4H Camp

2018.06.25

Ha nekem nem is feltétlenül, de a blognak kifejezetten jót tett ez a hétvége a 4H gyerektáborában. Néhány óra és alvás híján szinte egész éjjel fent voltam és írtam a sátorban...

Norvégiában az 1000 főre jutó hivatásos vagy hobbyművészek száma jelentősen meghaladja az európai átlagot. Erre most úgy rájöttem. Vagy ez a táj mindenkit megihlet, vagy a magas életszínvonal miatt mindenki borzasztóan ráér, és valamivel el kell ütni az időt.

Hétfőn a szokásos ovi és idősek otthona után bementem az önkéntes központba. Astrid mondta, hogy álljak neki a 24 jelentkezőből, akikre igent mondtunk, top 6-os listát gyártani. Szóval nekiálltam megint elolvasni mind a 24 ember önéletrajzát és motivációs levelét alaposan, közben jegyzeteltem. Csak az olvasás tartott majdnem két óráig, aztán még 1-2 óra, mire kisakkoztam a dolgot. Először lefejeztem 12-re aztán 6-ra. Plusz még sorrendbe is kellett rakni, hogy ki a legjobb, második legjobb... 6-nál bőven több nagyon jó jelentkező volt, és ez teljesen szubjektív, hogy neked ki a szimpatikusabb. Csomószor csak úgy random raktam valakit előrébb vagy hátrébb, pláne az első 3 szerintem egyformán jó volt. Fura belegondolni, hogy ilyen apróságokon és random megérzéseken múlik, hogyan folytatódik emberek élete.

Lassan gyomlálnom is kell majd a szobámban. Elkezdtek mindenféle mohák, meg gazok kinőni a szobanövényemben...

Este beszéltem Zabival, hajnal 3-ig. Teljesen megzavarja ez a világosság a bioritmusom. Mivel világos van, kint szaladgálok este 11-ig, hazaérek, nekiállok valami hasznosat csinálni, telefonálni, levelet írni, hajnal 3-4, aztán meg alszok délig...

***

Kedden dogát írtak németen, úgyhogy nem állítottam be ébresztőt, és délután 1ig aludtam... Háziban segítős órára bementem, de nem jött senki. Itt már nagyon nyár van. Az utolsó nyelvklubomon 3-an voltunk, Adnan és Matthia, az olasz cserediák. Utána Adnannal beszélgettünk tovább, kimentünk a folyópartra, 11-ig ott ültünk, araboztunk megint.

***

Az önkénteskedéssel egyre több olyan dolgot látsz meg, ami számodra minimális erőfeszítésbe kerül, más számára pedig nagy segítséget jelent, vagy csak jobbá teszed a napját. Van ez egyik afgán fiú a menekültes osztályból, Abdullah. Ő is böjtöl, de azért eljött az Open Skulébe, hogy legalább egy kis társaságban legyen. Kérdeztem tőle, visz haza ételt? Gondoltam, majd megeszi naplemente után. Ááá, nem, nem kell. Tudom, hogy mint egyedülálló kiskorú, a norvég gyermekvédelemtől kapott pénzecskén éldegél. Tudom, hogy számít, hogy egy vacsorára valóval kevesebb pénzt kell kiadnia. És tudom, hogy ezt sosem ismerné be. Étel volt még bőven, úgyhogy fogtam egy dobozt, teleraktam ilyen csirkés rizses, salátás cuccal, becsomagoltam, aztán amikor láttam, hogy elindul kifelé az iskolából, utána rohantam, és a kezébe nyomtam. Egyszerűen láttam az arcán, hogy mennyire örül neki.

Aztán Anyukám elirányította hozzám egy kollegáját, aki éppen Norvégiában fog nyaralni a nyáron. 2 órát telefonáltunk, elmagyaráztam az útvonalakat, látnivalókat, múzeumbelépőket, mit érdemes megnézni. 2 óra alatt csinálhattam volna ezer más dolgot is, de ha összehasonlítom, hogy ami nekem csak 2 órámba került, azzal nekik kb egy heti google-búvárkodást spóroltam meg. És akkor jönnek itt az ismerősök, hogy ha mindent bevállalsz, amiből neked semmi hasznod, akkor ne sírj, hogy nincs időd blogot írni. De most mondjak ilyenre nemet? Hát nem. Akkor inkább később lesz blog.

Éjjel araboztam. Tanultam már ragozni igéket, lát, van, egyik, úgyhogy gondoltam épp itt az ideje, hogy írjak mondatokat. Nekiálltam összekombinálni mindenféle szót, amit kiírtam a szótáramba, és ilyen roppant értelmes mondatok születtek, hogy "A nyúl a kertben piros virágot eszik. Van a szekrényben ruha és könyv. A zöld erdőben lakik medve, madár, oroszlán meg pillangó."

***

Csütörtökön megint sokáig aludtam, csak fél 3-ra másztam be az iskolába angolra, utána az önkéntesközpontban segítettem Abdullah-nak összerakni egy kiselőadást. 6-tól volt zeneiskola év végi koncertje. Egy jó 10 évig nekem is szerepelt az életkémbe karácsonyi koncert, év végi koncert, ilyen fellépés, olyan fellépés. Gondoltam megnézem, hogyan működik ez a norvégoknál, hallgatok egy kis zenét, meg nosztalgiázok. Fura volt belegondolni, hogy a következő alkalom, amikor ilyen iskolai évzáró koncertet hallgatok, jó eséllyel akkor lesz, amikor az én gyerekeim lépnek már fel...

***

Péntek délelőtt otthon voltam, ezer dolgot meg akartam csinálni, mielőtt távozok. Csak egy hétvégére mentem sátorozni az erdőbe, de amennyi mindenre gondolni kellett, meg amennyi cuccot összepakoltam, hát olyan érzésem volt, mint ha valami hosszú túlélőtúrára mennék... 2 táska, hálózsák, tollas ütő, sátor, polifóm...

2-től 6-ig a BUÁ-ban kempingeztem, írtam egy kis blogot. 6-ra odajött Ase meg Laurine, kölcsönöztünk sátrat, aztán elvitt minket a tábor helyszínére.

Szóval a 4H nevű nemzetközi ifjúsági szervezet helyi tagozatának gyerektáborába voltunk. Elméletben nálunk is működik ez a 4H, de én itt hallottam róla először. 10-18 év közötti gyerekeknek szerveznek programokat, szabadtéri foglalkozásokat, táborokat.

Megérkeztünk, beszéltünk kicsit a szervezőkkel, aztán ugye következik a sátorállítás. Voltam sátrazni, nem egyszer. 2 embernek általában max 15 percig tart összerakni egy sátrat. Hát, itt majdnem egy óráig tartott. Én nem tudom miért, de ezeknek a norvég sátraknak olyan hülye logikájuk van. Természetesen a használati utasítás már rég eltűnt belőle, úgyhogy beleőszülsz, mire kitalálod... Gondolom, teljesen más gyártja, mint a Quetchuát meg egyéb sátrakat, amikhez én hozzá vagyok szokva. Plusz az se segített, hogy olyan köves volt a talaj, hogy fúróval kellett lyukakat fúrni, hogy bele tudjuk valahogy verni a cölöpöket...

Felfedeztem, hogy az épületben van ping-pong asztal. Gondoltam, ha már amúgy is lesz röpi torna, akkor tudok szervezni ping-pong versenyt is! 9-től volt megbeszélés a felnőtteknek, utána lementem a ping-pong asztalhoz. Miután néhány fiúka rájött, hogy tudok játszani, ott ültek és egymást váltották, hogy épp ki játszhat velem :D

Volt büfé, Laurine-nal vettünk 1-1 csokit, fogtunk egy kávét, aztán kiültünk a dombra, néztük a tájat és dumáltunk.

11-kor takarodó volt a gyerekeknek, éjfélkor bevonultunk a sátorba, 2-ig blogot írtam, utána próbáltam aludni. Én alapvetően szeretek sátrazni, vagy legalább is, amikor utoljára aludtam sátorban néhány éve, akkor még szerettem. De hogy ez a sátrazás dolog valahogy nem jön össze azzal, ha rossz alvó az ember, és minden fényre meg zajra felébred, az tuti. Megfigyeltem, hogy ilyenkor júniusban a madarak is Ramadant tartanak, csak ők az alvást vágják ki a napirendjükből, de úgy kompletten. 0-24-ben madárcsicsergés van. Aludtam vagy 2-3 órát 5-ig, aztán inkább nekiálltam blogot írni, miközben hallgattam a madárcsicsergést és a horkolást a szomszéd sátorból.

***

Reggel odajött ez egyik lányka, akit már ismertem korábbról, hogy akarok-e vele játszani kubb-ot. Ez a norvégok egyik kedvenc játéka. Hallottam róla már egy csomót, de sosem próbáltam még. Igazából annyiból áll az egész, hogy fadarabkákat állítasz fel egymástól bizonyos távolságra, aztán két csapatnak szintén fadarabkákkal kell bizonyos szabályok alapján, bizonyos távolságból ledobálni az összeset.

10-től voltak a foglalkozások. Egy egész listából választhattak a gyerekek, hogy ki mit szeretne kipróbálni. Kenuzás, lövészet, faművesség, horgászás, röplabda, tánc és dráma, főzés, drónnal filmezés, meg festés. Ebből a sorból kb a legtöbbet én is mind kipróbálnám. De mivel Ase-t ismertem, ezért hozzá csatlakoztam a festéshez. Nem egyedül tartotta a foglalkozás, hanem jött még egy festő, akit történetesen szintén ismertem, ő a holland kislány anyukája az oviból. Arról volt szó, hogy majd én is segítek a gyerekeknek, meg mászkálok körbe, ehelyett amint papír meg festék került a kezembe, leültem én is festeni. Kimentünk az erdőbe, hogy keressenek inspirációt, rajzoljanak egy vázlatot, aztán fessenek le valamit. Kinéztem magamnak az ösvényt, aztán nekiálltam minden egyes fát pontosan, arányosan berajzolni. Fákat rajzoltam már sokszor, de az abszolút első alkalom volt, hogy olajfesték került a kezembe.

Úgy belelendültem a dologba, hogy amikor véget ért a foglalkozás, még maradtam az erdőben, aztán meg a sátramban folytattam a festést. Vagy legalább is folytattam volna, mert képtelenség volt hosszabb időt tölteni a sátorban. Hoztam egy halom pulóvert, meg meleg ruhát, hogy az erdőben meg sátorban majd biztos hideg lesz, erre szombaton egész nap 30 fok volt, tűzött a nap, a sátorban meg szauna volt. Eldöntöttem, hogy akármilyen hideg a tó, én már pedig lemegyek fürdeni, mert ezt nem lehet bírni...

Elindultam az úton lefelé a faluba, nem mentem 10 méter, az első ház udvarán kint szaladgált a holland kislány az oviból, meg ott volt az anyukája is. Meglátott a kislány, egyből odarohant, kérdezte, hogy játszok-e vele. Szóval fürdés helyett ott ragadtam egy óráig trambulinon ugrálni vele :D Utána lementünk a tóhoz a kislánnyal, a nővérével meg az anyukájukkal. Ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy az anyuka nem csak ilyen hobby művész, hanem tényleg festő, szobrász, grafikus, ráadásul elég sikeres is. Holland művészeti egyetemen tanult, dolgozott több országban is művészeti projektekkel, volt kiállítása New Yorkban is, és erre most itt kötött ki egy norvég faluban a semmi közepén. Néha nem értem az embereket, de mindennek meg van az oka...

Tavaly itt nyaraltak Norvégiában, és annyira beleszerettek a tájba, hogy megvették az egyik eladó házat és ideköltöztek decemberben. Fél éve laknak itt, a gyerekek és szülők is már folyékonyan beszélnek norvégul. Konkrétan sokkal jobban, mint a legtöbb menekült, akik már évek óta itt laknak. Nagyon nem mindegy a háttér. Ha egész életedben tanultál, akár nyelveket, akár egyetemen valamit, akár csak új dolgokat a munkahelyen, akkor fél év alatt (természetesen külföldön) simán folyékonyra fel lehet szívni egy nyelvet. Ha egyszer leálltál a tanulással, borzasztó nehéz újra elkezdeni.

Ez a tó, amihez lementünk, Európa legmélyebb tava, a Hornindalsvatnet (514 méter). Szóval nem csoda, hogy hideg volt. Fürdés után meghívott a holland család, hogy vacsorázzak velük. Nagyon szívesen ültem volna ott a kertben, kilátással a tóra és a hegyekre, és beszélgettem volna velük egész este, de egy fél óra után vissza kellett mennem a táborba, mert este 8-re hirdettük meg a ping-pong versenyt.

Annál kisebb helyre kb ha akarták volna, se tudták volna betenni azt a ping-pong asztalt. Kettőt hátraléptél és már fal. Ráadásul folyamatosan szaladgáltak ki be a versenyzők háta mögött, úgyhogy még jó, hogy nekem csak túlkiabálni kellett őket... A ping-pong verseny után bevonultam a sátorba, aztán még hajnal 2-ig blogot írtam. Második éjjel már elég fáradt az ember ahhoz, hogy a sátorban is működjön az alvás.

***

Reggeli után mentünk kirándulni. Már úgy vártam, hogy felmászunk valami szépre helyre, lélegzetállító kilátással a tóra, meg a hegyekre, hát nem. Valami emlékmű volt a célpont, egy nagy darab kő, ugyan a hegy tetején, de az erdő közepén... Legalább az erdő szép volt, meg pár helyen azért kimerészkedtünk néhány fotó erejéig a hegy szélére, ahonnan kb a tóra merőleges sziklafal/erdő vezetett le.

A túra után megnéztük a táborfilmet, amit a drónos foglalkozáson csináltak a gyerekek, aztán sátrat bontottunk, és szereztünk fuvart haza. A hétvége hátralevő részében kipakoltam, mostam, aludtam, kiraktam a blogokat. A következő hét az utolsó hét a Ramadanból, úgyhogy következik még egy adag arab kultúra, meg a fő ünnepük, az Eid. Ezen kívül lesz Fülöp-szigeteki est, az utolsó kultúrklubb és kirándulás a tanárokkal az iskolából.

Üdv mindenkinek: Timi