On-Arrival Training

2017.10.16

Megjöttem a trainingről, és újra internetközelben, egy hét norvég idill után a semmi közepén.

A városi embereknek már Nordfjordeid is a semmi közepe, a mi trainingünk Romarheimban volt, amire még a nordfjordeid-iak is azt mondták, hogy na az tényleg a semmi közepe. Egy kis falu, néhány házzal, egymástól megfelelő távolságra. Más élő embereket nagyon nem láttunk arrafelé sétálgatni. Naponta elment pár autó mellettünk, és ennyi volt az összes élet itt. Nordfjordeidtól légvonalban kb 150 km-re van ez a falu, amire mi gondolnánk, hogy az semmi, max két óra. Hát, itt nem. 5 órán keresztül buszoztunk, át is szálltunk egyszer, és a busz kétszer kompolt.

Egy régi iskolaépületben volt a trainingünk, ami ma már iskolaként nem üzemel, hanem trainingeket tartanak ott. Pont így képzel el az ember egy régi bentlakásos falusi iskolát. Egy nagy hálóterem a lányoknak, egy nagy hálóterem a fiúknak, egy kis hálóterem a tanároknak, egy tanterem, egy tornaterem, ami étkezőként is funkcionál, konyha és külön wc + zuhanyzó a lányoknak meg a fiúknak, és ennyi.

Délután fél 6-ra értünk oda, a többiek Bergenből jöttek busszal közösen kicsit később, addig segítettünk a vacsorában, meg beszélgettünk a trainerekkel. Négy trainerünk volt, mind a négyen voltak EVS önkéntesek ők maguk is. Egy német, egy lengyel, egy bolgár, és egy szem norvég volt csak közülük, aminél azért többet vártunk volna, ha már norvég nyelvet és kultúrát is kellett volna elméletben tanulnunk.

Három különböző On-Arrival Training volt EVS önkénteseknek, akik Norvégiában dolgoznak, ezen a trainingen 22-en vettünk részt. Az ilyen vegyes trainingeken vagy a franciák, vagy a németek vannak mindig túlsúlyban, szerencsére itt a németek voltak. 4 német, 2 osztrák, 2 belga, 3 ukrán, 2 spanyol, 1 portugál, 4 francia, 1 török, 1 srác Tunéziából, 1 román, és én voltam egyedül magyar. Ha magamat is beleszámolom, akkor összesen 8-an beszéltünk folyékonyan németül, úgyhogy tudtam németül is beszélni, meg hallgattam őket, amikor beszélgettek egymás között.

Hétfő este ilyen szokásos bemutatkozó kört tartottunk, mindenki elmondta a nevét, meg hogy honnan jött, de nem teljesen a szokásos módon. Letettünk székeket egy kisebb meg egy nagyobb körben a tornateremben, úgy, hogy egymással szembe nézzenek a székek. Akik a külső körben ültek, ők rajzolták le a belső körben ülőket, úgy, hogy fél percenként tovább kellett ülnöd. Ergó 11 ember munkájából lett egy portré, aztán helyet cseréltünk, és aki eddig rajzolt, arról készült portré a második körben. Amikor kész voltak a portrék, háromfős csoportokat kellett alkotnunk olyanokkal, akik nem a mi projektünkből voltak. Rajzoltunk egy háromszöget egy nagy papírra, és találnunk kellett olyan dolgokat, amik mindhármunkban, vagy csak kettőnkben közösek, felírni a papírra, aztán odaragasztani a portrékat a papírunkra. Amikor készen voltunk, akkor mindegyik csoport bemutatta a papírját, és hogy mi közöset találtak egymásban. Ez úgy este 10-ig tartott, aztán szabad program volt. Volt, aki társasozott, kártyázott, kockázott, én fél 1-ig kártyáztam.

Odajött az osztrák srác, hogy ő volt Magyarországon cserediák, tudom-e, hol van Érd, mert ő ott volt. (aki nem tudná, oda jártam gimibe) Erősen elkezdtem gondolkozni, hogy hol a bánatban lehetett ő, mert az én gimimben csak német cserediákok voltak, másik iskoláról meg nem tudtam/hallottam, hogy lennének cserekapcsolatai. Közölte, hogy "nem tudom", ennyit tud magyarul, többet az életben nem tudott megtanulni magyarul.

***

Fél 9-től volt a reggeli, fél 10-kor kezdődött a szeminárium. A trainereken kívül hétfőtől kedd délutánig ott volt még egy pasi, aki Osloban dolgozik, a National Agencynél, és felügyeli meg intézi az EVS-sel kapcsolatos dolgokat. Egyébként izlandi, de már rég óta Norvégiában él, úgyhogy amikor lehetett, megtámadtam, és elkezdtem vele norvégul beszélgetni, ha már ennyire híján vagyunk norvégoknak. Először ő beszélt az Erasmus+ -ról, aminek része az EVS is. Az "elméleti" rész után felosztottak minket 4 fős csoportokra, hogy beszéljük meg a félelmeinket, elvárásainkat, reményeinket az év kapcsán, és közben építsünk egy hajót együtt. Úgyhogy először kiment mindenki ágakat keresgélni, aztán leültünk összebarkácsolni. Az ukrán lány ötlete volt, hogy hajlítsuk meg a faágakat, kössük össze, és akkor hajó formájú lesz. Szkeptikusan álltam az ötlethez, de elkezdtük így csinálni. Aztán addig hajlítgatták a faágakat, hogy eltörtek. Úgyhogy akkor újrakezdtük az én ötletem alapján. Én egyből tutajra gondoltam, mert az stabil, és fenn marad a víz tetején. Nehezen indult, de aztán végül is összehoztunk egy egész csinosan kinéző hajót, vitorlával, "sárkánnyal" az elején. Aztán ráragasztgattunk "félelmeket", meg "reményeket" a hajókra. Amikor mindenki kész volt, akkor kisétáltunk a fjordhoz, mert természetesen ott is 500 méterre volt a fjord, mint majdnem mindenhol Norvégiában. Mindenki bemutatta a hajóját, aztán vízre eresztettük őket. Mondták a többiek, hogy én mutassam be a mi hajónkat, ha már az én ötletem alapján építettük meg végül is. Ééés, fent maradt a vízen, sőt, még haladt is, viszonylag gyorsan, a vitorlának köszönhetően. Ebédeltünk 1-kor, aztán fél 3-ig szabad foglalkozás volt, úgyhogy olvastam, meg aludtam egy kicsit. Mivel nincs internetünk, ezért nem a mobilomhoz szaladgálok ki a szünetekben, hanem a könyvemhez! Végre nekiálltam olvasni egy bizonyos norvég könyvet. Még 2014-ban, amikor elkezdtem norvégul tanulni, láttam februárban a skandináv filmfesztiválon egy filmet Jeg reiser alene, és ott volt az író is Tore Renberg, akinek a könyve alapján készült. Akkor megbeszéltem magammal, hogy én ezt a könyvet egyszer el fogom olvasni, ha már elég jó leszek norvégból ahhoz, hogy könyveket olvassak, és most jött el az az egyszer.

Délután először Norvég nyelv és kultúra "óránk" volt. Felosztottak minket csoportokra, és mindenki megkapta ugyan azt a norvég népmesét norvégul, hogy olvassuk el. Volt még egy lány, aki viszonylag értett már egyszerű szövegeket norvégul, ő fordított az egyik csoportnak, az egy szem norvég trainer fordított a másik két csoportnak, és én fordítottam a mi csoportunknak. Így szól a mese röviden:

Egyszer volt, hol nem volt, volt három kecskegida, akik fel akartak menni a hegyekbe, hogy teleegyék ott magukat friss fűvel. Volt egy híd egy vízesés felett, ahol át kellett menniük, és a híd alatt egy csúnya nagy troll lakott. Először jött a legfiatalabb kecskegida, és át akart menni a hídon.

"Ki lépked a hidamon?" kiáltotta a troll. "Ó, csak én, a legkisebb kecskegida. Éppen megyek fel a hegyekbe, hogy teleegyem magam" mondta a kecske, akinek szép vékony hangja volt.

"Most jövök és megeszlek", mondta a troll. "Jaj, ne egyél meg, olyan kicsi vagyok. Csak várj, és mindjárt jön a középső kecskegida, ő sokkal nagyobb." "Jól van, menjél," mondta a troll.

Nem sokára jött a középső kecskegida, és át akart menni a hídon. "Ki lépked a hidamon?" kiáltotta a troll. "Ó, csak én, a középső kecskegida. Éppen megyek fel a hegyekbe, hogy teleegyem magam", mondta a kecske, akinek már nem volt olyan szép hangja.

"Most jövök és megeszlek", mondta a troll. "Jaj, ne egyél meg. Csak várj, és mindjárt jön a nagy kecskegida, ő sokkal, sokkal nagyobb." "Jól van, menjél", mondta a troll.

Nem sokára jött a nagy kecskegida, aki olyan nehéz volt, hogy nyikorgott és recsegett a híd alatta. "Ki lépked a hidamon?", kiáltotta a troll. "A nagy kecskegida", mondta a kecske, akinek mély és csúnya volt a hangja. "Most jövök és megeszlek", kiáltotta a troll.

"Gyere csak! Van két szarvam, élesek mint a kés, kivájom velük a szemedet! Van két nagy patám, összetörök velük a porcot és csontot!" Mondta a kecske. És ráugrott a trollra, kivájta a szemeit, darabokra tépte, aztán kihajított a vízesésbe, majd elment a hegyekbe.

Fent a hegyekbe olyan kövérre ették magukat a kecskék, hogy alig bírtak megmozdulni utána, talán még most is ott vannak. Itt a vége, fuss el véle.

Ezt kellett előadnunk színdarab formájában az utolsó napon. Először lefordítottuk szóról szóra, aztán kiosztottuk a szerepeket és olvasópróbát tartottunk. A spanyolok csak nagy koncentráció árán képesek ú és ű hangokat kiejteni. Az ő nyelvükben egyszerűen nincs ilyen, és nem megy nekik.

Ez után volt az EVS Market elnevezésű foglalkozás, ami arról szólt, hogy megismerjük a többiek projektjeit. Minden csoportnak készítenie kellett egy nagy plakátot, aztán bemutatni a projektjét. Mi Mind-mapet csináltunk, én voltam az ötletgazda, rajzoltam a buborékokat, írtam a kulcsszavakat, Janis illusztrálta, Mykola és Laurine meg színeztek. A rajzok nagyon feldobták a plakátunkat.

Meghallgattuk a többiek előadásait a projektjükről, és néhány után úgy voltam, hogy "basszus, erről én miért nem hallottam?!?!". Három csajszi egészen közel van hozzánk, Voldában, az ottani templomban meg egy ifjúsági kávézóban dolgoznak. Két csajszi Mandalban dolgozik, Norvégia legdélebbi városában, Kristiansand mellett, egy nemzetközi oktatási központban, ahova jönnek mindenféle nemzetiségű diákok, és ők is küldenek ki norvégokat mindenféle országokba. Ez a projekt tetszett mondjuk, bár nekik nem sok lehetőségük van norvégul beszélni, (nem mint ha beszélnének norvégul egyébként), mivel nemzetközi diákokkal dolgoznak. Van két csajszi, akik egy szigeten laknak, egy 300 fős faluban, ami Norvégia legnyugatibb települése. Ott dolgoznak az iskolában, helyi kávézóban, heti egy nap átmennek egy másik szigetre, ahol egy ember él a birkáival és ott segítenek. Szóval ami az izoláltságot illeti, ők nyertek. Ketten dolgoznak valahol Lillehammer közelében szintén valami iskolás projekttel. Ketten dolgoznak Stavangerben ifjúsági kávézóval meg ifjúsági zenei klubokkal. Öten vannak Trondheim mellett, ők is egy iskolában dolgoznak, ahol enyhén fogyatékosok diákok tanulnak. Hárman német nyelvűek az ötből (német, osztrák, belga), úgyhogy ők folyamatosan németül beszélnek egymással. Ez a projekt is teljesen szimpatikus volt. Aztán az utolsó, amire tényleg azt mondtam, hogy "miiiééért nem hallottam én erről?!?!". Hárman dolgoznak Osloban egy viszonylag nagy nemzetközi szervezetnél, ami önkénteseket toboroz, és ilyen külföldi programokat promózik. Éés, ott nem együtt laknak az önkéntesek, hanem külön-külön, norvég családoknál, ergó az irodában angolt szívnak magukba, otthon meg norvégot folyamatosan. Egyébként félreértés ne essék, teljesen jól elvagyok a saját projektemben, csak ahol folyamatosan németül beszélnek, és nagyvárosban vagy nagyváros mellett laknak, az azért úgy erős vonzalmat ébreszt bennem, mert szinte csak ezt a két dolgot hiányolom az én projektemből.

Abszolút örülök, hogy egyedül vagyok magyar, mert így még véletlenül sem kell magyarul megszólalnom, csak idegen nyelven. Nagyon örültem, hogy ennyi német volt, és csomószor németül karattyoltak, de nem lettem volna a helyükben. Abszolút nem voltak rákényszerítve, hogy angolul vagy norvégul beszéljenek. Mondjuk, ha annyira nyelvet akarnának tanulni, akkor nem egymás mellé ültek volna, hanem direkt másokhoz, akikkel angolul kell beszélni. Egyik este kinéztem az udvarra, hogy szívjak egy kis friss levegőt, aztán hárman épp német nyelvű társalgást tartottak kint. Nézték, hogy ki jön, átváltsanak-e angolra, ja, Timi, ő tud németül, aztán folytatták, én meg bekapcsolódtam. Folyamatosan azon nevetgéltek, hogy ki mit mond máshogyan németül Ausztriában, dél-Németországban, észak-Németországban vagy hogy ki melyik hivatalos norvég nyelvet tanulja.

Este activityztünk egyet közösen. Mindenkinek fel kellett írnia 3 híres ember/filmszereplő/rajzfilmfigura nevét, bedobni a kalapba, és azokat írtuk körbe, meg mutogattuk el. Hát, volt vagy 4-5 Angela Merkel, 3-4 Hitler, 4-5 Mickey egér, 2-3 Harry Potter. Érdekes módon Putyinból meg Trumpból egy se. Lehet mindenki arra gondolt, hogy "mindenki őket fogja írni, úgyhogy akkor legalább én nem írom őket", vagy ha nem akartak negatív/megosztó személyiségeket írni, bár akkor mondjuk nem teljesen értem, miért volt ennyi Hitler. Activity után meg kártyáztunk megint 1-ig.

***

Szerdán jött egy csajszi Bergenből, és ő tartotta egész nap a traininget ilyen hivatalosabb dolgokról. Először "játszottunk" bemutatkozásképpen. A terem egyik fele volt dél, a másik észak, és le kellett ülnünk úgy a teremben, hogy nagyjából hol lakunk most Norvégiában. Utána fel kellett írnunk 9-től 16-ig az órákat, és minden órára meg kellett beszélnünk valakivel a csoportból egy "találkozót". Minden "találkozó" 3-5 percig tartott, és mindegyik találkozóra más-más kérdést kaptunk, amit meg kellett beszélnünk az aktuális partnerünkkel. Például "miért pont Norvégiát választottad?", "kóstoltál-e már valami furcsa norvég ételt, vagy van-e, amit mindenképpen ki akarsz próbálni?", "hogyan fogod túlélni a hosszú, hideg, sötét telet?". Utána elolvastuk meg értelmeztük az EVS Chartát mondatról mondatra, ebben vannak benne az önkéntesek jogai meg kötelezettségei, a végére meg mindenki majd be akart aludni.

A két ukrán lány ült mellettem, elkezdtünk beszélgetni, és fogalmuk nem volt róla, hogy Ukrajna határos Magyarországgal. Konkrétan meglepődtek, amikor mondtam, pedig mindkettő egyetemet végzett és teljesen intelligens. Az első kérdésük rögtön az volt, hogy Magyarország? Akkor te beszélsz oroszul! Hát, nem. Mondjuk, nem tudom, hogy fér az össze a fejükben, hogy Magyarországon beszélnek oroszul, de egyébként honnan tudnánk oroszul, ha közben szerintük sem Ukrajnával sem Oroszországgal nem vagyunk határosak.

Ebéd előtt pont elkezdtem beszélgetni a csajszival norvégul, úgyhogy aztán mellém ült le ebédnél, és ebéd közben végig angolul beszélgettünk, mert hogy "ne zárjuk ki a többieket a beszélgetésből", aztán utána meg visszaváltottunk norvégra, amikor mindenki befejezte az evést, és elment.

Ebéd után a biztosításunkról volt szó, amit az EU köt ránk, csoportmunka formájában. Minden csoport kapott pár kérdést, meg egy halom papírt a biztosításról, és a végén mindenki előadta, hogy mit tudott meg. Nekem kb semmi nem volt újdonság, mert végigrágtuk ugyan ezeket magyarul a Pre-Departure Trainingen a küldő szervezetemnél, úgyhogy itt folyamatosan néztek rám, hogy honnan tudsz te mindent? A biztosítás után meg a Youthpassról magyarázott a néni, ami egy ilyen bizonyítványszerű, amit kapunk az EVS program végén. Főleg mi írjuk le, hogy mit tanultunk az év alatt bizonyos szempontok alapján, de a fogadó szervezetünk is ír bele rólunk, kapunk rá pecsétet mindenhonnan, úgyhogy teljesen hivatalos meg ünnepélyes lesz, és mutogathatjuk egyetemi felvételnél vagy állásinterjún.

Étkezéseknél állandóan nyelvtörőkkel hozakodott elő mindenki a saját nyelvéből, német, norvég, lengyel, bolgár... én meg se próbáltam magyar nyelvtörőt mondani nekik, esélytelen.

Este kártyázás mellett énekeltem meg gitároztam is. Az egyik francia csajszi is tudott gitározni, és ő kezdett el gitározni meg énekelni, én meg becsatlakoztam hozzá, aztán szereztünk valakitől netet, akinek volt a mobilján, hogy tudjunk nézni dalokat meg akkordokat.

***

Csütörtökre már mindenkinek látványosan visszaesett az energia- meg motivációszintje, és mindenki folyamatosan majd be akart aludni a szemináriumok közben. A csütörtöki foglalkozások a saját projekt megszervezésére próbáltak minket felkészíteni, meg ötleteket adni. Volt egy olyan feladat, hogy felragasztottak az étkező négy falára négy papírt, és ki kellett választanunk, hogy mi melyik csoportba tartozunk. Észak: "durr bele, csináljunk, ne tökörésszünk" feladatmegoldó típus, dél: "kérdezzünk meg mindenkit, mindenkinek legyen jó, ne gázoljunk bele senkinek a lelkivilágába", kelet: "gondolkodjunk el a dolog minden aspektusán, nézzük egészbe a képet, rágjuk meg jó alaposan", nyugat: "tervezzünk szervezzünk meg mindent, legyünk borzasztó hatékonyak, ne maradjon ki egy aprónyi részlet sem". Egyet lehet találni, hogy hova mentem. Nyugathoz, tervezésmánia. Minden csoport felírta a pro-kat, kontrá-kat a feladatmegoldó stílusával kapcsolatban, hogy mit kell "rólunk" tudni, melyik másik csoporttal tudunk jól együtt dolgozni, és kik hátráltatnak minket nagyon, meg egy mottót. Nem meglepő módon mi lettünk kész elsőre, tervezésmániás csoport... Abban egyeztünk meg végül, hogy az idelistákkal tudunk legjobban együtt dolgozni, mert amit ők kigondolnak, azt mi megtervezzük és megvalósítjuk. Ez lett a mottónk: "Just plan it - do the most and the best!" Aztán tanulságnak azt hozták ki belőle, hogy mind a négy munkamódszer fontos, meg hasznos, és bizonyos szituációkban az egyik módszer kell, más szituációkban meg a másik módszer kell, hogy jussunk valamire.

Délután megint volt "norvég nyelv és kultúra" szeminárium, ahol "színpadra kellett vinnünk" a fantasztikus norvég népmesénket, de hogy ne legyen unalmas, és ne mindenki ugyan azt adja elő, minden csoportnak más stílusban. Nekünk balett stílusban kellett megcsinálnunk. Erre ugye egyből jön az ötlet, hogy a baletthez zene is kell. Nekem egyből beugrott, hogy mi kell ide, és Jørgen (az egy szem norvég trainerünk) is pont ugyan arra gondolt. Edvard Grieg: In the hall of the mountain king. Hallgassátok meg, mindenki ismeri, csak senkinek fogalma nincs róla, hogy mi ennek a zenének címe, és hogy ezt egy norvég zeneszerző írta. Lassan indul, addig fog átsétálni a hídon a kicsi meg a középső kecske, és a végére begyorsul meg kicsit félelmetes is lesz, ami pont tökéletes a mese végére, amikor a nagy kecske feldarabolja szegény trollt. Ha balett, akkor így át fognak tipegni lábujjhegyek a kecskék a hídon, meg pukedliznek, amikor elkezdődik a mese, hogy "volt egyszer három kecske meg a troll". Gondolkodtunk, hogy legyen-e valami jelmez, kitaláltam, hogy ha már van ilyen nagy papírunk, akkor abból csináljunk magunknak tütüt, meg alufóliából hajtogassunk szarvakat a kecskéknek, hogy legyen mivel kiszúrniuk a troll szemét. Aztán meg javítgattam mindenkinek a norvég kiejtését, meg mindenki leírta "fonetikusan" németül, meg spanyolul, hogy mit kell mondani. Erre gondolok, akinek nem lenne világos: det var en gang tre bukken som skulle til seters - dé vár en gang tré bükken szom szkülle til széters.

Ez után a személyes projektről volt szó, mert hogy mindegyikünknek kell majd az év folyamán csinálni valamilyen személyes projektet, és ehhez ötleteltünk. Mindenki felírta egy papírra egy oszlopba a szervezete profilját, hogy mivel foglalkozik, a saját érdeklődéseit egy másik oszlopba, aztán körbeadtuk a papírkánkat és mindenki ötletelt és próbált kitalálni valami projektet a másiknak. Biztos, hogy volt aki kapott jó ötleteket, de másnak igazából fogalma sincs a körülményekről, hogy mi az, ami tényleg megvalósítható egy adott helyen. Nekem már volt saját ötletem (ping-pong gyerekeknek, idegennyelvi klub, meg egyedül élő idős nénik-bácsik látogatása), és ezeknél jobb ötleteket nem is nagyon kaptam. Aztán az ötletelés után kizavartak minket, hogy találjunk magunknak egy párt, aztán menjünk ki sétálni, és beszéljük meg a felmerülő ötleteket. Az egyik ukrán lánnyal, Irával mentem sétálni, aki azon a szigeten lakik. Jól megbeszéltük, hogy egyikünk se kapott értelmes ötleteket, meg már amúgy is volt ötletünk, aztán beszélgettünk másról. De legalább csináltam szép fotókat kint.

***

Pénteken Bergenbe mentünk. Felkeltünk jó korán, reggeliztünk, meg mindenki megcsinálta a "matpakke"-ját (szó szerinti fordításban étel csomag), amit a norvégok nagyon tipikus norvég dolognak tartanak. Egy kis dobozban pár szelet kenyér, kvázi szendvics. Nem is ebben van a tipikus norvég, hanem inkább az eredeti célban, vagy a szimbólumban. Fél órás az ebédszünetük, ami alatt nincs idő kimenni ebédet venni, úgyhogy mindenki együtt leül a "matpakke"-jával, beleértve a főnököt is, és együtt megeszik pár szelet kenyérkéjüket. A norvégok büszkék rá, hogy milyen takarékosak, meg egyenlőek, és senki nem akar felvágni vagy jobb lenni a többieknél. Szóval megcsináltuk a matpakkénkat, aztán kisétáltunk a buszhoz. Útközben megkérdeztem a két spanyol csajszit, mit gondolnak Katalóniáról, meg a népszavazásról. Szerintük nem érvényes a népszavazás, mert a spanyol kormányfő nem hagyta jóvá, de egyébként fogalmuk nincs, soha nem találkoztak még személyesen katalánnal.

Megérkeztünk Bergenbe, úgy örültem, hogy VÁROS!! Wifi!!! Sok-sok ember!! 200000-en laknak ott kb, amire úgy egyébként azt mondanám, hogy az semmi, nekem a nagyváros Budapestnél kezdődik, de Norvégiában Bergen a legnagyobb város Oslo után. Bergen és a körülötte lévő régió egyébként a legesősebb Norvégiában, 250-300 napot esik az eső évente, folyamatosan felhős, szürke, napot alig látnak... Délelőtt városnéző sétánk volt idegenvezetővel, aki nem mellesleg magyar volt. Láttuk a színházat, tipikus bergeni kis utcákat, a halpiacot, Brygge-t, ami a középkori német kereskedők faházakból álló eredetiben fent maradt negyedét jelenti. Bergen híres a színes házairól, mert ha már az idő állandóan szürke, legalább a házak legyenek színesek. Felmentünk a siklóval az egyik hegy tetejére megnézni a kilátást, a belvárost épp láttuk, de nagyon messze nem láttunk a felhőktől. Ez után volt pár óra szabadidőnk, még a siklón pont elkezdtem beszélgetni az egyik német csajszival, aki egy órára lakik tőlünk Voldában, aztán úgy alakult, hogy együtt sétálgattunk a szabadidőben, és németül beszéltünk végig. Délutánra elméletben szerveztek valami rendezvényt, ahova meghívtak embereket, akik érdeklődnek az EVS meg önkénteskedés iránt, hogy beszélgessenek velünk, de senki nem jött el. Úgyhogy 3-tól 6-ig bent ültünk egy szobában, és vártuk, hogy teljen az idő. Kimehettünk volna várost nézni, de folyamatosan esett az eső, és már így is átázott mindenkinek mindene, és nem is tudtam előre szervezni semmit, hogy találkozzak valakivel, vagy megnézzek valami múzeumot, mivel ugye nem volt internetünk egész héten, úgyhogy ott voltam végre egy városban, és bent ültem egész délután. 6-re rendeltek pizzát, aztán visszabuszoztunk Romarheimba, este meg néztünk egy norvég filmet.

Este beszélgettem Jørgennel, nekiálltunk valami kvízkönyvet nézegetni, pláne a történelmi kérdéseket, mert ő is történelmet végzett eredetileg, de aztán szakácsként dolgott, meg most Osloban az egyik kerületi önkormányzatnál dolgozik. Pont az ilyen beszélgetéseket szeretem, történelem, kultúra, egyetemek...

***

Szombat délelőtt a "Master Suppression Techniques"-t magyarázták el nekünk, amit egy norvég szociológus, politikus néni írt le, mint jelenséget. Nagyrészt arról szól a dolog, hogy lehet elérni, hogy valaki inkompetensnek, butának érezze magát, ezért elbizonytalanodjon, és inkább megtartsa magának az ötleteit, vagy ne merjen velük előállni, ergó hogyan hatástalanítják a konkurenciát. Politikában használják ezt gyakran, de bárhol előjöhet, bármelyik munkahelyen, ezért jó, ha tudunk ezekről a technikákról, és felismerjük őket. Öt fő kategóriájuk van:

- információ visszatartása, valakiknek nem szólnak egy megbeszélésről, valamiről, így butának, tájékozatlannak érzik magukat, úgy érzik, hogy lemaradtak valamiről

- láthatatlanná tenni az embereket, ignorálni őket, ha mondani szeretnének valamit, direkt elfelejteni megkérdezni a véleményüket

- nevetségessé tenni valakit: akcentus miatt, vagy "túl fiatal vagy, mit értesz te ehhez", így leértékelni az ötletüket, véleményüket

- gyengeségekre rájátszani: például dolgozó anyák "nem figyel eléggé a munkájára + nem tölt elég időt a gyerekeivel", bűntudatkeltés

- bűntudat- és szégyenérzetkeltés, felelősség áthárítása: "nem értetted, amit mondtam? a te hibád, nem figyeltél eléggé, nem elég jók a nyelvi képességeid"

És ezek mindennapi dolgok, csak nem mindig tudatosul bennünk, hogy ezt más tudatosan csinálja, vagy nincs elég bátorságunk, hogy fellépjünk ez ellen. Szóval abszolút érdekes és hasznos volt ez a része a szemináriumnak.

Ez után volt megint norvég nyelv és kultúra foglalkozás, ahol előadtunk a norvég népmesénk különböző interpretációit. Az első csoport hagyományosan adta elő a mesét, felolvasták és eljátszották, ami a papíron volt. A második csoport opera stílusban kellett, hogy előadja, úgyhogy ők közben énekeltek, meg bejátszottak pár komolyzenei részletet, plusz a végén nem csak a troll, hanem a nagy kecske is meghalt a küzdelemben, mert az operában mindenki meghal, aztán jöttek a kisebb kecskék siratni... A mienk ugye balett stílusban volt, úgyhogy volt tütünk, zenénk, és ilyen balettnek kinéző mozdulatokkal topogtak át a kecskék a hídnak kinevezett matracon, meg pukedlizett mindenki a mese végén. A negyedik csoport pedig Star Wars stílusban adta elő a mesét, úgyhogy náluk nem troll, hanem imperátor lakott a hídon, és Anakin, Dzsardzsar bings, meg Joda jött át :D A lényeg, hogy szórakoztató volt az összes :D

Délután a kultrúráról, kultúrsokkról beszélgettünk, amiket az ért, ami próbált már külföldön kommunikálni vagy akár beilleszkedni, és teljesen mások ott a szokások, gesztusok. Szemléltetésként kitaláltak nekünk egy játékot. Bementünk a tornaterembe, leültünk 4 asztalhoz. Minden asztalon volt egy kocka, mindenkinek volt 10 zsetonja (kártyák formájában), és egy játékszabály. Aki épp soron van, dob a kockával, az első szám dönti el, mennyi zsetont kell kiraknia a többieknek. A második dobásnál pedig minden számnál másféle mozdulatot kell csinálni (1 - jobb kezünket a fejünkre tenni, 2 - csettinteni , 3 - jobb kezünket a fülünkre, 4 - jobb kezünket a hasunkra, 5 - tapsolni, 6 - bal kezünket felnyújtani), és aki a "bíró" szerint a leglassabban csinálta ezt, annak a kártyáit megkapta a bíró. Ez volt a játék. Először memorizálni kellett, melyik szám után mit csinálunk, mert elvitték utána azt a papírt. Lejátszottuk az első kört, nekem lett a legtöbb kártyám, mert sose én voltam a leglassabb. A győztesnek tovább kellett mennie a következő asztalhoz. Az volt a játékban a poén, hogy minden asztalnak más szabálya volt, más számnál, más jelet kellett csinálnia. Például a másik asztalnál a 3 jelentette a tapsolást. Szóval azt próbálták ezzel a játékkal érzékeltetni, hogy hiába vagy valahol a legjobb, ha máshova mész, mások a szabályok, és kezdheted elölről. Plusz ez a játék lemodellezte a viselkedéseket, hogy mi történik akkor, ha valaki érkezik a közösségbe, aki láthatóan nem érti a viselkedési szabályokat. Elmagyarázzák neki a többiek, hogy mik a szabályok, vagy kinevetik, amikor nem tudja, vagy csak hagyják, hagy legyen így ő az utolsó, mivel nem tudja a szabályokat. És így egy közösségben lehet az a legrosszabb, aki egy másik közösségben a legjobb volt, kivéve, ha olyan gyorsan alkalmazkodik és tanul, hogy az új közösségben is ő lesz a legjobb.

Az utolsó rész Európáról szólt, ha már az Európai Önkéntes Szolgálat programjában vagyunk. Megint csoportokra oszoltunk, és először el kellett mondanunk, mi a bajunk Európával. Például nem megfelelő az oktatás sok helyen, kevés a szolidaritás, sokan rasszisták, nem figyelünk eléggé a környezetre, korrupció, rivalizálás... Ez után csinálnunk kellett egy plakátot, hogy milyen lenne az ideális Európa szerintünk. Sok plakáton szerepelt, hogy ne legyenek határok, a környezetvédelem szinte minden csoportnál szerepelt, oktatás, béke, szolidaritás...

Vacsira hamburger volt, aztán pont akkorra sikerült felírnom magam a konyhába, amikor a legtöbb tál, meg zsíros olaszos tepsi volt a hamburgerek után, úgyhogy egy órán keresztül mosogattunk meg sikáltunk mindent, pedig volt mosogatógép is.

Estére kvízt csináltak nekünk, mert hogy a norvégok állítólag imádják a kvízeket. Hát, ezt én még nem tapasztaltam, pedig én is imádom a kvízeket. Voltak kérdések Norvégiával kapcsolatban, kellett személyeket, zenéket felismerni, meg volt tippelős rész, hogy "hány fjord van Norvégiában? hány szúnyog tudja kiszívni egy ember összes vérét?...". A részek közben meg benyomtak Ylvis számokat, ami az egyik legzseniálisabb norvég együttes. Ők éneklik a What does the fox say-t, és rengeteg vicces és irónikus számuk van, amivel úgy megmosolyognak bizonyos norvég dolgokat, példuál a Cabin, ha valakit érdekelne.

Az este további részében meg kártyázott, beszélgetett, zenét hallgatott mindenki. Én először Jørgennel beszélgettem megint. Ajánlotta a kedvenc norvég könyveit, mondott tipik norvég kifejezéseket, amiket még nem hallottam. Most már például tudom, hogy van norvégul, hogy "megakadt a lemez"... Utána Laurine-nal beszélgettünk hajnalig.

***

Vasárnap reggel pakoltunk, búcsúzkodtunk mindenkitől, aztán 9-kor mentünk a buszunkhoz elsőként, de legalább a takarításról lemaradtunk. Hazafelé kiélveztük a buszon, hogy végre van net, olvastuk Laurine-nal a könyvemet, próbálta kitalálni, hogy mi van odaírva norvégul, aztán lefordítottam angolra, ha nem ment neki. Fél 3-ra értem haza, 4-re elméletben menni kellett volna az operaházba segíteni. Mondtam a fiúknak, hogy ők menjenek csak, én biztos nem megyek, kell egy kis hétvége, hogy utolérjem magam. Írtam a blogot, meg töltögettem fel a képeket, de így csak most hétfőn lettem kész vele.

Reggelenként, meg nap közben, amikor mindenki beleolvadt a kanapékba, állandóan ilyen "energisereket" csináltak, hogy felrázzák a társaságot. Annyiból áll, hogy fel kell állni hozzá, mozogni valamit, meg kb hülyeségeket skandálni/üvölteni, amiken mindenki elkezd nevetni. A német trainer srác hivatásosan is tart például munkahelyi trainingeket. Nálunk, fiataloknál, közvetlen hangulatban abszolút viccesek voltak a játékok, de arra azért kíváncsi lennék, hogy csinál ilyeneket 40-50 éves irodai beosztottakkal, ahol azért sokkal merevebb a hangulat meg a kommunikáció.

Rengeteg kaját adtak a hét alatt, szinte folyamatosan ettünk. Többen is mondták, hogy tuti felszedtek pár kilót. Reggelire kenyér volt minden nap, amit szinte mindenki nutellával evett. Ebédre meg vacsorára is meleg étel volt, és ahhoz is mindenki tömte magába a szelet kenyereket, függetlenül attól, hogy épp leves volt, tészta, hal... Egyáltalán nem szoktam egyébként kenyeret enni, csak "knekkebrød-t", ami ilyen szárított/aszalt, kemény, ropogós tipik norvég cucc, mert az hónapokig eláll, a sima pékáruból meg tuti besokallnék, mert nem tudom előre, mennyit fogok enni. Esténként raktak ki mindig chipset meg kekszet, aztán egy idő után nap közben is, egyik este fagyi is volt gyümölcsszósszal. Úgyhogy végül is anyagilag abszolút megérte nekem ez a training, mert spóroltam egy egész heti kajapénzt, meg talán a jövő heti kajapénz harmadát/felét is, mert a héten csak keveset fogok enni, hogy visszafogyjak eredeti vágósúlyomra...

Egyébként nagyon jó volt ez a hét, sok érdekes és értékes emberrel ismerkedtünk meg, nagyon sok mindent tanultam, akár szavakat, akár beszélgetésekből, akár ilyen tanításmódszertant, hogy milyen feladatokat csináltunk, meg játékokat játszottunk. Februárban találkozunk a Mid-term Trainingen Osloban mindenkivel, és már alig várja mindenki. Ehhez képest a mostani hét sokkal kevésbé lesz izgalmas, de próbálok majd szokás szerint érdekességeket leírni. Találkozunk legközelebb most tényleg vasárnap, addig is, üdv mindenkinek!

Timi