Első hó - First snow

2017.11.12

Sűrű volt ez a hét. Két este az operaházban voltam, egy este moziban, két délután/este dumáltam ismerősökkel, alig voltam otthon. 

Annyira jó arra kelni reggel, hogy elhúzom a függönyt az ablakom elől, és havas hegycsúcsokat látok. Éjszakánként már pont nulla, -1 körül van a hőmérséklet, úgyhogy néha már néha befagynak a pocsolyák, hol az eső esik, hol a hó. A hegyekben már nappal is megmarad a hó, ami éjjel esett.

Hétfőn szokás szerint oviban mentem. Nem is mondtam még, pedig már régóta megjegyeztem magamnak, hogy itt nincs délutáni alvás, ami nálunk kötelező volt. Nem tudom, hogy mi a mögöttes gondolat, talán hogy inkább az óvodában tombolja ki magát a gyerek és fáradjon le, aztán otthon aludjon. Ma is ilyen csoportmunka volt, ami annyit takar, hogy mindhárom óvónéni/bácsira jut 5-6 gyerek, és háromféle dolgot csinálnak a csoportok. Az egyik csoport kiment kirándulni az erdőbe, a másik két csoport karácsonyi dekorációt csinált. Jövő héten kezdik felrakni a bevásárlóközpontban a karácsonyi díszítést és az óvodások csinálják a díszeket a karácsonyfára, ami tök jó. Az egyik csoport papírfüzért csinált, amit én is előszeretettel csináltam kicsiként ipari méretű hosszúságban, amikor összeragasztasz papírcsíkokat láncszemek mintájára, és egymásba kapcsolod őket. A másik csoport meg kartonszívecskéket és csillagokat festett be színesre. Kaptak ilyen kis védőruhát, amit vígan összefesthetnek, aztán pacsmagoltak. A néger kisfiú is ebben a csoportban volt, vele konkrétan alig lehet bírni. Nem kifejezetten mondanám, hogy rossz, hanem nagyon aktív, nem bír megülni, minden hülyeség eszébe jut, ami szerinte vicces, nekiáll összefesteni a többi gyerek kezét meg rászórni mindenkire a csillámot. Lehet, hogy a neveléssel, vagy a genetikával van valami, hogy ő természet szerint sokkal nyughatatlanabb, mint a többi gyerek.

Mivel Oselie nyerte a dalversenyt szombaton, ezért hétfő este 6-ra gyorsan beszerveztek egy rendezvényt a tiszteletére, ahova özönölhet a nép, lehet tömegnyomorulni, örülni neki, meg lehet hívni a norvég tv-t, ő meg elénekelheti a dalát megint. Délután 1-kot írt Astrid, hogy ugye tudunk menni segíteni. Értem én, hogy spontán dolog volt, és nem lehetett előre tudni, hogy ő nyer, de egyrészt a hétfő az egyetlen szabad délutánom, másrészt nem igazán rajongok azért, ha az utolsó pillanatban szólnak valamiről, harmadrészt már a múlt héten leszerveztem hétfő délutánra egy randit, úgyhogy nem mentem erre a cuccra. A randiról meg úgy a pasikkal kapcsolatban, a múltkor bemutattam valakit, aztán utána jól nem lett belőle semmi több néhány randinál, úgyhogy most már tényleg csak azt mutatom be itt, akivel heti rendszerességgel tervezek majd találkozni hétvégenként, meg nyilván az is kell hozzá, hogy az a valaki is így tervezze, ne csak én...

Csodákra vagyok képes ezzel a biciklivel. Kreatív módon és a kombinatorikai ismereteimet tudat alatt hasznosítva bokától derékig haladva a biciklinek minden részét (kormány, pedál, ülés, kitámasztó) sikerült már valahogy magamba állítani, úgyhogy állandóan csupa kék-zöld folt vagyok. Elméletben erősen ajánlott/kötelező? lenne nappal bukósisakkal, éjjel pedig bukósisakkal és fényvisszaverős mellénnyel közlekedni. Hát azt már abban a pillanatban eldöntöttem, amikor meghallottam ezt, hogy bukósisakra engem senki rá nem vesz, erre az 5-10 percre, amíg kényelmesen elbiciklizek otthonról a suliba vagy a boltba... Hurcolok én elég cuccot állandóan, a fényvisszaverő mellényt is folyton elfelejtem, pláne ha reggel vagy még világosban indulok el, és már csak útközben jut eszembe, hogy ja, már sötét lesz, mikor megyek hazafelé...

***

Kedden németen előadták a csoportok, hogy mire jutottak a Berlini úttal kapcsolatban. Az első csoport összefoglalt mindent röviden és írt egy levelet németül az igazgatónak, amiben megindokolják, miért hasznos ez a tanulmányi kirándulás. A második csoport a közlekedést nézte meg, busz a reptérig, repjegyek, honnan olcsóbb, Oslóból, Ålesundből... A harmadik csoport szállásokat nézett, amire amúgy nem lesz szükség, mert elméletben családoknál fognak lakni, ami szerintem nagyon jó lehetőség. Ezek meg nem örülnek neki, mert hogy akkor szét lesz szedve a csoport, és nem tudnak együtt kimászkálni... A negyedik csoport a múzeumokat meg a látványosságokat mutatta be németül. Konkrétan gyakorlati haszna is volt magához az utazáshoz, aztán gyakorolták az magát az előadást, aztán a kiejtést németül.

Angolon Észak-Írország a téma, amiről én se tudtam túl sok mindent, csak hogy valami balhé mindig van. Aki szintén nem teljesen lenne képben, annak összefoglalom. Az Ír-sziget északi negyede Belfast központtal Nagy Britanniához tartozik. A lakosság két csoportra oszlik, a köztársaság pártiakra, ők írek, katolikusok és csatlakozni szeretnének Írországhoz, valamint az unionistákra, ők angolok, protestánsak és továbbra is Anglia része akarnak maradni. Ergó politikai és vallási konfliktus osztja meg a lakosságot, de annyira, hogy teljesen elkülönült közösségekben élnek, külön munkahelyekre és iskolákba járnak, némelyek beszélni nem hajlandóak a másik csoport tagjaival, és ami a legnagyobb probléma, hogy ez a konfliktus már sokszor konkrét erőszakhoz, összecsapásokhoz, gyilkoláshoz vezetett.

Házifeladatos foglalkozáson főleg angoloztunk, kaptak valami Harry Potteres szöveget, és mivel a kiejtést akarták gyakorolni, először én felolvastam a mondatot, aztán próbálták utánam mondani, én meg javítgattam a kiejtéseket. Természetismeretből a következő kérdést kaptam, mi az a kémia? Ő nem érti ezt a szót, sose hallotta még. Atomokról, molekulákról volt szó, hidrogén, oxigén, akkor vízmolekula, mondom neki, hogy mivel a tested nagy része víz, ami hidrogénből meg oxigénből áll, ezért te is hidrogénből, oxigénből, meg szénből állsz. "Ő?! Szénből?! Meg hidrogénből?!" Elkezdte nézni magát, hogy hol van benne a szén. Meg különben is, "mi az a hidrogén?!". És nem azért, mert buták, tök intelligensek, egyszerűen életükben nem hallottak még ilyenekről, nem kapták meg az alapvető oktatást, és most már örülnek, ha minél hamarabb végeznek az iskolával, és lesz valami szakmájuk.

Szerdán nem a menzára mentem, hanem az oviba, mert pénteken szabadságra ment az egyik néni a menzáról, úgyhogy akkor jobban kell a segítségem. Hétfőn jött az oviba egy 17-18 év körüli srác, mondták, hogy gyakorlaton van és két hétig itt lesz végig. Szerdán volt időnk beszélgetni, úgyhogy kikérdeztem, hogy akkor ő most óvóbácsi lesz-e, vagy milyen gyakorlaton van, meg hogyan. Ő is menekült Szíriából, 1-2 éve van itt. 1 év alatt megtanult norvégul és mivel Szíriában a 11. osztályig elvégezte a gimnáziumot, ezért egyből felvételizett gimibe. Egészségügyis szakirányra jár, és ott több gyakorlatuk is van az év során különböző helyeken. Ebben a félévben gyerekek, nevelés, higiénia, pedagógia voltak a témáik, úgyhogy beküldték 2 hétre óvodába. Egyébként meg orvos akar lenni. És ez megint tök jó, hogy már a szakiskola első évében elküldik őket teljesen különböző helyekre, szereznek mindenféle tapasztalatot, és nem egy papír fölött ülve kell dönteniük, hogy mit akarnak tanulni, úgy, hogy bármi fogalmuk lenne róla, mivel jár az adott szakma, képzés, munka.

A hétvégén Lego League volt a suliban, úgyhogy már szerdán bementünk a suliba, hogy megbeszélje velünk a szervezésért felelő tanár, mikor kellünk. Minden évben a mi giminkben rendezik meg ezt a legóépítős versenyt, ahova 10-16 közötti gyerekekből álló csapatok nevezhetnek az egész megyéből. Terepasztalokon kell építeniük minden félét legóból, többek között robotokat, és egy zsűri pontozza a csapatok teljesítményét.

7-től egy humorista lépett fel az operaházban, gondoltam teszünk még egy próbát, hátha most sikerül megérteni a poénokat, úgyhogy megkérdeztük Laurine-nal, hogy mehetünk-e. Hát, a konkrét poénokat most se teljesen sikerült megérteni, de ez a nő zseniális volt. Simán felülmúlta a magyar stand-uposokat, így is, hogy a felét nem értettem. Nem csak kiállt, és beszélt, hanem előadott, énekelt, táncolt, parodizált híres embereket. Ha 10-szer nem váltott ruhát seperc alatt, akkor egyszer sem. Amikor meg épp ruhát váltott, akkor egy gitárművész játszott a színpadon, nagyon jól... Csomószor pedig a gitáros is része volt a jelenetnek a zenéjével. Bármikor megnézném még egyszer. Egyébként Christine Hope-nak hívják, azért lesz egy Hope feliratos kép a prezin.

Észrevette a srác, aki elméletben tud ping-pongozni, hogy írtam és válaszolt. Megkérdezte, hogy hol szoktam edzeni... Jó vicc. Pont ez a probléma, hogy sehol!! Úgyhogy edzőpartnerem lenne, már csak arról nincs fogalmam, van-e egyáltalán beltéri ping-pong asztal valahol ebben a csöppnyi városkában...

***

Gondolkodtam, hogy mikor kéne megrendezni az első nyelv klubot, és arra jutottam, hogy a november 28 a tökéletes dátum. Akkor még nincs mindenki annyira elhavazva a karácsonnyal, de kellően messze van ahhoz, hogy legyen elég időm megszervezni. Úgyhogy beszéltem a könyvtár vezetőjével, előadtam neki az ötletem, megbeszéltük, hogy segítenek ők is. Leültem utána magammal ötletelni, hogy hogyan nézzen ki a plakát, mit írjak rá, milyen szöveget írjak majd ki facebook eseményre...

Politikán megint ilyen beadandót kell írniuk a mostani meg a jövő heti órán, úgyhogy én is írok megint norvégul beadandót, most épp a kommune-kről. Ugye ilyenkor laptopon kéne írni. A kislaptopom töltője mióta megvan, önálló életet él, és eldönti, hogy akar-e épp tölteni, vagy nem. Most épp nem akart. Úgyhogy hiába volt fent a laptop töltőn egész éjjel, nem töltött, aztán az óra közepén merült le teljesen. Úgy csináltam, mint ha csinálnék valamit, de aztán csak odajött Arild, a politikatanár, hogy mi van, nem megy a téma? A téma az megy, csak a laptopom nem. Azonnal ugrott, hogy "fiúk, nézze már meg valamelyik, addig hozok valami elektronikás embert, azok olyan ügyesek!" Az lett a vége, hogy kaptam egy töltőt gondolom kölcsönbe, de azt nem mondta az elektronikás srác, hogy mikor vigyem vissza, csak hogy neki ilyenből van egy csomó otthon, úgyhogy használjam. Szóval itt így működnek a dolgok.

Angolon Ema nem volt, úgyhogy Mukhtarral beszélgettünk mindenféléről. Hazajöttem, és úgy belelkesültem ettől a nyelvklubtól, hogy nekiálltam wordben plakátot tervezni. Fotoshop tudás híján valahogy összepakoltam szövegdobozokkal, hogy nagyjából látsszon, hogyan képzelem el a dolgot, aztán majd valaki segít szépen megcsinálni a hátteret. International Kafé után moziba mentünk Laurine-nal, megnéztük a Bad Moms 2-t.

***

Pénteken a kantinában voltam. A péntek sütinap, úgyhogy ipari mennyiségben gyártották a nénik a fahéjas csigákat, és a sor is rendesen kígyózott vagy 15-20 méterre, ami a pénztár előtt állt. És egyszer csak azt vettem észre az ablakból, hogy esik a hó!!! Úgyhogy most már nem csak a hegyek havasat, hanem kicsit a házak is. De ilyen pont pár fok van, úgyhogy hol a hó, hol az eső esik, és hol megmarad, hol nem. Délután mentem az önkéntesközpontba, mert könyvbemutató volt a kultúréjszaka keretében. Délután 1-től 4-ig voltak helyi szerzők, különböző témájú és műfajú könyvekkel. Volt helytörténeti könyv, szokásos évkönyv, amiben helyiek versei, cikkei jelennek meg, egy tanárnő, akik gyerekkönyveket csinál, egy zenész, aki ilyen norvég népi hegedűn játszik. Az előadók közötti szünetben lehetett venni sütit, kávét, teát, úgyhogy én főleg ott segítettem, árulni a dolgokat, elpakolni a koszos edényeket a mosogatóba, meg az egész után visszarendezni mindent a helyére. Ez után mentem rögtön az operaházba, mert este 7-től koncert volt, és Laurine-nel segítettünk megint italokat árulni, ellenőrizni a jegyeket, meg elpakolni utána. Furcsa volt a koncert... Összefoglalni nem tudom, milyen stílusú zenét játszott a néni, mert volt ebben mindenféle keverve, de a norvégok imádják.

***

9-re kellett volna mennem szombaton erre a Lego versenyes cuccra. Csörgött az ébresztőn fél 9-kor, és negyed 10-ig nem bírtam rávenni magam, hogy kimásszak az ágyból. Hergeltem magam felfelé, hogy szombat van, reggel 9 óra. Minden nap dolgozok hétfőtől péntekig, most pénteken ráadásul reggel 9-től este fél 9-ig dolgoztam. Szalad a lakás, 3 napja itt állnak a mosatlan edények a szobában, mert mindig későn értem haza, és már semmi kedvem nem volt kivinni elmosogatni, halmokban áll a szennyes, kéne takarítani, boltba menni, fogalmazást írni a néninek, aki kijavítja, beadandót írni politikára, úgy kimennék az erdőbe havat fotózni, meg elmenni karácsonyi cuccokat nézni, ha már hó van... Felálltam az ágyból, az ablakig jutottam, aztán úgy fél óráig néztem a hegyeket, nem különösebben tudott érdekelni, hogy ott kéne már rég lennem. Pláne, hogy nagyon jól tudom, hogy kb a kutyát nem érdekli, hogy ott vagyunk-e vagy nem, ha nem, akkor valaki más segít. 10 után nagy nehezen puccba vágtam magam és elindultam. Az volt elméletben a feladatom, hogy ilyen "játszóteret" felügyeljek, ahol a gyerekek tudnak legózni. Annyi volt a játszótér, hogy ki volt rakva egy doboz legó és kész. Sok mindent nem lehetett rajta felügyelni. Kértem papírt meg filctollakat, gyártottam egy feliratot, hogy feltűnőbb legyen, hogy lehet ott játszani, ennyi volt a hozzájárulásom a naphoz. Aztán ültem, és nem csináltam semmit. Többször mondta a néni, hogy majd lesz mit csinálni, meg jó, ha itt vagyunk a közelben, hogy tud szólni, ha épp kéne segítség. Erre én közöltem vele egy idő után, hogy ennek így semmi értelmét nem látom, és ezer dolgom van otthon, úgyhogy én inkább hazamegyek. Ha tényleg nagyon kéne segítség, és nem tudják nélkülem megoldani, amit kétlek, akkor facebookon megtalál, oszt eljöttem. Itthon meg hasznos napot tartottam, elmosogattam mindent, ami az utamba került, rendet raktam, mostam, német cikkeket olvastam, blogot írtam, a prezit csináltam, nekiálltam végignyálazni sokadszorra a különböző német egyetemek MA képzéseit, a felvételi határidőket... Rájöttem, hogy baromira ráérek még ezzel, mivel a németek később kezdik az egyetemet, nem szeptemberben, hanem október végén, így a felvételi időszak se télen meg tavasszal, hanem nyáron van.

Mindenhol ilyen vizes, latyakos cucc van, úgyhogy olyan óvatosan mentem lefelé a biciklivel a lejtőn, féket tövig nyomva, ahogy csak tudtam. Csoda lesz, ha márciusig egyszer se taknyolok el valahol biciklivel latyakban, hóban, jégen...

A hétfői randipartnerem nem ért rá a hétvégén, de szombat este otthon ülni továbbra se volt semmi kedvem, úgyhogy megbeszéltük Zabival, akivel a múlt szombaton este dumáltam, hogy átmegyek hozzá megint, főzünk valami vacsit, nézünk filmet meg dumálunk. Mutatott perzsa meg hindi nyelvű zenéket, hogy mik vannak a slágerlisták élén arrafelé. Mesélte, hogy abban a régióban a hindi a közös nyelv, amit ott sokan beszélnek, vagy ha nem is beszélnek, de hindiül hallgatnak zenét. Mint mindenhol máshol az angol.

Vasárnap itthon voltam egész nap, befejeztem a blogot, a prezit, írkáltam leveleket, fogalmazást... Sajna az eső esett egész nap, nem a hó, úgyhogy nem tudtam kimenni havat fotózni. Reméljük innentől egyre több hó lesz, ami meg is marad! Üdv mindenkinek!

Timi