God jul! - Merry Christmas!

2017.12.27

Sikerült átélni meg túlélni a norvég karácsonyt, minden érdekességével és furcsaságával olvasható a karácsonyi hétről a beszámoló. 

Hétfőn mentem oviba, ők meg mentek moziba, úgyhogy le se kellett vennem a kabátomat, mert épp öltöztek, amikor odaértem. Négy csoport is ment az oviból és nyilván valami gyerekfilmet néztünk. Mellém ültették le azt a kisfiút, aki mindig fél a filmektől, és jól is tették. Még el se kezdődött a film, a sötétségtől meg a hangosságtól már kezdett pánikolni, úgyhogy beültettem az ölembe, és úgy kevésbé félt. Kb egy óráig egész jól működött is a dolog, de aztán muszáj a filmben valami izgalomnak is lennie. Mivel egy gyerekfilmben nagyon drámai dolgok nem történnek, ezért az izgalmat ilyen sötét képekkel meg direkt olyan zenével idézik elő. Úgyhogy egy olyan jelenetből, hogy a főszereplő kimászik az ablakon, sikerült olyan "izalmasat" csinálniuk, hogy 2-3 gyerek is sírva akart kirohanni a moziteremből. Szóval nem láttam a film végét, mert inkább kimentünk a kisfiúval mézeskalácsházakat nézegetni. Az idősek otthonában megint Musikk Kafé volt, hallgattunk a karácsonyi dalokat, aztán Bingóztunk. Utána lementem az önkéntes központba és késő délutánig ajándékokat csomagoltunk, este meg a német órára gyűjtöttem dolgokat.

***

Kedden én tartottam a németet, mert Sigrid egész napos dolgozatot iratott. Kaptam Sigridtől valami karácsonyi kvízt meg játékot, utána meg német karácsonyi dalokat hallgattunk, meg kerestem karácsonyi meséket németül. Angol nem volt, nem tudom, hol voltak, de a teremben nem, úgyhogy addig olvastam a könyvet meg a szótárt és angoloztam így is. Úgy volt, hogy ma már nincs háziban segítős óra, de nap közben meglátott a menekültes osztály tanárnője, hogy mégis lennének páran akik jönnének. Persze, jöjjenek! Az egyik fiúval angoloztunk, egy másikkal meg matekoztunk. A könyvtárban feltankoltam könyvekkel meg DVD-kkel, hogy legyen mit csinálnom két ünnep között, ha véletlenül unatkoznék. Mióta nézem ezt a norvég adventi sorozatot, mindenhol az jön velem szemben. Sétálok a folyosón, és random emberek random párbeszédéből megcsapja a fülem, hogy Jul i Svingen, vagy pl a főcímdal volt valakinek a csengőhangja. Suli után lementem az önkéntesközpontba, és fél 8-ig ajándékokat csomagoltam. Már korábban kigondoltam, hogy nem elég csak olvasni, hallani is kéne a könyveket. Megtaláltam hangoskönyv formában pont azt a könyvet, amit olvasok, úgyhogy azt is kivettem. Este szinkronban hallgattam a hangoskönyvet és olvastam a könyvet. Csak úgy szívom magamba a norvégot!

***

Szerdán nem a menzára mentem reggel 9-re, hanem az önkéntes központba ajándékot csomagolni. A változatosság kedvéért... Elhoztam a bevásárlóközpontból az újabb ajándékokat egy bevásárlókocsiban, megszámoltam, kategorizáltam, kicsomagoltam, szétraktam... Meg össze-vissza voltak pakolva a dolgok, úgyhogy csináltam egy kis rendszert. Astrid főzött grøt-öt a kötőcsoportnak, aki már elfelejtette volna, ez a tejberízs fahéjjal és mazsolával, amit mindenhol esznek karácsony előtt. A hét végére mindenki megjegyzi, mert annyiszor fogom még leírni... Astrid kitalálta, hogy tanítsuk meg a néniknek az egyik karácsonyi dalt, amit egyébként az ovisok is énekeltek. Arról szól, hogy ül a fjøsnisse (istállómanó) a padláson és épp eszi a tejberízsét, de megjelenik egy egész falka egér, akik körülállják és felugrálnak, mert kapni akarnak a tejberízsből. De a manó nem akarja senkivel megosztani a tejberízsét, úgyhogy mérges lesz, és hadonászik a kanállal, hogy elüldözze az egereket, aztán megfenyegeti őket, hogy ha nem tűnnek el, akkor rájuk hívja a macskát, aztán 1-2-3-ra eltűnnek.

Kötőcsoport után jöttek a többiek is és együtt folytattuk a csomagolást. Volt egy listánk 35 nyugdíjas 70-100 közötti nénivel meg 15 hasonló korú bácsival. Alig volt már a végére értelmes ajándék, úgyhogy minden hülyeséget becsomagoltunk nekik. Gondolom valami nyugdíjas kiszórta az ezeréves porfogó vázáit, hamutartóit meg egyéb haszontalan dolgokat és becsomagolta ajándéknak, erre mi meg odaadjuk másik nyugdíjasoknak, hogy náluk fogják a port... De már tényleg nem tudtunk értelmesebbet becsomagolni. Mindenki gyerekeknek vett játékokat, ruhákat, felnőttekre nem nagyon gondoltak. 6 után végeztünk a csomagolással, még pont volt időm 7 előtt gyorsan körberohanni a boltokba és további karácsonyi ajándékokat gyűjteni most már magamnak is. Bementem a Jysk-be december 20-án, és híre hamva se volt a karácsonynak. Vagy mindent eladtak, vagy mindent elpakoltak már, mert már december 20-án egy darab karácsonyi díszt, manót, akármit, semmit nem láttam. Este nekiálltam a saját ajándékaimat is becsomagolni végre...

***

Csütörtökön volt az utolsó nap a suliban. Délelőtt kosár és röplabda-bajnokság volt a tornateremben. Minden osztály állított csapatot és egymással versenyeztek. Én a büfét csináltam egy tanárnővel meg másik diákokkal együtt, ingyen volt minden, kávé, szörp, mézeskalács, hot-dog. Ez után mindenki felvonult az iskolába és megnéztük a karácsonyi műsort. Táncoltak, énekeltek karácsonyi dalokat, kihirdették a mézeskalácsházszépségverseny eredményét, mondott beszédet az igazgató, a polgármester. A nyitó táncban az egyik down-kóros fiú volt a középpontban, és jobban táncolt, mint sok teljesen egészséges ember. Nem írtam még a fogyatékosokról, csak terveztem rég óta, mert abszolút figyelemre méltó, hogyan integrálják őket a társadalomba. Nincs külön iskola a fogyatékosoknak Norvégiában, hanem ők is ugyan abba az iskolába járnak a kortársaikkal együtt. Nincsenek eldugva az emberek szeme elől, nincsenek lesajnálva, hanem teljes értékű és egyenrangú emberként kezelik őket. Nem vesznek részt az órákon, de mégis az osztály részeként tekintik őket, benne vannak az évkönyvben annál az osztálynál, ahova egyébként koruk szerint járnának, ha egészségesek lennének, leülnek melléjük ebédelni az osztálytársaik, nincsenek kirekesztve. Nálunk a legtöbb ember homokba dugja a fejét, úgy tesz, mint ha nem is léteznének, aztán kellemetlenül érzi magát, hogy mégis szembejön vele egy fogyatékos a metrón. (már ha lejut a metróig lift híján...)

A műsor után julegrøt-öt evett az egész iskola. Itt a tejberizs mellé nem csak a szokásos mazsolát, hanem kolbászt is odapakoltak. Én meg csak néztem rájuk, hogy eszüknél vannak?! Cukros tejberizst kolbásszal?!? Aztán elpakolták az asztalokat a folyosóról, én épp kerestem valakit, amikor elém toppant az egyik tanárnő, hogy én vagyok Timea? Mondjuk, hogy én vagyok. Miért? Mert nála fogunk karácsonyozni Mykolával. Jó tudni! Utána láttam, hogy írt Astrid, hogy majd megkeres az egyik tanárnő minket, de már mindegy. Az össznépi tejberízsezés után volt a tanároknak karácsonyi evés, összejövetel, nem is tudom, minek nevezzem. Sütizés. Először énekeltünk egy karácsonyi dalt, mert hogy itt mindenhol énekelnek. Nem voltam otthon tanári értekezleten vagy karácsonyi bulin iskolában, de úgy nehezen tudnám elképzelni, hogy a magyar tanárok karácsonyi dalokat énekelgetnek egymással. Mondott beszédet az igazgató, aztán ettük a sütit. Leültem Arild, a politikatanár mellé. Az nem csak az órán bohóckodik. Szedett magának sütit, evett belőle egy falatot, közölte, hogy ez nem finom, aztán elővette a szendvicsét meg a laposüveget a táskájából... :D Aztán amíg énekeltük a karácsonyi dalokat, unott képpel papírrepülőt hajtogatott a szövegből és áthajította a másik asztalra. Sütizés után mindenki boldog karácsonyt kívánt mindenkinek, meg ölelgette egymást. Most, hogy így sokakat is láttam egymás után, rájöttem, hogy ez a norvég módszer, hogy nem puszit adnak egymásnak két oldalra, hanem megölelik a másikat, és az arcuk egyik felét odaérintik a másik arcához. Ez speckó olyan dolog, amit nem olvasok semmilyen könyvben, nem mond el senki, de ha máshogy csinálod, akkor furán néznek rád.

Meghívtam szerdára a kedvenceimet a menekültes osztályból, azt mondták jönnek :)

Otthon voltam fél 4-re, ami már nagyon koránnak számított így az egész heti ajándékcsomagolás után. Kitaláltam már korábban, hogy már pedig én zserbót fogok sütni, hogy legyen mit vinnem ajándékba. Életemben először csináltam zserbót, egy élmény volt :D Aki nem ismerné még a sütő-főző technikámat, azzal mindenképpen meg kell osztanom, aki meg ismeri, annak meg már csak közkívánatra :D Szóval fél 6-tól este 11-ig sikerült elszüttyögnöm a zserbóval. Miután konstatáltam, hogy nincs daráló, nekiálltam apróra vágni a diót. Azzal úgy legalább egy félóra már el is ment. Aztán elkezdtem összeborítani az összetevőket egy nagy tálba. Fél kg liszt, az még egyszerű, mert pont annyi van a zacskóban. 150 dkg porcukor, a franc akarja összedzsuvázni a mérleget, aztán meg elmosni, jó lesz úgy szemmértékre. Ha a szemmértékemen múlik, akkor általában kevesebb cukor lesz a sütiben, mert különben is, minek annyi bele, így is akárhova megyek instant cukorbetegség a sok süti miatt... Sütőport nem láttam a boltban, az élesztőt meg nem tudtam norvégul, úgyhogy vettem szódabikarbónát, gondoltam az jó lesz a sütőpor helyett. Hát rá kellett jönnöm, hogy nem. Úgyhogy 7-kor arra jutottam, hogy csak le kell mennem a boltba élesztőért. Tudtam, hogy Zabi dolgozik, úgyhogy célirányosan megkerestem őt, hogy ő meg majd célirányosan megtalálja nekem az élesztőt, meg ha már úgy ott voltam, a zsemlemorzsát is megkérdeztem rántott husihoz. Hazaértem, megnéztem a receptet, hogy mennyi élesztő kell, 20 g-ot írt. Nekem volt 4 db 50 gramm-os élesztő. Na mondom, mit csinálok a maradék 30 grammal akkor? Kerestem egy másik receptet, ott 40 gramm élesztőt írt, na, alakul, azt már kerekíthetjük 50-re. Igaz, hogy ott több lisztet írt, úgyhogy utánaküldtem még egy kis lisztet kompenzációnak. Anyuka írt tejfölt, tejföl helyett már szeptember óta natúrjoghurtot veszek, mert az feleannyiba kerül, úgyhogy belevágtam 2 kanál natúrjoghurtot, hogy jó lesz az. Tojás, vaj, tej, összegyúrtam, kinyújtottam, lekvár, dió, másik réteg. (őszibaracklekvár helyett narancs, mert az feleannyiba kerül...) Ha épp nem sikerült elég szélesre vagy hosszúra kinyújtani valamelyik réteget, akkor nekiálltam gyúrmázni meg kirakózni, és a többi tésztából odanyomkodtam azt a formát, ami még kellett a tepsi széléig. Gondoltam úgyis a közepén lesz, és a kutya se látja... Kész lettem mindkét tepsivel, az elsőt már vettem ki. Úgy eszembe jutott, hogy mint ha Anyuka 3 tojást írt volna, meg valahol valami citromlevet is olvastam, úgyhogy gondoltam elolvasom a receptet így, mikor már kész volt a süti. Arra nem jöttem rá, hogy hova kellett volna a 3. tojás, viszont megtudtam, hogy a dióba kellett volna cukrot keverni. Akkor úgy többnek tűnt volna, de így meg egészségesebb cukorszegény zserbó lesz! Mellesleg 1300 ft volt 200 gramm dió, úgyhogy a franc akart ennél többet venni ennyi pízért... A recept szerint várni kellett volna pár órát és utána ráolvasztani a csokit. Gondoltam a franc akar még órákat várni, legyen kész még ma, úgyhogy gondoltam kirakom az ablakba hűlni. A 2.on vagyunk fent, tetőtér, enyhén lejt a tető, de megmaradt rajta a tepsi és nem csúszott le. De azért fél percenként odanéztem, hogy biztos nem csúszik-e. Ha leesne, akkor se történne tragédia, amíg nem áll ott egy autó. Pár perccel ez után megjelent a német au pair csajszi, ami azt jelentette, hogy ő kocsival jött, ami pont az ablak alatt szokott állni, szóval ha lecsúszik a tepsi, akkor az drága lett volna... Nem volt semmi dolgom már, gondoltam fürdök, amíg hűl a süti, de nem teljesen mertem ott hagyni az ablakban, úgyhogy nekiálltam konyharuhával hozzákötözni a tepsit az ablakhoz :D Úgy már el mertem menni fürdeni, de végig azon gondolkodtam, hogy csak le ne lökje valamelyik véletlen... Süti és kocsi megmaradt épségben, már csak a máz volt hátra. A recept szerint gőz felett kéne olvasztani a csokit, de a franc akar este 11-kor még vizet forralni, jó lesz az a mikróban is. Egy idő után furcsa pukkanó hangok kezdtek jönni a mikró felől, megnéztem és konstatáltam, hogy a mikróban képes volt megégni néhány helyen a csoki, de a nagy része menthető volt. Kikanalaztam az égett részét, aztán összekevertem. Volt két tojásfehérjém a hűtőben, elkezdtem gondolkozni, hogy mi lenne, ha belekeverném a csokiba. Fogalmam nem volt, hogy az jó-e úgy, de a nem tudás a kreativitás magasabb fokát teszi lehetővé, mert így minden hülyeséget össze tudok keverni, a végeredmény meg meglepetés :D Szóval belekevertem a tojásfehérjét a csokiba, és egész jó lett. Rákentem a tetejére, és kész.

***

Pénteken mentem az oviba, nem volt semmi nagyon különös karácsony alkalmából, pedig gondoltam valami lesz. Átmentem utána az önkéntesközpontba, ajándékot csomagolni! Ezek már tényleg az utolsók voltak... Gyerekjátékból meg ruhából rengeteg maradt meg, megkapják majd január elején kisgyerekes családok. Fél 5-ig maradnom kellett, hátha valaki még akarna jönni és elvinni ajándékot. Természetesen nem jött senki, de úgyis pont fél 5-ig tartott, amíg rendet raktam mindenhol. Hazajöttem, felvágtam a zserbót, szétpakoltam három dobozba. Néhol kicsit vastag lett, de egyébként kinéz valahogy, és az íze is teljesen jó lett. Este találkoztunk Zabival, átmentünk Måløy-re bowlingozni. Mert itt megéri oda-vissza egy órát autókázni azért, hogy egy fél órát bowlingozz és kimozdulj egy kicsit. Utána vacsiztunk, aztán sikerült rávennem, hogy megnézze velem az Igazából szerelmet (Love actually) :D Nekem e nélkül a film nélkül nincs karácsony...

Sose kérdezem arról, miért jött el otthonról és hogyan került Norvégiába, de ahogy beszélgetünk, mindig újabb részleteket mesél el magától. Mondta, hogy egy pókot nem bír lecsapni az üzletben, mert még egy bogarat sincs szíve megölni. Mesélte, hogy próbált leszedni egy legyet a légypapírról, hogy megmentse, de ott maradt a légy szárnya, és úgy nem sokáig tudott volna élni, ezért inkább lecsapta, aztán egész nap teljesen rosszul volt, hogy meg kellett ölnie. Szerinte ha nem tud életet adni bárminek is, akkor miért lenne joga elvenni bárminek is az életét? Elkezdtem gondolkodni, hogy miért lehet ez, és ezt szerintem mindenképpen abból lehet levezetni, hogy aki látott embereket bomba által darabokra szakadni és meghalni, az sokkal jobban értékel ez után mindent, ami él és mozog, amíg én, aki max filmen látott meghalni valakit, vígan csapkodom halomra a bogarakat.

Mesélte, hogy amikor megpróbált átjutni az egyik határon, elkapták, bebörtönözték több hónapra és ott tényleg gyakori volt, hogy egymást erőszakolták meg a férfi rabok, annak ellenére, hogy ezekben a közel-keleti társadalmaknak a becsület eltiprásának számít, ha valakit megerőszakolnak. Mesélte, hogy vele ez sosem történt meg, de abban a mentalitásban annyira nem vicc a becsület, hogy ha ilyen megtörténne, akkor vagy ő hal meg, vagy az, aki megerőszakolta. Pedig egyébként szó szerint a légynek sem tudna ártani.

***

Szombaton elmentem boltba, hogy bespájzoljak még kajából, meg vegyek hozzávalókat a szerdai ebédhez. 3 napig zárva lesznek a boltok, úgyhogy természetesen diliház volt. Kaptunk ajándékot a házibácsinktól, csokit. Birgit, a tanárnő az iskolából mondta, hogy szombaton nézzek be hozzájuk valamikor, úgyhogy fél 6-kor átmentem beköszönni, amiből az lett, hogy leültettek, bemutatkoztam, meg az egész család bemutatkozott nekem is, és fél óráig ott beszélgettünk. Ezután mentünk át Astridhoz. Bemutatta az élettársát meg a 4 gyereküket, aztán díszítettünk karácsonyfát, mert náluk 23-án este szokás fát díszíteni. A gyerekek nézték a gyerektv-t, természetesen ott is Jul i Svingen ment (az adventi sorozat). 9-kor vetítettek egy fekete-fehér kabaréjelenetet a tv-ben, amit mint megtudtunk minden évben meg kell nézni december 23-án, akkor kezdődik a karácsony. Ezen kívül van még egy 1970-es években készül német-csehszlovák filmcsoda, Három dió hamupipőkének címmel, amit a norvégok minden évben karácsonykor megnéznek. Éjfél körül értünk haza, aztán még hajnali fél 3-ig leveleket írkáltam.

***

Felébredtem 10-kor, nekiálltam mindenkinek karácsonyi üzeneteket írkálni, aztán meggyújtottam mind a négy gyertyát az adventi koszorún és feldíszítettem a karácsonyfánkat. Hát, láttam már szebb fát, de jobb híján legalább van. Mondjuk ez egyedül engem érdekel itt. Délre jöttek értünk, először elmentünk a bácsinak az egyik testvéréhez, mert náluk az a családi hagyomány, hogy 24-én dél körül az istállóban kezdik a karácsonyozást, mert oda befél az egész család. Szóval egy istállóban ettünk tejberízst, szénán ülve, enyhe lókaki szagban, mert hogy ló is volt az istállóban. Itt nem csak kolbász, de még sonka is volt a tejberízshez... Bemutatkoztunk mindenkinek, beszélgettünk, mesélte a bácsi, akié volt az istálló, hogy mielőtt ezt a telket megvették, éltek egy ideig Németországban is, úgyhogy akkor beszélgettünk németül egy darabig. Az a szokás, hogy belekevernek egy szem mandulát a grøt-be, és aki megtalálja a tányérjában, az kap nyereményül egy marcipánmalacot :D Itt karácsonykor valamiért imádják a marcipánmalacokat. Itt is elénekeltük a manós tejberizses dalt, amiben elüldözi az egereket, aztán az istálló tulajdonosa komolyan felvitt a padlásra egy tányérban grøt-öt a manónak. :D

Ezután mentünk a temetőbe, mert itt 24-én délután szokás a temetőbe menni, nem halottak napján. A norvég temetőkben kicsi sírkövek vannak, ami miatt sokkal rendezettebben én barátságosabban néz ki, mint nálunk ezekkel a nagy kőhalmokkal. Temető után hazamentünk a családhoz, segítettünk az előkészületekben, megterítettem az asztalt példuál, aztán délután 3-ra mentünk misére a templomba. Mondták, hogy nem kötelező velük mennünk a templomba, de mindkettőnket érdekelt egy norvég karácsonyi mise, úgyhogy mindketten mentünk Mykolával.

Nem voltam még bent a templomban. Egyrészt sokkal nagyobb belülről, mint amilyennek kívülről tűnik, másrészt annyira mást, mint azok a templomok, amik Európa más részein vannak. Aki nem lenne képben, a Skandináv országok az evangélikus vallást követik. Biztos ezzel is összefügg, hogy néz ki egy templom belülről, meg magával az országgal is. Alapból fa anyagokat használnak a díszítéshez, szóval olyan természetesen hat az egész, nincs túlcsicsázva, nincs tele mindenhol szentekkel meg szobrokkal. Szerintem sokkal emberközelibb és barátságosabb. Meg úgy az egész miséről is ugyan ezt tudnám elmondani. Körülbelül egy koncertnek is fel lehetett fogni, mert a háromnegyed része zene és éneklés volt. A helyi zeneiskola diákjai játszották a zenei aláfestést a dalokhoz, a szöveg pedig ki volt vetítve, hogy mindenki el tudja olvasni. Nem zsoltárokat, hanem sima karácsonyi dalokat énekeltek. Beszélt valamennyit a pap, de nem túl sokat és nem próbáltak semmit beleszugerálni senkibe. A végén imádkoztak például a szír gyerekért, akik még mindig a háborús övezetben vannak.

Mise után hazamentünk a családhoz, és utána egyből átjött az egész család, immár ünnepi ruhában, szépen csinosan, 10 perc alatt mindenki mindenkivel kezet fogott, boldog karácsonyt kívántak egyesével egymásnak, aztán utána mindenki el is ment. Ez után főzte még Birgit a vacsorát, úgyhogy amíg elkészült beszélgettünk a gyerekeikkel, akik végre velük egykorúan voltak, mert addig felderítettem itt a családi szálakat. Teljesen patch-work családba csöppentünk, ami azt jelenti, hogy kevert. Birgit, a tanárnő csak néhány éve költözött ide, és itt összejött egy tősgyökeres eid-ival, aki elvált. Szenteste együtt ünnepelt Birgit, a két gyereke az első házasságából, az élettársa (a tősgyökeres eid-i bácsi), neki a volt felesége, és az ő egyik fiuk. Itt valahogy működik, hogy elváltak, újraházasodtak, és nincs semmi áskálódás, hanem jó kapcsolat van az exfelesége és a mostani felesége között, plusz a "mosthonatestvérek" tök jóban vannak egymással.

Fél 6-kor karácsonyi vacsiztunk. Itt is pinnekjøtt (a sózott szárított bárányborda) volt kolbásszal, krumplival, karalábépürével, valami fehér mártással, meg áfonyalekvárral. Amikor megkérdezték, hogy kérünk-e áfonyalekvárt, akkor úgy először megint ránk jött a kultúrsokk, hogy sósat az édessel?!? De aztán én is úgy ettem. Egyébként nem teljesen értem, hogy miért számít a kolbász karácsonyi kajának, de legyen. Azért legközelebb maradok inkább csirkénél vagy pulykánál. Mondták, hogy az egyik csatornán van "lassú tv" nevezetű műsor, ahol ma például 7 órán keresztül mutatták, hogy sült valami hús :D Úgy érzem valamelyik M7-8-9 sok nevezetű csatornán elférne egy ilyen nálunk is :D

Vacsora után ültünk egy csomó ideig, Birgit nekiállt közben mosogatni, vártuk, hogy történjen valami. Aztán közölték, hogy valakinek a karácsonyi listáján rajta volt, hogy idén karácsonykor énekelni kell a karácsonyfa körül. Az egy norvég szokás, hogy körbeállják a karácsonyfát, megfogják egymás kezét, szaladgálnak körbe és norvég karácsonyi dalokat énekelnek. Annak ellenére, hogy 22 évesek voltunk legfiatalabbnak, mi is szaladgáltunk meg énekeltünk a karácsonyfa körül :D Ez után kezdtük bontani az ajándékokat. Az a norvégoknál úgy zajlik, hogy mindenki leül szépen, kényelembe helyezi magát, és egy valaki kezdi el egyesével kiosztani az ajándékokat, és mindenki nézi, hogy mit kapott a másik. Valamint az a szokás, hogy minden családtag előre elküldi az ajándékokat, és az összes ajándékot egyszerre bontják ki szentestekor. Plusz ha bárhonnan, bárkitől kaptál ajándékot, azt sem szabad előre kibontani, mindent be kell tenni a fa alá, úgyhogy volt vagy 3-4 tanártól ajándék Birgitnek a fa alatt a családon kívül. Mindez azt eredményezi, hogy az ajándékbontás egy egész estés program. Mi csak 8-an voltunk, és képesek voltak 2 órán keresztül bontani az ajándékokat. A végére már azt hittem megunom az életem... Azért érdekes volt figyelni, hogy milyen ajándékokat adogatnak egymásnak a norvégok. Nálunk a zokni, kesztyű az olyan ajándék, amit kínodban adsz, ha már nem tudsz jobbat kitalálni. Itt a zokni meg a kesztyű az sláger-ajándék. De nem ám a 300 ft-os kínai, hanem ilyen nagyon minőségi cuccokat vesznek ám egymásnak. 100% pamut, bambusz vagy Nike. Nálunk sokszor az a benyomás, hogy csak veszünk valami random dolgot a másiknak, hogy mégis adjunk valamit. A norvégoknál meg az volt a benyomásom, hogy ha már ajándékoznak, akkor az legyen minőségi vagy márkás dolog.

Mi is elhoztuk az ajándékainkat, hogy ne csak azt nézzük, ahogy mások bontanak. Az önkéntesközponttól kaptunk I love Eid-os pólót, meg vastag zoknit, Astridtól kaptunk csokit meg valami norvég képregényt. Birgittől kaptunk egy Nordfjordeid-os könyvet meg csokis marcipánmalacot, az élettársa exfeleségétől meg kaptunk egy doboz teát :D Nagyon cukik voltak egyébként.

10 után fejeztük be az ajándékbontást, és még akkor kezdtek el pakolászni, hogy majd 11 körül esszük a süteményt. Eredetileg szerettem volna otthon lenni 8-9 körül, hogy tudjak karácsonykor legalább telefonálni kiccsaláddal, úgyhogy sűrűn nézegettem az órát, de 10 után már úgy voltam, hogy olyan mindegy, már úgyis mindenki alszik otthon... Szóval 11-kor sütiztünk, volt valami sjatkrémtortaszerű, aztán multe-krém. Az ilyen narancssárga színű málnaszerű bogyó, életemben nem láttam még Norvégián kívül. A google szerint mocsári hamvas szedernek hívják, de ha valaki ilyen néven hallott bármilyen növényről, az előtt megemelem a kalapom... A másik, amit ettünk, az a kransekake. Fél 12-kor kitalálták, hogy akkor játsszunk valamit. Gondoltam most már tök mindegy, mikor megyek haza, úgyhogy maradtam hajnal 2-ig kártyázni velük. Tanultam megint egy új játékot :D 2-kor indultam, elkísért hazáig az egyik fiú, meg a lány, hogy legalább levegőznek.

Összességében érdekes egy Szenteste volt. Nem mondom, hogy jobb, mint ha otthon lettem volna, de ez egy élmény volt. Gondolom érthető, hogy miért nem sikerült vasárnapra elkészítenem a blogot, így sajnos csak utólag tudok mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánni! Közérdekű közlemény, hogy mivel a szilveszter is vasárnapra esik, ezért valószínűleg a következő blog is hétfőn vagy kedden lesz csak kint. Szóval további kellemes ünnepeket! God jul!

Üdv: Timi