November

A héten nem volt semmi rendkívülibb esemény, csak a szokásos. Ovi, suli, egy kis eső, egy kis hó. 

Mostanában mindig memóriakártyázni akarnak velem a gyerekek az oviban, vagy puzzle-t kirakni.

Az idősek otthonában épp ez a Music Café volt, amikor havi egyszer jön egy nő és énekel meg zongorázik a néniknek. Most ráadásul karácsonyi dalok voltak. Utána bementem az ungdomskuléba elkérni a kulcsot a tornateremhez, aztán mentem a szokásos bevásárlókörutamra. Vettem megint egy halom karácsonyi cuccot, ajándékokat, csomagolópapírt.

Hétfő este 6-ra sikerült nagy nehezen leszervezni a ping-pongozást a sráccal. Elég volt a kezébe vennie a ping-pong ütőt, aki versenyszerűen játszik/játszott, az már annyiból megállapítja, hogy ezt inkább hagyjuk, ahogyan valaki fogja azt az ütőt. Azt nem vitatom el tőle, hogy viszonylag nagy százalékban találta el a labdát, és jó eséllyel ő a legjobb itt a környéken, de ez abszolút nem az én szintem. Szóval a semminél mindenképpen jobb volt hónapok után megint ütőt tartani a kezemben és edzeni kicsit, de ő nem az lesz, akivel hetente fogok vérremenő meccseket játszani órákon keresztül... Utána bementem a suli edzőtermébe, ha már amúgy sportruhában voltam. 10 perc futás után jobban megizzadtam, mint az egy óra "edzéstől". Épp ilyen nyugdíjas tanárbácsik voltak bent az edzőteremben, mert hogy ők minden hétfőn 7-8ig ott edzenek, úgyhogy beszélgettem velük valamennyit.

Egész este gyártottam az óratervet németre, hogy mit kezdjek a németes csoporttal kedden másfél órán keresztül. Csináltam először egy kvízt, fel kellett sorolni például minél több német nagyvárost, tartományt, összepárosítani híres németek neveit meg arcait. Kerestem német gyerekverseket, hogy ezt megértik, és erről beszélgethetnek. Aztán meg akartam nekik mutatni pár híres német film előzetesét, hátha kedvet kapnak, és hogy valami feladat is legyen hozzá, kerestem képeket ezekből a filmekből, és azt találtam ki feladatnak, hogy a képek és a cím alapján beszéljék meg németül, hogy miről szólhatnak ezek a filmek.

***

Kedd reggel már olvadt, de még pont jeges volt az út. Kint volt a házi bácsi, amikor indultam, mondta, hogy vigyázzak lefelé a kanyarban. Satufékkel, gyök kettővel mentem lefelé, és úgy is sikerült kicsúszni. Úgyhogy nem is kellett sokáig várni rá, hogy mikor esek el először a biciklivel. Gondoltam, hogy akkor a biciklizést erre a szezonra berekesztjük, de aztán a hét további részében megint plusz volt, és csak vizesek voltak az utak, biciklivel meg azért sokkal gyorsan eljutni mindenhova...

Megtartottam a német órát, nem volt vele semmi probléma. Inkább norvégul beszélgették meg a feladatokat, mint németül, de hát mit kezdjen ezzel az ember. Én abszolút nem vagyok az a típus, aki nekiáll zaklatni őket, hogy ne norvégul beszéljenek. Az ő érdekük lenne, hogy gyakorolják a németet, nem az enyém, ha nem akarják gyakorolni, akkor felőlem aztán úgy beszélnek, ahogy akarnak.

Angolon elkezdték Amerikát venni Anglia meg Írország után, aztán ilyen bevezető fejezetként Bob Dylenről olvastunk meg hallgattuk a számait.

A háziban segítős órán biológiából továbbra is atomokat meg halmazállapotokat vettem, azokat kellett magyaráznom, az angol kiejtésüket javítgattam, meg matekot magyaráztam.

Már korábban is feltűnt, hogy milyen kevés kutyát látni. Egyik nap épp bámultam ki a konyhaablakon a hegyekre meg csak úgy általában, aztán feltűnt, hogy a szomszédnak van kutyája, kettő is. Épp kint kertészkedett a szomszéd, úgyhogy a két kutya is kint volt, ráadásul egész méretesek, akiket egyébként még sose láttam. Ergó itt bent tartják a lakásban a kutyákat, és nem csak a zsebcirkálókat, hanem a méretesebbeket is. Egyik este láttam valakit kutyát sétáltatni, itt még a kutyán is fényvisszaverős mellény van...

***

Szerdán megint esett a hó, csináltam képeket, amíg sétáltam át a suliból kötőcsoportba. Délután az Open Skulében Taco levest főztünk. A Taco-t már elmagyaráztam korábban, hogy tipikus norvég dolog péntekenként tipikus mexikói kaját, Tacot enni. Mint a héten megtudtam, leves formájában is megtalálható. Kérdeztem Hilde-Kristint, hogy hogy kell ezt elképzelni, fogjuk az üveget Taco szószt, felöntjük vízzel és megfőzzük? Neeem, paradicsomszószból főzzük. Akkor nem paradicsomleves? Neeem, hát teszünk hozzá taco-fűszereket. Akkor fűszeres paradicsomleves? Neeem, hát lesz benne bab, meg hús, meg kukorica is, a tetejére meg lehet tenni tejfölt, hagymát, sajtot meg chipset. Meglepően finom volt. Sok dolgunk megint nem volt, úgyhogy kötöttem, aztán meg olvastuk Laurine-nal a norvég könyvemet. Jöttek ugye a kedvenceim a menekültes osztályból, velük pedig jött Saleh is, akivel az óvodában beszélgettem. A szírek mind ismerik egymást, meg jóban vannak. Szóval mutatta Saleh, hogy írt nekem facebookon, hogy megyek-e Open Skulébe :D Nem is láttam, mert olvastunk Laurine-nal. Evés után ugye szokás szerint Bingó van. Most véletlenül pár norvég is maradt játszani, először, mióta itt vagyok, plusz a menekültes osztály, akik amúgy is mindig játszanak, szóval rekordmagas számú bingo játékos volt most szerdán, 14! Majdnem hogy kiabáltam a számokat, hogy az asztal túlsó felén ülők is hallják. Táblából még volt elég, de ilyen piros bogyóból, amit a számokra teszel, abból már nem. Úgyhogy kértünk Hilde-Kristintől papírt, és az egyik srác vagdosott fecniket, hogy legyen elég. Fél 8ig ott ültünk és Bingóztunk és tök jó volt a hangulat!

Este nekiálltam filmet nézni, aztán félbehagytam a filmet, mert éjfélkor nekiálltunk kicsi húgommal telefonálni, aki éjjeli állat, és éjfél elől nem lehet megfigyelni természetes környezetében... Aztán utána még befejeztem a filmet úgy fél 3-ig...

***

Csütörtökön mentem először társadalomismeret órára, ahol már vagy 3 hete nem voltam, mert mindig volt valami. Most épp előítéletekről, sztereotípiákról, általánosításról beszélgettek. Ez itt mindig ilyen beszélgetős formában működik, nem úgy, hogy elolvassák a tankönyvben, vagy a tanár felolvassa az anyagot, hanem így rávezeti őket a dolgokra, hogy mondjanak saját példákat. Szünetben szaladgáltam nyelvklubb ügyben. Beszéltem a könyvtáros nénivel, hogy akkor ők miben tudnak segíteni. A fő kérdés az volt, hogy honnan lesz, kávé, tea meg valami rágcsálnivaló, a könyvtár fizeti, vagy az iskola, vagy honnan lobbizzam ki. Szereztem a könyvtárból valami papírt, amire lehet zászlókat nyomtatni, aztán le lehet szedni a papír hátoldalát és felragasztani magukra a zászlót. Hallottam, hogy vannak az iskolának zászlói, amit ilyen international napon raknak ki. Végignéztük az összes zászlót Hilde-Kristinnel, találtunk angolt, amerikait, meg németet, de se franciát, se spanyolt. Akkor futottam egy kört a nyelvtanároknál, hogy nem-e ők ülnek rajta, de nem. Aztán valaki közölte a titkárságról, hogy francia meg spanyol zászló nem is volt, mert itt csak olyan zászlók vannak, amilyen nemzetiségű diákjuk van vagy volt, és se francia, se spanyol nem volt még. Úgyhogy jobb híján nyomtatnom kell francia meg spanyol zászlót. Hilde-Kristinnel megbeszéltük, hogy a miljokoordinátor (az ő) számlájára vesz majd kávét, teát, meg valami rágcsálnivalót keddre.

Ez után mentem politikára. Most épp a választásokról volt szó, választójog változása a 19. század óta. Norvégiában az az aktuális téma a választójog kapcsán, hogy levigyék-e a korhatárt 16 évre. Felmérések szerint a 16-18 közöttiek 60% élne a szavazati jogával, ha lenne neki, mert itt érdekli az embereket a politika, hogy mi zajlik az országban, és úgy érzik, hogy a szavazatukkal tényleg hozzá tudnak járulni, hogy abba az irányba tereljék a politikát, amelyik nekik tetszik. Azon filozofáltak még, hogy kötelezővé kéne-e tenni a szavazást, mint állampolgári kötelességet, és elég sok diák szerint kötelezőnek kéne lennie.

Politika után filmet néztünk Emával és Muktarral, amit az angoltanárnőjük adott. Angol után meg bent ültem a könyvtárban fél 6ig, és nekiálltam vázlatosan leírni az gondolataimat a norvég fogalmazáshoz, amit Liv-Maritnak kell írnom. Ő az a nyugdíjas norvégtanárnő, aki úgy önszorgalomból kijavítja a fogalmazásaimat. Most azt a témát kaptam tőle, hogy "találkozásom a norvégokkal, benyomás, pozitívumok, negatívumok". Óóó, gondoltam ez nekem való téma. Ha véleményt kell írni, vagy kritikusan állni a dolgokhoz, akkor általában megszalad a billentyűzet a kezem alatt és jó hosszú irományok születnek.

International Kafében csak a szokásos, olvasgattuk a kvízkártyákat Laurine-nal, aztán olvastuk a könyvemet.

***

Péntek reggel fél 9-kor úgy döntöttem, hogy előrehozom a hétvégét és inkább alszok tovább az óvoda helyett. Az önkéntesség előnye/hátránya, hogy teljesen mindegy, hogy ott vagy-e vagy nem, nem végzel semmi nélkülözhetetlen munkát, pont ugyanannyi pénzt kapsz, ha ott vagy, ha nem, úgyhogy vannak azok a pillanatok, amikor úgy nincs mi motiváljon, hogy elinduljak "dolgozni". Inkább aludtam 11-ig, aztán szépen megírtam a fogalmazásom a norvégokról. Rövid összefoglalás:

Első pillantásra mindenki roppantul kedves és vendégszerető és örülnek neked, hogy pont ide jötték. Második pillantásra viszont már nem így működik a dolog. Annak ellenére, hogy mindenhol hirdetik az integrációt, hogy mindenkit szívesen látnak, bármilyen kultúrából, de ha itt vagy, akkor nem igazán lehet bejutni a társaságukba. A norvégoknak megvannak a saját barátaik már ezer éve, és nem különösebben terveznek új barátokat szerezni. Ilyen általános dolgokról mindenki borzasztóan kedvesen elcseveg, hogy mit szólunk a norvég időjáráshoz, meg hogy tetszik itt Eid-ban, és eddig tart a kommunikáció náluk. Különösen mélyebben megismerni nem feltétlenül akarnak, és nincs is nagyon olyan kötetlen program, ahol lehetne bárkivel beszélgetni és ismerkedni. Pont ezért, mivel az időjáráson meg a hogylétemen kívül másról nem nagyon sikerül a legtöbb norvéggal kommunikálni, nincsenek is tisztában a norvégtudásommal, meg úgy általában a tudásommal a kultúrájukról még minden másról is, úgyhogy folyamatosan alábecsülnek. Olyan dolgokat megkérdeznek, hogy tudom-e mi, amit évek óta tudok az egyetemi órákról.

Aztán csomószor az a benyomásom, hogy itt minden tökéletesen működik, mint valami idillben. Mindenki kedves, mindenki boldog, mindenki segítőkész, minden ötletet támogatnak, de azért sehol nem kell megszakadni, csak semmi stressz, mindent csak nyugisan. Viszont mindennek van hátulütője. Mivel ők mindig optimisták, eszükbe sem jut, hogy lehet valahol hiba, vagy valami nem az elvárások szerint működik, ezért nem is mindig veszik észre a hibákat, és ezért szerintem néha már inkább naívak, mint optimisták. Pont ezért mindig mindennel elégedettek, meg ha van valami problémájuk, akkor se mondják, mert kerülik a konfliktust, nem akarnak semmi negatívat mondani, nem akarnak kritizálni,nem akarnak senkit megbántani. Pedig a kritika egyáltalán nem negatív és ördögtől való dolog. Nyilván nem mindegy, hogyan fogalmazza meg az ember, de a kritika alapvetően a dolgok javítását és jobbá tételét szolgálja. Aztán a semmi stressz elsőre tök jól hangzik, de ha sosincs stressz az életedben, akkor nem fogod tudni kezelni, ha egyszer hirtelen mégis lenne, és így sokkal kisebb dolgok miatt is fel tud borulni a lelki békéjük. Aztán ez a nem túl feszített munkatempó meg szerintem a teherbíró képességük rovására megy.

Írtam, hogy az nagyon tetszik, hogy sokkal szabadabb és barátságosabb a légkör az iskolákban meg a munkahelyeken, mint más országokban, hogy nem veszik olyan borzasztóan komolyan a hierarchiát. Nálunk azt gondolják az emberek, hogy attól fogja őket valaki tisztelni, ha ilyen emelkedett megszólításokat meg magázást várnak el mindig, vagy ha félnek tőlük az emberek. A norvégoknál bármilyen beosztású ember barátiak elcseveg nála sokkal magasabb beosztású emberrel, mert nem félnek egymástól, meg nem tekintik ezt lealacsonyodásnak, és így is tisztelik egymást. A norvégoknál nem tátong egy szakadék a gyerekek - fiatalok és a felnőttek között, mint ahogy nálunk érzi az ember.

Nagyjából ezt írtam le norvégul. Elküldtem Astridnak is, ő értékelte a múltkor a magyar jóléti államos előadásomat is.

Ma volt Black Friday, tele volt vele a híradó, hogy milyen őrület volt mindenhol a boltokban, mindenki most akarta olcsóbban megvenni a karácsonyi ajándékokat. Itt nálunk biztos sokkal nyugisabb volt a dolog, de azért csak nem mentem. Nem akartam különösebben semmit venni, nem volt különösebben semmire szükségem, úgyhogy inkább itthon maradtam.

Este átmentem Zabihoz dumálni meg filmezni. Ez már lassan ilyen hagyomány lesz, hogy hetente egyszer találkozunk dumálni, meg filmezni. Rendeltünk pizzát, aztán amikor elkezdte felkenni a salátaöntetet a pizzára, akkor én néztem rá furán, amikor meg megkérdeztem, hogy hol a ketchup, akkor meg ő nézett rám furán. Mint kiderült, itt nem ketchup-ot, hanem mindenféle fűszeres öntetet szokás a pizzára kenni.

***

Szombaton nekiálltam leszedni az őszi díszítést és felrakni a téli díszítést, közben meg betettem a karácsonyi zenéimet aláfestésnek. Úgyhogy most már egész kellemesen néz ki legalább a szobám. Szoktak csinálni adventi koszorút, meg díszt fenyőágból, csak így nem tudtam, honnan lehetne feltűnésmentesen fenyőágakat eltulajdonítani... Kiálltam az ablakba, pásztázni a szomszédságot, de nem nagyon láttam szimpatikus fenyőt a közelben, úgyhogy sajna még nincs fenyőillat mindenütt, de majd intézkedek. Majd megkérdezem Astridot, hogy itt nagyon csúnyán néznek-e, ha karácsonykor kimegyek az erdőbe, kivágok egy kisebb fenyőt és hazacsempészem...

A karácsonyi manókról Julenissé-kről már írtam kicsit, de az nem fedte le azt a jelenséget, ami itt uralkodik. Itt nem télapó van, hanem Julenisse. De mindenhol. Itt nem télapós, hanem julenissés csomagolópapírt, ruhákat, edényeket, reklámokat tolnak be karácsony előtt. A tejesdobozon is karácsonyi manók vannak, mindenhol. A margarinreklám a kedvencem. Itt karácsony este greut-öt (azt a tejbegríz/tejberízs szerű cuccot) szokás enni, és nem kekszet meg tejet tesznek a karácsonyfa mellé a télapónak, hanem ilyen greut-öt visznek ki az udvarra a karácsonyi manónak. Azt történik a reklámban, hogy épp karácsony van, megette az egész család a tejbegrízt, aztán kérdezi a kislány, hogy de mi lesz a manóval? Jól ismert konyás néni mozdulattal anyuka odaken egy kis tejbegrízt a tálba, hogy nesze. Mondja a kislány, hogy de kell cukor is. Gyorsan odaszórják. De kell margarin meg fahéj is. Anyuka közli, hogy most már elég legyen, jó lesz ez a julenissének. Kislány kiballag szomorú szemekkel, hogy julenisse nem lesz elégedett. Ezután csengetnek, anyuka sikít, beront a julenisse a konyhába, és fintorog meg magyaráz, hogy egyszer egy évben olyan nehéz jól megfőzni a greut-öt?! Egyszer egy évben? Aztán felmászik a konyhaszekrényre és nekiáll egy kis tejet önteni a tejbegrízbe, meg margarint tesz a tetejére, aztán közli, hogy nem kell ennyire stresszelni karácsonykor, nem kell mindennek tökéletesnek lennie, kivéve az ő tejbegrízének. Utána meg kimászik a lakásból, közli, hogy egyébként nem láttatok, mert ugye nem létezek, miközben az egész család, kivéve a kislányt, lefagyott arccal bámulja. :D Zseniális...

Kaptunk a héten megint egy meghívást Geirtől szombat estére, akinél szarvast daraboltunk, csak most mézeskalácssütésre meg forralt borozásra. A múltkori este is elég jól sikerült, úgyhogy már előre örültem a szombat estének, aztán péntek este lemondta, mert hogy valami elromlott a kocsijában, és azt kell megszerelnie a hétvégén, úgyhogy elméletben áttettük jövő hétvégére. Amint ezt megtudtam péntek délután, elkezdtem kombinálni, hogy akkor mi legyen a szombat estével, aztán csak sikerült leszerveznem egy randit szombat estére, az utolsó pillanatban.

***

Vasárnap itthon voltam egész nap, kiolvastam azt a könyvet, amit még októberben kezdtem el, aztán írtam a blogot, meg leveleket. Mindenkinél előfordul, hogy hétvégén sokáig alszik, aztán nem kel ki az ágyból délutánig, csak olvasgat valami könyvet, vagy internetet, aztán olyan délután 3-4 kor kimászik, hogy na akkor csináljunk valami hasznosat. Mire kiolvastam a könyvet és kimásztam az ágyból, addigra itt már sötétedett. Épp hogy felkeltem, már el is telt a nap és este van!! Egyébként a sötétség bőven nem elég, hogy kibillentsen a lelkibékémből. Pedig a norvégok állandóan emiatt aggódnak, hogy bírjuk-e a sötétséget, nem leszünk-e depisek tőle.

Jövő héten már december, meg advent első vasárnapja, úgyhogy most már aztán minden egyre inkább a karácsonyról fog szólni. Kedden lesz a nyelvklubb, jövő vasárnap beszámolok róla, hogy sikerült!

Üdv mindenkinek: Timi