Internasjonal fest

2017.11.19

Abszolút hasznosnak könyvelhetem el ezt a hetet, csomót haladtam a nyelvklubbommal meg a ping-pong klubommal. Csütörtök este volt Internasjonal fest, ami elméletben mindenkinek szólt, akár külföldi, akár norvég, gyakorlatilag meg a menekülteknek szólt és mindenkinek, aki velük dolgozik.

Hétfőn reggel esett a hó megint, de most nem csak így mutatóba, hanem rendesen. Full fehér lett az összes hegy, völgy, épület. Mentem az oviba, kicsomagoltam magam az összes réteg ruhából, aztán 20 perc múlva csomagolhattam magam vissza, mert mentünk le a bevásárlóközpontba feldíszíteni a karácsonyfát. Kb minden második bolt elé tettek ki egy kisebb 150 centis fenyőt, és mindegyiket más-más óvodáscsoport díszítette fel. Sorba álltak a fa előtt, és mindenki egy-egy díszt akasztott fel, aztán visszaállt a sor végére. Az ovisokban nincs meg az az igény, hogy oda tegyenek díszt, ahol még nincs, mindenki oda tette, ami legközelebb volt hozzá, attól függetlenül, hogy ugyan ott volt már 5 másik is... Miután feldíszítettük a fát, megvendégelt minket az áruház, legalább is beültünk az áruház egyetlen étterem/kávézó szerűjébe ebédelni. Ismét megkóstolhattam egy tipikus norvég ételt, a "grøt"-öt, ami konkrétan búzadarás tejberízs volt mazsolával és cukros fahéjjal a tetején. Szóval ezzel megint nem sikerült semmi újat feltalálniuk, de az összes óvónéni meg bácsi megkérdezte, hogy ettem-e már ilyet, meg hogy ízlik, mert ez igazi norvég kaja.

Átrohantam az idősek otthonába Bingózni, aztán bementem az általános iskolába, megkérdezni, hogy van-e beltéri ping-pong asztaluk, és hát nem volt. Viszont, az igazgató állította, hogy az Ungdom skule-nek (ahova a 12-16 évesek járnak) van beltéri ping-pong asztala. Akkor lebicikliztem az önkéntes központba beszélni Astriddal, hogy ugyan írjon már e-mailt az Ungdomskule igazgatójának is, hogy tudja, miről van szó, mielőtt betoppanok vele tárgyalni. Mondta Astrid, hogy túlságosan ne örüljek a hónak, mert ez csak annyit jelent, hogy elkezdődött a norvég tél, ami abból áll, hogy folyamatosan váltakozik az eső és a hó, aztán majd januárban lesz egy 2-3 hetes időszak, amikor végig mínusz fokok lesznek, és folyamatosan fehér lesz minden. Utána voltam a bankban, mert már két hete nem küldtek semmit, és ez a norvégok szerint már több mint gyanús, mert itt pár napon belül ki szokta küldeni a bank a bankkártyát meg egyéb papírokat. És igazuk is volt, mert valamiért nem küldték még ki dolgaimat, valami hiba csúszhatott a rendszerbe, amit egy kattintással kijavítottak, és már úton is voltak a papírjaim. Bank után elmentem bevásárlókörútra, amúgy is hétfőn szoktam, meg akartam karácsonyi cuccokat venni, ha már hó is van, meg délelőtt karácsonyfát is díszítettünk... Biztos van, akit csak stresszel a karácsony, engem abszolút nem. Már novemberben (vagy már októberben) nézem, hogy kinek mit vegyek. Kifejezetten néztem olyan dolgokat, ami nagyobb kiszerelés valami sok apróbb dologból, például karácsonyfadíszekből. Mert akkor azt szét lehet szedni, és ilyen kis csomagokat gyártani belőle. Például akik jönnek a háziban segítős órára, nekik mindenképpen akarok ilyen kis csomagokat gyártani, pláne hogy muszlim kultúrkörből jönnek, és nem túl sok mindenkitől kaphatnak ajándékot, úgyhogy biztos fognak neki örülni :) 5 koronáért voltam karácsonyfadíszek, az kb 180 ft, és egészen szépek. Komolyan otthon nem kapsz ennyiért szépeket. Úgyhogy abból egy halommal kiválogattam. Kaját mindig a Remában veszek, találkoztam Zabival, épp dolgozott. Belenézett a kosaramba, közölte, hogy annál a sajtnál van olcsóbb ugyan úgy 1 kg-osból, kivette, kicserélte :D Haza értem a bevásárlásból, és még csak fél 3 volt. Ahhoz képest, hogy mennyi helyre szaladgáltam már. Kipakoltam a cuccokat, aztán nekiugrottam egy karácsonyi reklámújságnak, amit az egyik boltban zsákmányoltam, hogy kivagdossam belőle a szép karácsonyi képeket, és majd kitapétázzam velük a falamat november végén. Utána meg gyorsan kihasználtam, hogy épp ráérek, és van hó, és felmentem a hegyekbe sétálni egyet. Kb lépésenként megálltam mindent lefotózni, hogy hóó, fenyőőő, havas fenyőőő, havas hegycsúcs!!! Hazaértem fél 6-ra, aztán addig tartott a produktivitásom, este már csak nézelődtem a neten.

Amikor otthon voltam tavasszal, és még épp hogy csak megpályáztam ezt az állást, én már akkor nézegettem a térképen a várost, meg mindent. Most még nem is jelentkeztem egyetemre, de mivel az MA képzéseket már nézegettem, ezért most német városokat álltam neki nézegetni a térképen. Simán lehet, hogy tök máshol kötök ki, de engem már most érdekel, hol leszek jövőre ilyenkor...

***

Kedden előbb beugrottam az önkéntesközpontba a nyelvklubos plakátjaim miatt, Astrid nyomtatott nekem párat, hogy tudjam már mutogatni az iskolában. Németen mondta a tanárnő, hogy jövő héten nem lesz, úgyhogy enyém lehet az egész óra, tervezzek amit akarok, valami beszélgetős lazább órát. Óra után mutattam a plakátot a német tanárnőnek, Hilde-Kristinnek. Angolon valami írniuk kellett, a tanárnő ki is ment az óráról, úgyhogy fogtam magam, aztán kimentem én is, és szaladgáltam inkább körbe az iskolába, beszéltem a nyelvtanárokkal, tárgyaltam mindenkivel az adminisztrációról, hogy mindenki tudjon róla, hogy mit szervezkedek, foglaltunk termet, beszéltem az operaházasokkal, hogy nekik nem lesz-e valami rendezvényük pont akkor. Azon problémáztak, hogy ha a könyvtár vagy az önkéntesközpont a főszervező, akkor elméletben ki kéne bérelnem valami termet az iskolától. Én meg néztem rájuk, hogy mééér? Nem amúgy is üresen állnak a termek, és bárki bármikor bemehet? Ha meg nem csak úgy random bemegyek, hanem előre szólok, akkor meg ki kéne bérelni? Nem hülyeség?! Aztán mondták, hogy akkor legyen az, hogy az iskola a főszervező, és akkor mint iskolai rendezvény, nem kell kibérelni semmit. Én meg úgy voltam vele, hogy nekem aztán hót tök mindegy, ki a "főszervező", úgyis én vagyok az, aki megcsinálja az egészet...

Utána átszaladtam az ungdom skule-be ping-pong ügyben. Vagy három embernek is elküldött Astrid egy e-mailt, hogy ki vagyok és mit akarok, hát egyik se volt bent. Úgyhogy el kellett valakinek magyaráznom mindent, hogy mit akarok én ott, meg ki vagyok, meg milyen ping-pong klubot szerveznék. Aztán közölte valami iskolatitkár szerű, akivel beszélgettem, hogy az iskola 3-kor bezár, úgyhogy nem úgy van ám, hogy csak úgy bemegyek, aztán játszok. Először az igazgatóval kell megbeszélnem, de mivel az épület nem az iskola, hanem a kommune tulajdona, ezért lehet, hogy a kommune vezetésével is meg kéne beszélnem, hogy én miért akarok oda betörni késő délután... Gondoltam eeemberek! Hogy lehet valamit így túlbonyolítani...

Ez után volt a kedvenc háziban segítős órám :D Most főleg angoloztunk. Az egyik lapon volt fekete fehérrel egy nappali csomó tárggyal, de semmi feladat mellé írva. Kérdezi tőlem a srác, hogy ezzel most mit kell csinálni, színezze ki? :D Mondom nem az óvodában vagyunk :D Ott is dolgozok, ott szoktunk színezni, de itt talán inkább mellé kéne írni a dolgoknak a nevüket angolul...Utána beültem a könyvtárba kicsit olvasni, aztán itthon elvégeztem a plakáton az utolsó simításokat.

***

Szerdán délelőtt konyha, aztán kötőcsoport, aztán Open Skule. Valami husit csináltunk zöldségekkel meg krumplipürével, krumplipüréből pontosabban a poros zacskós verziót, ami kb a rendes krumplipüré megszentségtelenítése... Szokás szerint nem kellett oda négyen, úgyhogy addig legalább kinyomtattuk Hilde-Kristinnel a plakátjaimat a nyelvklubról. Vacsi után Bingóztunk meg Unóztunk fél 8-ig. Megbeszéltük Laurine-nal, hogy most már aztán tényleg ideje elmenni edzeni kicsit. Először hazajöttem, megcsináltam a facebook eseményt a nyelvklubról, aztán 9 után mentünk a suli ezdőtermébe, amikor már nem volt ott senki. Fél 11-ig elvoltam bent, és utána jöttem csak haza.

***

Csütörtökön végre tudtam volna sokáig aludni, de most nem jött össze, mert beszerveztek nekünk egy kis programot... Kitalálták az Operaházban, fel kéne tenni plakátokat a december 7-8.ei koncertről az egész megyében mindenhol, és most csütörtökön meg kedden szabad az önkormányzati kocsi, úgyhogy mindenki dobjon el mindent a kezéből, akár a menzán lenne, akár a suliban és menjünk. 9-kor találkoztunk az önkéntesközpontban Astriddal, hogy átnézzük a térképet, hova kell kitennünk plakátokat. Mindenképpen fel akartam tenni a plakátjaimat még aznap, úgyhogy fél 9-re bementem a suliba, odaadtam a plakátokat a nyelvtanároknak, akivel még nem beszéltem, annak elmagyaráztam, hogy mit is akarok. Megbeszéltük az útvonalat, aztán átsétáltunk a polgármesteri hivatalhoz megkeresni a kocsit. A portán fogalmuk nem volt, hogy kik vagyunk és miért akarjuk elvinni a kocsit, nekik senki nem mondott semmit... Írtam már korábban, hogy nem teljesen működik itt az információáramlás. Aztán valami füzetkében megtalálták felírva, hogy az Operaház lefoglalta a kocsit, úgyhogy így rendben volt a dolog. Laurine vezetett, Mykola ült jobb elől, hogy be tudja tenni az elvont zenéjét, meg néha navigált GPS-ről, ha épp kellett, én meg elmagyaráztam norvégul, hogy milyen plakátot szeretnénk feltenni. Az összes viszonylag nagyobb településen a legforgalmasabb helyre kellett kitennünk a plakátokat, a legforgalmasabb hely pedig általában a bolt, vagy a pékség. Néha ilyen random üzletekbe is bementünk, ahol láttunk, hogy van más plakát és ott is megkérdeztük, hogy feltehetjük-e. Egyébként egész nap szakadt az eső, fújt a szél, úgyhogy egy élmény volt kiszállni a kocsiból, és papírplakátokat ragasztgatni... Átmentünk Måløyre is, ami egy sziget, és ha túl erős a szél, akkor lezárják a hidat és se ki, se be. Még szeptember elején voltunk itt, úgyhogy ezt már említettem, ha valaki emlékezne még. Mivel erős szelet meg vihart jósoltak mára, ezért Astrid végig ezen poénkodott reggel, hogy küldjünk neki képet, ha lezárják a hidat és ott ragadunk Måløyben :D 30 m/s-os szélerősség fölött zárják le, most csak 24 m/s volt... Majdnem. Idáig még ismertük az utat, és Måløy után indultunk észak felé, amerre még nem voltunk. A semmi közepén vezetett az út, néha volt egy-egy ház elvétve, aztán néha fogalmunk nem volt, hogy most még nem értük el a következő állomást, vagy véletlenül kihagytuk. Selje volt a következő nagyobb város, onnantól még majdnem fél órát autóztunk északra egy településre, ami egy félsziget csücskében volt, hogy feltegyünk kettő, ismétlem kettő darab plakátot, aztán fél órát vissza... Szóval 6 órát, 235 km-t autóztunk azért, hogy feltegyünk 20-25 darab plakátot szakadó esőben. Nem csoda, hogy az önkéntesekkel csináltatják ezt a mókát, mert nem tudom, hogy ki mást tudnának erre rávenni. Fél 5-re értünk vissza, és úgy el voltunk fáradva, mint ha csináltunk volna valamit.

Hazajöttem egy órára, kaptam a banktól levelet. De nem bankkártya volt benne, hanem egy ilyen csipogó szerű cucc, amit elméletben akkor kell használni, ha a netbankban vagyok bent és át akarok utalni pénzt. Őszintén, fogalmam nincs, hogy működik, majd valamikor nekiugrok a netbanknak és megpróbálom kinyomozni, ha elég pihent leszek...

6-tól 8-ig volt International Fest, amit a Voksenopplaering (felnőtt oktató központ, ahol a menekülteket tanítják norvégul) szervezett. Mivel én oda nem járok, nem sok fogalmam volt, hogy mi lesz ez a rendezvény, de még az iskolában mondta a menekültes osztályból az egyik fiú, hogy ő az egyik szervező, és az anyukája főz mindenféle szír ételeket, úgyhogy menjek mindenképpen. Olyan 5 perccel 6 után értem oda, kint állt a srác az ajtóban, és engem várt, és mutatta, hogy már írt nekem facebookon, hogy hol vagyok :D Azzal kezdődött az ünnepség, hogy minden országból egy valaki kiállt és mondom pár szót, meg üdvözölt mindenkit a saját nyelvén. És hát rengeteg különféle nyelv volt, úgyhogy ez az üdvözlés is eltartott vagy 20 percig. Engem is egyből odaküldtek, hogy magyarul is üdvözöljek mindenkit. Utána a helyi kórus vezetője, aki orosz, és egy lengyel lány hegedültek meg játszottak zongorán, ez után lehetett enni. Már a zenélés alatt mutatta nekem a srác, hogy miket kell mindenképpen megkóstolnom, mik a szír ételek, meg miket csinált az ő anyukája. Mondta, hogy maradjak ott az asztal környékén, aztán gyorsan szedjek, mielőtt mindenki megrohamozza. :D Ott volt az egész menekültes osztály, egyből hívtak, hogy üljek oda. Amíg az egyik elment szedni, odaült mellém a másik dumálni, amíg a másik elment, visszajött az egyik, szóval nem unatkoztam. Vacsora után tombola volt, 5 koronáért lehetett venni egy kis falapátot, amin 4 db négyjegyű szám volt, úgyhogy rohangáltak körbe páran a menekültes osztályból, hogy tőle vegyünk, jött a másik három is túlkiabálni az egyiket, hogy nem, inkább tőle vegyünk! :D Egyébként meg teljesen mindegy volt, kitől veszünk, mert az összes bevétel a Vörös Keresztnek ment. Aztán gondolom ilyen random szám generátorral sorsolták a számokat és vetítették ki. Ott "izgultunk" végig a fiúkkal, meg sápítoztunk, hogy ez pont egy számmal ment mellé... :D Az este végén énekeltek arabul egy dalt páran, aztán elénekeltük a Vestlandet, a tavalyi dalt, amivel megnyerte a két lányka a dalversenyt, mert ezt már mindenki kívülről fújta. Mindenki örült, mindenki videózta mobillal, ahogyan éneklünk, mindenki meg akarta örökíteni ezt a pillanatot. Ilyet át kell élni, hogy ennyi különböző nyelvű, kultúrájú ember összegyűlik, jól érzik magukat együtt, mindenkinek van rengeteg ismerőse, akiknek mosolyogva odaköszönnek, barátaik teljesen más kultúrákból, akikhez szívesen odamennek beszélgetni.

Majdnem olyan volt, mint ha valami karácsonyi buli lett volna, rengeteg ember, jó hangulat, rengeteg finom étel. Kérdezték tőlem többen is, hogy én nem hoztam-e valami magyar kaját, hát nem. Ha tudtam volna előre, hogy hogy néz ki ez az ünnepség, komolyan bevetettem volna összes főzőtudományom és lelkesedésem, hogy csináljak nekik valami magyar ételt. De majd egyik Open Skulén komolyan megpróbálkozok egy gulyással.

***

Pénteken mentem oviba. Szerintem azt sem említettem még, hogy Norvégiában nincs külön bölcsőde meg óvoda, csak óvoda van, ahova már 1-2 éves kortól küldik be a gyerekeket. Úgyhogy van olyan részlet, ahol a legkisebb gyerekek vannak, hogy még az összes gyereket az óvónénik pelenkázzák, babakocsiban viszik ki őket kirándulni. Ez csak akkor nem feltétlenül jó, amikor az összes gyerek ki van eresztve az udvarra. Volt olyan, hogy az 5-6 évesek homokoztak, építettek valamit éppen, aztán megjelent egy 1-2 éves kisfiú, ment előre, nem nézett ő senkit és semmit, gyalogolt át minden homokváron, a nagyobban meg elkezdtek vele kiabálni, hogy menjen innen és ne romboljon itt mindent. Aztán hiába mondtad a nagyobbaknak, hogy ő még kicsit, nem érti meg, amit mondanak neki, meg nem érzékeli a helyzetet, hogy épp más munkáját tapossa szét.

Mostanában fedeztem fel a plakátok között, hogy ilyen konkrét "tanmenet" van az oviban. Ki van ragasztva egy plakát a szülőknek, napokra lebontva, hogy mivel fognak az adott hónapban foglalkozni, meg miket tanulnak éppen. Az konkrét "tanulás" része mindig a "gyűlésen" zajlik, ahol például mindig megbeszélik, milyen nap van aznap. Minden egyes nap megbeszélik a hét napjait, minden egyes nap a szájukba rágják az óvónénik/bácsik, és a legtöbben még mindig össze-vissza mondják. Szóval ehhez birka-türelem kell. Most éppen behozott az óvóbácsi egy csipogós plüss, báb madarat, és azzal bohóckodott a foglalkozás közben. Ma volt az utolsó napja Saleh-nak, akit meséltem, hogy épp gyakorlaton van az oviban. Ültünk a foglalkozás alatt, néztük Saleh-val, ahogy Jørn bohóckodik a madárral, néztünk egymásra, hogy egyrészt ehhez milyen színészi képességek kellenek, másrészt meg ehhez milyen pihentnek kell már lenni, hogy lemenjél az óvodások szintjére...

Péntek amúgy a túra napjuk, de ma valamiért hála az égnek nem mentünk túrázni... A franc akar kimenni abba az esős sáros taknyos szeles plusz 1-2 fokba... Helyette meséket néztünk. 4-5 éveseknek szóló mesék nyilván ilyen borzasztó érdekfeszítő témákról szólnak, hogy a kisfiú nem tud elaludni, mert holnap lesz az első napja az oviban. Úgyhogy a mesék alatt végig dumáltunk Saleh-val, mesélte, hogy hogy működik az óvoda meg az iskola Szíriában, hogy a szüleit vagy visszaküldték vagy nem tudtak eljönni, úgyhogy ők még mindig ott vannak, de legalább naponta beszél velük. Aztán az utolsó mesére kicsit odafigyeltem, mert arról mesélt a norvég tanárnőnk még az egyetemen, hogy mindenki ezen nő fel Norvégiában. Ugye itt ilyen troll meg manó-mániában szenvednek, mindenhol benne vannak ezek a norvég kultúrkörben. Ez a mese a Karius és Baktus, ami két fogmanóról szól, akik a fogakban laknak. Egy darabig laknak ott, aztán hirtelen fogat mos a kisfiú, és akkor Karius és Baktus a lefolyóban köt ki... Ez a mese körülbelül a 70-es években készülhetett, úgyhogy így elgondolkodtam, hogy jól van! Akkor nem csak nálunk nem képesek normális meséket gyártani manapság Mazsola és Tádé, Mekk mester, Mézga Géza, Doktor Bubó és társaik óta...

Óvoda után bementem a fősulira, ott még úgy se voltam, felnyaltam gyorsan egy plakátot a nyelvklubbomról a hirdető táblájukra. Utána bementem megint az Ungdom Skuléba, sikerült elkapni az igazgatónőt. Megbeszéltük vele a ping-pongot, hogy ha délután elkérem a kulcsot, másnap reggel meg visszahozom, akkor edzhetek bent. Most már csak a sráccal kell lebeszélnem, hogy mikor ér rá hétfőn, akkor talán, végre sikerül összehozni egy kis ping-pongot...

Fél 2-től volt a heti szokásos megbeszélésünk, 2-re kellett mennünk a bevásárlóközpontba fotózkodni. Minden évben van a bevásárlóközpontnak és az önkéntesközpontnak egy közös projektje karácsony előtt "Gave til en ukjent" (ajándék egy ismeretlennek). A bevásárlóközpontban felállított karácsonyfa alá bárki betehet ajándékokat, és ráírhatja, hogy körülbelül hány éves fiúnak, lánynak vagy felnőttnek szánja. Ezeket az ajándékokat bevisszük majd decemberben az önkéntesközpontba, kibontjuk az összeset, leltározunk, hogy mik vannak bennük, aztán újracsomagolunk mindent. Kapnak ajándékot a szegény gyerekek, egyedül élő idősek, a menekültek, meg még biztos más is. Bárki bejöhet december folyamán az önkéntes központba, és kérhet egy ajándékot, ha úgy érzi, hogy idén nincs olyan anyagi helyzetben, hogy megfelelő ajándékot vegyen a gyerekeinek, unokáinak. Erről a kezdeményezésről írt cikket a helyi újság, beszélgettek az áruház vezetőjével meg Astriddal a részletekről, aztán mindenki befeküdt a fa alá és fogott egy ajándékot, hogy meglegyen a borítókép a cikkhez. Ha már amúgy is ott volt egy újságíró, akkor gyorsan megtámadtam a nyelvklubommal, hogy arról is írjanak már egy cikket. Elmondtam a lényeget, hogy miről szól a nyelvklubb, adtam neki egy plakátot, meg csinált rólam pár képet a plakáttal a kezemben. Úgyhogy kíváncsian várom, hogy milyen cikk születik erről.

Megbeszélés után hazamentem, aztán fél 4-kor kb beszédültem az ágyba és aludtam. Itt már fél 4-4 körül sötétedik, úgyhogy kombinálja a szervezetem a délutáni és az esti alvás iránti igényt... Aludtam 5-ig, aztán nekiálltam valami hasznosat csinálni. Beszéltem például 1,5 órát három volt egyetemi csoporttársammal, akikkel együtt tanultunk törit meg németet. Ők épp most voltak 3 hetes gyakorlaton Németországban, ahol 2 éve együtt voltunk 4-en, meg ahova én is mentem volna, ha otthon folytatom az egyetemet. Utána írtam egy kis blogot, aztán átmentem Zabihoz dumálni meg filmet nézni. Meséltem neki a ping-pongos dolgokat, mit sikerült intézni a héten, ezen nevettünk egy csomót, hogy sikerült végre edzőpartnert találni, de nem volt asztal. Sikerült asztalt találni, de nem lehetett használni. Aztán végre sikerült megbeszélni, hogy használni is tudjam az asztalt, most csak az hiányzik, hogy az edzőpartnerem tűnjön el az éterben... Beszélgettünk megint minden féléről, hogy milyen népcsoportok lapnak Pakisztán, Afganisztán, Irán területén, mik a fő konfliktusok közöttük, miért megy ott az egész háború. Mesélte, hogy az ő népcsoportjára azt mondják, hogy Dzsingisz Kán egyenesági leszármazottai.

***

Szombat meg vasárnap is itthon voltam egész nap, aludtam egy csomót, blogot írtam, leveleket írtam, olvastam norvég könyvet, néztem filmet angolul meg németül, rávettem magam egy kis rendrakásra... Volt valami rendezvény a könyvtárban, ráadásul gyerekeknek, de Astrid direkt nem engem küldött, hanem a fiúkat, hogy szabad legyen a hétvégém. Összességében nézve abszolút hasznos volt ez a hét, haladtam egy csomót a nyelvklubbal meg a ping-pong klubbal is.

Üdv mindenkinek: Timi