Itt van az ősz - Autumn is here

2017.10.01

Megjött az ősz, besárgultak, bepirosodtak a levelek, gyönyörű, imádom. Ráadásul egész héten sütött a nap és egész meleg volt, úgyhogy ki is tudtam menni a természetbe. 


Hétfőn 10.30-ra mentem az idősek otthonába. Minden hónap utolsó hétfőjén "kirándulni mennek", ami annyit tesz, hogy átfuvaroznak kb 10-15 nénit bácsit a szomszéd kisvárosba, ahol a Nasjonalforening for folkehelse (Nemzeti egyesület a népegészségért) nevű önkéntes szervezet tart egy ilyen kis ebédelős kávézós rendezvényt. Én csak annyit tudtam, hogy kávézni megyünk valahova, úgyhogy amikor bementünk egy ilyen templom kinézetű helyre, kezdtem felvenni a legbéketűrőbb hangulatomat, ha elkezdenének itt misézni, vagy ki tudja... De aztán nem volt semmi vallásos vonatkozása a dolognak. Mindig van valami témája az összejövetelnek, most épp az opera volt, úgyhogy sikerült meghívniuk az opera igazgatóját, meg a fő operaénekeseket, akik szerepelnek a mostani darabban. Bemutatta az énekeseket az opera vezetője, aztán énekeltek nekünk 4-5 dalt. Az szép volt. Ebédeltünk, beszélgettünk a nénikkel, aztán meg ilyen tombola volt. Asztaldísznek nem vágott virágot vesznek, hanem mindig cserepes virágot, és a végén kisorsolják.

Kettőre értünk vissza az idősek otthonába, utána bementem még az óvodába fél 5ig. Szép idő volt, úgyhogy ki voltak eresztve az udvarra. Beültem a homokozóba, mert ott mindig zajlott az élet. Két kisfiú kisajátította kb a homokozó felét, meg a játékok nagy részét, de legalább nekem azért kölcsön adtak egy kis markolós autót. Milyen kis rendesek. :D Aztán ha bárki hozzá mert nyúlni a kupac játékhoz, akkor aztán minden bajuk volt, hiába próbáltad nekik elmagyarázni, hogy más is szeretne játszani, meg hogy miért ne kaphatná meg azt a lapátot valaki más, ha ők épp úgyse használják, de igen, használják! Mindet! Aztán nekiálltak körbeásni a territóriumukat, de ez pont ugyan úgy nem tartotta vissza a többieket, hogy odamenjenek.

***

Kedden délelőtt volt németórám, megint mászkáltam körbe, beszélgettem velük németül, utána mentem ügyeket intézni. Az a Norvégiában letelepedés hivatalos folyamata, hogy először regisztrálod magad az interneten, a státuszod, hogy diák vagy munkavállaló, beírod az adataidat, aztán kérsz egy időpontot a körzeti rendőrhöz. A körzeti rendőrhöz kell elvinni az útleveledet, munkaszerződésedet, igazolást az egészségbiztosításodról. Utána átmentünk az adóhivatalba, mert ott meg a lakásbérleti szerződést kell bemutatni, hogy kiküldjék az itteni lakcímkártyát. Ilyen simán szerintem még sehol nem intéztem ügyeket. Egy lélek nem volt se a rendőrségen, se az adóhivatalba. Odamentem, és azonnal intéztek is mindent. Mondjuk ez egy kisváros, nincs itt olyan borzasztó sok mindenkinek borzasztó sok mindent intézni.

Keddenként 14.30-tól háziban fogok segíteni a menekültekből álló osztálynak. Már kérdezték a tanárok, hogy értek a matekhoz, meg a biológiához is? Ugye mindenhez értek? Akkor jó. Kb 10-en maradtak ott az osztályból, akiknek kellett valami segítség, vagy csak úgy ott írták a házijukat. Többeknek kellett a matekban segíteni, ilyen ismeretlenes feladatokkal (például (x+3)2 - (2x-3) ), úgyhogy még jó, hogy jó voltam matekból a gimiben, és egyből beugrottak ezek a dolgok. Odahívott az egyik srác, hogy ő nem tudja, hogy kell felbontani a zárójelet, ha mínusz van előtte. Hozzátette rögtön, hogy egyébként ő jó matekból, csak úgy 5-6 év kimaradt neki, mióta utoljára tudott iskolába járni, és még nem emlékszik mindenre teljesen, nehogy azt higgyem, hogy azért nem tudja, mert buta vagy akármi. Egyik percben matekot magyaráztam, aztán angolt, aztán bioszt. Odahív az egyik srác, hogy magyarázzam el, ami ott a könyvben van, mert nem érti. Nézem, mi az, menstruáció, petesejt, hímivarsejt, megtermékenyítés. Elolvastam gyorsan, mit ír a tankönyv, abból nagyjából ki tudtam sakkozni, melyik szó mi lehet norvégul. De aztán vakartam, ahol nem viszket, hogy hogy magyarázzam el ezeket valakinek, aki életében nem hallott még petesejtekről, meg méhlepényről, és még a saját anyanyelvén is tök új lenne neki, norvégul pedig ezek csak üres, jelentés nélküli szavak neki, mert nem ismeri a fogalmat, ami mögötte van, ráadásul úgy, hogy én meg először láttam ezeket a szavakat norvégul, csak legalább ismertem a fogalmakat, hogy miről van itt szó. Szóval egy kihívás volt ez a háziban segítés :D

Utána bementem a könyvtárba, és nekiálltam újságokat olvasni, meg kijegyzetelni ismeretlen szavakat meg kifejezéseket belőle, hogy tanuljak már valami komolyabb kifejezéseket is, mert szóban nyilván nem használnak túl bonyolult kifejezéseket.

18.00-20.00-ig volt a könyvtárban Språk kafé (nyelv kávézó). Már úgy örültem, hogy biztos lesz valaki, aki tud németül, és akkor végre tudok majd németül beszélgetni egy kicsit. Hát, nem jött össze... Ide is csak a menekültek járnak, meg egy-két lelkes norvég néni. Kérdeztem a könyvtárost, hogy miért nem jönnek mások is valami idegen nyelvet gyakorolni? Az volt a válasz, hogy ez a menekülteknek van, hogy gyakorolják a norvégot, meg hogy integrálódjanak. Mondtam neki, hogy pont ugyan ezért van a kötőcsoport, meg az International Kafé. Értem én, hogy szeretjük a menekülteket, de nem akarnak már valamit maguknak is szervezni, vagy legalább nekem, nem csak a menekülteknek?

***

Szerdán délelőtt a kantinában dolgoztam. Ez most egész jó volt. Végig volt mit csinálni, nem unatkoztam. A szokásos szendvicsek után valami almás-fahéjas sütit sütöttünk, mert hogy péntekenként mindig süti szokott lenni, mondjuk azt nem teljesen értettem, hogy miért kell ezt már szerdán megcsinálni, de legalább elvoltam. Egyre több ismerős arc van tanárok meg diákok közül, akikkel köszönünk egymásnak, vagy megállnak beszélgetni 1-2 percre.

A kötőcsoporttal kisétáltunk megnézni a vikingsírokat, amikből túl sokat nem látsz, mert rájuk temettek egy dombot, amit az éjszázadok alatt teljesen benőtt a növényzet, úgyhogy megnéztük a szép füves dombokat. Az egyik ilyen dombot kipucolták a régészek, és találtak benne egy vikinghajót, meg csomó mindent, és épp eköré építenek most egy múzeumot, amit majd csak 2019-ban nyitnak meg, úgyhogy én arról már lemaradok. De, ha el tudják intézni a lelkes nyugdíjas nénik, akkor jövő héten bemehetünk megnézni az egész kötőcsoporttal.

A héten nem volt Open Skule, mert az opera miatt kicsit felfordulás van az iskolában, a szokásosnál sokkal több ember szaladgál ott, meg időnként a folyosón próbál a zenekar, úgyhogy legalább szabad volt a délutánunk. Vásároltam egyet, ha már így ráértem, aztán meg főleg leveleket írkáltam este. Nem is mondtam még, milyen egy művészet biciklivel hazaegyesúlyozni 5-10 kg-nyi cuccot. Nem szabad se túl gyorsan menni, se hirtelen irányt változtatni, mert vagy kiszakad a zacskó, vagy elhúz a súlya, aztán leborulok bicikistűl...

***

Csütörtökre beszerveztünk egy új órát, társadalomismeret tizedikeseknek. Épp hogy óra előtt váltottam csak pár szót a tanárral, úgyhogy most csak beültem hátulra, hogy megnézzem, mi a téma, meg hogy zajlik az óra. Elméletben a magyar iskolákban is van társadalomismeret óra, de nagyon nem használják ki a benne rejlő lehetőségeket. Emelt szintem érettségiztem társadalomismeretből, és már akkor azt mondtam, hogy ez végre egy olyan óra tudna lenni, ahol a gyakorlatban is használható tudást adnának át, ha ideálisan működne a dolog, és nem az elmaradt töriórák pótlására használnák fel, hanem gondolkodnának bizonyos kérdésekről. És itt pontosan ezt csinálták. Gondolkodtak. Feltett a tanár valami kérdést, aztán hagyta őket, hogy párosával megbeszéljék, ötleteljenek, aztán levonták a következtetést. Olyan témák voltak például, hogy jó dolog-e a külföldi termékek importja, kevesebb kéne belőlük vagy több, milyen hatással van ez az árakra? Folytassák-e az olajkitermelést vagy szüntessék be, de ha beszüntetnék, akkor mit csinálnának azzal a rengeteg emberrel, akik elveszítenék a munkájukat? Miből fognak élni a norvégok mondjuk 2050-ben, amikor már ugye nem lesz olaj? Mondták a halászatot, ipart, szolgáltatásokat, megújuló energiákat. És ezzel, hogy ilyen dolgokról beszélgetnek az iskolában, tényleg sikerül az iskoláknak értelmes, gondolkodó, társadalmi, politikai és gazdasági kérdések iránt érdeklődő felnőtteket nevelniük.

Aztán politikaóra volt, ahol meg szintén ugyan ezt tudom csak megerősíteni. Nem frontális oktatás van, hogy ledarálja a bácsi, hogy itt ez a párt van hatalmon, ott meg az, hanem megbeszélik. Bárki elmondhatja a véleményét, és el is mondják. Nincs bennük semmi "gátlás" ilyen téren, tudják egymásról, hogy ki melyik párttal szimpatizál és miért. Tényleg inkább egy baráti beszélgetésre hasonlított a dolog, nem tanórára. Csak az elején beszélgettünk kicsit, aztán pont most kellett beadandót írniuk, amihez használhatnak mindent, könyvet, netet, és ott helyben írják az órán, mert nem akarja a tanár, hogy a szabadidejüket vegye el ezzel. Mondta Arild, a politikatanár, hogy én is írjak arról a témáról, menjek be a tanáriba, üljek le a gépéhez, aztán írjak. Úgy örültem neki, hogy végre tudok írni valami bonyolultabb témáról tudományosabb kifejezéseket használva esszét, és lesz, aki hajlandó elolvasni és kijavítani!!! A téma egyébként ilyen megosztó kérdések a norvég politikában, ami mentén szétválnak a pártok. Vidékfejlesztés - városfejlesztés, hagyományos keresztény értékek - modern értékek, környezetvédelem - nem túl környezetvédő, de nyereséges beruházások, nagyobb szerep a vállalkozásoknak és a magán dolgoknak - nagyobb szerep az államnak... És egyébként mindegyik kérdésről van véleménye mindegyik norvég pártnak, szóval itt sokkal összetettebb a dolog, és egyáltalán nem lehet olyan egyszerűen beskatulyázni a pártokat, mint nálunk, hogy jobboldal konzervatív vallásos, baloldali liberális modern és kész.

Politika után az volt a dolgom, hogy szintén a menekültes osztályból egy lánnyal angolozzak, mert hogy a többieknél fényévekkel jobb angolból, és unatkozik az órán. Úgyhogy bementünk egy terembe, hogy akkor beszélgessünk angolul, de hát nálam is fényévekkel jobb a csajszi, úgyhogy nem tudom, mit tudok én neki segíteni. Hátha az már valami segítség, hogy legalább tud beszélni hozzám, az órán meg csak csendben ülne. Mondtam neki, hogy hozzon bármit, ami érdekli, aztán elolvassuk meg beszélgetünk róla, vagy csinálhatunk akármit, ami szerinte hasznos. Egyébként ő litván, úgyhogy számomra még nem derült ki, hogy kerül ő ide így 16 évesen, egyedül vagy szülőkkel, de majd előbb utóbb megkérdezem.

Ez után mentünk Laurine-nal az operaházba, mert végre írtak nekünk, hogy tudunk valamit segíteni. Már mióta itt vagyunk, Astrid folyamatosan harangozta be, hogy majd mennyi dolgunk lesz az operával, de eddig még semmivel nem sikerült hozzájárulnunk az előadás sikeréhez... Szóval végre mentünk segíteni, két órán keresztül valami egy ágyterítővel meg egy matraccal bohóckodtunk. Valami anyagot hozzá kellett varrni az ágyterítőhöz, úgyhogy kiszabtuk az agyagot, meg hozzátűzködtük gombostűkkel, aztán meg a matrachoz hozzávarrtunk valami virágmintás anyagot. Az 1950-es években játszódik az opera, úgyhogy rengeteg régi dolog kell a díszlethez. Minden évben más darabot mutatnak be, úgyhogy nincs állandó készlete az operaháznak mindenféle díszletből, szóval a helyiektől kérnek kölcsön mindent. Amikor ott voltunk, épp befutott egy néni, és hozott valami régi étkészletet. Benne vagyunk mi is egy operás facebook csoportban, ott is vannak mindig ilyen posztok, hogy nincs-e véletlenül valakinek vastag kötele vagy kis dohányzóasztala.

Ez után pedig mentem csütörtök 18.00 - 20.00-ig szokásosan International Kaféba, kártyázni meg integrálódni a menekültekkel.

***

Pénteken 9-re mentem az önkéntesközpontba, mert Astridnak segítségre volt szüksége egész napra. Először előkészítettük a termet, kávét, teát a délutáni programra, aztán átmentünk az idősek otthonába. Egy ilyen "sportversenyt" bonyolítottunk le. Van egy kisebb parkja az idősek otthonának, egy ösvénnyel, ami körbe megy. Az volt a versenypálya, amin körbe kellett menniük a nénik-bácsiknak, simán gyalog, bottal, járókerettel, kísérettel, kerekesszékkel, akárhogyan. Voltak közben állomások, ahol labdát kellett bedobálniuk egy vödörbe, vagy megállhattak pihenni és inni egy szörpöt a pálya közepén. Mindenki kapott egy rajtszámot pólóval, a pálya végén meg mindenki kapott egy érmet, személy szerint tőlem :D Én álltam a pálya végén, és vártam a versenyzőket, gratuláltam nekik, meg rájuk akasztottam az érmet. Aztán a nagy fáradtság után le tudtak ülni kávézni, meg sütöttek valami tipik norvég édességet. Kis rosszindulattal közölhetném, hogy kicsit vastagabbra sikerült lekváros palacsinta, de aztán úgy elgondolkodtam rajta, hogy nem attól lesz valami egy nemzet tipikus étele, hogy annyira más és mások nem eszik, hanem attól, ha ők azt mondják rá. Úgyhogy ha ők azt mondják, hogy ez igazi tipikus norvég étel, akkor én elhiszem nekik.

Délután 1-től volt "Fredagsforfatter" (pénteki szerző) az önkéntesközpontban. Jött egy bácsi az egyik szomszéd faluból, aki írkál ilyen helytörténeti könyveket meg verseket, úgyhogy felolvasott pár dolgot, aztán beszélgetett azzal a 4 nyugdíjassal, akik mind kíváncsiak voltak rá. Az elejét meghallgattam, aztán kimentem inkább színes faleveleket gyűjteni még a szokásos heti meetingünk előtt.

Péntek délután/estére szerveztem magamnak programot, találkoztam megint azzal a sráccal, aki itt lakik nem messze, és elhívott röpizni szerdára. A röpiből nem lett semmi, mert dolgozott akkor pont, de megbeszéltük, hogy pénteken találkozunk. Egyébként akár be is mutathatom, mert szerintem fogunk még találkozni többször. Christian-nak hívják, 26 éves, hivatása szerint óvóbácsi lenne, de itt nem igazán volt hely az óvodákban, úgyhogy most egy darabig az egyik helyi kávézóban dolgozik. Közöltem vele, hogy sétálni megyünk az erdőbe, mert most szépek a falevelek meg az erdő, úgyhogy én fotózni akarok, meg gyűjteni falevelet, bogyót, tücsköt, bogarat, ami épp tetszik. Már a múltkor kinéztem magamnak egy ösvényt, hogy az olyan felfelé vezet, meg pont arrafelé, amerre szép kilátás lehetne a fjordra, úgyhogy nézzük meg. Körülbelül 10 percig volt ösvény, bár már azt is nehezen lehetett ösvénynek nevezni, aztán meg tényleg elfogyott az ösvény, és csak erdő meg követ voltak, ahol bujkálni kellett a faágak alatt, mellett, meg nagy köveken átmászni. De ez engem cseppet sem zavart, sőt, még inkább fellelkesültem, hogy induljunk el csak úgy random fölfelé, aztán majd kilyukadunk valahova. Előbb utóbb elértünk egy olyan részre, hogy ott már nem föld volt, hanem mindenhol nagy kövek, sűrűn benőve mindenféle zöld növénnyel. Ezzel csak annyi volt a probléma, hogy nem látszott, hol a kő vége, és hol nincs kő a növénykék alatt. Úgyhogy párszor sikerült combig belecsúsznom a kövek közé, és gazdagodtam pár lila folttal, de az biztos, hogy sokkal izgalmasabb volt, hogy folyamatosan figyelni kellett, megkeresni a rést a faágak között, ahol át tudtunk bújni, meg kalkulálni, hogy melyik a legstabilabb rész, ahonnan nem csúszik le a lábam, mint ha csak mentünk volna egyenesen felfelé egy ösvényen.

***

Szombat dél körül bementem a könyvtárba, olvasgattam megint újságcikkeket. Kitaláltam, hogy csináljunk már este valamit együtt, úgyhogy facebookon megkérdeztem a többieket, hogy van-e kedvük este társasozós "házibulit" tartani. Délután a képeket rendezgettem a bloghoz, takarítottunk, aztán este meg játszottunk meg zenét hallgattunk. Pár játék halmozódott fel itt az évek során, amiket itt hagytak az előző önkéntesek, úgyhogy nekiálltunk őket megfejteni, mi a szabályuk, már amit nem ismertünk, meg Monopolyztunk. 

***

Vasárnap egész nap "dolgoztunk". Ase, a design-os, outdoor-os nénink az önkéntesközpontból, már mondta korábban, hogy szervez egy kinti rendezvényt október 1-jére, és szeretné, ha segítenénk neki. 11.00-re jött értünk az egyik ismerőse, és elvitt minket a tóhoz, ahol volt a rendezvény. Arrafelé még nem jártam, úgyhogy legalább láttunk valami újat ma is. Borzasztóan sok dolguk itt sem volt, pár dologban kellett csak segíteni. Például köveket hordani, hogy építsünk egy tábortüzes helyet, kimerni a vizet egy csónakból meg a vizibicikliből, beletömködtünk csoki darabkákat banánokba, aztán becsomagoltuk alufóliába, hogy meg lehessen így sütni. A fiúk ügyködtek valami a horgászbotokkal, addig én körbesétáltam és lefotóztam mindent. Lehetett elméletben horgászni, de senki nem horgászott. Lehetett evezni a kenuval, csónakokkal, vízi biciklivel, az ikább népszerább volt. 15-20 ember jött el, aminél azért többre számítottak. Mi élveztük, legalább nem volt sok dolgunk, hanem tudtunk fotózni, sütögetni a csokis banánkánkat, meg minden mást. Volt lazac, zöldségek, sajt, sonka, kenyér, mindenki beletömködte ezeket alufóliába, csinált egy kis batyut, és úgy sütötte meg a tűzben. Laurine-nal kimentünk evezni egy kört kenuval, az is jó volt. Utána meg segítettünk elpakolni. Borzasztó sok mindent nem csináltunk, de azért jól elment vele a nap. Este 6 volt, mire hazaértünk, és nekiálltam blogot írni, meg feltölteni a képeket. Most éppen úgy fúj a szél, hogy majd leviszi a tetőt, mi vagyunk legfelül, úgyhogy első kézből tapasztalhatjuk. Egyébként tényleg nagyon jó idő volt a héten végig szinte végig sütött a nap, meg egész szeptemberben is. Mondták a norvégok, hogy itt a nyár, mert hogy a nyáron végig esett az eső, úgyhogy legalább bepótolták kicsit a jó időt. És ma van pont egy hónapja, hogy itt vagyok! Fel se tűnt, hogy megy az idő, mert nem volt időnk unatkozni. Mindig történik itt valami. Jövő héten lesz az opera bemutatója, úgyhogy ez a hét elméletben az operáról fog szólni, aztán ki tudja, mennyi valósul meg ebből. Jövő vasárnap találkozunk megint, addig is üdv mindenkinek!

Timi