Ålesund, ungarsk kveld, hyttetur

2018.02.25

Nem volt túl sok időm az elmúlt két hétben, úgyhogy ebből két heti összefoglaló lett. Volt Language Club, magyar este, három napig voltam Ålesundban Zabinál, egy napot voltam norvég hyttében..

Hétfő reggelenként van az itteni főiskolában a diákokban ilyen megbeszélése, és Astrid leszervezte nekem, hogy bemutassam 5-10 percben a Language Club-ot, meg a Kulturklubot. Egyrészt sokkal nagyobb az az iskola, mint kívülről látszik, bementem a terembe, ami egy komplett színpad és nézőtér volt 1-200 főre. Van cirkuszos osztály, akiknek gondolom kell a színpad. Aztán a másik meg, hogy ott ült velem szemben 60-70 kb velünk egykorú diák, ilyen 20 év körüliek, és olyan döbbenetes felfedezés volt, hogy ilyenek, itt, léteznek?!? És hol voltak ezek idáig? Miért nem látjuk őket sehol? Mondták már, hogy az ilyen 1 éves bentlakós főiskolák elég zárt világ, és nem nagyon kommunikálnak másokkal, csak elvannak magukban. Elmondtam a mondókámat, aztán mentem tovább az oviba.

Az egyik kislánnyal leültem kirakózni, és teljesen meglepő volt, hogy mennyire ügyes. Elindult az egyik saroktól, és szisztematikusan végigment a másik sarokig. Volt, hogy szinte nem is keresgélt, hogy melyik a következő darab, végigpillantott az összes darabon, egyből meglátta, hogy mi kell oda és már rakta is. Odajött egy másik kislány, aki még idősebbnek is nézett ki, mint az első kislány, és neki meg csomó ideig tartott, mire csak egy darabot megtalált. Érdekes, hogy már ilyen fiatalon és ennyiből meg tudod állapítani, hogy kinek van több "józan paraszti esze" vagy szebben mondva képessége és örökölt intelligenciája.

Játszottunk egy játékot, amit még nem láttam sehol, de abszolút hasznosnak találtam. Mindenki kapott egy színes képet, az egyiken ház volt fával, a másikon virágok, a harmadikon lufik... Mindegyik képen voltak lukak, ahova fa gombokat kellett betenni. Dobtunk két kockával, az egyik voltak a színek, a másikon a számok, hogy hány darab milyen színű lukat tömhetsz be. Az nyert, akinek leghamarabb volt betömve az összes luk a képén. 3-4-5 éves gyerekeknek fejleszti a gondolkodását.

Idősek otthona meg Bingó után bevásároltam a hétre, aztán mentem haza és csináltam kvízt németre, meg befejeztem a blogot.

***

A héten volt a Berlinale filmfesztivál Berlinben, és ennek örömére erről szólt a németóra. Kitaláltam kérdéseket, amikre a válaszokat ki kellett keresgélniük az internetről, például hányadik Berlinale, Berlinben melyik helyszínen rendezik meg, kb hány film indul, mi az idei norvég versenyző... Miután kikeresgélték a válaszokat, elindítottam a kvízt, amit csináltam, szóval ott megtudták, hogy helyesek voltak-e a válaszaik. Ez után választhattak, hogy melyik filmet akarják nézni, volt egy mesefilm, egy német film, meg egy amerikai film németül szinkronizálva. Nyilván az amerikai filmet választották, amit ismertek, aminek én meg nem kifejezetten láttam értelmét. Ha már német filmfesztivál, akkor nem annak lenne értelme, hogy egy német filmet nézzenek meg, amit maguktól biztos, hogy nem néznének meg? Mindegy.

Felmentem a menekültes osztály tanáraihoz beszélni, aztán ott ragadtam egész ebédszünetben. Kérdezték korábban, hogy nem tudnék-e menni matekra, aztán megbeszéltem velük, hogy szerdán egy órára el tudok szabadulni a kantinából.

Angolon kiselőadásokat tartottak nagyon érdekes témákról. Valaki beszélt például a Falkland-szigeteki háborúról, meg Thatcherről, hogy milyen politikát folytatott ott, másik valami Afganisztánról beszélt. 2001 szeptember 11 után az amerikaiak berángtak, és mindenáron meg akarták találni a terroristákat, akik robbantottak, főleg Osama Bin Ladent. Ez a mindenáron az volt, hogy lebombázták fél Afganisztánt. Nem is véletlenül vannak itt ennyien Afganisztánból.

Bementem a kantinába, hogy megbeszéljem ezt a matekos órát, Virginija egyből a kezembe nyomott valami cuccot, hogy kóstoljam meg, tipikus norvég, ezt eszik húshagyó kedden. Ja, hogy húshagyó kedd van. Valami pudingszerű cucc volt, de se íze, se bűze...

Háziban segítős órán egy angol szöveget olvastunk a Valentin-napról, aztán meg matekoztunk. Fél 6-ig a könyvtárban üldögéltem, aztán előkészítettem a dolgokat Language Clubhoz. Az elején megint úgy nézett ki, hogy nem lesz senki, de aztán csak jöttek páran. 9-en voltunk végül. Eljött például Arild, a politikatanár, de nem akart az semmilyen emberi nyelven beszélni, csak trollkodni... Nekiálltunk angolul beszélni, aztán belekérdezett norvégul folyamatosan :D Eljött az egyik lány kötőcsoportból. Róla kiderült, hogy valami gazdasági egyetemet vagy főiskolát végzett Szudánban angolul, meg tolmácsként is dolgozott. Jött egy olasz srác is beszélgetni, aki ebben az évben itt tanul a gimiben cserediákként. Kérdeztem, hogy hogy működik ez a dolog. Valami ügynökségen keresztül, és teljesen ingyenes az egész, csak az útiköltséget kellett kifizetnie Norvégiába. Ilyen elgondolkodok, hogy miért nem hallottam én ilyesmiről amíg gimis voltam?! Szóval elégedett voltam a Language Clubbal. Megismertem új embereket is. Utána mentünk röplabdázni. Most egész kevesen jöttek el, elég volt csak 2 csapatra osztódnunk, és mindenki végig játszott.

***

Szerda délelőtt a kantinában voltam, a szendvicsek után gyümölcstálat csináltunk valami megbeszélésre. Kérdeztem, hogy nincs-e valami Valentin-napi süti vagy menü, ha már húshagyó keddre csináltak külön valamit, de nem volt. Azt mondták a konyhás nénik, akik egyébként nem norvégok, hogy itt nem nagyon ünneplik a Valentin-napot.

A kasszát egy idő után mindig újra kell indítani, és beütni egy számsort 101 x 128. Gondoltam most megpróbálom egyedül. Beütöttem, hogy 101, a képernyőn viszont ekkor 1,01 áll. Gondolkodtam, hogy akkor kell e még két 00-t beütni, hogy 101,00 legyen. Megkérdeztem Virginiját, hogy akkor most kell-e a két nulla, meg akkor hogy van. Nem értette, hogy mit nem értek, hát olyan egyszerű, csak be kell ütni! Beütöttem, és mutatom neki, hogy ott a képernyőn az 1,01. Azt mondja 9 éve dolgozik itt, de ez eddig egyszer se jutott eszébe, csak reflexből beütötte, hogy 101 és rá se nézett a képernyőre. Megkaptam, hogy túl sokat gondolkodok...

Elmentem matekórára, de nem vettek új anyagot, csak ismételtek, úgyhogy sok szükség nem is volt rám. Legalább hallgattam, hogyan magyaráz a bácsi norvégul matekot. Mert az ilyen kifejezéseket, hogy osztás, gyökvonás, átfogó, befogó, szög meg térfogat, nem tanítják ám az egyetemen...

Egyébként most látom az értelmét a mateknak is, hogy minek tanultuk mi ezt. Mindenki nyávog, hogy ennek semmi értelme, úgysem fogom én ezt használni az életben... Nem, tényleg nem tesznek le eléd egy háromszöget az életben, hogy számold ki a térfogatát, meg egy szöveges feladatot. Magára a képességre van szükséged az életben, hogy átlásd az összefüggéseket, és ezekkel a feladatokkal a diákok gondolkodását fejlesztik.

A kötőcsoportban beszélgettem egy eritreai nővel, akit még nem láttam itt, de nem lehet teljesen új, mert már elég jól beszél norvégul, meg már dolgozik a kompon. Mesélte, hogy egyedül van itt, otthon maradt a fia meg a férje, ami már magában érdekes, mert pont fordítva szokott lenni. Kérdeztem, hogy miért jött el, háború van-e ott, mondta, hogy nem, csak szegénység. Eritreából Szudánba, aztán Líbiába ment, és Líbiából a Földközi-tengeren keresztül ment Olaszországba, egy olyan életveszélyes hajóban, amikről a képek bejárták a médiát. Ha valaki ilyen útra vállalkozik, meg magára az életveszélyre, akkor azért elég elkeseredettek lehetnek ott az emberek.

Este színház volt az operaházban, egy gyerek darab. Először én is "dolgoztam", szórólapokat osztottam, aztán megnéztem a darabot. Kardemomme város a címe, és már hallottam róla, hogy annak ellenére, hogy gyerekdarab, társadalomkritikaként is lehet értelmezni.

Kardemomme városról szól a darab, ahol minden tökéletes, mindenki boldog, rend és nyugalom van. Van ugyan 1-2 elégedetlenkedő, például Tante Sofia, aki szerint a rendőrfőnöknek nem kéne ilyen kedvesnek lennie, hanem inkább szigorúbbnak. Van 3 rabló, Casper, Jesper és Jonatan, akik először kitalálják, hogy rabolnak maguknak egy nőt, aki majd rendet rak, takarít meg főz helyettük. Álmában elrabolják Tante Sofiát, aki felébred, és egyből elkezd nekik dirigálni, és nekik kell rendet rakniuk, megfürödniük meg főzniük, ami annyira nem tetszik nekik, úgyhogy éjjel visszaviszik Tante Sofiát a lakásába. Ez után a cukrászdát akarják kirabolni, mert Jesper annyira szereti a mézeskalácsot. Ezt valahogy megtudják a lakosok, úgyhogy elfogják a 3 rablót és beteszik a börtönbe. Ott vannak kb egy napot, aztán utána az egyiket kinevezik tűzoltómesterré, és feleségül kéri Tante Sofiát, a másik cukrász lesz, a harmadik meg cirkuszigazgató, és akkor mindenki boldog.

Sok dologban teljesen leképezi a skandináv mentalitást. Teljesen jellemző, hogy mindenki boldog, naív, minden idilli. Aztán ha bűnözőkről van szó, úgy vannak vele, hogy csak jól kell velük bánni, meg kell nekik mutatni a helyes utat, visszaintegrálni őket, és utána mindenki hasznos tagja lehet a társadalomnak.

***

Csütörtökön 9-től norvégom lenne Izával, a lengyel lánykával, de nem jött. Átmentem az önkéntesközpontba Photoshop kurzusra, annak meg már vége lett előző héten. Ha már ott voltam, mondta Lill, aki a plakátokat gyártja nálunk, hogy üljek oda mellé, és akkor magyaráz, miközben csinálja a plakátokat. Megbeszéltük, hogy következő csütörtökön bemegyek, megpróbálok plakátot gyártani Photoshoppal, ő meg majd segít, ha elakadok. Úgyhogy tök jó! A végére csak megtanulok már plakátokat gyártani! Visszamentem a suliba politika órára, és azt tárgyalták, hogy milyen érvek szólnak az EU-s tagság mellett és ellen.

Angol után rohangáltam még körbe az iskolában, a nyelvklubbal meg a kultúrklubbal kapcsolatban kellett megbeszélnem dolgokat a könyvtárosokkal, tanárokkal.. Kitaláltam, hogy kedden csinálok lángost a magyar estére.

International Kafé-ra megint összesen 1 ember jött, aki ott lakik közvetlenül az önkéntesközpont mellett, úgyhogy úgy döntöttek a nénik, hogy akkor ezt itt most befejezzük. Majd talán áprilisban lesz megint International Kafé, de ennek semmi értelme, hogy ott ülünk 2 órát és nem jön senki.

Még Osloban a Trainingen pont belenéztünk valami norvég sorozatba, és úgy megtetszett, hogy azt néztem egész héten. Csak egy évados, úgyhogy gyorsan végigértem rajta. Egy vakrandiról szól, tehát az egész 10 részes sorozat egy nap alatt játszódik. Elég irreális a dolog, mert a randi leforgása alatt véletlenül belebotlanak az összes nem normális ex-be, akik elől menekülni kell, meg magyarázkodni a másiknak, de mégis annyira jó maga az ötlet, a párbeszédek, a karakterábrázolás, a képek a filmben... Valamit tudnak a norvégok. A SKAM (norvég tinisorozat) is már világhíres, meg feliratozták csomó nyelven.

***

Péntek délelőtt mentem az oviba, pénteken természetesen túra nap van, úgyhogy megint két órát fagyoskodhattunk kint a játszótéren, biztos jót tett a náthámnak... Játszótér után visszaértünk az óvodába, és mi a további program? Most meg az óvoda udvarában szaladgáljanak kint még délutánig... Mondtam az óvónéniknek, hogy akkor és köszöntem a lehetőséget, mára távozok, mert biztos, hogy nem fogok ott fagyoskodni az udvaron még egy órát, és nézni, ahogy játszanak... Szóval előbb hazajöttem egy órára, aztán meg 2-től mentem a BUA-ba. Eddig sikerült elkerülnöm, de most már rám került a sor. Vittem laptopot, könyvet, körömlakkot, legyen mivel elfoglalnom magam. 3-an estek be egész délután, azok is együtt. Reméltem, hogy nem jön senki, mert csak egyszer magyarázták el futtában, hogyan működik az Ipad, meg a kölcsönzés, de aztán csak jöttek. Gondoltam, az gáz lenne, hogy itt ülök, aztán fogalmam nincs, hogy működik az egész kölcsönzés, úgyhogy amíg őt megvitatták, hogy mit akarnak kölcsönözni, én addig teljes pánikban nyomkodtam végig az Ipad-et, hogy hol van az az applikáció, amin keresztül működik a kölcsönzés. Mert hogy nem volt semmi BUA, vagy valami hasonló néven, nehogy már egyszerű legyen... Valami Zebra néven találtam meg az Ipadban azt a programot jó 15 perc után. 6ig lenne a BUA, de most negyed 5-kor távoztam hála ég, mert fél 5-től volt Janis búcsúvacsorája.

Ettünk egy kis szendvicset, meg sütit, Astrid mondott egy-két érzelmes beszédet, Janis kapott búcsúajándékot. Utána én rohantam haza, gyorsan összepakoltam, ami kell a hétvégére, elköszöntöm Janistól, aztán mentem a buszhoz.

Írtam a buszról Zabinak, hogy már úton vagyok, nem válaszolt. Odaértem 21.55-re Ålesundbe, leszálltam a buszról, Zabi sehol, utoljára 8 órája volt online. Ez nagyon nem jellemző rá, mert ha még dolgozik is, akkor is max fél óránként ránéz a telefonjára. Szóval kezdtem bepánikolni, hogy akkor most mi van?! Biztos történt vele valami!! Aztán 10 után 10 perccel felhívott, hogy otthon hagyta a telefonját, azért nem válaszolt, meg ő úgy emlékezett, hogy 22.25-re ér ide a busz, de akkor jön azonnal. Kocsival normál tempóban 10 percre lakik a buszpályaudvartól, de 5 perc múlva ott volt. Úgy örültünk egymásnak!!

Elmentünk először vásárolni, kitaláltuk, hogy mit főzzünk vacsorára, meg másnak mit főzzünk, meg brownie-hoz vettünk alapanyagokat, mert azt már megígértem neki, hogy sütök egyszer. Szóval még fél 12-kor álltunk neki vacsorát csinálni, meg fél 1-kor enni... Ez eléggé Berlinre emlékeztetett, ott volt rendszeresen ez a menetrend, hogy este 10-11kor bevásárlás, éjféltől főzés, és még éjjel 1-től vacsora, nem túl egészséges...

***

Szombaton felkeltünk 10-kor, reggeliztünk, aztán bementünk a belvárosba várost nézni. Én teljesen be voltam sózva, hogy akkor megnézzük ezt is, meg azt is, meg amazt is, Zabi meg nem kifejezetten városnéző személy. Őt egyáltalán nem nyűgözik le az épületek, meg a múzeumok.

Visszagondolok, hogy mit össze morogtunk a gimiben, hogy tök fölösleges a művészettörténet, és miért nem csak rajzolunk rajz órán, de így, hogy tanultunk például az építészeti stílusokról, tudunk értékelni egy szép épületet. Amíg ott van Zabi, akinek az ilyen művészeti oktatás unblock kimaradt az életéből, és így nem is tud értékelni semmi ilyesmit. Nekem kb minden épület tetszett, fél percenként láttam valami szépet, amit érdemes volt lefényképezni. Zabi egy idő után elkezdett ezen poénkodni, hogy "nézd!! itt egy csap!! nem akarod lefényképezni?" meg "Nézd!! itt egy cső!!". Érdekes, hogy hogy ki tud maradni valakiből a művészet meg a szép iránti érzék, ha máshogyan nő fel.

Városnézés számomra múzeum nélkül nem létezik, úgyhogy be kellett mennem a Jugendstil múzeumba. Volt a múzeumnak kávézó része, úgyhogy Zabi addig oda szépen beült, én meg nyugodtan körbementem. Az egész múzeum arról szól, hogy miért ilyen Jugendstil-ban (mi szecesszióként ismerjük ezt a stílust) épült a város. 1904 januárjában egy éjszaka alatt leégett az egész város, és kb 10 000 ember marad fedél, ruha, étel meg minden nélkül a hidegben. Ez akkor bejárta az egész nyugati sajtót, komplett hajókat küldtek a franciák meg a németek segélyszállítmányokkal, jótékonysági esteket rendeztek az újjáépítési költségek fedezésére. Egy komplett várost kellett felépíteni és felszerelni a semmiből, építőanyag, bútorok, ruhák, használati tárgyak, szóval konkrétan jót tett a norvég gazdaságnak, hogy hirtelen ennyi ember munkájára volt szükség. Ha már újjáépítették a komplett várost, akkor az egészet egy stílusban építették, és mindenből a legmodernebb dolgokat használták. Aztán 1905-re lett kész a város, amikor Norvégia függetlenedett Svédországtól, szóval a függetlenséggel is valahogy összekapcsolják a várost.

Volt egy 10 perces film az egész tűzről meg az újjáépítésről korabeli képekkel, onnan tudom ezeket. Pont egy csoport előtt értem a múzeumba, úgyhogy mondták a múzeum dolgozói, hogy akkor menjek be az egyik csoporttal megnézni a filmet, van angol meg német nyelvű csoport, melyiket értem. Mindegyiket. Úgyhogy németül néztem ezt a filmet.

Múzeum után bementünk a bevásárlóközpontba, mert az se hiányozhat a városnézésből. Ott is kiárusítás volt a könyvesboltban, úgyhogy csak túrtam magamnak 3 könyvet megint.

Maga a belváros nem túl nagy Ålesundben, több helyük nagyon nem is volt, mert egy félszigeten van az egész. A belvárosból rálátsz egy csomó szigetre, amik szintén teljesen be vannak építve, és mint ha ott folytatódna a város. Gondoltam, ez mekkora szívás lehet minden nap kompolgatni mindenhova, de aztán kiderült, hogy nem kompolgatnak. Összekötötték a szigeteket tenger alatti utakkal, kocsival 5-10 perc alatt átérsz a másik szigetre. Szóval nagyon ügyesen kiaknázták itt a lehetőségeket. A reptér is az egyik szigeten van, úgyhogy az amúgy is elképzelhetetlen lenne, hogy ne vezessen oda kocsiút.

Városnézés után visszamentünk Zabi lakásába, csináltunk házi pizzát, hallgattunk zenét, este csináltam kicsit a prezentációmat.

***

Vasárnap nem nagyon mentünk sehova, sütöttünk brownie-t, dumáltunk, filmet néztünk.

***

Hétfőn igazi tavaszi idő volt, ragyogó napsütés, 5-10 fok, csomóan kint futottak meg sétáltak. Én is sétáltam még egyet a városban, aztán felszálltam a buszra, és 3 óra alatt hazabuszoztam Ålesundből. Megérkeztem fél 8-ra, itt meg hó jég és mínusz fok volt. Kb légvonalban 60 km-re van tőlem Ålesund, de itt az egészen máshogyan számít. Itthon este megint teljes gőzzel nekiugrottam a prezentációmnak, mert hétfő este még mindig nem volt kész. Úgyhogy a blog az meg végképp elmaradt ezen a hétvégén.

***

Kedden egész délelőtt meg kora délután is a prezentációmat csináltam, meg simogattam, szebb kép, szebb betűtípus, másik szín... Fél 3 körül lettem kész, akkor nekiálltam lángost csinálni. Ez is első alkalmas próbálkozás volt, úgyhogy fogalmam nem volt, hogy például a tésztának úgy kellett-e volna kinéznie, ahogy. Kisütöttem az olajban, utána végképp nem kifejezetten hasonlított a lángosra, de mondom, ez van, ezt kell szeretni. Tömör lett az egész, nem olyan levegős meg puha, mint amilyennek a lángosnak kéne lennie, de legalább lángos íze volt. 5 után mentem a könyvtárba, berendezni a helyszínt, meg elrendezni a kajákat. Vittem a lángost, tejfölt, reszelt sajtos, fokhagymát, magyar szalámit kenyérrel, meg szaloncukrot. Úgy volt, hogy fél 6-re jönnek a technikusok összeszerelni nekünk a projektort, hát jól elfelejtették, úgyhogy negyed óra késéssel kezdtük a magyar estet, de mindegy. A Language Club-okból kiindulva tartottam kicsit tőle, hogy 2-3-an jönnek el, de 14-en voltunk, úgyhogy ezzel egészen elégedett voltam. 7-en jöttek a menekültes osztályból, 4 testvér a kedvenc családomból, Mukhtar, akivel angolozok, meg még ketten, akiket annyira nem is ismerek. Eljött Arild, a politikatanár, Birgit, akinél karácsonyoztam, meg 4 random nyugdíjas. Nem néztem az időt, de kb bő fél óra lehetett az előadásom, aztán beszélgetés, meg evés volt. Csomóan odajöttek hozzám beszélgetni, meg kérdezni valamit, vagy elmesélni valami emléket például 56-ról. Az egyik nénivel beszélgettünk, kiderült, hogy ő német, akkor átváltottunk németre is kicsit. Fogott egy cetlit, lefirkantotta a nevét, telefonszámát, meg a címét, és közölte, hogy csöngessek be bármikor.

***

Szerdán egyből ébredés után mentem busszal, aztán komppal, hogy egy napra csatlakozzak önkéntesekhez egy hyttébe. Akikkel már korábban is beszéltünk, és itt laknak tőlünk egy órára, de nem hoztuk eddig össze a találkozót, ők kibéreltek egy hyttét hétfőtől csütörtökig a téli szünetre és meghívták a környékbeli önkénteseket. Laurine már hétfő óta ott volt, én ugye nem tudtam korábban csatlakozni a magyar est miatt. Kijöttek elém a komphoz kocsival, szóval olyan dél körülre már a hyttében voltunk. Azt már hallottam többször a norvégoktól, hogy ha igazi havat meg telet akarnak, akkor felmennek a hegyekbe a hyttébe, mert ott van. És tényleg. Kb fél órát kell csak autózni a fjordtól felfelé a hegyekbe, és ott tényleg tél van. November-decembertől március-áprilisig végig mínusz fok és hó, némely helyeken akár embermagasságban is áll a hó. Erre a következtetésre például a közlekedési táblákból jutottunk, hogy alig látszottak ki a hóból.

Az egyik sráccal elkezdtük a hyttebok-ot olvasni, az a vendégkönyv, minden hyttében van, és írkálhatsz bele. Kb a fél könyv németül volt, mert a legtöbb turista Németországból jön ide. Egy teljesen felszerelt modern fa ház volt erkéllyel, szaunával, mindennel felszerelve. Az ilyen házak viszont inkább a turistáknak szólnak. Az igazi norvég hyttében gyakran se meleg víz, se villany, se semmi nincs. Mondták a többiek, hogy van két sí, úgyhogy teljes lelkesedéssel rávettem Laurine-t, hogy ebéd után menjünk ki síelni. Szóval eddig már életemben kétszer voltam síelni!! Most nem vágtam magam hasra annyiszor szánt szándékkal, mert egyrészt a kutya se volt előttem, másrészt ilyen teljesen egyenetlen, természetes havon nem is nagyon kellett attól félnem, hogy nem tudok megállni.

Délután néztünk filmet, aztán az egyik csajszi főzött egy kondér tésztát vacsira. Elvittem a Dixitet, úgyhogy vacsi után azt játszottunk. Na, ez tényleg érdekes volt, hogy egy csapat teljesen különböző nemzetiségű, hátterű, ízlésű ember mire asszociál azokról a képekről.

Mivel utolsóként jöttem, több ágy nem volt, úgyhogy a nappaliban aludtam, hát, nem mondom, hogy egy élmény volt... Kérdeztem, hogy mit hozzak, annyit mondtak, hogy csokit. A hálózsák az úgy kimaradt a listáról... Szóval kb minden létező pulóvert, kabátot, sálat magam köré tekertem, hogy nem fázzak. Aztán a nappaliban csak akkor lehet aludni, amikor a legutolsó is végre eltávozik aludni (kb éjjel 1), és csak addig, amíg a legelső fel nem kel, és neki nem áll csörömpölni (reggel fél 8)...

***

Szóval egy fantasztikusan pihentető éjjel után fél 8-kor már tányércsörömpölésre kellett ébrednem... Hétköznap révén nem járnak túl gyakran a buszok, 11-kor, aztán meg délután kettőkor, úgyhogy már 10-kor elköszöntünk a többiektől és mentünk a komphoz. Kérdeztem, mennyivel tartozok, mondták, hogy mivel csak 1 éjszakát voltam, meg hoztam csokit, ezért semmivel. Fél 12-re itthon voltam, sütött a nap, szép idő volt, úgyhogy úgy rám jött, hogy akkor most takarítok egyet. Aztán fél 2-re bementem az önkéntesközpontba. Megbeszéltük Lill-lel, hogy 3-ig bent van, úgyhogy rám ért Photoshopot magyarázni és megmutatni, hogyan álljak neki. Utána délutántól éjjelig hasznos voltam, leveleket írkáltam, telefonáltam, például kicsi húgommal. Már nézegettük a buszjegyeket, hogy hogyan legyen, amikor jön március végén.

***

Pénteken 10-re mentünk megbeszélésre az önkéntesközpontba. Kitalálta Astrid, hogy már pedig mi már most kezdjük el írni a Youthpass-unkat, az egy ilyen dokumentum, amit az EVS végén kapunk, és részben mi is írunk. Le kellett írnunk például, hogy mik a feladataink, meg miket csináltunk a trainingeken. Aztán nem is ez volt a poén benne, hanem hogy ott ezen a netes felületen ott voltak az adataink, projekt neve, mentor neve, Anne Karin. Csak úgy néztem, hogy nekem van mentorom?! És az Anne Karin?! (a kantina vezetője) Mondom, jó tudni róla... Oda is mentem Astridhoz, hogy ez így nagyon nem működik, hogy a netről kell megtudnom, hogy nekem van-e mentorok, és ki az, ha van. Mondta, hogy nem, egyáltalán nem Anne Karin a mentorom, csak valamit be kellett írjon, és továbbra sincs mentorunk, de dolgozik az ügyön, és ez őt nagyon zavarja, hogy még nem sikerült megoldania ezt a kérdést, de akiket kérdezett, azok nem nagyon akarták elvállalni, hogy mentorok legyenek. Jó tudni, hogy nincs elfelejtve a dolog, és talán majd tavaszra lesz mentorunk... Mondjuk szerintem ennek a mentordolognak főleg az első néhány hónapban lett volna értelme, amikor még kb tök egyedül voltunk, és nem sok mindenkit ismertünk itt, nem most, amikor már jó elvagyunk, de mindegy.

Aztán hónap utolsó péntekje révén könyvbemutatót tartott egy helyi szerző, akkor ott segítettem, közben meg gyártottam az argentin estes plakátot. Úgy belelkesültem, hogy megy a photoshop meg a plakátgyártás, hogy délután 4-ig bent ültem az irodában. Mondtam Astridnak, hogy valami kreatívkodás nekem mindenképpen kell húsvét előtt, úgyhogy festhetnénk tojást a kötőcsoportban. Erre kérdézte, hogy miért nem szervezek valamit külön. Jó ötlet! Úgyhogy kitaláltam, hogy akkor szervezek egy komplett húsvéti kreatív műhely, tojásfestéssel, meg egyéb tavaszi dekorációgyártással. Akkor természetesen kell plakát is, úgyhogy újabb alkalom, hogy kiéljem kreativitásom újonnan szerzett Photoshop ismereteimmel. Péntek este révén voltunk Laurine-nal moziban, ha már ez az egyetlen dolog, amit lehet itt péntek este csinálni, aztán meg telefonáltam este csomó mindenkivel.

Most épp ahhoz volt kedvem, hogy végignyálazzam az Osloi egyetem képzéseit, mert hallottam már korábban arról, hogy Norvégiában vannak 1 éves képzések is. És ráadásul azt hallottam, hogy 2018 az utolsó év, amikor van 1 éves tanári képzés. Ergó amíg otthon 6 évig szenvednek szerencsétlenek a tanárképzéssel, itt 1 év alatt kaphatnék egy olyan képzést, amivel lehet tanítani. Szóval ezen úgy elgondolkodtam. Továbbra sem tervezem egész életkémet főállásban tanárként tölteni, de az úgy nem hangzik rosszul, hogy 1 év alatt szerezzek egy "szakmát". Plusz akkor még jobban berögzülne a norvég nyelv, meg akkor lenne egy évem megpróbálkozni "fordítói karrierem" beindításán.

***

Itthon voltam fél 4-ig, aztán benéztem a kedvenc dekorboltomba, aztán meglátogattam azt a német nénit, aki a magyar esten lefirkantotta a címét. Gondoltam beszélgetünk egy órát, aztán megyek tovább bevásárolni, hát nem. Fél 5-től fél 11-ig ott ültem, és németül beszélgettünk mindenről... Az egész háttere maga is már érdekes volt a néninek. Az anyja norvég, az apja német volt, akik a Norvégia német megszállása alatt ismerkedtek meg, és össze is házasodtak. A második világháború után itt nem kifejezetten komálták a németeket, úgyhogy a szülei átköltöztek Németországba, és ő Hannoverben nőtt fel. Aztán az nem derült ki honnan, de lett egy norvég férje, akivel ideköltöztek Eid-ba, és már több mint 30 éve lakik itt.

Félig norvég, elméletben norvég az anyanyelve, a fél életét Norvégiában töltötte, meg most norvég állampolgár is, mégis németként tekint magára, meg németül sokkal jobban ki tudja magát fejezni, mint norvégul.

Van egy lánya, aki Bergenben lakik, unoka az nincs, úgyhogy ő itt éldegél tök egyedül. De abszolút nem illik ide Eid-ba, úgyhogy nem is értem, miért nem költözött még el valami városba. Egy intelligens, tájékozott 3 nyelven beszélő hölgy, aki szeret utazni, éttermekbe, kávéházakba járni, megvitatni a világ dolgait, politikát, társadalmat, mindent. Úgyhogy jól megkritizáltunk a norvégokat meg az eidi-akat.

Nem is figyeltem az időt, aztán előbb-utóbb mondta, hogy vacsora idő van, úgyhogy ő betesz egy pizzát sütni a sütőbe, meg tölt egy kis bort, és akkor vacsorázhatunk is beszélgetés közben. 6 óra csak úgy elrepült...

Fél 11 körül értem haza, nekiálltam még facebookon válaszolgatni, meg blogot írni fél 1-ig.

***

Vasárnap itthon voltam délután 2-ig, igyekeztem kész lenni a bloggal, de mindig több ideig tart, mint amit számítok rá. Ma volt Laurine szülinapja, úgyhogy 2-re voltunk hivatalosak hozzá ünnepelni. Csinált egy halom sütit, ettünk, ittunk, aztán játszottunk egy Dixitet. Mi hárman voltunk önkéntesek, meg meghívta Laurine a kedvenc családunkból a 4 testvért. 4 körül mondták, hogy nekik menniük kell haza, Mykola is elment haza, legszívesebben én is mentem volna, írni a blogomat, de láttam, hogy Laurine nagyon nem tud mit kezdeni magával, úgyhogy akkor maradtam vele megnézni valami bugyuta macskás filmet, hogy ne legyen egyedül szülinapján. Aztán amúgy is 6-ra mentünk együtt kóruspróbára. Megint voltunk ketten altok, aztán egyikünk se volt túl biztos a hangokban, úgyhogy az alt szólamot szerintem nem is lehetett hallani. Még jó, hogy a koncerten sokan leszünk...

Végre kész vagyok ezzel a két heti összefoglalóval. Nem kellett most olyan borzasztó sok mindenről beszámolni, de egyszerűen nem volt korábban időm. Zajlanak az események. Előfordulhat, hogy a következő blog is kétheti lesz, mert szerda, csütörtök este próbálunk zenekarral, aztán péntek, szombat, vasárnap fellépés, és egész hétvégén nem leszek itthon, csak éjjelre, aludni... Szóval majd valamikor megjelenik a következő blog. Addig is,

üdv mindenkinek: Timi