklubom, a fülöp-szigeteki est. Több, mint 20 éve él itt a néni, aki tartotta az előadást, hát alig értettem, hogy mit szeretne mondani... Még jó, hogy jött a lánya, aki itt nőtt fel, és néha tolmácsolt, meg összefoglalta értelmesen és gyorsan, hogy miről van szó... Mondtam nekik, hogy ha van kedvük, csináljanak valami tipikus fülöp-szigeteki ételt. Hát, komolyan vették a dolgot. Odaállítottak a könyvtárba két tálcányi étellel, komplett gyümölcskosárral és 3-féle sütivel.

Ezen a miniszteres találkozón odajött hozzám a polgármester, hogy olyan jól hangzanak mindig ezek a kultúrklubbok, de mindig közbejön neki valami. Mondtam, pont ma lesz Fülöp-szigetek, azt mondta eljön, és el is jött, aztán ki is posztolta facebookra, hogy itt volt. :D

Na, szóval, mit tudtunk meg a Fülöp-szigetekről. A 7107 szigetből álló ország fővárosa Manila, kb 105 millióan laknak az országban, és a nemzeti ünnepük éppen aznap volt, június 12-én. (Asszem nagyon jó érzékkel választottam ki ezeket a kultúrklubbokat, a szír est, meg ez is pontosan a nemzeti ünnepükön volt :D) Az 1200-as évektől iszlám befolyás alatt álltak a szigetek, 1521-ben Magellán járt ott, az 1800-as években spanyol kolónia volt, az 1900-as években pedig amerikai, ezért mind a spanyol, mind az amerikai hatást a mai napig lehet érezni az országon. 1946-ban lettek függetlenek, azóta elméletben demokrácia van, gyakorlatban inkább autokrácia.

Több, mint 20 működő vulkánuk van, a klíma trópusi, rengeteg viharral, szóval bővelkednek természeti katasztrófákban. Rengeteg különböző népcsoportból tevődik össze a lakosság, több, mint 100 különböző nyelvet beszélnek. A legjelentősebb népcsoport és nyelv a tagalog, ami lakosság csupán 28%-át teszik ki. A spanyol hatás miatt a lakosság 81%-a katolikus, viszont van egy 5%-os muszlim kisebbségük is. Jelentős probléma a kábítószer használata, és ami még jelentősebb probléma, hogy a jelenlegi miniszterelnök nem kifejezetten hisz a rehabilitációban, szívesebben lövi le a kábítószerfüggőket, probléma megoldva. Jelentős a korrupció a Fülöp-szigeteken, valamint a jelenlegi miniszterelnök, Rodrigo Duterte jóban van Putyinnal, Trumppal, a kínai államfővel, csupa kedves, demokratikus fickóval.

A szegénység, kábítószer- és alkoholproblémák mellett gondot jelent a környezetszennyezés és a légszennyezés. Rengetegen küzdenek légzőszervi megbetegedésekkel, mivel rengetegen élnek komplett szemétvárosokban, amiket nem lehet felszámolni, mert ez jelenti a megélhetést azoknak az embereknek. Kevés az ivóvíz, valamint a környezetszennyezés miatt a Fülöp-szigetek területén található korallok is fokozatosan halnak ki. A szegénységgel és alacsony iskolázottsággal együtt jár a sok gyerek, 10 teljesen átlagos, mivel kell, aki dolgozzon a földeken. Rossz az iskolarendszer, rengetegen vannak egy osztályban, a tankönyvekben nincsenek frissítve az információk, valamint sokan hullanak ki az iskolából már 14-16 évesen. Ezek miatt a problémák miatt jelentős a kivándorlás, amit a kormány támogat is. Külön szakiskolák és nyelviskolák vannak azoknak, akik külföldön szeretnének munkát vállalni. A nők közül a legtöbbet ápolónőként helyezkednek el. Az teljesen átlagos, hogy a nők európai férfiakkal házasodnak, csak hogy elköltözhessenek onnan és kapjanak másik állampolgárságot.

A turizmus az egyik jövedelemforrás, a gyönyörű szigetek és fehérhomokos strandok miatt a világ legszebb helyének is kikiáltották a Fülöp-szigeteket. Nem mondom, hogy elvette a kedvemet az előadás a Fülöp-szigetektől, de legalább most már értem, miért ez a nagy kivándorlás onnan.

***

Szerdán bementem a kantina, de kb egy óra után átrohantam az önkéntesközpontba, mert 10.30-kor volt az első interjúnk az egyik török sráccal, aki szerepel a top 6-os összesített listánkon. Kötőcsoport után is lenyomtunk egy interjút egy szlovák csajszival, meg Open Skule után is egyet este 7-től egy belga fiúval.

Csütörtökön volt a menekültes osztály szóbeli vizsgája, azoknak a diákoknak, akik ősztől a gimiben folytatják. Ez ilyenkor úgy van, hogy két nappal előtte tudják meg, melyik tantárgyból, és egy nappal előtte, hogy konkrétan milyen témából. Van az egyik afgán fiú, Abdullah, akivel szoktam matekozni. Mit húzott? Hát természetesen matekot. Szóval az interjú után este 8-kor álltunk neki prezentációt gyártani függvényekről a szóbelire. Lineáris függvény, monoton növekvő, monoton csökkenő, parabola... rendesen beleverték a fejünkbe. Egyszer átolvastam a norvég matekkönyvet, utána el tudtam magyarázni. Mivel szóbeli vizsga, ezért gyártanunk kellett koordinátarendszert, függvényeket, el kellett tudnia magyarázni, lerajzolni, aztán valami életszagú példafeladatot is elmagyaráznia. Éjfélig gyártottuk ezt a szóbeli előadást, aztán Abdullah még utána állt neki megtanulni.

***

Egy hónapnyi ragyogó napsütés és majdnem hogy kánikula után csütörtökre visszatért a szokásos norvég idő, 10-15 fok, eső. Szóval válthattam át magassarkúról és csini nyári ruháról esőnadrág, esőkabát, gumicsizmára, hogy megint úgy nézzek ki, mint egy disznópásztor... A bicikli miatt muszáj az esőkabát, esőnadrág, ha nem akarom összedzsuvázni az összes ruhám, mert felcsapódik a sár a hátam közepéig, meg vizes a nyereg is.

11-kor volt interjúnk egy francia csajszival, aztán felhívtam egy német csajszit németül, hogy egyeztessünk időpontot az interjúhoz.

Kaptam választ az Osloi egyetemről az 1 éves tanáris képzéssel kapcsolatban. A német tárgyaimat nem fogadták el, csak a törit, és a túljelentkezés miatt csak 1 szakkal labdába sem rúg az ember. Szóval nem leszek tanár. Igazából nem különösen rázott meg a dolog. Most ez az 1 éves "Organisation and leadership" (szervezet, szervezés, vezetés) képzés jobban izgat, mint a tanári, úgyhogy erre lehet drukkolni, hogy felvegyenek Osloba. Júliusban kapok róla választ.

Mivel pénteken volt az Eid, a muszlimok legnagyobb ünnepe, amit a karácsonyhoz szoktak hasonlítani, ezért kitaláltam, hogy csinálnunk kell valami ajándékot a kedvenc szír családunknak. Összeszedtünk a közös képeket, Open Skule, hyttetur, biciklitúra, szemétszedős nap... kinyomtattuk, aztán még rajzoltunk bele. Egész délután ezt gyártottuk Laurine-nal. Én csináltam a borítót, majdnem egy óráig rajzolgattam rá a holdat, aztán a zászlókat. A 3 napos ünnep egy nagy "bulival" kezdődik, ahova kivatalos minden muszlim a városból, szírek, afgánok, Eritreából, Etiópiából, mindenki hoz ételt a saját országából, énekelnek, táncolnak, megmutatják, hogyan ünneplik a Ramadan végét. Nagyon kíváncsi voltam erre az ünnepre, egész héten ezt vártam. Pénteken volt a kirándulás is a tanárokkal, amit minden évben meg szoktak rendezni, és mi is mondtuk, hogy megyünk. Fél 4-kor indult a busz a tanáris kirándulásra, a fiúk pedig azt mondták, hogy délután 2-kor kezdődik az Eid ünnepség, úgyhogy örültünk Laurine-nal, hogy mindkettőre el tudunk menni.

***

Péntek reggel az az üzenet fogadott, hogy délután 4-kor lesz az Eid ünnep, nem 2-kor, de remélik, hogy azért tudunk menni. Már reggel gondoltam, hogy ebből gondok lesznek, mert választanunk kell. 10-kor volt megbeszélésünk Astriddal, vázoltuk a helyzetet, hogy az Eid és tanáris izé egy időben van. Mondtam, hogy a tanárok közül max 3 ember venné észre, ha nem vagyunk ott, ha meg ott vagyunk, kb senkit nem érdekelnénk, az Eid ünnepségen pedig mindenki örülne nekünk. Erre kaptunk egy elég indulatos előadást, hogy már pedig az iskola kifizette a buszt meg a vacsorát helyettünk, és megszervezték ezt nekünk, és hogy az iskolából ők mennyire próbálkoznak, adjunk nekik esélyt, meg Hilde-Kristin milyen csalódott lenne, meg tavaly milyen jól érezték magukat az önkéntesek.... Szóval ezek után konkrétan nem volt választásunk és nem mertünk nem a tanáris hülyeségre menni.

Ott csomagoltuk be az önkéntes központban az ajándékokat, amiket készítettünk a kedvenc szír családunknak, a fényképalbumot, egy kagylós díszt, francia kekszet, kártyát budapesti nevezetességekkel. Egy kupacba tettük az összes dolgot, aztán becsomagoltuk szaloncukor formájúra. Astrid nézte, ahogy csomagolunk, aztán ott olvadozott, hogy mennyi szeretet van ebben a csomagban!!! De azért menjünk a tanáris izére...

Folytattuk az interjúkat, beszéltünk a német csajszival, aztán egy ír csajszival. Utána mindenki felírta cetlikre azt a 3 nevet, akit szívesen látna itt. A török srácról már korábban megegyeztünk, hogy ő jön. Mind a 4-ünk cetlijén szerepelt a német csajszi, szóval ő is egyértelmű volt. Astrid és Laurine utolsó cetlijén a belga fiú szerepelt, Mykola és az én cetlimet pedig a szlovák lány. Rábeszéltük Astridot, hogy legyen megint 4 önkéntes, ne csak 3.

Nem túl sok kedvvel, de kicsivel fél 4 utánra mentünk a suliba. Ha egy fél perccel később érünk oda, elment volna a busz nélkülünk. Ennyire érdekelte őket, hogy ott vagyunk-e vagy nem. Fel se hívtak, hogy jövünk-e semmi. Majdnem, hogy egész este egyedül ültünk 3-an, 1 kezemen meg tudom számolni, hányan jöttek oda hozzánk beszélgetni. 

Lehet bennem van a hiba, de az én logikám szerint ha egy rendezvényen majdnem mindenki ismeri egymást és van néhány ember, akik újak vagy külföldiek, és nem sok mindenkit ismernek, akkor szerintem a csoport feladata lenne, hogy próbálja bevonni az új embereket. Vagy az én logikám szerint, ha egy csoportba érkezik néhány új vagy külföldi ember, akkor azokhoz egyből odamennék, hogy megismerjem őket, mert valószínűleg ők tudnak valami újat mondani, nem úgy, mint azok az emberek, akiket már évek óta ismerek. A norvégok erre nem képesek, max jó néhány sör meg tömény után...

Én tényleg úgy mentem oda, hogy rendben, próbáljuk meg élvezni az estét, de pontosan az történt, amit feltételeztem. A kutyát nem érdekeltük... Ettől még jobban felidegesítettem magam, hogy mi a bánatért kellett nekünk idejönni?!? Miért nem mehettünk az Eid-re?!

Az se segített a helyzeten, hogy 1,5 órát buszoztunk azért, hogy a semmi közepén bent üljünk egy házban szakadó esőben... Szép volt a hely, tényleg, de ezért hót fölösleges volt 1,5 órát buszozni, hogy éjjel 2-re érjünk haza.

Az este után úgy voltam, hogy ha még egyszer választanom kell menekültes (arabok, szírek, mindegy) és norvégok között, hát nagyon biztos, hogy habozás nélkül a menekülteket választom, és lehetőleg hozzám se szóljak egy norvég se, és kerüljön el nagy ívben...

***

Szombaton még egész nap dühös meg szomorú voltam, hogy ki kellett hagynunk az Eid-et. Elmentünk bevásárlókörútra Laurine-nal és az egyik ruhaboltban pont kiárusítás volt. Összeszedtünk fejenként vagy 15 ruhát, aztán nekiálltunk felpróbálni mindent :D Természetesen a legtöbb nem passzolt, de legalább egyet találtam.

6-ra mentünk kedvenc családunkhoz, vittük az ajándékot. Nagyon örültek az albumnak főleg :)

Ez a blog eredetileg norvég kultúráról szóló blognak indult, de fél úton átalakultunk arab kultúráról szóló blogra. Úgyhogy itt kérek elnézést mindenkitől, aki nem azt kapja, amit várt, de ezt találtam a fjordok között. Mostanában rájöttem, hogy azt az energiát, szenvedélyt és lelkesedést, amit norvég nyelv tanulására és kultúra megismerésére szerettem volna használni, (de nem tudtam kiélni, mert olyanok a norvégok, amilyenek,) ezt az arab nyelv és kultúra tanulására használom fel. Idejöttem tudásszomjjal, és ezt egy idő után a norvég nyelvből nem tudták itt kielégíteni. Vidéken vagyunk, egyszerűek az emberek, egyszerű a beszédjük. Ugyan azokat a szavakat, kifejezéseket, témákat használják, mostanában már ritka, ha hallok valami új szót. Szóval már hónapok óta azt érzem, hogy szintet kellene lépni. És az a szint, ami nekem kell, az Osloban van, egy egyetemen. Úgyhogy amíg nem jutok el odáig, az arabbal élem ki magam. Ráadásul ezzel az arab kultúrával egy borzasztóan érdekes és egy teljesen új világ tárult fel, amiről eddig semmit nem tudtam.

Ezt az Eid ünnepet sokan "muszlim karácsony"-ként emlegetik. Komolyan, rengeteg a hasonlóság Eid és a karácsony között. Az Eid is egy 3 napos családi ünnep, mindenki meglátogatja a másikat, vagy felhívják egymást a rokonok. Az egyik nagy cég minden évben készít egy Eid reklámot, ami pont olyan, mint a karácsonyi reklámok.

Erna Solberg, a norvég miniszterelnökasszony is részt vett az egyik legnagyobb osloi Eid ünnepségen, és készített egy külön videóüzenetet a muszlimoknak, akik ünnepelik az Eid-et. Pont ugyan olyan volt ez a beszéd, mint egy karácsonyi vagy újévi beszéd. Arról szólt, hogy milyen nehéz lehet nekik egy országban, ahol ilyen hosszúak a nappalok, és ilyen sokáig tart minden nap a böjt, ráadásul ezt sokaknak össze kell kombinálniuk egy normális munkanappal. A Ramadan az elmélyülés, gondolkodás időszaka, most pedig jöhet az ünneplés, ami a családról és összetartozásról szól. Ezzel, hogy a miniszterelnök kiad egy ilyen beszédet, kvázi elismeri a muszlim kisebbséget, mint teljes jogú tagjait a társadalomnak és az országnak, akiket nem visszaszorítani, hanem segíteni kell, hogy Norvégia egy kultúrákban és nyelvekben gazdag ország legyen, ahol mindenki békében tud élni a másik mellett.

Plusz ilyenkor még több hétig az Eid-ről megmaradt sütiket eszik.

Ismét újabb sztorikkal lettünk gazdagabban a szír iskolákról, társadalomról, családokról. Mutattak egy videót, hogy a szír iskolákban minden reggel felsorakozik az összes osztály katonás rendbe, az osztályfelelős kiugrik, vigyázzba vágja magát és jelenti (inkább üvölti), hogy kész az osztály. Aztán karlendítés előre, ami tök ugyan úgy néz ki, mint a karlendítés a náci Németországban, aztán meghallgatják a szír himnuszt. Ezen úgy elgondolkodtam, hogy ki másolta kiről. Nem tudom, mióta szokás ez a karlendítés az arab kultúrában, de azt sokkal valószínűbbnek érzem, hogy a nácik másolták ezt a "keleti kultúrákból" és nem fordítva. És ami szerintem riasztó, hogy erre a reggeli sorakozóra nosztalgiával emlékeznek. Pontosan így nevelnek a gyerekekből saját gondolatok nélküli "robotokat" és a személyiséget meg individuumot visszafojtják. Következő igaz rémtörténet a szír iskolából. Ha egy gyerek rossz jegyet kapott vagy nem csinált leckét, térden kellett végigkúsznia az egész iskolában, már ha épp meg nem verték. Ezeknek ők a szemtanúi voltak. Igen,  21. századról beszélünk, nem mondjuk a 19.-ről. Szóval Szíriában vagy jó képességű és szorgalmas diák vagy, vagy inkább ne is járj iskolába a saját érdekedben.

Olvastam egy cikket magyarul az arab országok társadalmi felépítéséről és a családokról, meg azok alapján, amiket mesélnek, már lassan kezdem átlátni dolgot. Az arab országok társadalma család, nagycsalád, törzs alapon működik. Sok a gyerek, rengeteg unokatestvére, nagybátyja van mindenkinek, és ismerik is egymást. Ezek a családok minden pénteken találkoznak a mecsetben, akár több százan is. Időnként családfők összegyűlnek tanácskozni, megbeszélik a birtokok kezelését, egyéb fontos dolgokat. Mesélték például, hogy amikor a háború elkezdődött, azzal együtt elkezdődött a fosztogatás, rongálás is éjjelente. Ezért megbeszélték a családfők, hogy éjjelente a fiatal fiúk (15-18 évesek) felváltva őrködnek az utcákon. Ez a rendszer addig működött, amíg nem jött Assad serege (Szíria diktátora, aki gyilkol mindenkit) meg az Iszlám Állam.

Nyilván nem mondok azzal újat, hogy Szíriában partiarchális társadalom van. A családnév igazából valamelyik férfi felmenőjük keresztneve. A család férfi tagjai a fontosak, de annyira, hogy 22 ük-ük-ük...apáig vissza tudják mondani fejből, hogy hívták az apjuk apjának az apjának.... az apját. Azt mondták, hogy 1500 évvel korábbra, majdnem Mohamed korára tudják visszavezetni a családfájukat.

Nem írtam még, hogy az arab kultúrában tök normális unokatesókkal házasodni. Mivel mindenkinek sok gyereke van, ezért kb megszámolni se tudják, hány unokatesójuk van, úgyhogy van választék bőven. A családból az anyuka és az apuka is unokatestvérek. Mivel Eid van, családi ünnep, ezért felhívta őket két unokatesójuk, (akik mellesleg szintén házasok) és akik Törökországban élnek. Természetesen ha már ott voltam, engem is bemutattak nekik, szóval kipróbálhattam az  arab tudásom. Néhány percet párbeszédet sikerült folytatnunk, hogy hívnak, hol laksz, hány éves vagy, milyen nyelven beszélsz. Eddig tart a tudásom :D

Hajnal 1-ig beszélgettünk és társasoztunk, aztán mentünk haza. Az este után azért kicsit kárpótolva éreztem magam az Eid ünnep miatt.

***

Vasárnap napközben otthon voltam, este mentünk moziba, aztán meggyúrtam a lángos tésztáját a menekültes osztály évzárójára. A következő héten van az utolsó hét az iskolában, mindenhol évzáró ünnepségek. A hétvégén meglátogattam Zabit Alesundban, vasárnap pedig túrázni mentünk és fent aludtunk a hegyen sátorban. Erről fog szólni a következő blog.

Addig is, üdv mindenkinek:

Timi