Innbyggjertreff

A hét top eseménye az Innbyggjertreff (lakosság találkozó) volt szombaton, ahol több mint 20 helyi szervezet képviseltette magát, voltak "koncertek", kávét, tea süti...

Hétfőn voltam az óvodában, aztán az idősek otthonában. Beléptem az ajtón, és épp egy koncertbe csöppentem bele. Először gondoltam, biztos elfelejtettek szólni, hogy most ne jöjjek, de mutatta az dagsenter (nyugdíjas napközi) vezetője, hogy üljek le. Havonta egyszer van hétfőnként ilyen Music Café az idősek otthonában, amikor jön egy nő, énekel nekik és kíséri magát szintetizátoron. Összeállított egy daloskönyvet régi norvég dalokból, amiket a nénik fiatalon vagy akár gyerekként énekeltek, úgyhogy szinte kívülről tudják a dalokat. Gondolatot ugyan nem tudok olvasni, de biztos, hogy a dalok közben eszükbe jutott a néniknek a gyerekkoruk, szüleik, nagyszüleik, mert nagyon elmerengtek többen is, meg a könnyüket morzsolgatták. Éneklés után maradt még idő két kör Bingóra is. 

Astrid írt reggel, hogy ráérek-e késő délután egy rendezvényre menni, én meg miért ne értem volna rá. Samspill (összjáték) néven volt egy megbeszélés, ahol minden menekültekkel dolgozó vagy kapcsolatban álló szervezet képviseltette magát, és eljött vagy 10 menekült is, hogy ők is képviselve legyenek, ha már róluk van szó. Az volt a megbeszélés célja, hogy kitalálják, hogyan tudnának ezek a szervezetek még hatékonyabban együttműködni. Először tartottak egy rövid tájékoztatót a szervezők, hogy mi ez a Samspill és hogyan működik a megye más városaiban, aztán mindenki bemutatkozott egyesével, hogy honnan jött, melyik szervezetet képviseli. Utána felosztottak minket 6 vegyes csapatra, hogy ne azok legyenek együtt, akik ismerik egymást, meg hogy minden csapatban legyenek menekültek. Az egész dolog eléggé az On-Arrival Trainingre emlékeztetett, hogy random csapatokra oszlunk, beszéljük meg, ötleteljünk, írkáljunk a plakátokra, ha már egész múlt héten ezt csináltuk és még friss az emlék. Egyébként mindig is szerettem az ilyen programokat, már a gimi óta.

Szóval kiragasztottak a falra 6 nagy papírt 6 kérdéssel, ezekre a kérdésekre kellett válaszolnunk.

• Milyen kihívásokkal kell szembenézniük a szervezeteknek a menekültek bevonását illetően?
• Mire van szükség, hogy jobban be tudjuk őket vonni?
• Milyen pozitívumai vannak egy külföldi származású személy bevonásának?
• Hogyan tudnak az szervezetek együttműködni?
• Hogyan lehet több önkéntest bevonni?
• Milyen akadályai lehetnek a menekültek bevonásának?

Miután minden csapat volt minden papírnál, kapott mindenki 6 szívecskés matricát, és oda kellett ragasztanunk egy szívecskét minden papírnál 1 ötlethez, ami szerintünk a legjobb. Maga az alapötlet teljesen jó lett volna, ha úgy működik, ahogy azt a szervezők elgondolták. De egyrészt már a kérdéseket se mindenki tudta értelmezni, és csomó kérdésnél szerintem teljesen másra válaszoltak, vagy valami ötletet írtak, hogy mit kéne megvalósítani, ami tök jó, de nem a hogyan?-ra válaszol, vagy valami komolytalan dolgot. Például a mire van szükség, hogy jobban be tudjuk őket vonni, odaírta valaki, hogy egy mosolyra. És természetesen ez kapott vagy 10 szívecskét, gondolom főleg a menekültektől, mert az egész papírból értették a smilet... A norvégok se olvasták mindig végig a papírt, a menekültek meg pláne nem, odanyomtak egy szívecskét, ahol már volt egy kupac. Úgyhogy ennek az lett az eredménye, hogy csomó jó ötlet alig kapott szívecskét, mert mondjuk a lap alján volt, vagy apró betűvel volt írva és nem vették észre. A norvégok viszont tök naívan teljesen abban a hitben voltak, hogy releváns az eredmény, szuper, milyen demokratikusan megvolt a többségi akarat. Aztán amikor felhívtam a figyelmét az egyik norvégnak erre, hogy szerintem nem teljesen releváns a dolog, mert csomóan nem értették a szavakat és random nyomkodták a szívecskéket, konkrétan ledöbbent. Ettől eltekintve nagyon jó volt maga az ötlet ehhez az egész találkozóhoz. És ez az egyik "titok" szerintem, hogy miért működik Norvégia olyan jól, ahogyan, az együttműködés. Tekintsünk el attól, hogy most épp a menekültek miatt működnek együtt, mert egyébként az élet minden területére és minden társadalmi-politikai szintre jellemző ez az együttműködés, egymás megismerése, ötletelés, és hihetetlenül jól működik.

Norvégiában nagyon figyelnek az átláthatóságra és a nyilvánosságra. Minden fent van a neten. Ha beírod valakinek a nevét és a járást a norvég "arany oldalakra", megtudod a címét és a telefonszámát is. Volt, hogy csak úgy utána akartam nézni valakinek, vagy egy szervezetnek, és előbb dobott ki a google információkat az éves jövedelméről, mint magáról a személyről vagy szervezetről...

***

Kedden volt németórám. Valamelyik diák felvetette még az őszi szünet előtt, hogy menjenek el tanulmányi kirándulásra Németországba jövő ősszel, a német tanárnő meg közölte, hogy miért ne. Úgyhogy elkezdték szervezni a dolgot, az egész dupla német erről szólt, hogy videókat néztünk német városokról, meg kifejezéseket írt a tanárnő a táblára, amikre szüksége lehet valakinek, ha utazik. Ez lesz az idei projektjük, hogy megszervezzék a diákok ezt a kirándulást, németül. Valakinek az lesz a feladata, hogy igazgatónak írjon érvelő szöveget németül, hogy miért támogassa a kirándulást, valaki szállásokat keresgél majd német honlapokról, valaki a látványosságokat keresgéli... Ebből a példából is látszik általános tanulságként, hogy a norvég iskolában a tanrend abszolút nem szent és sérthetetlen, mint nálunk, hanem teljesen rugalmas. Életszerű példákkal sokkal jobban tanulnak bármit is. A kutyát nem érdekelné a német, ha követnék szárazon a tankönyvet, és állandóan szavakat írkálnának ki, meg szódolgozatot írnának. Viszont úgy sokkal szívesebben tanul az ember, ha van motiváció, például egy tanulmányút, vagy úgy sokkal szívesebben böngésznek német oldalakat a neten látványosságokról a saját szabadidejükben, ha tudják, hogy eljuthatnak oda. A másik dolog pedig az ötlet és a projektek fontossága. A norvég iskola arra nevel, hogy ha van egy jó ötleted, de nem tudod önerődből megvalósítani, akkor mond el valakinek, kérj segítséget, és mindent meg lehet oldani, mindent meg lehet valósítani, ha dolgozol érte.

Délután segítettem a leckékben, főleg az angolban kellett nekik segíteni, és szokás szerint biológiában. Megrohantak egyszer így hárman, egyik srác: mondjam meg, ugye, hogy van fehér vér meg vörös vér?! másik kettő: mondjam meg, ugye, hogy nincs fehér vér?! Ennyi jött le neki a vörös- meg a fehérvérsejtekből, hogy van vörös meg fehér vér. Továbbra sem működik a dolog, hogy idegen nyelven megértsenek olyan fogalmakat, amiket soha nem hallottak az anyanyelvükön.

Megbeszéltük Laruine-nal, hogy most már végre megnézzük magunknak ezt az edzőtermet, úgyhogy elmentünk este. Beléptünk a terembe, és egy ilyen 60-70 közötti bodybuilder nagypapa emelgette épp a súlyokat bent. Végiggondoltuk, hogy kinek van ide kulcsa, és csak az iskola dolgozóinak, úgyhogy arra jutottunk, hogy ő bizony tanár lehet. Aztán mi edzettünk valamennyit, én főleg futottam a futógépen.

***

Szerdán délelőtt megcsináltam a kantinában a szokásos szendvicseket hamar, aztán elkezdtem felkészülni az Open Skulére. Mykola ötlete volt, hogy csináljunk pizzát, az enyém meg, hogy házilag csináljuk a pizzát a diákoknak. 40 fő fel is iratkozott a listára. Ezzel magamnak csináltam plusz munkát, mert délelőtt meg kellett gyúrni a tésztát és meg kellett főzni a darált húst, amit vett nekünk a fő konyhásnéni, úgyhogy most nem volt időm a szótárfüzetemet olvasgatni. Aztán átmentem az irodába a kötő csoporthoz. Még a legutóbbi alkalommal mondta Astrid, hogy ne mindig ugyan az a lelkes nyugdíjas néni vezesse a foglalkozást, hanem legyen változatos, úgyhogy legközelebb én tartom, mert úgyis mennyi jó játékot fogok tanulni az On-Arrival Trainingen. Az On-Arrival Trainingen nagyon sok jó játék volt, de olyanból nem sok, amit nyelvtanulásra lehetne használni. Azt találtam ki, hogy megbeszéljük először az évszakokat, hónapokat, hogy hogy kell megkérdezni, ki mikor született, aztán meg álljanak fel, kérdezgessék meg egymást norvégul, hogy ki mikor született, és rendeződjenek sorba januártól decemberig.

Kötő csoport után visszamentünk a suliba, és nekiálltunk a pizzának. 40 fő természetesen nem jött el, csak kevesebb, úgyhogy megmaradt egy halom pizzánk, annak ellenére, hogy nem is használtuk fel az összes tésztát. Dobozokban hordtuk haza a pizzát, és még mindig van belőle a hűtőben, plusz egy focilabda nagyságú pizzatészta a fagyasztóban, ha ismét kedvünk támadna pizzát sütni itthon. Sütöttem már otthon 10 főre pizzát, úgyhogy tudtam, mennyi munka van vele, és mennyire dzsuvás lesz minden, és mindenhova potyog minden, és egy év feltakarítani utána... Épp benézett a konyhába az igazgató, amikor már nagyjából kész voltunk a takarítással, és halmokban állt a megmaradt pizza. Gyorsan megtámadtam, hogy "éhes vagy?", ideje nem volt válaszolni, már is a kezébe nyomtam egy doboz pizzát, hogy tessék. :D

Hazaértem Open Skuléből, és egyből neki is álltam prezentációt gyártani norvégul a magyar jóléti államról társadalomismeret órára. Azzal úgy el is telt az este éjjel 1ig, mire kész lettem.

***

Megvolt már az első fagy meg dér is nálunk. Lementem csütörtök délelőtt 11-kor, hogy induljak, és még mindig be voltak fagyva a pocsolyák, zúzmarásak voltak a növények. Van, aki a szélvédőjéről kapargatja ilyenkor a jeget, én a biciklim üléséről kapargattam :D

Előadtam társadalomismeret órán az előadásom, aztán meg politikán is. Mondtam a politika tanárnak, hogy pont csináltam egy ppt-t a magyar jóléti államról, mondta egyből, hogy az őket is érdekli. Először egy kis történelemmel kezdtem, mint mindig, de a történelem mindenhez kell, hogy kontextusba helyezzük az eseményeket, és megmagyarázzuk, hogy mi miért történt.

A norvégoknál már a második világháború után elkezdték felépíteni a jóléti államot a szociáldemokraták, akik az 1990-es évekig folyamatosan megnyertek minden választást többséggel. Elkezdtek valamit építeni, és volt idejük rendesen megalapozni, aztán pedig kibontakoztatni. Plusz mivel folyamatosan építették a jóléti államot, az emberek és mentalitás részévé vált ennyi évtized alatt. Most pedig akármelyik pártot nézzük, akár jobb, akár bal, mindegyik ezt a jóléti államot tekinti alapnak, amit évtizedek alatt felépítettek. Magyarországon a modern értelemben vett jóléti államról a szocializmus alatt nem lehet beszélni, ergó csak a 90-es évektől kezdtek el felépíteni bármit is. Viszont Magyarországon egyáltalán nincs stabil alapja a jóléti államnak, nincs semmilyen cél, ami felé haladna a dolog, semmilyen folyamatosság, csak random intézkedések. Folyamatosan váltakoztak a kormányok a 90-es évektől, csinált valamit az egyik, jött a másik, egyből visszavonta, csinált valami tök mást... Beszéltem a szegénységről, hogy felmérések szerint a lakosság 40%-a a létminimum alatt él, hogy a gyerekek 35-40%-a, a nyugdíjasok pedig 50%-a minősül szegénynek. Beszéltem a kivándorlásról, hogy körülbelül 1 millió magyar él külföldön, akik az utóbbi évtizedekben vándoroltam ki, hogy a magyar gyerekek 15%-a külföldön születik, és hogy egy felmérés szerint az egyetemisták fele tervez külföldön dolgozni. A norvég jóléti állam alappillére az együttműködés, szakszervezetek, civil szervezetek, pártok, mindenki között. Ugyan nálunk is vannak ilyen szervezetek, de egyrészt borzasztóan gyengék, másrészt együttműködésről abszolút nem lehet beszélni. A szakszervezetek és civilszervezetek dolga, hogy rámutassanak a hiányosságokra, hogy felhívják a politikusok figyelmét a problémákra, és hogy segítsenek nekik megoldani azokat a problémákat. Magyarországon ahelyett, hogy együtt megpróbálnák megoldani a problémákat, inkább elhallgattatják ezeket a szervezeteket, letagadják, hogy vannak egyáltalán problémák, a döntéseket pedig politikai alapon, az érintettek bevonása és releváns ismeret nélkül hozzák meg. Beszéltem az oktatásról, az egészségügyről, összefoglalva a kis magyar valóságról. Tanulságnak meg azt hoztam ki belőle, hogy ez így most borzasztó negatívnak tűnik, akármennyire is próbáltam objektív lenni, de Magyarország még úgy ahogy, de működik. És akkor gondoljanak bele, hogy mi lehet Afrikában, meg bizonyos Ázsiai országokban, és becsüljék meg a saját jóléti államukat borzasztóan, mert ritka szerencsések, hogy náluk minden működik. Meg közöltem velük, hogy nyugodtan menjenek nyaralni Magyarországra, mert szép és olcsó, túristaként abszolút megéri, csak ott élni nem.

Politika után angolozni szoktam Emával, meg a másik sráccal, de most zárva volt a termük, és nem találtam őket, úgyhogy csak bementem a könyvtárba, utána meg International Caféba.

***

Péntek délelőtt az oviban voltam. Néztek valami kalózos kosztümös mesét. Egy óra alatt eluntam az életem, de a gyerekek is. Az egyik kisfiúnak túl ijesztő volt, hogy nevetett a kalóz, úgyhogy őt ki kellett vinni. Egy másik kisfiúnak meg túl unalmas volt, és állandóan mocorgott, meg beszélgetett, úgyhogy őt meg kiparancsolták az óvónénik. És ezen úgy elgondolkoztam. Hogy még a nagyon egyenlőségmániás és a személyiség kibontakoztatását támogató norvégok sem tudnak teljesen egyenlő feltételeket teremteni mindenkinek, hogy kibontakoztassák a személyiségüket. Itt van ez a kisfiú, akinek nagyobb a mozgásigénye, mint a többieknek, tök nem köti le valami kalózos bohóckodás egy órán keresztül, erre jönnek az óvónénik, és csúnyán ránéznek, meg kiparancsolják a teremből, hogy zavarja a többieket. És ezzel azt fogja gondolni, hogy valami baj van vele és rosszabb, mint a többiek, pedig csak egyszerűen mások az igényei.

Az óvoda utána az operaházban segítettünk Geir-nak. Először berendeztünk a könyvtárban egy dínós terepasztalt, aztán meg padokat és székeket hurcoltunk arrébb, hogy helyet csináljunk a standoknak a szombati rendezvényre. Ez után volt a heti megbeszélésünk Astriddal az irodában, felvázolta nagyjából a novemberi meg decemberi programokat. Este elmentünk Laurine-nal moziba, így először, itt létünk alatt, ha már ingyenes nekünk, és megnéztük a Hóembert. A norvégok nem szinkronizálják a filmeket, többek között ez az egyik oka, hogy miért tud mindenki olyan jól angolul, mert eredetiben megy minden, norvég felirattal.

***

Szombat délelőtt leveleket meg blogot írtam, aztán 1-re kellett mennünk az operaházba az "Innbyggjertreff-re"(lefordítva kb lakótalálkozó). A helyi egyesületek állítanak standot, bemutatják magukat, osztogatnak szórólapokat, ki lehet próbálni minden félét, van kaja-pia, zene. A többiek Ase-nek segítettek a BUA standnál (a raktár, ahonnan majd kinti sportfelszereléseket lehet kölcsönözni), természetesen kint az udvaron, ahol ki lehetett próbálni sportfelszereléseket, például gördeszkát, rollert, egykerekű biciklit... Én Astridnak segítettem az Eid Frivilligsentral standnál. Körbesétáltam én is többször, megnéztem a standokat, volt csomó szervezet, meg klub, amiről nem is hallottam még. Egyébként a norvégok imádnak szervezkedni meg klubokba járni. Eid 6000 lakosára van 300 különböző egyesület vagy szervezet, ebből kb 20-nak volt standja. Természetesen a polgármester nyitotta meg a rendezvényt, aztán fellépett valami iskolai fúvószenekar, félidőben pedig a legújabb helyi celeb, Oselie énekelt. Van egy MGP jr nevezetű dalverseny Norvégiában minden évben, ahova gyerekek küldhetik be a dalukat. Több ezer dal közül kiválasztják a 10 legjobbat, és minden évben novemberben van egy show a tv-ben, ahol előadják a dalokat, lehet szavazni rájuk, meg minden norvég ezt nézi. A tavalyi versenyt Vilde és Anna nyerte meg a Vestlandet (Nyugat-Norvégia) című dalukkal, akik történetesen Nordfjordeidban laknak, úgyhogy itt mindenki borzasztó büszke volt rájuk, mindenkinek van Vilde és Annás pólója, rendeztek nekik ünnepséget meg fogadást. Erre jött idén egy másik 17 éves csajszi Nordfjordeidból, és őt is beválasztották a legjobb 10 közé az élő showba. Úgyhogy most meg neki drukkol mindenki borzasztóan, és együtt nézzük majd a döntőt az operaházban. Szóval Oselie volt a sztárfellépő, aztán meg szokásosan Eid Inviterer-es szivecske alakú tortát, meg másféle tortákat osztogatott a polgármester. Érdekes fogalmuk van a norvégoknak a süteményekről egyébként. Náluk az ideális torta sima piskótából, és valami seízű vajas cukros krémből áll, meg egy kis cukormázból a tetején. Természetesen volt csomó ismerős, tanárok az iskolából, diákok a mekültes osztályból, nénik a kötőcsoportból, az óvodás csoportomból is voltak páran. 5-kor volt vége a rendezvénynek, de Astrid még rászervezett egy programot, hogy ha már pont ott vannak ennyien, akkor nehogy már haza menjenek, hanem maradjanak még kicsit elmélkedni. Úgyhogy eljátszottunk ugyan azt, mint hétfőn, hogy hogyan lehet javítani az együttműködést a szervezet között, és hogyan lehet több önkéntest bevonni, csak most olyan szervezetek tagjaival, akik idősekkel foglalkoznak. Kerekesszékes táncos csoport, sima nyugdíjas táncos csoport, sportklub, kötőklub, természetvédelmi klub, nyugdíjasklub, seniornett (nyugdíjasoknak szóló számítógépszakkör)... Megint csoportokra oszoltak, és ötleteltek meg írták fel az ötleteiket a papírokra. Én főleg a pakolászásnál segítettem, de inkább műanyag poharakat pakolgattam, amíg a többiek visszarendezték az ebédlőt és cipelték az asztalokat meg a székeket. Azt hiszem a hátam meg a derekam is jobban örült a műanyag poharaknak...

***

Vasárnap itthon voltam főleg, megcsináltam a prezit, írtam a blogot, tanultam, délután meg kimentem egyet biciklizni. Írtam Laurine-nak is, de nem válaszolt, úgyhogy csak így egyedül kóvályogtam. Ez a hét végül is kicsit unalmasabb volt a szokásosnál, de jövő héten megint különleges dolgok történnek, ugyanis pénteken jön Dina!!! Bergenbe érkezik a repülője, úgyhogy én is elbuszozok Bergenbe, lehet, hogy Laurine is jön, és egész hétvégén ott leszünk. Úgyhogy lehet, hogy megint átcsúszik a blog hétfőre, ha nem lesz időm írni a hétvégén. Szóval, ha bárki bármit akarna küldeni, vagy esetleg kérni Norvégiából, azt most megteheti :D

Üdv mindenkinek,

Timi