Hallo Venn, Dina

2017.11.05

Itt volt Dina egészen péntekig, ezek kívül Hallo Venn volt kedden, ami a Halloween itteni népi változata... 

Hétfőn oviban kellett volna mennem, de megbeszéltem magammal, hogy ki kéne pihennem a hétvégét, meg amúgy is itt van Dina, és tök jó lenne együtt reggelizni, meg úgyse csinálok semmi érdekfeszítő, nélkülözhetetlen dolgot az oviban, úgyhogy inkább aludtam tovább... Felkeltünk fél 11-kor, kényelmesen megreggeliztünk, dumáltunk, és csak kora délután indultunk el ügyeket intézni. Vissza kellett vinnem egy könyvet a könyvtárba, voltam a bankba, beugrottunk az önkéntesközpontba Astriddal váltani pár szót, aztán csináltunk egy bevásárlókörutat Laurine-nal hárman. Dina szuveníreket nézett, én meg ajándékokat otthonra, meg már karácsonyi ajándékokat. Most már végképp mindenhol karácsony van. Az Jysk meg az Europris is tele volt ilyen cuccokkal, úgyhogy vettem már adventi kalendáriumot 10 koronáért (350 ft, talán otthon nem kapsz ennyiért...) ahol lehet nyitogatni az ablakokat, és csoki van bennük. Arra már korábban is rájöttem, hogy meg vagyok lőve ezzel a karácsonnyal, mert hiába vásárolok itt össze mindenféle karácsonyi cuccot, mire hazamegyek januárban, és odaajándékoznám mindenkinek, addigra már senki nem tud vele mit kezdeni :( De ez attól még nem jelenti, hogy idén nem fogok karácsonyi dekorációkat venni ajándékba :D

Kedden mentem németórára, felosztotta a tanárnő a diákokat 3-4 fős csoportokra, hogy kik mit keressenek a neten a berlini úthoz. Úgyhogy csatlakoztam ahhoz a csoporthoz, akik a programokat nézegetik, és ajánlottam nekik 3 napig érvényes múzeumbérletet, meg ilyesmiket. Ezek héten mindenhol nyílt napok voltak. Angol azért nem volt, mert a végzősök Voldába mentek az ottani főiskolába nyílt napra, de erről legalább tudtam, háziban segítés meg azért nem volt, mert a szomszéd kommune gimnáziumába ment az egész osztály nyílt napra, amiről meg nem tudtam. Pedig be akartam vinni Dinát a háziban segítős órára, bemutatni neki a kedvenc diákjaimat... Úgyhogy órák helyett a könyvtárban ültem és írtam a blogomat. Éppen kedden volt október 31. tehát Halloween. Aki nem lenne képbe, ez egy kelta eredetű ünnep, ami a brit szigetekről átkerült Amerikába a 18-19. század során. Úgy tartották, hogy ezen a napon a rossz szellemek jelen vannak és ezen a napon a legerősebb a mágia hatása. A népszokás szerint rémisztő jelmezekbe kell beöltözni, hogy elüldözzük a rossz szellemeket. Ma ebből annyi maradt meg, hogy főleg a gyerekek beöltöznek mindenféle jelmezekbe, mászkálnak körbe a városban, becsöngetnek a házakba és édességet kérnek. Ha nem kapnak, akkor csinálnak valami csínyt, például tojást dobnak az ajtóra. Itt nálunk minden évben megrendezi az egyház a Hallo Venn-t (lefordítva szia barát), hogy a gyerekek inkább oda menjenek a szüleikkel és ne a lakosságot zargassák. A tornacsarnokba csinálnak ilyen állomásokat feladatokkal, ahol lehetett csokit kapni, ha teljesítették a feladatokat. Volt mindenféle ügyességi játék, egyensúlyozás, célba dobás, kuglikat kellett labdával eltalálni, buborékfújós feladat, memóriajáték... Fél 6-tól 8-ig itt szaladgálhattak meg randalírozhattak körbe a gyerekek mindenféle jelmezekben, gyűjtötték a csokikat, jól elvoltak. Volt ugrálóvár is, meg valami helyi akrobatacsoport bemutatója. Mi Dinával végig a "Hale på grisen" (farok a malacra) elnevezésű játéknál voltunk. Bekötöttük a gyerekek szemét, megforgattuk őket, aztán bekötött szemmel kellett farkat rajzolni valamelyik malacra, amit a falra kiragasztottunk, és nyilván az a "vicces" a játékban, ha teljesen máshova rajzolják a farkat, mint ahol a helye lenne. Adtunk csokit mindenkinek függetlenül attól, hogy hova rajzolták a malacfarkat, úgyhogy voltak visszatérő vendégeink, akik közölték, hogy itt a legegyszerűbb csokit kapni :D Nyolc után elpakoltunk, leszedtük az összes malacot a falról, levakartuk a zsírkrétát a csempéről, ahol még a papírt se sikerült eltalálniuk :D Aztán mondták a szervezők, hogy segítsünk összehajtani az ugrálóvárat. Na az annyiból állt, hogy így nekifutásból ugráltunk meg fetrengtünk rajta, hogy kinyomjuk belőle a levegőt, úgyhogy a végére mindenkiből előtörhetett a bennünk rejlő gyerek :D Este Dina akart forralt borozni, úgyhogy elhasználtuk az egyik száraz vörös bort, magában szárazat úgyse innék...

Szerdán délelőtt a menzán voltam, jobb dolgom nem lévén rám sóztam egy kondérnyi kolbász-szafaládé szerű cuccot, hogy pucoljam meg meg vágjam fel. Mit össze szenvedtem, mire lepucoltam a műbelet vagy héjat vagy én nem tudom, mi az, de nem lehetett csak úgy egyszerűen lehúzni róla, mert folyton beleszakadt. Kötőcsoportba vittem Dinát is, sok mindent nem csinált, de legalább megnézte. Utána volt Open Skule, oda is jött Dina is. Valami zöldséglevest főztünk, úgyhogy nem álltak tömött sorokban a diákok, voltak max 15-en. Túl sok munka nem volt vele, úgyhogy legalább maradt csomó időnk bingózni. Mindig csak a menekültes osztály diákjai bingóznak egyébként, a norvégok antiszocok... Bingózás után meg beraktunk zenét mobilról jó hangosan, senki nem volt már az iskolában, aztán a folyosón táncoltunk meg randalíroztunk Dinával, Laurine-nal, meg egy afgán fiúval, aki még sose volt bulizni, úgyhogy fogalma nem volt, hogy kéne táncolni. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy nincs ebben semmi bonyolult, mi se a szó szoros értelmében táncolunk, csak ugrálunk össze-vissza a zenére és jól érezzük magunkat.

Csütörtökön mentem társadalomismeretre, hát egy tök más osztály volt a teremben, mint amelyiknek kellett volna, úgyhogy valahogy megint elveszett az információ... Politikán közigazgatásról beszéltünk, hogyan működnek az alegységek, melyik intézményért melyik közigazgatási egység felelős. Legfelül van az állam + kormány, utána van 19 megye, (pont, mint nálunk, csak sokkal nagyobbak) és van 426 kommune. Eid kommune például nem csak Nordfjordeidból áll, hanem a szomszédos falvakból is, amikkel együtt nézve 6100 fő lakik Eid-ban. A kommune felelős az óvodák és az általános iskolák működtetéséért, a megye a gimnáziumokért, az állam pedig a főiskolákat és az egyetemeket működteti. Egyszerű, világos, logikus. Bizonyos pártok megkérdőjelezik a megyék szükségességét, és azt mondják, hogy vagy állami vagy helyi szinten döntsenek el valamit, megyére meg nincs szükség. Tervben van, hogy a közeljövőben összevonják a megyéket 10 nagyobb megyévé, meg folyamatosan megy a vita, hogy összevonják-e a kommunákat vagy nem. Most úgy néz ki, hogy 2020-ban nagy összevonások lesznek, például Eid-ot összevonják az egyik szomszéd kommunával. Nyilván pénzt spórolnak, ha összevonják a dolgokat, és csökkentik az apparátust, de ezzel munkahelyeket is megszüntetnek, bonyolultabbá teszik az ügyintézést azzal, hogy messzebbre kell utazni, ha például pont a másik kommunában lesz valami hivatal. Ha messzebb van a felettes szerv, akkor nehezebb mindent ellenőrizni, sokkal könnyebben becsúszik valami hiba, vagy elvész az infó, vagy valamilyen problémára nem jut idő, mivel dupla annyi problémát kell kezelnie egy szervnek, mint korábban... Valamint, ami otthon teljesen idegen lenne, az az identitás, mennyire ragaszkodnak a lakosok a saját kommune-jukhoz, és mennyire büszkék rá, hogy ők eid-iak, és Strynt (az egyik szomszéd, "rivális" kommune-t) meg nem szeretjük... Úgyhogy sokan nem örülnek az összevonásoknak, amennyire beleláttam, én is inkább megtartanám az eredeti kommunákat vagy legalább megadnám a választás lehetőségét mindegyiknek, hogy akarnak-e összevonódni.

Óra második felében önálló feladat volt, úgyhogy leült velem a politika tanár, és együtt végigolvastuk a fogalmazásomat, amit a múltkor írtam. Mondtam neki, hogy ne a tartalomba kössön bele, engem nem egyetemre kell felkészíteni, mint a többieket, nekem a nyelvi hibákat mondja inkább. Nem tudom, hogy ő volt-e kevésbé kötekedő vagy én írok jobban, de az egyetemen visszakapott pirossal telefirkált fogalmazásaimhoz képest alig volt benne hiba. Amikor a bevándorlási kérdésről írtam, hogyan ossza meg a politikai pártokat, beleírtam, hogy bizonyos pártok azért akarják csökkenteni a befogadott menekültek számát, mert félnek az emberek, hogy terrortámadásokat hajtanak végre a helyi lakosság ellen. Ez Európa nagy részére igaz. Elolvasta ezt a terrortámadásos mondatot, fogta és kihúzta. Mondta, hogy ilyet ne írjak le, mert Norvégiában nem félnek a terrortámadásoktól és ez olyan csúnyán meg provokatívan hangzik. Itt jól bánnak a menekültekkel, és jól megválogatják, hogy ki maradhat, úgyhogy aki maradhat, annak nincs oka miért robbantani.

Nem is mondtam még, hogy azt találta ki végül Astrid "norvég kurzusnak" nekem, hogy az egyik néni, aki pont idén ment nyugdíjba, eddig meg norvégot tanított a menekülteknek, kijavítja heti egyszer a fogalmazásomat, ha írok neki. A semminél jobb, aztán magamtól meg úgyis olvasok, szótárazok meg írok eleget norvégul.

Végre eljutott hozzám az infó, hogy melyik teremben vannak angolon, úgyhogy angoloztam megint Emával és Muktarral, néztünk híreket, megvitattuk a New York-i halloweeni terrortámadást, ha már máshol történnek ilyenek...

Este az International Kafé-ba megint matekozás lett belőle kártyázás helyett. Mondtam Dinának, hogy legalább Unó-zzon, de inkább nézte, ahogy norvégul magyarázok függvényeket.

Pénteken se mentem oviba, mert 11.45-kor indult haza Dina, úgyhogy délelőtt még együtt reggeliztünk, pakolásztunk, kikísértem a buszhoz, aztán legközelebb januárban találkozunk! Volt egy kis időm otthon, úgyhogy fogtam magam, és nekiugrottam a hajamnak az ollóval. Borzasztóan drága itt a fodrász, ezt már szeptemberben közölték velünk, meg mondták, hogy tavaly a lányok egymás haját vágták le néha. Mondtam Dinának is, meg Laurine-nak is, hogy már túl hosszú a hajam, és valamelyikük egy 5 centit levághatna belőle, mert hátul nincs szemem, de egyikük se nagyon akarta elvállalni, hogy biztos csak elrontanák a hajam... Akkor mondom nem érdekel, nem várok én senkire. Odaálltam a tükör elé, aztán levágtam a végét. Fel se tűnik az az 5 centi, úgyhogy nagyon nem volt mit elrontani.

Délután volt heti megbeszélésünk Astriddal, ami már a múlt héten se volt, meg mindig csak a legszükségesebb dolgokat beszéltük meg, úgyhogy most már idején éreztem, hogy rázúdítsam minden dolgomat, mert eddig mindig az volt a válasz, hogy "most el vagyok havazva, majd a jövő héten". Elmeséltem neki például, hogy miket akarok csinálni személyes projekt néven. A fő ötlet a nyelvklub, hogy szervezzek mondjuk havonta egyszer egy összejövetelt, ami nem csak arról szól, hogy a menekülteket integráljuk, hanem mindenkinek szól, aki szeret idegen nyelven beszélni, vagy szeretne, de nincs hol, mikor kivel gyakorolnia. Jöhetnek a menekültek gyakorolni az angoljukat, jövetnek a diákok gyakorolni németet, franciát, spanyolt, jöhet bárki, aki mondjuk 20 éve tanult valami nyelvet a gimiben és azóta se használta, de szívesen felfrissítené. Astridnak tetszett az ötlet teljesen, mondta, hogy írkál majd e-mail azoknak, akik kellhetnek a megvalósításhoz, például nyelvtanároknak, akiket ismer. Mondta, hogy ha lesz valami konkrét időpont, akkor toppanjak be a helyi újsághoz is, hogy van egy ilyen új kezdeményezés és áradozzak meg lelkesedjek róla kicsit, és akkor biztos szívesen írnak róla, mert ennél sokkal unalmasabb dolgokról is szoktak írni.

Előhoztam a ping-pongot, hogy továbbra is szívesen tartanék ping-pong szakkört gyerekeknek. Erre is lelkesedett, hogy tök jó! Ezt is megcsináljuk, erről is ír e-mail valami tanárnak az iskolából. Mondtam, hogy ha már itt tartunk, akkor nekem is kéne valaki, akivel edzek, és nehogy már ne legyen senki a környéken, aki valaha játszott kicsit komolyabb szinten csapatba vagy akármi. Erre kitalálta Astrid, hogy kiírja az önkéntes központ facebook oldalára, hogy ismer-e valaki valakit, aki ráérne az egyik önkéntesükkel játszani. Már pénteken este odaírta valaki kommentben a nevét, de aztán nem beszéltük meg Astriddal, hogy ő írjon neki és továbbítsa hozzám, vagy támadjam meg facebookon, hogy én vagyok az az önkéntes. Majd a jövő héten kiderül.

Másik ötletem volt a múltkori "magyar jóléti államos" kiselőadásom után, hogy én olyan szívesen tartanék rendes nagyobb 1-1,5 órás előadást is norvégul Magyarországról, történelemről, kultúráról, politikáról. Mondta Astrid, hogy pont ugyan ez jutott neki is eszébe, amikor neki is elküldtem az előadásom, hogy kéne tartanom egy ilyet. Már csak az a kérdés, hogy mikor, hol, milyen célközönségnek, és miről. Annyi mindent mondanék, hogy legalább 3 különböző előadás kéne, hogy legalább minimális úgy érezzem, hogy elmondtam, ami bennem volt. Jó lenne egy kicsit egyszerűbb nyelvezetű, általános bemutató a természeti adottságokról, nevezetességekről, híres magyarokról, magyar találmányokról, ilyen könnyedebb, színesebb dolog sok képpel, amit akár a menekültek is meghallgathatnak. Szívesen tartanék egy komolyabb objektívebb előadást összefoglalva a magyar történelmet, társadalmi és politikai helyzetet, problémát, célközönségként gondolva inkább tanárokra, politika iránt érdeklődő diákokra és más tanultabb emberekre. Harmadik ötletként meg úgy el tudnék képzelni egy ilyen humorosabb, szatirikusabb előadást, például "Abszurdisztán - kis magyar valóság" címmel, ahogy el lehet mesélni minden ilyen dolgot a békés, boldog, naív norvégokban, amin mi már kínunkban nevetünk, hogy nemzeti konzultáció, 2000 fős faluba 4000 fős stadion, ami nem mellesleg a miniszterelnök háza mellett van, Soros-os, menekültek meg Brüsszel-ellenes plakátkampány... Az első vagy az első két előadást tuti meg tudom valósítani az év során, hogy a harmadikat is sikerül-e véghez vinnem, azt majd meglátjuk.

Péntek este mentünk Laurine-nal segíteni az operaházba. Ez volt az első alkalom, hogy valami rendezvénynél segítettük, de majd lesz rendszeresebben dolgunk. A rendezvények előtt árusítanak mindig bort, pezsgős, sört, kávét, teát, mogyorót, úgyhogy mondhatni ilyen félig kasszás-félig hostess munkát csináltunk. Adtunk ki italokat, ellenőriztük a jegyeket, összeszedtük a poharakat, lemostuk az asztalokat, utána meg beültünk mi is az előadásra. Most éppen valami stand-up-ra hasonlító zenés humoros est volt. Elméletben értek majdnem mindent norvégul, de az ilyen stand-up az pont az a kategória, amit idegen nyelven nagyon nehéz értelmezni és érteni a poénokat, mert rengeteg utalást használni, amik az adott kultúrához tartozó előismeretre épül. Mivel ez zenés est volt, sok valószínűleg közismert norvég dalt hoztak fel vagy figuráztak ki, én meg nyilván nem értettem a poént meg a lényeget.

Szombaton hasznos napot tartottam, befejeztem végre a múlt heti blogot, elkezdtem az e hetit, írtam a heti norvég fogalmazásomat, szótáraztam, telefonáltam meg skypeoltam ismerősökkel.

Estére szerveztem magamnak programot, nehogy már szombat este otthon üljek egyedül. Tinderről megismertem egy srácot, nem feltétlenül volt az esetem, de mint ember érdekelt, úgyhogy megbeszéltük, hogy átmegyek hozzá baráti találkozás néven és csak úgy dumálunk és nézünk valamit a tv-ben. Olyan jót beszélgettünk. Annyit kell róla tudni, hogy 23 éves, de sokkal komolyabb, mint az átlag 23 évesek, eredetileg Pakisztánból származik, aztán menekültként került Norvégiába, ide járt a gimnáziumba bolt és szolgáltatás szakirányra, itt dolgozik az egyik nagyobb boltban, de néhány hónap múlva elköltözik Ålesund-be, hogy elvégezzen ilyen üzletvezetői képzést, meg a városban amúgy is több a lehetőség. Teljesen hiba nélkül, szinte anyanyelvi szinten beszél norvégul, norvég állampolgár is. Beszél hindiül, perzsául, az arabot is megérti, de nem használja ki a nyelvtudását, ami szerintem butaság, ilyen adottságokat nem kihasználni. Ő abszolút egy pozitív példa, hogyan lehet teljesen a nulláról indulni, és kemény munkával teljesen egyedül felépíteni egy életet. Nem beszéltünk a múltjáról, hogy honnan indult, mi elől menekült, mi történt a családjával, de nem is akartam inkább megkérdezni, mert csak annyit mondott, amit már másoktól is hallottam, hogy próbálnak egyáltalán nem gondolni a múltjukra, mert az sehova nem vezet, és attól csak elszomorodnak és elmegy az összes életkedvük.

Annyi minden érdekes dologról beszéltünk, például hogy milyen "trükköket" alkalmaznak a kereskedelemben, hogy több dolgot vegyen meg az ember. Beszélgettünk státuszról, hogy még Norvégiában is egy lenézett dolog boltosként dolgozni, mert a leggyakrabban azok dolgoznak a boltban, akik nem tudják, mit kezdjenek magukkal, és átmenetileg jó lesz. Ő pedig azért dolgozik boltban, mert ezt szereti legjobban csinálni, és szeret segíteni az embereknek, ha nem találnak valamit vagy valami kérdésük van. Ritkán hall ember valakit olyan átéléssel és szeretettel beszélni a munkájáról, mint ahogy ő beszélt. Beszélgettünk arról, hogy volt beilleszkednie a norvégok közék, hogy még a norvégok is furcsán és előítéletekkel néztek rá az elején, amikor bekerült oda a boltba. A norvégok egyébként nagyon kedvesek mindenkivel, naponta 5-ször megkérdezik, hogy jól érzed-e magad itt és hogy tetszik a városuk, de az már tök nem érdekli őket, hogy te honnan jöttél, és ott milyen más szokások voltak.

Tegnap este volt a MGP jr döntője, amit meséltem már, hogy több ezer gyerek dalai közül választanak ki 8-10-et a döntőre, és tavaly két lányka nyert Nordfjordeid-ból, és idén is van egy Nordfjordeid-i lány a döntőben. Először elénekelte az összes finalista a dalát, lehetett szavazni, aztán a négy legtöbb szavazatot kapó még egyszer elénekelte a dalát és újrakezdődött a szavazás. Az utsó négynél már néztük, hogy Oselie-nek van a legtöbb esélye, mert az másik három dal ilyen kis tingli-tangli volt, hogy "jaj, de jól érzem magam", nem szóltak semmi értelmesről, az ő dala pedig "Verda vår" (a mi világunk) néven háborúról, a menekültekről szól, arról hogy össze kell fogni, segíteni, ilyesmi. És hogy, hogy s nem, Oselie nyerte az idei versenyt. Úúú, mondom akkor a tavalyi örömünnepből kiindulva lesz itt megint ünneplés meg ingyen süti :D Az egész tavalyi év konkrétan Vildéről meg Annáról szólt itt, úgyhogy ez az egész év meg Oselie-ről fog szólni. Ő lesz mindenhol a díszvendég, elénekelheti mindenhol a dalát, minden rendes nordfjordeid-inak lesz legalább egy, de inkább több Oselie-s pólója... Beszélgettünk a sráccal, hogy kb lehetne egy ilyen receptet írni, hogy nyerd meg ezt a dalversenyt. Végy egy jó hangú énekest, legyen inkább a felsőkorhatárnál 16-17 éves, írjon egy dalt valamiről, amire mindenki büszke, ami valami identitásra megy rá, egy területre, ahol sokan laknak, például a tavalyi nyertes dal, a Vestlandet, vagy énekelj valami szomorú/mély dologról, ami meghatja a felnőtt nézőközönséget, mivel úgyis ők fognak rád szavazni.

Vasárnap itthon voltam, blogot írtam, telefonálgattam barátokkal. Most, hogy behoztam magam a bloggal, talán jövő héten behozom magam a levelekkel meg minden mással is. Még mindig fedezek fel új dolgokat a lakásban. Például ma először kapcsoltam be a radiátort. Jövő hétvégén Kulturális éjszaka meg hétvége lesz, úgyhogy lesz mindenféle program, biztos lesz valami érdekes, amiről megint sikerül elgondolkodnom. Addig is, üdv mindenkinek!

Timi